Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Kerti és természetjáró kalandok

A november utolsó napjai...

13 megjegyzés
... - bár az ember azt gondolná, ilyenkor a kertész már csak tévézget, olvasgat, nassol és pipázik - feszített tempójú kerti munkával teltek. Azért kellett sietni a feladatokkal, mert 1.) jó idő volt, 2.) a hét közepére beígérték a szántást. A kritikus pontokat a kert földjén heverő kórókupacok jelentették. Korábban szólt egy ismerősünk, hogy elvinné, de aztán mégis nyakunkon maradt mind a tizennyolc kéve. Jól megszívták magukat esővízzel, dög nehezek lettek, de mindenképpen el kellett tüntetni őket, mert nem tudott volna tőlük a traki szántani. Egy félreeső helyre hurcoltam őket a végső égetésig. Azt hittem, pikk-pakk végzek vele, de három napomba tellt a lehordás. Sajnos a korai sötétedés is igen nagy akadéka a tempós munkának...
A kertben a földben volt még pár fej saláta, tömegnyi leveles kel és póréhagyma. Ezeket olyan kapott-hagyott módon felszedtük, a pórét sáros gyökérrel, pamatosan, a leveles kelt azzal, hogy majd előre, a virágágyba elültetjük, hogy anyucinak ne kelljen a kertbe mennie a ronda téli latyakban a fözeléknekvalóért. Persze a kertészkedés közben mindig talál váratlan, örömteli leleteket az ember... Így fedeztük fel a gombákat, és több nagy csokor friss zöldkaprot is, ami a kivénült, kiráncigált, júliusban félredobált kaporszárak elhullatott magjaiból származott. Késői, üde petrezselyemmel is meg tudtuk még utoljára tölteni a kerti szatyrot.
Aztán eltelt pár nap, s már azt hittük, letehetünk a szántásról. Csütörtökön anyuci délelőtt még "leletmentést végzett" a kertben: kiszedte az utolsó bimbóskeltöveket. Dolgavégezte után félórával kikukucskált: a trakis bácsi szellemcsendességgel jött, megszántott, és mire anyu észrevette, már el is ment. Örültünk: ez is le van tudva, ki se kell dugni idén már az orrunkat a kertbe... Mert azért novemberben már savanyúbb képpel roszog az ember hátra a kertkapig, mint májusban.
Még azt kellett kitalálni, hova ültessük a leveles kelt. Végül visszapalántáztam a kert frissen felszántott földjébe. Hát, ennyire nem voltam képes kidugni az orromat a kertbe.... Kibírtam pontosan két óra hosszáig, hogy ne ültessek oda semmit... :-) Aztán hirtelen ötlettől vezérelve visszaültettem még a hatalmas földkoonccal felszedett póréhagymákból vagy tíz pamatot. (A póré a kertben nem szálanként, hanem nagy pamatokban nő, mert nem kel ki helybevetve, csak palántáról él meg. Palántázni a gyenge kis pórénövényeket szálanként képtelenség, csak pamatokban megy. A kis palántapamacsokból pemzligyökerű pórébucik lesznek őszre, általában tíz-tizenöt nagy szál, végsőkigösszegabalyodott tövű hagymával.) Remélem, a hűvös kerti földben nem rothad meg. Nőni már biztos nem fog, de talán nem is fonnyad meg, mintha csak simán a hűtőbe vagy a kamrába raknám. Úgy tudom, bírja a hideget. Tavaszra úgyis kiesszük.

Elszántam magam a fokhagymaduggatásra, de nem a varjúk orra elé ültettem, hanem a petrezselyemiskola mellé, az udvar elejébe. Oda már nem merészkednek ezek a nagy, fekete madarak. Bezzeg a kert minden délután mintha varjúparty színhelye lenne! Állandóan a földben guberálnak a kányák, de még sose láttam, hogy találtak volna bármit is. Gondolható, Nyunyika milyen élvezettel hajtja a varjúkat, amik egyáltalán nem félnek az embertől, ha már nagyon rájuk ugrat a kisded, akkor esetleg egy fél méterrel odébbszállnak, és nyugodtan böngésznek tovább.

A szántással legnagyobbrészt lezárult a kert művelésének idei munkája, bár a föld csak körülbelül két óra hosszat állt üresen: máris visszakerült bele a póré és a kel. Ha a fokhagymaültetvényt és a petrezselyemiskolát is hozzávesszük, kijelenthetjük: november 26-án a 2010-es kerti évad nyitánya megtörtént...

A jövő hét feladata lesz a dísznövények végső téliesítése, és a madáretetőnek is jó helyet kell találnunk. Hatalmas eltakarítandó avarkupacok állnak mindenütt, és van még egy csomó felhúzkodott, de leszedetlen bimbóskel-szár is, amit meg kell takarítani és fagyasztásra előkészíteni. Ez azonban már csak kisded pepecselés a kóróhordáshoz vagy a júniusi kerti dömpinghez képest.

A héten a gombaleleteket ettük: volt gombapöri és gombás-zöldséges-rizses hús. Csináltunk leveleskel-főzeléket és szalonnás kelbimbót, a befőttesdiből meg eperlekváros croissant-okat. Hatalmas tömegben esszük nyersen a pórét is.

