Zöld.ségek Amatőr kerti napló

A blog olvasói közül úgy sejtem, sokakat elvarázsolt az  Őrség sokhelyütt érintetlen, ember- és természetközeli világa. Van egy hasonló hangulatú szeglet itt, a Győr-Csorna-Mosonmagyaróvár háromszögben is, ez  a Tóköz. A kistáj a Hanság ölelésében helyezkedik el.

Az esős hétvége miatt kocsival vágtunk neki az útnak, de kb. harminc-egynéhány kilométeres, viszonylag könnyű bringakörként is járható, kis forgalmú utakon. Kiindulópont lehet az autópályához közeli Lébény. Végigjártuk a szép játszótérrel ékes Tárnokrétit, határában a Hany láprétjeivel, megcsodáltuk a sok háziállatot Rábcakapin (biokertészete is nevezetes), meg a Keszeg-ér miatt különlegesen tágas-teres Markotabödögét. Hosszasan időztünk az ékszerdobozszerűen szép Fehértón, végül a kertvárosias Győrsövényházán (érdekessége a Vadrózsa Waldorf) keresztül értünk vissza az ezredéves templomáról híres kisvárosba, Lébénybe. 

Lébényi-Hany

Az elmúlt héten érkezett, ötven milliméternél is több csapadék feltöltötte a mocsarakat, tűra helyett dagonyává tette a sétát, s közel lehetetlenné a virágfotózást. Azért buglyos szegfűt találtunk az egyik réten. 

Jellegzetes hansági tájképek

Fehértó

Gólyafészkekkel üdvözli a látogatót ez az ötszáz lelkes kis csodafalu. Virágparadicsom, ami nem is csoda, hansági tőzegbe, tehát gyakorlatilag virágföldbe gyökerezik minden.

Megbecsülik a régi parasztkerti évelőket is, nem csak kertészeti egyenvirágok díszítik az utcákat. 

 Kis földnyelvek, bungalók adnak ideiglenes otthont a pecásoknak. Nagyobb társaságok is zavartalanul mulatozhatnak. 

 Olvassuk csak el a firkálótábla feliratát, hiszen honfitársaink még nem igazán fedezték fel ezt a kincses szigetet. 

Borzaskatáim, ők is esélyes gyomszabályozók. Az elsők fehérek és halványkékek.

Búzavirág sziluett

Selyemfenyő virága napfényfürdőben

Gólyaorrok, a Dédi emlékét őrzik

Haranglábak. Magról kelnek itt-ott-amott, mind más-más árnyalatban.

Íriszek. Talán egyszer lesz hozzájuk tópart.

Ablakláda árvácskával, muskátlival

Palástfüvek őrizgetik a pünkösdi eső utolsó cseppjeit <3 p="">

A kert szabadsággal ajándékoz meg nemcsak engem, hanem a kisfiaimat is. Nem tudom, mit kezdenénk magunkkal egy szűkös lakótelepi lakásban, az EU-konform játszóterek sivatagára kárhoztatva... 

 Szűrés 

 Sárnyírás, majd panírozás fűrészporban,majd lemosás

Most, májusban van szerintem a gyomok elharapódzásának megakadályozásában a legfontosabb kulcspillanat. Előbújt már az összes évelő és sorra csíráznak az egynyári gyomnövények. 

Tavaly az egész év gyakorlatilag pihenő a volt földnek. Termést nem nagyon szedtünk le róla, gyomot annál többet. Nem feltétlen volt ez rossz, a  tavasszal művelésbe vett talaj sokkal élettelibb, puhább, kezelhetőbb, mint a korábbi években valamennyire kizsigerelt talaja. Jót tett e kert földjének az alapos komposztozás is. A művelés hiánya azonban azt eredményezte, hogy a természetes vegetáció azonnal igyekezett  ismét birtokba venni a kertet. Sokkal több baj, tennivaló akadt a gyomokkal, mint más években. 

