Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Szamócát – magról?

2012-01-28T17:58:00.000+01:00

Kifinomult ízlelőbimbójú szamócarajongók állítják, hogy igazi íze csak az erdei szamócának van. Benne testesül meg mindaz az illat és zamat, amely a tökéletes eprességet adja. A frigó palántákból nagy gyümölcsöket hozó, a kúszó, csüngő, kivadult „paraszt” szamócák csak halvány árnyképei a vad gyümölcs tökéletességének.

Az erdei szamóca azonban vadon ritkaság. Már az elvárosiasodott, neten lógó falusi is kevés helyen találkozik erdei szamócával, én is csak két területet tudok, ahol terem: Halászi és Dunasziget közt a Gazfű erdőn, illetve a Kissomlyón. Ritka ínyencség az ilyesmi. És mégis előttünk a lehetőség, hogy saját erdeiszamóca-ültetvényünk legyen, egyszerűen.

A nemesített epreknek nagy földparcella kell, sarjakról szaporodnak, egyszer teremnek – a nevelésükhöz a feltételek nincsenek meg sok kertészkedőnél. Ha nincs föld, sovány a talaj, nem lehet öntözni, sajnos kénytelen az ember a zöldségesre vagy a „szedd magad” gyümölcsre fanyalodni, ha erre a finom gyümölcsre vágyik. Örvendetes azonban, hogy így se kell letenni a saját termésről: a kis helyet igénylő, nem indázó, igen igénytelen, folytonérő, de apró gyümölcsű, és – jó hír! – balkonon is nevelhető erdei szamóca a megoldás az eprészkedni óhajtók számára.

Az erdei szamóca magját „Ruyana”, „Rügen”, és „alpesi szamóca” fantázianeveken már 60 forint / csomag ártól meg lehet venni, kis kutakodás után. (Ez az ár önmagában is komoly kísértő tényező…) A nagy, nemesített szamócafajták (Gorella, Elsanta stb…) magjait még sehol sem láttam, ezeket magról nem, csak sarjakról szokták szaporítani. Csüngő eper magja is kapható időnként.

A nevelése kezdőknek sem okoz bonyodalmat, inkább csak türelem kell hozzá. Először 2008-ban (tehát még a blog születése előtt) neveltem szamócát magról, és egész jól sikerült, a kis növények szépen megerősödtek, és Hédi kertjében elbokrosodva komoly teleppé fejlődtek.

A magokat így január végén vetettem el egy hosszúkás műanyag ládikába, és gondosan lekötöttem fóliával. Földnek közönséges virágföld és folyami homok keverékét használtam, a magokat nem áztattam, kelesztgettem. Nem takartam be földdel az apró piros magokat: valahol azt hallottam, hogy a fényre csíráznak. Világos, de hűvös (olyan 15 fokos) ablakba helyeztem el a ládát. Minden nap spriccelve locsoltam, hetekig nem történt semmi, és már elkönyveltem szokás szerint, hogy ez sem sikerült. Közben lomtalanítottam a szekrényt, és találtam ott egy nagyítót. Poénból elkezdtem nézegetni a palántának vetett magokat, és akkor láttam, hogy csírázik az eper.

Még vagy két hétig lefedve tartottam a dobozt. A pindur magokból miniatűr és igen törékenynek tűnő epertövek lettek, kíváncsian vártam a megerősödésüket. A földet mindig nedvesen tartottam alattuk. Ekkor már májusra járt az idő, apránként kiszoktattam a kis növényeket az udvarra-ládástól. A dobozukban eléldegéltek, virágoztak is, de még nem teremtek. Ősszel tanácskoztunk, hol teleltessük a növényeket, végül odaadtam tesómnak, aki kiültette a kertjébe. Ott a következő évben takaros bokorrá fejlődtek, és teljes gőzzel gyümölcsöt érleltek.

És milyen a termése? Igen zamatos, aprócska, illatos.

Kettesével-hármasával nő kicsi fürtöcskékben. Az állaga más, mint a nemes szamócának, krémesebb, a magok keményebbek. Betegséget nem láttam rajta, és mivel a gyümölcsök szára aránylag magas, a kis piros bogyók nem fekszenek le a földre, a csiga nem rágja meg, és a por se verődik fel rá. Nem szedtünk soküvegnyi szupertermést, de gyerekes örömmel kutakodtunk a piros kúpocskák után. A szezonja májustól októberig tart, jópárszor csemegéztünk róla. Közben egyetlenegyszer sem locsoltuk, nem is ápoltuk a töveket sehogy, magától kínálták a kis terméseket. Indákat nem nevelt, de a tövek egészen megsűrűsödtek, megvastagodtak.

