Zúzmarás

Volt ebben a hónapban nyár és tél is, ilyen a globális felmelegedéssel fűszerezett ősz. Ma reggel a kutyánk vize ujjnyi vastagon befagyott, olyan hideg fogadott. Délelőtt pedig a deres-ködös időben zúzmara rakódott a növényekre, igaz csak egy rövid időre. Itt vannak a varjúcsapatok, állandó a károgás, sok diót is potyogtatnak. A ház mellett a kiserdőben szoktak aludni a fákon, zúzmarás-ködös éjszakákon tökéletes a horrorhangulat. Néha vágyom egy légpuskára.

Munkák:

Ezen a héten befejeztem a betakarítást, pincében a sárgarépa, petrezselyem is. A petrezselyemzöldet megvágva, kis poharakban a fagyasztóba mentettem. Leszedtem a birsalmákat, 15-ből végül 6 érett be, sok gyümölcs sajnos moníliát kapott. Ez volt a fa második termése, tavaly mindössze 3 almát szedtünk róla. A téli körte is termőre fordult, a tavalyi egy-két kóstolószem után egy jó púpos rekesznyi gyümölcsöt szüretelhettünk. Szegény kis fa, ötödik éves, de már kétszer megrágták a vadak.
Kezdhetjük az ásást, a fatüzelésből, begyújtásból származó hamut is bedolgozzuk a földbe, kálitrágyának számít. Összegereblyéztem a lehullott lombot és betakartam vele a virágágyakat. A magnólia, hortenzia még ezenkívül bőséges virágföld-takarást is kap a tövére. A rózsák metszésével, tövük fűrészporos takarásával még várok decemberig.
Délelőtt kiástuk a védett helyen eddig még virágpompával büszkélkedő kannavirágokat, a szárak a komposztra kerültek(vagy fél köbméter), a gumók a teraszon száradnak, egy-két nap múlva mehetnek a telelőbe. Hihetetlen mennyiségű gumó termett, ha zöldség lenne, dicsőségére válna ekkora terméshozam. A neve Canna edulis, aki már főzött vagy evett belőle, szóljon!
Apró örömökért (saláta, spenót, kelbimbó, leveleskel a húslevesbe, borsmenta - teának, zöldfűszerek) azért felhúzom a kabátot és hátraszaladok a kertbe, amíg el nem jönnek az igazán kemény fagyok.
Vérborbolyánk utolérte az őszi lombszín-pompában a Bükkben látott sóskaborbolyát.

Nyunyus talált az erdei szamócán még egy-két szem termést, meg egy pompás, bundás félholt hernyót.
Most is készültem egy rejtvénnyel, de ez állatokkal kapcsolatos dolog. Mi lehet ez?

A Bükkben

Volt ez a hosszú hétvége, ami jórészt házimunkával, kertezéssel, családozással telt, és ez ebben a sorrendben egyre-egyre jobb, de vasárnaptól keddig volt a legjobb, mert elhúztuk a csíkot a Bükkbe túrázni és felhasználni a rövidesen lejáró üdülési és kajacsekkeket. Mivel tőlünk négy óra oda az út, az első és utolsó napra túl sok mindent nem terveztünk, az estéinket meg kitöltötték a jóféle vörösborok. A középső napra mondjuk terveztünk, aztán véletlenül sem úgy lett. Nem baj.

Tetszett a város, Sopronra emlékeztetett, de itt nincs az ezer multibolt és pláza miatt kihalt belváros. Sötétedés után is tele a főtér randizó, sétálgató, jövő-menő emberekkel.

Egerben - kötelező program - megnéztük a várat, és azt vettem észre magamon, hogy előjött belőlem a gyerek, amikor mindenféle kazamatákban mászkáltunk, lőréseken leselkedtünk és a panoptikumban ilyen arcok vártak:

Az az arckifejezés vajh mire utal? Csikarja a hasikát?

Itt, a várban pihen Gárdonyi az eredetileg öt, most már csak három fenyő alatt.

A második nap hirtelen ötlettől vezérelve spontán félnapos hegymászásba fulladt Bélapátfalván. A kisváros mellett, a hegyoldalban található az épp 777 esztendős ciszterci apátság, csodálatos fekvésben, (most már) csendes helyen, ahol csupán a Mária-forrás csobogása hallatszik. Végtelenül békés és harmonikus pontja a világnak, a tetőszerkezet az ég felé kereszt alakot mutat.

A kétféle színű kőből, sávosan falazott bejárati homlokzat egészen meglepő. A kapun csodálatos kőfaragványok maradtak teljesen épen.


