Valami megkezdődött....

Mintha nem is ugyanarról írnék, mint amiről Hédi két héttel ezelőtt. Bizony, a vadul kavargó böjti szelek és a langyos napfény kikezdte a tél szigorát, a folyók jegét. Tíz nappal ezelőtt még el se tudtuk képzelni, hogy ilyen enyhülés jöhet, babakocsival is lehetett a Dunán sétálgatni, a reggeli előtti bevezetés háromszor is hólapátolás volt. A változás elképesztő. Nyílegyenesen haladunk a tavaszba, a munkahelyem ajtaján kilépve nászrepülő ölyvek lebegnek tova a levegőben, a nap melegen süt, és még a varjak is vidámabban kárognak, pedig igen soványak. A hatalmas hókupacok egyre apadnak, helyükön tócsák, amikben bárányfelhők tükröződnek. A tócsákból meg sár lesz.... Így a tavaszt jelzi az is, hogy hónaljig sárosan jön Nyunyi az iskolából, nyargal, mint egy kis csikó, és a maradék hókásakupacba törli elképesztően mocskos csizmáját.
A jégre meg már gondolni se lehet. Igaz, a Lajta még nehezen boldogul a nagy jégtáblákkal, amelyekbe belefagytak -lassan már egy hónapja - a park platánjának levelei.

Az erősen leapadt víz küszködve sodorja magával, jobb esetben tördeli a még ijesztően nagy jégdarabokat.

A Mosoni-Duna viszont - nagyobb erejű folyó lévén - hamar ledobta azt a vastag jégpáncélt, amin sétálni is lehetett. Eleinte a légbuborékok helyén furán ragyás lett a jég, aztán ablakok nyíltak rajta az égre, amin előbuggyant a folyó vize, abban pedig a felhőtlen ég és a parti fák tükröződtek vissza.

A jégdarabok egyre csipkésebbekké váltak, majd végül elragadta őket az áramló víz.

 A parton és a kertekben pedig megpezsdült az élet. Észre sem vettem, a fűzfák már barkásan nyúlnak az ég felé,

az erdő aljában pedig egy-két nap leforgása alatt előbújtak azok a híres szigetközi hóvirágok.

 A virágágyásban is magához tért az a hóvirágpamat, amely már az erős fagyok előtt kinyílt, aztán hajszál híján kifagyott.

A kankalin is hozza első bimbóit.

Ez elég volt nekem ahhoz, hogy a sárral dacolva (az udvarunk iszapfürdőhöz hasonlít így a hóolvadás után) felhúzzam cuki, margarétamintás gumicsellómat, megvizsgálni, mi a helyzet azokkal a zöldségfélékkel, amelyeket át kívántam teleltetni. 

Az összkép nem túl biztató. Valószínűleg a hótakaró nélküli erős fagy (-17,3 fok volt a leghidegebb) sok növényt tönkretett. A saláták és leveles kelek megbarnultak, külső leveleik megrothadtak. 

Nagy megerőltetéssel sem tudom elképzelni, hogy ezekből viruló salátafejek és harsogózöld kelkáposzták lesznek majd egy szép tavaszi napon.
A mák külseje azonban bizakodásra ad okot, szerintem semmi baja, a spenót még kis leveleket is hozott, a póré is áttelelt, bár a lefagyott, megfonnyadt levelek szintén nem valami bizalomgerjesztőek. De akár már szedhetnék is belőlük, már csak a kíváncsiság kedvéért is.

Amíg én csak a passzív bámuldozásig jutottam el, Laci egy szempillantás alatt előszedte a motorfűrészt, metszőollót, nyeleket vett, szerszámokat élezett és elkezdte metszeni a fákat. Vegyem ezt is a tavasz jelének? Úgy gondolom, igen.

A jövő heti kerti munkám már megvan: a lemosó permetezés. Ezzel pedig ünnepélyesen megkezdődik a kinti kerti munkák szezonja, elő hát a szerszámokkal, irány a kert!