A telet mindenfajta takarás és pátyolgatás nélkül elviselték. Tavasszal tőosztást hajtottunk végre, ez abból állt, hogy – Hédi, emlékszel?- csákánnyal vágtuk ketté a túlsűrűsödött tövet. A tő egyik darabját többfelé szétszedve átültettem a sziklakertbe. Ott a talaj kevesebb volt, de jó minőségű, és szépen hajtani kezdett, kellemes volt gazolás közben az ízes kis epreket lecsipegetni.

Egy adag ládába került, az ősszel – hogyan, hogyan sem – kint maradt a szabad ég alatt. Azonban a balkonláda pár kilónyi földje is bőven elég volt ahhoz, hogy kiteleljen, a gyökerek nem fagytak át. Nem volt szükség gyengéd ápolásra, tápoldatra, humuszos talajra, a legprimitívebb körülmények közt is megvolt a csekély, de zamatos termés.

Tehát csupán a magvetés során kell szemesen eljárni, a többi szinte magától jön, pofonegyszerű a nevelés. Árnyékban is megtermett.

A Rügen fajta tasakján ez szerepel: „Korai előneveléssel már első évben terem”. Nekem csak a második évtől termett, igaz, nem kényeztettem agyon. Ha jó minőségű talajon nevelődik, több vizet és egyszer-egyszer tápoldatot is kap, valószínűnek tartom, hogy már az első évben szedhetők a kicsi, piros gyümölcsök, akár ládából is. Szerintem az egyik legegyszerűbben nevelhető, ellenálló évelő növény, és még jól is mutat szerény fehér virágaival, harsogó zöld leveleivel, és később ragyogóra pirosodó kis terméseivel. Mindenkinek bátran javasolom az erdei szamóca ültetését, még ha csak egy mélyebb balkonládát tudunk neki biztosítani, akkor is. A nagy szemű, nemesített indázó eprek neveléséhez nagyobb szakértelem kell, de ezt nem lehet elrontani, a siker garantált. Saját eperre vágyó emberek igazi boldogság lesz ez a növény!

Meghökkentő reggeli esemény

2012-01-28T12:56:00.001+01:00

Negyed nyolckor - még szürke volt az ég - álmos zombifejjel csoszogtam a – 7 fokos hidegben a buszmegálló felé. Átbotorkáltam az úttesten, és ekkor a buszmegállóban egy fura, csapongó-hömbölgő barnás-szürkés, tollakat hullató, kosárlabda nagyságú gombócra lettem figyelmes. Mi a manó lehet ez? Közelebb mentem, és akkor láttam: egy karvaly éppen egy galamb levágásával foglalatoskodott.

Még jó, hogy a táskámban ott lapult az ócskábbik, kisebb fényképezőgép, sikerült megörökítenem a ritka pillanatot. Sosem láttam karvalyt ilyen közelről. Olyan vad dühvel szaggatta a galambot – csak úgy szálltak a pihék -, fel sem tűnt neki, hogy olyan három (!) méterre állok tőle. Aztán észrevette a lesifotózást, erre letakarta a még élő galambot a szárnyával.

Gyönyörű madár! Ragyogó fehér fejcsík, aranysárga szem, kékes csőr, barna hát és a hullámosan csíkos has, kecses alkat. Szebb, mint aminek képzeltem. Már megfigyeltem a környéken elsuhanó barna árnyékként, de ilyen közelről az állatkerten kívül nem láttam még ragadozó madarat. Azt gondoltam, nagyobb, de az a galamb, amit levágott, lényegesen termetesebb volt nála.

Szakkönyvekbe belelapozva – pláne a régebbi kiadásúakba – azt olvashatjuk, hogy vérmadár: a kismadarak réme, de még a tyúkra is rámegy. El is hiszem, elképesztő vérmességgel tépte azt a nyomorult galambot. Bizonyára a madáretetőm környékén is „leemelt” már néhány szárnyas apróságot. Itt azonban nem sajnáltam a galambot. A szomszédban a templom, a tetején egy egész sereg tanyázik, állandóan hullatva az arra igyekvők fejére a galambpiszkot, palozsnákat, döglött fiókákat, tollakat. A kertekben kizabálják tavasszal a kelő veteményt. Marika néni, aki a templom gondnoki feladatait látja el, bizonyára még a saját lakásában is nevelgetne, tenyeréből etetne egy ilyen „vérengző fenevadat”, csak hogy megszabadulhasson a madarak szemetének mindennapos takarításától, ezzel nincs egyedül.