Végül a hét képe, amit szeretettel ajánlok kistesómnak, aki imádja a kisállatokat: a képen János és egy süldő pocok, amit a takarmánnyal teli melléképületben csípett el a macska, és hozta bemutatni. Röviddel a kép készülte után a pocok és a macska valami furcsa módon 2 in 1 lett...

13 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Vadzöldségek – újra

15 megjegyzés
A témába már korábban belecsipkedtem valamikor nyáron, de igazából a folytatást ködös, novemberi napokra tartogattam. Szentigaz, hogy ilyenkor nemigen tölthetjük már a kosarunkat púpig mindenféle vadzöldséggel, ettől azonban még írni lehet róluk…
A szedést meg a szakirodalmat az első bejegyzésben már megjelöltem, nem írnám le még egyszer. Csak azt, hogy hogyan ettem meg az adott növényt, mivelhogy most olyan vadnövényeket kotortam elő a virtuális tarsolyomból, amik egy részét már magam is kóstoltam!
Elsőként a tormát, viccesen-szigetköziesen az orrfacsaró gyökeret. Ez nem a kertben, hanem az udvar zegzugaiban kiirthatatlanul fejlődik. Vadon a Duna partján fordul elő a legnagyobb tömegben. Még nagypapánk telepítette a töveket vagy ötven évvel ezelőtt, így talán nem is nevezhető igazán vadnak, bár a Duna-parti vad tormák leszármazói nőnek mindenfelé. Egy évben nem sok tormát eszünk meg, csak savanyúságba meg húsvétkor, a sonka mellé fogy, de ha nem lenne, hiányozna. Hihetetlenül életképes növény. Minden évben kétszer-háromszor ások fel a gyökereiből, mindig ugyanazokat a töveket. A gyökérdarabokat még sose sikerült egyben kiemelnem, a végük mindig beleszakadt. És ezekből a beleszakadt gyökérdarabokból képes évente kétszer-háromszor megújulni! Ápolása abból áll, hogy nem tolom rá a fűnyírót… Én vagyok a családban a legnagyobb tormaevő, de nem rajongok a puding, gyatra ecetes tormáért. A torma csak amúgy magában, frissen reszelve, könnyfakasztó kivitelben finom szerintem. Én, aki a legenyhébb csípős paprikától haldoklok, szemrebbenés nélkül, boldogan falom a meztelen, zokogtató tormát. Állítólag kidugítja a náthás orrot, és irtja a bacikat, már csak ezért is jó. Végh Antal szakácskönyve szerint pedig zsenge levele töltöttkáposztához hasonlóan elkészítve isteni. Ezt tavasszal kipróbáltam volna, csak Laci megmotoroskaszázta...A következő a százszorszép, a csibevirág. Már áprilisban leírtam, milyen körülmények közt ettem meg (desszertben), még most is ráz a hideg, amikor a fogam alatt csikorgó homokszemcsékre gondolok. A kerti úton, a kocsibehajtón, az udvar gyepében mindenfajta telepítés nélkül, nagy számban él ez a kis, kedves virág. A szakirodalom szerint olajban-sóban-ecetben eltett bimbói igen ízesek, bár eléggé szaporátlannak tűnik ebből együvegnyit összehozni. Az uborkával ugyanez kicsit gyorsabban megy… Nem is próbáltam meg így megenni, a virág ízétől meg nem voltam elragadtatva. Vagy nem is kellett volna megkísérelnem befalni? Még most is a Radó-sziget kutyagumijai jelennek meg lelki szemeim előtt, amikor a százszorszépevésemre gondolok! Brrr!Most pedig gyerekkori kedvencünk: a papsajt, a szép, ragyogó színű mályvavirágok rokona. Ez nemigen eltéveszthető, rózsaszín virágai sokáig nyílnak, a szár alsó részén meg kis, zöld nyélen ücsörögnek a kerek, apró, zöld "sajtok". A levele gyógynövénynek számít, az apró sajtocskák meg ehető aprópénzként szolgáltak kisdedkori ganétúrós játékainkban. Nem valami extrafinomak, de szerintem alig volt régen olyan kisgyerek, aki ne evett volna belőlük. Különben meg makacs, fás szárú, kitéphetetlen gyom a kertivetemények közt, virág rokonai ennél sokkal hasznosabbak. A díszpapsajtnak jóval nagyobb "sajtja" van, azt már érdemesebb volna megenni, de az - sajnos élvezhetetlen .
A soron következő a tyúkhúr. Egyszer – a család nagy botránkozására : libának, tyúknak, baromfinak neveztek ki ennek okán minket – tesómmal kitaláltuk, hogy megkóstoljuk. Kerestünk pár szépen fejlett bokrocskát a kertben, jól megmostuk, és egy fokhagymás-joghurtos öntettel meglocsoltuk. Nagyon finom, zsenge ízű zöldség, jobb, mint a vastag levélerű, sokszor kesernyés, vegyszerrel locsolt fejes saláta. És enyhe teleken is virít, most is bőven van, bár ilyenkor novemberben már nem bontja ki apró, fehér virágait. Próbálja ki mindenki bátran, még akkor is érdemes, ha kinevezik háziszárnyasnak! Inkább háziszárnyas, mint házisárkány, nem?