Erőteljesek és szinte kipusztíthatatlanok. Rájöttem, hogy ezekre kell a legjobban odafigyelni, a legtöbbjük kúszik a talajfelszín alatt, a gyökereik rügyekkel vannak tele, ha a zöld részeiket le is tépkedem, a föld alatti rügyeikből napok alatt felújulnak. Aki megteheti, annai a kartonpapíros takarás biztos segít, de nekem most csak a kapa és a gyökerek minél alaposabb kiszedegetése vezetett eredményre. Tavalyelőtt lepapíroztam egy részt, valamivel tényleg tisztább lett, mint a környezete, konkrétan a szulák lett kevesebb benne, mint a többi részen. Ezeket a növényeket mindig kiszedem az ágyásból, a füves útra szoktam szórni, ott a nap végez velük és nem élednek vissza.

A kert szélén, ahol a kutya futkosni kakilni szokott, van sok aranyvessző és csalán. Az aranyvesszőket mind kiirtom, ha meglátom, mert az egész kertet elfoglalnák. Nem csípem őket, az ártérben komplett réteket foglaltak le maguknak. A csalánt kímélem, mert sokhasznú.

A zöldségesben mindennap van félórám dolgozgatni, folyamatosan tisztogatok és velük találkozom a legyakrabban: 

Van egypár magpotyogtató barátom, akik olyan sűrűn nőnek, mint a gyom, és spontán zöldtrágyaként működnek. Ők a körömvirág, kapor, egynyári szarkaláb, és valami piroslevelű, cifra amaránt. Ha jár erre valaki, aki járatos a gyomszabályozásban/öngyógyítóskertezésben, szeretném, ha hozzászólna, de az az ötletem támadt, nem tudom, életképes ötlet-e, de lehetne jó sok magot szedni ezekből, olyan negyed kilót fajtánként, hozzákeverni egy csomag fehér mustárt, aztán betárazni, majd a talajforgatás után mindjárt jól megsózni velük a kertet. Ahogy nőnek, és ahogy tavasszal telik be a veteményeskert, fokozatosan le lehetne nyírni, ami kikel belőlük. Ha otthagyjuk a nyesedéket, akkor mulcs, ha bekapáljuk, zöldtrágya. A palántázási időre pedig szép fokozatosan kifogyasztanám a kertből őket, csak annyit hagynék meg elszórtan, amennyi a jövő évi felújuláshoz, magnak kell. Épeszű gondolat szerintetek? Azért tetszenek, mert közöttük kevésbé harciaskodnak az évelő gyomok. 

A természet úgy tűnik, erdőnek tekinti a kéreggel fedett helyeket. A virágágyásban mindenféle hívatlan vendégeket lehet találni: komlót, borostyánt, erdei iszalagot. Sőt, spontán kelnek a varjúvetette diók, gyerekvetette vadgesztenyék... Hetente járok irtókörre. Hasznos lenne egy minőségi gyomszurkáló. 

A farakás környéke még egy borzasztó rendetlen rész, ahogy fogy a fa, nő a gaz és nehéz a fűnyíróval odaférni. Minden van itt, amivel a természet megpróbálja visszavenni ősi birtokát.

Sok helyen olvastam, milyen jó a vadvirágos rét a kertben, nekem jobban megfelel a kéthetente nyírt fű. Folyton mulcsozok vele, ezzel javítom a földet a zöldségesben és a gyerekeket is biztonságban érzem a méhcsípésektől. Tulajdonképpen szeretek is füvet nyírni, uralni azt a morgós, szürke gépsárkányt. A fajgazdag, rendezetlen gyepünkben a nyírás ritkítja a kétszikűeket, de azért még sok benne a százszorszép és ibolya meg fehérhere, de van egy kevés pitypang, kerekrepkény is. Igaz, ezek a vendégek évről évre ritkábbak.