Kőlevelek:
Mintha nem is kőből, hanem tejszínhabból lenne:Rózsaablak:

Előre ugyan nem így terveztük, de az innen induló túraútvonal bejárásával majdnem az egész nap eltelt. Térkép szerint 5 km, 1,5-2,5 óra, nekünk ez kétszer ennyi időbe telt, minden fű-fa-virágnál meg szebb domboldalnál megálltunk. Hihetetlen hely ez. Bélapátfalván majdnem száz éven át működött mészkő- és palabánya meg a ráépülő cementgyár, az ipari termelés csak 2002-ben szűnt meg. Itt lehet olvasni a történetéről és a túraútról. Az az érdekes, hogy védetté nyilvánítás ellen a helyben lakók gazdasági érdekek miatt tavaly tiltakoztak.A bánya és a cementgyár kiszolgálására szánt, jól kiépített, teherautókra méretezett aszfaltút vezet fel a Bél-kő kopár csúcsán lévő bányaudvarig, ezt használhatjuk most tanösvényként. A bánya helyén hatalmas tájseb, a hegyoldalakon pedig szuperritka növények menedékei, melegkori és jégkori fajokéi egyaránt, csak más-más fekvésben. Leírást lehet olvasni ebben a blogban. A nemzeti park a tanösvényt remekül kiépítette, látnivalókban is gazdag, igaz, hogy nem annyira magától értetődően tetszetős és sosem lesz olyan "turistás", mint a Szalajka-völgy. Nehéz kérdés és kemény játszma ez, kinek az érdeke a fontosabb... Én a turizmusnak és a környezetvédelemnek szurkolok.

A szemek legelnivalójából az első falat a táj látványa. Nagyon szerencsés pillanatban indultunk el erre az útra, a bükkös, tölgyes erdők a lehető legszebb őszi színezetben pompázik.

A cserjék világa igen gazdag, főleg melegkedvelő cserjékkel. találkoztunk az aszfaltút mellett. Néhányszor előfordult a sóskaborbolya az út szélén.

Csésze alakú csipkebogyók:

Iszalag pompás levélszínezettel:

Imolák, a tájékoztatón a Sadler-imola és a tarka imola nevét láttuk.

A borzas peremizs már elnyílt, a termések mutatnak napocskát.

A csúcs előtt meredekké vált az út, megszűnt a kiépített aszfaltsáv, északias, hűvösen párás erdőrészen haladtunk át. Kidőlt fatörzsek, gallyhalmok az út mentén, a korhadás különféle fázisaiban, rajtuk gombákkal. Ez olyan "igazi" túraösvény volt.

Szintén a csúcs közelében láttuk ezt a növényt, azt hiszem, hunyor lehet. A Bükkben a pirosló hunyor él. (Áginéni segítségével kitaláltuk, hogy mégsem hunyor, hanem kutyatej, a kommentekben láthatóak a hivatkozások)

Van egy igen meredek rész, a Szász-bérc, ahol a palán és mészkövön kívül vulkáni kőzetek is találhatók, a bazaltdarabok között kész természetes sziklakert alakult ki.

Kis kövirózsák, varjúhájak sokasága, szamócákkal és egy olyan apró sárga virággal, amit orbáncfűfélének néztem, de nem vagyok benne biztos benne.

Tesóm is azt mondta rá, hogy orbáncfű. Aki tud, segítsen! Áginéni itt is segített, napvirág a megfejtés)

Újabb kép:

A csúcsról elénk táruló látványt teljes mértékben uralja a felhagyott bányaudvar. Érdemes volt feljönni, meglátni, kicsit töprengeni rajta. Gondoljunk csak bele, milyen lehetett a csúcs száz évvel ezelőtt, az érintetlen hegytető 880 m feletti magasságával!
Romantikus lelkek itt is megmozgatnak minden követ, hogy hírt adjanak mindenkinek legmélyebb érzéseikről.


A keddi napon kicsit továbbmentünk a 25-ös úton, és tudom, hogy mindenki volt középiskolás korában a Szalajka-völgyben, mert nincs belépő és óccsó, de akkor is tetszett... Különben is, a belépőt már megfizettük előre, adóban, meg tényleg el kell menni pár ilyen helyre és előbb-utóbb rászokunk és elkezdünk érdeklődni és egyre több mozaik épül be okos kis fejünkbe.

A Szalajka-patak a Bükk esővizét, a karsztvizeket vezeti le egy egyenes, hideg, párás völgyben és égerfák kísérik. Égerfákat a Hanságban, a Csíkos-égeresben meg a Rába mentén láttunk, ott megismertük már a mocsárban kúszó légző- és támasztógyökereket, itt is láttunk hasonló képződményt, legalább 4-5 méter hosszan tekeregtek, kígyóztak a gyökerek. Ha a patak sok vizet szállít, bizonyosan kimossa a talajt a gyökerek közül.