15 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Nem hajtanak, nem szaladnak

12 megjegyzés
Százszor elmondható: a kert hálás egy jószág. Ha nem foglalkozunk vele, akkor is ad nekünk valamit. Ha törődünk vele, még ha hellyel – közzel is- akkor meg olyan dolgokat is elénk tálal, amiért meg se dolgoztunk! Ezek a gombák: az ősz meglepetései, szemet-szívet gyönyörködtető tányérkák és kalapok a fűben, fán.
Mivel akkora kertünk és udvarunk van, amekkorára a világ boldogtalanabbik felén (értsd: városok egyes családi házas övezeteiben)elvileg öt különálló családi ház is felhúzható, sok mindenfélének jut itt hely. Vannak száraz homokfoltok és kavicskupacok (hajdani építkezések és felújításokhoz hozatott homok-és kavics maradványok), ifjabb és öregebb fák és bokrok, avarhalmok, komposztföld, régi, korhatag fatuskók, és eleven, új fák, nyirkos szögletek és meleg falak, művelt föld, gaz és gyep. Ami csak bír, nő össze-vissza, ezt próbáljuk egy kicsit beszabályozgatni. Ilyenkor ősszel, a hűvös-nyirkosság azonban már csak a gombáknak kedvez. Sok ki is fejlődött – nagy örömünkre. Ez a gyapjas tintagomba Roxi kutya óljának oldalában nőtt ki. Ez a faj általában minden évben előbújik valahol. Tavaly a komposztrakás mellett nőtt közvetlenül, egy előző évben elégetett gyomkupac hamuján. Nagyon érdekes, ahogy pikk-pakk kifejlődik, aztán fekete nyálkakupaccá esik össze egypár nap alatt. Én úgy tudom, hogy fiatalkorában meg lehet enni, de anyu már megfenyített: meg ne kóstoljam! Ezek a szép, fehér taplóformák a kert végében korhadozó kiásott, megmozdíthatatatlan diófatuskón nőttek ki. Nem tudom, mifélék, de nagyon szépen fehérlenek ebben a ronda, szürke őszben. A kerti út füvében ilyen kis csiperkeforma-gombák nőnek: csepp, elegáns fehér gallér, hófehér kalap és tönk, rózsálló, később barnuló lemezek. Jó sok van belőle, de fene tudja, én nem merem megenni. Furcsa, hogy felszedés után megsárgulnak. És valakitől azt hallottam, hogy az ilyen gombák valahogy „elfajzanak”, mérgezővé válhatnak, azért sárgulnak. Bár ezt kicsit hülyeségnek tartom, mégsem visz rá a lélek, hogy megkóstoljam. Jobb az óvatosság. Nem így a lilaszárú pereszkét. Ezt szokták ilyenkor mifelénk a legnagyobb tömegben találni a gombaszedők. Tipikusan a füves rét lakója, nem is igen értem, hogy verhetett tanyát a mi kertünkben. Két éve találtunk először, nagy tömegben, egy meddő szilvafa tövén, a tyúkól kerítésénél. A gombákat tönköstől felrángattuk, és futottunk vele a tesómék utcájában lakó nyugdíjas gombaszakértőhöz: ehető-e? Ő mondta, hogy minden olyan gomba, amelynek ilyen „bélyegzőpárna-színe” van, finom. De ha már a kertünkben van, becsüljük meg, és ne legyünk olyan hülyék, hogy tönköstül szedjük, inkább késsel vágjuk el a tönköt a föld felett, különben kiveszik. Majdnem sikerült kiirtanunk, de úgy látszik, képes volt megújulni, és most ismét termett. Most már finoman bánunk a gombákkal, nincs tönköstől kitépés, teremjen jövőre is! (Nem tíz forint az erdei gomba kilója…) Mázlista mivoltunk nem merül ki ennyiben. Tavasszal anyuci egy esős hét után valami gyomszárat húzott ki a sziklakertből, akkor figyelt fel egy tányérnyi, szürkés színű valamire a kövek közt. Korábban írtam, hogy a sziklakertet egy régi, megromlott vizű kút földből kiszedhetetlen kőkávája köré építettem fel. A kút belső kávájában azonban régen élt egy bodzabokor, ami a kút feltöltése után is előtört újra meg újra, kiirthatatlanul. Persze a köré épített sziklakerttel se törődött, mindig kinőtt. Én meg mindig levagdostam. A tönkje korhadozott, de nem tudtam kiszedni, így inkább meténget ültettem köré: majd betakarja a sok hajtás a ronda tuskót. A tuskó tövén azonban tavasszal kinőtt a „tányér”. Anyuci is konyít valamit a gombákhoz, és megállapította, hogy ez szerinte vad laskagomba. Ezt megerősítendő, elvitte a már említett Iza nénihez meggombaszakérteni. Most is megkaptuk: gombaszakilag megfogtuk a Jóisten lábát az udvarunkkal: a bodzatuskó gyökerein a laska nő. Vigyázzunk rá, mert ha jól kezeljük, ellát minket a legfinomabb étkezési gombával. És lőn: idén dupla nagyságú, emeletes lett a „tányér”. A „főtányér” nyolcvan deka volt, alatta volt még egy „desszertes” nagyságú, valamivel kisebb darab. A fél sziklakertet átszőtték a gombafonalak. Mindenre gondoltam, amikor a sziklakerttel pepecseltem, de arra nem, hogy benne fogok laskagombát termeszteni… Tulajdonképpen a gombazsák divatja előtt a kertekben sok helyen korhatag fatuskókat oltottak be laskacsírával, azon termesztették ezt a jó gombát. (Emléxel, tesó, keresztapánknál mennyit ugráltunk kiskorunkban mindenfajta tilalom ellenére a kerti út mellett ezeken a facsökökön, és hogy kikaptunk? Nem is lett laska egy fikarcnyi se, talán ezért?)
A kertben is bujkál még egypár apró, számomra felismerhetetlen gomba. Ez a kifordított esernyő az eperlevelek közt bújt elő: Ezek az apróságok meg a kukorica földben maradt törzsökjeit fogják körül. Úgyhogy szerencsés embereknek nevezhetjük magunkat: kisujjunk mozdítása nélkül jutottunk erdei gombákhoz!
Végül egy gombamérgezéses sztori… Apósom nagy nem csak a szőlőjében szeret, nagy erdőllő is, szeret kijárni – unokákkal vagy anélkül. Egyszer – vagy harminc éve – kiment a haverokkal gombászni; az egyik cimbora értett is a gombákhoz. Jó sokat találtak, aztán az egyik borospincénél megfőzték bográcsban és cefetül belaktak belőle. Apósom utána hazaballagott, eldicsekedett anyósomnak a jó vacsorával, akinek kétségei támadtak: biztosan jó gombákat ettek ezek a férfiak? Mérgezett gombára vonatkozó sejtése beigazolódni látszott, amikor apósom pár óra múlva igen beteg lett, hányt, erős fájdalmai támadtak. Végül anyósom rábeszélésére bekerült a pápai kórházba, a gombamérgezését kezelendő. Meg is kapta az ilyenkor szokásos beavatkozást: gyomormosást, beöntést, egyebet. Igen ám, de egyre rosszabbul lett. Végül kiderült: nem is gombamérgezése volt, hanem veseköve… Azóta már számtalanszor elhallgathattunk a „miattadkellettEdit1970valamennyiben fölöslegesenkimosatniagyomromat” című lemez különféle változatait….

12 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Furcsa november

12 megjegyzés
A hónap vége szokatlanul enyhe és derült időt hozott, ami persze kicsalt némi könnyű szabadlevegős munkára. Összegereblyéztem még egyszer a kiserdőből áthullott leveleket, elültettem egy-két kimaradt cserépben kornyadozó növényt. Folytattam a téli takargatást a melegkedvelőknél. Leellenőriztem, Jani hogyan ásott, és kiérdemelte a dicséretet: 100m2-rel bővítette a zöldségesemet.

Szemrevételeztem az utóbbi hetek változásait is. A díszfű már nem zöld, december kapujában okkersárgára vált.

A tűztövisem hatalmasat nőtt ebben az évben, embermagasan jelzi a telek szélét, fényes halványsárga termései most érnek, szinte világítanak az örökzöld ágakon. Hálás és szép cserje.

Az eper nagyon kellemes látvány, amikor virágzik és terem, de ráadásképpen pompás őszi levélszínekkel is meglep, ez is évről évre ismétlődő ajándék.
Még nyár közepén vettem olcsón sok karfiolpalántát, s egy csomót agyaltunk rajta, mi baja volt a kofának, hogy ennyire szabadulni akart tőlük. Tulajdonképpen csak az volt a gond, hogy kikéstünk vele, ha korán jöttek volna a fagyok, valóban elpocsékolt pénz lett volna az áruk. Szerencsére a hosszú ősz alatt volt idejük kifejlődni. Íme, életem első saját őszi karfiolja.

A délután négy órai 12°C-os novemberi alkonyat egészen különös hangulatú, azt hiszem. A természetvédelmi terület kálnoki erdő és a benne kanyargó Duna-ág felől szemlátomást elindul a falu felé ilyenkor a pára, ami reggelre sűrű ködként érkezik majd meg. A fák levelei avarként borítják már a talajt, kirajzolódik a sokféle ágszerkezet, ameddig ellátunk. Körben mindenfelé legtöbb a nyárfa, mutatják a folyóágak és az utak vonalát. A mi kis temetőkápolnánk a panoráma legszebb része a fenyőkkel, itt lesz az én helyem is, remélem:

Ezek pedig akácok, tudom, hogy tájidegen, stb. Karcsúak, de ha megnézzük azt a különös szöget, ahogy az ágrészek egymáshoz kapcsolódnak, abban tényleg ott a forró égöv, a máshonnani praktikum.
Délután nagyszámú balkáni gerle gyűlt össze a drótokon, és ahogy megjött az este, elindultak délkelet felé. Rá egy órára hatalmas varjúcsapat követte őket, nagyszájúskodva, szedett-vedetten, de határozottan egy irányba. Mozgásfázisaik egymást követik.
Van néhány gyatra, alig fejlődő szilvacsemeténk, akiket folyton fenyegetünk az ásóval. Levelesedni még úgy-ahogy kilevelesedtek, de nőni, virágozni nem igazán óhajtanak. Az egyik ilyen fa egyik ága a novemberi naptól megkergült, levelet és virágot is hozott.
Régen kerültek sorra az állataink, most azért szánok pár sort rájuk, mert nagyon megbundásodtak. Csipás macska és loncsos kutya, várom a beszólásokat:-)


12 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Díj

8 megjegyzés
Ma két társunk, Palócprovence és Messzenéző Minyon is jó szívvel gondolt ránk, ami nekünk is, és szerintem nekik is öröm.