A levegő mindig friss, hidegen párás. Tisztaságát ilyen zuzmók jelenléte bizonyítja, a fenyőfák fiatal gallyain is megjelennek a zuzmótelepek.

A patakot részben természetes, részben mesterséges gátak tavacskákká duzzasztják, ezek egy részében elkerítve pisztrángokat nevelnek.


Más részük szabadon látogatható, szerintem kizárólag a látvány kedvéért vannak ezen a világon.


Két nagyobb és sok kis forrás táplálja a patakot, a sziklalépcsőkön zúgókat, vízeséseket alkotva. A legnagyobb a Fátyol-vízesés, mellette acsalapuval. Ez egy kisebbfajta mellékág vízesése,
ez pedig a nagy, a Fátyol-vízesés. Mindenki fotózta, ahogy bírta, én is.

A túraút az istállóskői ősemberbarlangnál ér véget, jó kis csúszós kaptatóval. Felmentünk és kitikkadt Homo sapiens jellegű embereket jártunk, a " jellegű" kitétel azoknak szól, akik a korlátot fel nem érő, tehát kapaszkodni sem tudó totyori másféléveseket felcincálják a sziklarézsűn, a szembejövők meg udvariassági rohamot kapnak alapból, és saját magukat és az utánuk jövőket keverik kis híján bajba az ide-oda ugrálással, gyerekmentéssel.

Kifelé persze, hogy elcsábultunk a halasbódénál pisztrángot enni, ez egy dolog, de az a másik, hogy a helyi termék pisztrángnál ötször jobban fogy a kutyavirslis hotdog.

A bejárattól egy fizetős úton lehet feljutni a Kalapat tető kilátótornyáig, innen nyugatra és északra jó messzire ellátni, szerencsésebb napokon akár a Tátráig is.

Dél felé viszont mindent eltakarnak a Bükk-fennsík 900 m fölötti hegyei. Ezek a lejtők a fennsík északi, bütykös lábai.

Szóval a Bükkben nagyon jó. A három nap nem úgy telt el, hogy mi a csudát csináljunk, hanem ha még egy hétig maradnánk, akkor is azon gondolkoznánk, mit hagyjunk ki. Egyszer még biztos visszatérünk.

Október negyedik vasárnapja

A héten ízelítőt kaptunk a télből, megérkezett az első fagy is. Nem tudom, tesóm hol látta az előző bejegyzésben említett havas esőt, ezt én kétszáz méterre tőlük (ilyen messze lakik) nem tapaztaltam, de a kedd reggeli talajmenti fagyot, azt igen. Leányom nagy ovációval fogadta a rossz időt: "De jó, esni fog a hó, szánkóval megyünk oviba, és jön a Mikulás!" Szegényt egy kicsit le kellett hűtenem, de ez nekem is tanulságul szolgált: van, akit a ronda idő is örömmel tölt el! Mondjuk, az nem én vagyok :-). A rossz idő kapcsán lapítottunk is rendesen a házban, nehezen toltuk ki a képünket. Azért a kukoricakórót szecskává aprítottuk - gyújtósnak. Az a nénike, aki évek óta elvitte a kórónkat, idén itthagyta, nem kellett neki, nyakunkon maradtak a szárak. Némi töprengés után ezt a hsznosítási módot találtuk ki. Jól ki kell szárítani, és akkor megússzuk az annyira utált aprófa-hasogatást. Van tizennyolc kéve, lesz dögivel, csak bírjuk aprítani! Így legalább elfogy a kóró. A kukoricaleveleket meg majd a kertben elégetjük a többi gazmaradvánnyal együtt.

A fagy lecsipkedte a paprika leveleit, és a lágyabb szárú gazok is megfagytak. A cukkini is tönkrement, ezt speciel sajnálom, mert volt még rajta pár bébike,amit megettem volna, és a mostani langy időben prímán érhetett volna. Mindegy, keresünk helyette a kertben más falnivalót!

A nagyra nőtt bimbós keleket a szél kifektette, de rossz idő, fagy ide vagy oda, a hernyók nem bírtak "elhunyni" a töveken. Ilyen bundakabátban biztos nem is fáznak.