Szeretnénk továbbadni nekik:

Annamarie-nak (Őrségi parasztházunk)
A Közös konyha(kert) csapatának
Bodzazsuzsának (egy csepp falusi élet)
Maresznak (Székely Tanítók)
Muskotály Küvének (Földszint)
Hajnalnak és apróságainak
Krisztincának (Kertem története)
Metikusnak (Merengő)
Napmátkának
Pepigabinak (két blogja is van: Kertészet anno és Pepi, mint amatőr kertész)
Vadassy Ritának (Rita botanika blogja)
L-nek (Sorsod Borsod)
Mángorlónak (másik blog: Régiújság)
Totoronak

Legyen szép napjuk.

8 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Mérleg

2 megjegyzés

Öt éve próbáljuk takarossá varázsolni a teleknek nevezett, ránk bízott földdarabkát, fokozatosan bővítve a rendezett, elképzeléseinknek megfelelővé tett részeket. Közben "jönnek" új növények, jövevények, akiknek helyet kell találnunk, az adottságokból kihozni számukra a lehető legjobbat.
Igazából kukoricaföldből indítottunk, az építkezés első évében az ezer fontosabb miatt a telek elég gondozatlan volt, a másodiktól kezdtük az ugart kertté alakítani. Fokozatosan haladtunk. A gyümölcsfák és a telket záró cserjesor a legidősebb, négy esztendős, a virágoskertem úgy kétéves, a zöldséges egyéves, és persze van jópár növény, "akit" csak úgy soron kívül ide-oda ültettünk, mert megtetszett, vagy valakitől kaptuk-hoztuk-szereztük.
Nem fizettünk kerttervezőnek, nem is került volna rávaló, másrészt elképzelhetetlennek érzem, hogy a saját, közvetlen, személyes döntéseim felelősségét átadjam. (csökönyösség, tudom) Az elején jócskán voltak elfuserált dolgok, sőt ma is vannak, de igyekszünk levonni a tanulságokat.

A gyümölcsök közül először hozott bőséges, befőzhető mennyiségű termést a sárgabarackfánk és a három körte. Megízlelhettük a Starking almánkat, a Champion őszibarackot, a fügét. A tavaly ültetett saszla és otelló szőlőkön egy-egy fürt termett kóstolóba, de a legtöbbnek még sokat kell növekedni, mire lugassá fejlődik. Egy kevés, úgy nassolásnyi mennyiség termett a ribiszkén, az egrest viszont elvitte a lisztharmat. A diófa hatalmasat nőtt, átvészelte a februári nyúlrágást. Tavaly megkóstoltuk már a termését, idén az összes energiáját a gyógyuláshoz és a növekedéshez használta fel. Nem vegyszereztük agyon őket, csak a legszükségesebb permetezéseket végeztük el. Jövőre, ha a körülmények is kedvezőek lesznek, már nagyobb termésre számíthatunk. A gyümölcsök egyenlege tehát pozitív.

A zöldséges idén mindössze 100m2 területű volt, de azért igyekeztem sokféle zöldségnek helyet adni benne. Remekül sikerült a gyökérzöldséges szekció nevelése, két-két talicskányi petrezselyem és répa csücsül a pincében, sok pohárnyi petrezselyemzöld a fagyasztóban. A meleg, nedves nyár kedvezett a paprikáknak, egy kevés öntözés volt az ára a júliustól október végéig tartó szüretnek az ízlésem szerint kiválasztott fajtákból.
A paradicsomot hát azt alaposan elszúrtam. Lukulluszpalántákat neveltem, az a kedvencem, no meg persze ellenálló, tartós, húsos. Elültettem 40x40 centire, aztán vad burjánzásba fogott, majd a nyári esők idején a tövek nagy részét elvitte a paradicsomvész gombafertőzése. A szélsők, amelyek szeles helyen álltak, megmentehtők voltak Ági rézoxikloridjával, aztán kaptam még 3 lugasparadicsomot. Tíz tő paradicsom a friss fogyasztásra ha szűkösen is, de elegendő lett. Jövőre méterszer méteres tőtávval dolgozom, és vegyes kultúrával (védőnövény: hagyma, köztes: karalábé). Megnézem jobban a vásárolt fajta címkéjét is, ha lehet, determinált növekedésű fajtát választok, hogy mindenképp elférjen a kijelölt területen.
Káposztafélék: A zelleres növényvédelem a káposztalepkék ellen használt a kelbimbónál. A hosszú ősz miatt jól sikerült a karfiol, a leveles kel nevelése is. Jövre bővíteni szeretném a fajtaválasztékot karalábéval, brokkolival, mert idén csak loptam.:-)
A babok, igénytelenségük folytán jól sikerültek, tele velük a fagyasztórekesz. A hagymák is hasonlóképp, de magról többé nem vetek hagymát, nem fejlődik ki rendesen ebben a talajban. Palántázok inkább vagy dughagymát használok. A dughagymáról nevelt hagymák viszont áprilistól mostanáig láttak el főznivalóval. Jövőre nagyobb ágyást kell tervezni, a másfél helyett kb. 2,5 kg dughagyma elültetésével számolva.
A salátafélék adják a házikerti luxuskaját, sokfélét kipróbáltunk már és szinte mind ízlett. Még most is szedjük a leveles tépősalátákat, abszolút megéri a bajlódást. A másik ilyen csoport a zöldfűszerek. A számukra megfelelő helyen minden gond nélkül éldegélnek, teszik a dolgukat, hajtanak, csak szedni kell egy kis csokorral, ha szükség van rájuk.
Szóval a lényeg annyi, hogy úgy 3-4000 Ft befektetésből legalább hússzor ennyiért megvásárolható, vegyszermentes friss zöldség kerül ki, igaz, hogy kevésbé szabványos külsejűek, mint az áruházi. Időt, gondoskodást természetesen kell rájuk szánni, ez tavasztól őszig heti kb. 2-3 óra. Számolhatjuk az aktuális órabérrel, vajon ez megéri-e, kinek mennyire drága a saját ideje, de azt az érvet teszem még ehhez, hogy a szabad levegőn végzett mozgás egy ilyen lustának, mint én, azért nem hátrány, az edzőtermes ugribugrikat nem nekem találták ki. A zöldségtéma összességében pluszos, mert élvezem. Jövőre 200 m2 területet veszünk művelésbe, de ennél nagyobbra már nem akarok terjeszkedni.

Nektek mennyire éri/érné meg a vesződséget a haszonnövények gondozása?

2 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

A Circus Hungaricusról

7 megjegyzés
Az új Hobo állat jó!

7 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Már november negyedik vasárnapja van,

8 megjegyzés
hamarosan véget is ér a hónap! Pedig mintha csak most rendeltük meg volna a tavaszi szántást, és íme, már az őszi aktuális!
A hétem megfogadtuk, hogy ha egy kicsit feljavul az idő, prérivé taroljuk a kertet. Ennek oka az volt, hogy a hét elején anyuci összetalálkozott azzal az úriemberrel, aki az őszi szántást szokta elvégezni, és előjegyzésbe vetette szántásra a kertünket a jövő hét közepére. Mire jön a szántás, méretes gyomszárak, félkidöglött vetemények, kóródarabok nem éktelenkedhetnek a kert földjén! A csütörtök végre meghozta a várva-várt napsütést, neki is estünk a kertnek. Anyuka egy ideig gereblyézte a lekaszált, kiszáradt gyomszárakat, utána felhúzkodta a bimbós keleket, amik az utóbbi pár hétben megelehetősen kifejlődtek. Kinyűttük a pagodakarfiol és az elnyílt brokkoli szárait a tyúkoknak. (A pagodakarfiolról a véleményem, nevezetesen, hogy ilyet nem termelek többet, szaporátlan volta miatt, megváltozott. Ráfoghatnám Csincsillára és Beára (akik evésre csábítanák a legaszkétább szenteket is, Andiról nem is beszélve...), de mivel egy ronda, kapitalista, burzsoá, fejét csak a hasznon törő kertész vére is csörgedezik ereimben, más is befolyásolt. Mégpedig az, hogy a fő karfiolrózsa kivágása után a lustaságból ki nem húzott szárak minike karfiolfejeket kezdtek el növelni. Így már mindjárt érdemesebb vele pepecselni, ha kétszer szüretelhetünk, ugye? Érdekes azonban, hogy a másodszülött rózsák mind ilyen muris görbék.)Hatalmas mennyiségű gyomszárat szedtünk össze, amit aztán meggyújtottunk. Délután fél kettőkor kezdtünk el égetni, fél hatkor még parázslott a máglya. De egy menetben rend lett, nem két hónapig naponta, talicskánként égettünk, mint egyes környékbeli lakosok. Mivel az égetnivaló elég nedves volt, bevallom, rádobtuk öreganyánk százéves, műszőrme galléros, molyette nagykabátját is, ami az egyik sufni mélyén hentergett. A vizes ramaty gyors, nagyobb füsttel nem járó égetéséhez ugyanis jól jön egy hirtelen nagy fűtőértéket biztosító anyag begyulladása a gyomszárak közt. Ideális egy-két pillepalack ehhez: a megolvadó-szétfolyó műanyag cseppjei végigfolynak a szárakon, erőteljes égésre késztetve azokat. Jó egy kis rongy, de megjárja egy-két fahasáb is. Szomszéd néni azonban radikálisabb módszert választott. A lenyiszált nyers ágakat meglocsolta benzinnel, úgy gyújtotta meg. Az eredmény az lett, hogy leégett a szemöldöke. A vizes ágnyesedék azonban csak nem akart égni... Utána orvosi alkohollal próbálkozott, de azzal se boldogult, végül dühösen otthagyta az egészet... Nekünk szerencsénk volt, a szártömeg jól égni kezdett. Négy után Nyunyi is berobbant a kertbe "Ugye még nem késtem le semmiről?!" felkiáltással. Tüzeskedni akart a gyöngyöm... Végül apuci-anyuci-gyerek családi idillben égettük a gyomszárakat, hintáztunk az oldalra fektetett kerti esővizes bádoghordón, néztük a kelő újholdat, és jókat nevettünk azon, hogy játszik a szomszéd kutyája a levegőben szálldosó pernyével. Kellemes este volt. A gyatrább felásott petrezselymekből az udvar legmelegebb helyén, a homokozó mellett csináltunk petrezselyemiskolát. Ezek homokba ültetett lelevelezett gyökerek, a kertecskéjük régi cserepekkel van körülfogva. Télen fóliatakarást kapnak, az alatt hajtanak a tövek. Tulajdonképpen olyan ez a kis ágyáska, mint egy mini fóliasátor. Így egész télen lesz friss petrezselyem.