A sárgarépát és a céklát - biztos, ami biztos - felástuk. Szép termést szüreteltünk: bár tavasszal gyengécske lett a vetemény, de a trágya és a locsolás megtette a magáét. És a fajtát is sikerült eltalálni. Répából a Vörös óriás nevűt vetettük még tavasszal. Nem csalatkoztunk: jócskán találtunk méretes gyökereket a föld alatt. Ez igazán kitart majd az újig.A céklát kicsit későn vetettük, amiben a saját trehányságom is közrejátszott. A vetőmagos zacsikat mindig el kell dugdosnunk valahová, mert Nyunyit ez jobban csábítja, mint a Hello Kittys tetkós rágó, és mindig kihasogatja a tasakokat. A békesség kedvéért jobb, ha nem is látja a zacsikat, így mindig elrejtem azokat valahová. Megvettem először a céklamagot - eldugtam a leány elől- és eltűnt. Megvettem másodszor - ugyanígy jártam. Végül a harmadszorra vásárolt mag került - már egy kicsit későn - a földbe, de panaszta így sem lehet okunk: van gömbölyű és guriga alakú egyaránt, és jó nagyok. Ez is ellát majd minket, Hédiéket és a dédit egész télen át. (Megjegyzés: az eldugott négy tasak céklamagot a múlt héten találtam meg a gyógyszeres szekrényben, a kötszertárolásra használt doboz alatt. Találtam még szamócamagot a spejzban az egyik tavalyi lekvár mögé eldugva, és salátamagot az aszalógép alatt. Az őszi nagytakarításkor lehet, hogy találok még néhány ilyen tasakocskát. Még az a jó, hogy a legtöbb magnak egy-másfél év a szavatossági ideje...)

A piros, gömbölyű, harmadvetésű hónapos retkeket már rég kiettük. Kellemes volt ez az időzítés, mert a paprikákból már kezdtünk kifogyni, amikor a retek a színre lépett. Ízes falatka volt, csak túl kevés. Vetettem vele együtt jégcsapretket is. Szemre gyönyörű, szép, fehér retkek, egészséges zöld lomb... egészen addig, amíg meg nem kóstolod.... Nyelvfacsaróan csípős és még fás is, pocsék, gyomorforgató. Nem is próbálkozok vele többet. Vigasz, hogy a leveles kel szép és harsogós zöld, és a késői sali is fejesedik, pont most, amikor letermőben van tesóm másodvetésű salija, ami eddig ellátott minket is friss zöld levelekkel.

A kert egyébként igeny nyomasztó látványt nyújt, csak a petrezselyem, paszternák, feketegyökér, póré, retkek, kelek, brokkolik vannak bent, minden más feltépkedve, tarra kopasztva. A sárga sivárságot itt-ott tarkítja néhány zöld folt, meg a gazok kormos, fekete égetési helyei. Virágok se igen vannak, csak pár tő krizantém. A kanna és dália gumóit felástuk, a rózsát visszavagdostuk.

A héten a kóróaprítást be kell fejezni. Rendbe akarom hozni a sziklakertet még a tél beállta előtt. Most már lehet avart is takarítani ezerrel. Akarok még a héten csipkebogyót szedni a telken, szörpnek. És fejembe vettem, hogy mindenféle fűszernövényecetet, likőrt, olajat fogok előállítani, és karácsonyra osztogatni. Ehhez szívemből kérem főzős-sütős-gyümölcstermelős olvasóink segítségét, akik már bepróbálkoztak hasonlóval!

A héten ettünk a kertből lecsót, rántott zöld karfiolt (ocsmányságához és rossz terméséhez képest igen finom!), cukkinifőzeléket, hatalmas adag céklasalátát. Anyuci még be akart fenyíteni babbal, de szerencsére nem sikerült keresztülvinnie az akaratát... Zöld karfiolból lett leves a bab helyett. Az eltettből volt rakott zöldbab, és az eperlekvár is jól fogy. A meggybefőttekből is nyitottam fel tesóm névnapi sütijéhez...

Végül pár kép az épülő hídról... Ma reggel készítettem, olyan gyönyörű volt a pirkadat! Éppen kibújt a Nap a Mosoni-Duna felett

Nyugat felé tekintve ezt láthatjuk a hídról:Ez a kép a Halászi és Mosonmagyaróvár közti kis tónál készült:A vízen úszó madár egy búbos vöcsök, de a kép nem adja vissza olyan hűen a panorámát, mint amilyen a valóságban. Még ma én is fotózok egy sort... Ha jönnek az igazán hideg, télies napok, úgysem lesz kedvem kujtorogni. Gondolom ezzel ti is így vagytok... :-)
Nos, igen! Új kertes blog tűnt fel a láthatáron, mindenképpen érdemes a legalaposabb áttanulmányozásra!