Elmaradt azonban a leveles kel áttelepítése olyan helyre, ahol nem lesz szántás. A póré is még mindig a kertben hervadozik, igaz, állománya az elmúlt hetekben igen megfogyatkozott. Találtam még pár magról kelt salátapalántát, azt is kívül akarom tenni a vetésforgón. Ja, és elduggatok fokhagymát is. A legfontosabb: a maradék kukoricakórókat fel kell kötni, és előrecipelni az udvarba. Nem maradhat a traktor útjában.

Örvendetes, hogy Nyunyi lelkes ápolása okán a cserépbe vetett selyemakác-magok csírázni kezdtek.


A heti főzés a káposztafélék jegyében telt, ettünk a levelesből (főzelék), a bimbósból (szalonnásan), a brokkoliból és a zöldből (szezámos palacsintabundában). A csoda tudja, valahogy nem bírom megunni. És fogytak a befőttek, lekvárok, szörpök, fagyasztótöltelékek...

A hét vicces képét kelbimbópucolás közben találtam: ha jól megnézzük, megláthatjuk, hogy a kelbimbónak a szárán felül van egy újszülött pici bimbóbébije! Hogy tetszik?

8 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Napfényes, boszorkányságos

4 megjegyzés
Bár a napsütés roppant élvezetes ilyenkor, s bár már semmi sem szokatlan, ez az időjárás, ami egy hónappal előbbre való, azért egy kicsit mégis az. November végén máskor délig fel sem szállt a köd, gyakran szállt le a dér és a zúzmara, most pedig olyan augusztusias a harmat és a+10°C-os hajnalban pulcsiban viszem a vizet a kutyának. Ami a szokásos ősz végi kelléktárból itt van, az a számtalan varjú, szóval ők megérkeztek és roppant vígan vannak.
Tudom, hogy ez butaság, de ha a fejem fölött kezd el egy fekete madár magyarázni az ő saját érthetetlen nyelvén, mindig összerezzenek, olyan, mintha rossz híreket hozna. Annamarie említette ezt a boszorkányságos témát, úgyhogy megkérdezlek Benneteket ti hisztek az ilyen megérzésekben? Pár napja valahogy folyton erre terelődik nálunk a szó, annyi zagyva sztorit hallottam, nektek van ilyen?
Például olyasmiket, hogy mi a temető mellett lakunk, és ha valaki rákérdez, azt szoktam mondani, soha ennél békésebb szomszédságot, erre jön a szomszédasszony, hogy bírjuk azt, hogy a temető felé eső teraszajtónkon nincs redőny meg sötétítő, ő biztos félne. Éjjel a fia fölébredt, mert lépteket hallott a szobában, recsegett a födém... (Elsőre azt gondoltam bolond, ő dolguk, ha egymást ijesztgetik, rém rendes család. Másodikra aztán átragadt valami rossz érzés)
Egy másik ilyen történet pedig arról szólt, hogy az egyik kedves ismerősünk vendégségben meglátott egy égő illatmécsest a kandalló tetején és átfutott az agyán, hogy milyen veszélyes lehet, könnyen tüzet okoz., főleg ha nincs a házban senki. Elhessegette magától, a gondolatot, mondván mekkora szamárság. Pár perc múlva valahogy lefordult a mécses a helyéről, a vendégség pedig kollektív tűzoltásba fordult, boldogok voltak, hogy nem esett túl nagy kár a berendezésben.


No jó, hagyjuk ezt, nézzük meg inkább a kerítés meg a házfal déli oldalát, mert ott jó néhány olyan virág maradt meg épen és teljes pompában, "akiknek" nem ártott meg a fagy. A krizantémok egy része még remekül érzi magát, például a bordó...


... a sárga (szerintem legszebb, a levele kicsit ezüstös)...

...meg a fehér. Ez az utlsó olyan, mintha margaréta lenne, de hát végül is közeli rokonok.A nyári violák közül maradt két-három tő, ami kis híján téli viola lett. Egyetlen növényen nyílt teljes, telt virág.

Jóval több az egyszerű, ez képes magot hozni, a pompázatos virágú meddő. A violát régen nagyobb becsben tartották, a népdalok nem véletlenül szólnak róla. A kevés tartós vágott virág egyike volt, és közösségformáló sport volt a mutatós, telt változatok kinevelése, a minél korábbi vagy minél későbbi virágoztatás. A hajtatott növények gyakran betegesek voltak, úgyhogy mindenféle fertőtlenítő hatású gyógyteákkal locsolgatták. Az egyszerű virágúak hoznak csak magot, de az utódok közül elég nagy rész mégis teltvirágú, tehát a kiültetett palántákat szelektálni kellett, díszítés vagy magtermelés céljaira, sőt valamelyest lehetett kísérletezni az öröklődéssel is. Érdekes lehetett.
A magja minden évben kapható, napot-vizet szeret, jövőre is ültetek. Erdélyben sok virágoskertben nyári violából ültették az ágyásszegélyt, ez a sokféle lilával-rózsaszínnel-fehérrel annyira kedves volt, hogy jó érzés egy kicsit visszahozni belőle.

Az évelő árvácska egyszer csak úgy megjelent a kertben, azóta itt is-ott is kibújik, szaporodik. Az enyhébb teleket védett helyen szinte teljesen végigvirágozza.

Második évesek a vérborbolyáim, csomagküldőtől vannak, nagyon olcsón hirdettek apró, sövénynek való gyökeres dugványokat. Tíz darab volt egy csomagban, kilenc maradt meg. Nem sövénynek ültettem, hanem csak úgy szétszórtan, lazán helyeztem el a növényeket a virágágyásban. Színes lombjuk kellemes kontrasztot ad a többi növénnyel, főleg az ezüstös levelűekkel. Szerencsés vásárlás volt és sok örömem telik bennük igazán, főleg ősszel, mivel lombjuk a lehető legpirosabb

Tegnap találtam egy szem ehető állagú, bár eléggé dércsípett fügét, a többi lassan múmiává szárad az első fagytól rég lekopaszodott ágakon.
Szóval, mi a helyzet a megérzésekkel? Kíváncsi vagyok, Nektek vannak-e ilyen történeteitek, vagy éppen az ellenkezőjét gondoljátok.

4 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Lombjavesztett erdőben

9 megjegyzés
Most, hogy a fagyok és a viharos szelek megfosztották lombjaiktól a fák és cserjék jó részét, más lett a környezet. Minden távlatot kapott és a hétvégi napsütést akadálytalanul élvezte az aljnövényzet no meg mi és a kutyánk is.
A termések száraz kórói lassan elenyésznek, néhány maradt csak mutatóba. A talajon előtűnnek az évelő vadnövények formás levélrózsái, az ürmök, a galajok első látásra felismerhetők. A levelek színeire sokan rácsodálkoznak, de érdemes az olyan növények lombjára is vetni egy-egy pillantást, mint a kutyatej.

Virágból már csak cickafarkot és mezei csorbókát láttunk, gombából viszont többfélét is, de ezeket nem nagyon ismerem, a határozásban segítséget kérek.
Ez a gomba egy tölgyfatuskó mellett nőtt,
ez a második egy korhadt faágdarabon,
Ez a kicsi pedig az erdő avarjában.
Az iszalag termései olyanok, mint a vattapamacs, vagy valami nagyon öreg boszorkány haja. Életerős fák koronája tetejéig is felkapaszkodnak ezek a boszikoloncok.
Egy helyen, az erdő aljában megvan még a sóskaborbolya, pár szem termése hamarosan a madarak bendőjében végzi. Fogynak a termések, hamvas szedret már egyáltalán nem tudtunk csipegetni. A somok levelei bronzos-bordós színt vesznek fel, ágaik pedig a tél beállta előtt megpirosodnak. Azt vettem észre, de nem tudom, hogy ez helytálló-e, hogy az erdők délies- napos részén a cserjék levelei majdnem mind pirosodnak ősszel, az erdő belsejében, árnyékosabb helyen növők pedig még mindig zöldek, alighanem a levélszíneződés valamelyest fekvésfüggő. Jártunk az avarban, az is egy véghetetlen jelentőségű felfedezés, hogy az avar minden fafajtánál másképp ropog, legkeményebben a nyárfáké, már puhábban a tölgyeké, aztán jönnek az apróbb levelűek, a mezei juhar meg a kőris, a legpuhább pedig az akácfák avarja. Ez a kedvenc fám, a mezei juhar tenyeres levele.
Még nem Dendrománia-méretű, de szép termetű hagyásfát találtunk egy kisebb, tarra vágott, de frissen újraültetett erdőrész szélén. Így fest ellenfényben,
így pedig mikor beragyogja a délutáni nap. Szóval jól telt a mai délután, jobban, mint a péntek este, ugyanis már nem lehetett tovább halogatni a vasalást. Két és fél órába telt eltakarítani a horrorfilmbe illő kupacot. Úgy bírtam ki, hogy megnéztem ezt a filmet, tabudöntögető beszélgetés Feldmár András pszichiáterrel. Van- e élet a halál előtt? Érdekes, ajánlom minden türelmesnek.

9 megjegyzés :

Megjegyzés küldése