Vérengzés ide vagy oda, nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy Magyarországon védett, az eszmei értéke 50000 Ft, ritkulóban van.

Közben jött a busz, és a karvaly ettől megriadva bevágódott egy közeli fenyőfa lombozatába, otthagyva a fél galambot. Bár nem szeretném, hogy a madáretetőmre szokjon (az körülbelül kétszáz méterre van légvonalban az eset helyszínétől), remélem, még egypár galambot elintéz a környéken. Az etetőt meg átrakom a sűrű borostyánosba, oda csak nem merészkedik be ez a szépséges, vérmes ragadozó.

Telelőben

2012-01-22T13:43:00.000+01:00

Jól viselik a hideget a növények

és az állatok is.

A mosoni piacon

2012-01-22T13:36:00.001+01:00

Gondolom, nem árulok el titkot, hogy nagy piacrajárók vagyunk. Abban a szerencsében is részünk van, hogy Mosonmagyaróváron, más dunántúli kisvárosokhoz hasonlóan, megőrződött a hetipiac, amelynek napja csütörtök és szombat. Nos, nem éppen biopiac, de van minden, ami kell...

A piactér és a mosoni városrész központja nemrég újult meg, ezzel az ősibb, de szegényebb városrész is mondhatjuk, hogy visszakapta régi rangját. A piac pedig a turistacsalogató látványosság szerepét kapta. Egyelőre még nincs az az őrült nyüzsgés a télre való tekintettel, de a napsütés pár száz embert kicsalt a piacra. A helyieken kívül a kocsik rendszámából ítélve sok volt a szlovákiai magyar, hozták a most jó sokat érő eurójukat.

Lássuk, milyen portékát vonultattak fel az árusok. Kínai ruhát meg használtcikket természetesen, aztán erdélyiek káposztásfazekakkal meg fatalicskákkal - instant Korond. (bocsi a fotók minőségéért, 1 megapixeles régi telefonnal készültek, de remélhetőleg a hangulatot azért közvetítik)

Kosarasok és ócskások Kosárból minden elképzelhető forma, a használtcikkesek most a mozsarakon meg ócska, koszos használt játékokon kívül ilyen méretes fémszitakötőt hoztak.

Mézesek hoztak mindenféle mézet, propoliszt, mézes magokat megfázás ellen, meg viaszgyertyákat. A húsosok főleg a környékbeli kisebb húsüzemek portékáját árulták, de van igazi disznótorost meg régimódi, rendesen megfüstölt sonkát árusító helyi húsárus is.

Az elmaradhatatlan, de immár nem is olyan olcsó keleti ruha is szerves tartozék, enélkül itt piac nem lehet. Meg kell nézni mit veszünk, mert például Magyarországon varratott, jóféle gyerekruhával több árus is foglalkozik.
Savanyúságosok is jöttek, mindenféle eltett zöldséggel, szörppel meg kompóttal.

Virágosok és zöldséges őstermelő nénik-bácsik. Őket tartom a legtöbbre. Kínálatuk az, ami az éghajlatunkon megterem és mindenféle rafinált üzemi praktika nélkül ad olcsó, egészséges és változatos vitaminforrást. Általában ennek volt mindenütt szezonja: zeller- és petrezselyemzöld, sarjadékhagyma újhagymának, póré. pasztinák, sárgarépa-petrezselyem-zeller-karalábé. Aztán sütőtökből sokféle, fekete retek, cékla salátának. Kelkáposzták, fejes- és vöröskáposzták, sok helyen savanyúkáposzta is, aztán teleltetett apró karfiolok. Gyümölcsnek almák, körték, aszalványok, meg dió és mandula.

Voltak olyanok is, akik a nagybaniról hozták a zöldséget, őket a nagy árumennyiségről, a sztenderd rekeszekről és a déligyünölcs-halmokról lehetett megismerni. Szerencsétlen hétvégéken simán vehetünk tőlük fagyott banánt, kivit.

Nemcsak a szemünket legeltettük, hoztunk vásárfiát is:

Vetésforgó és maglista 2012

2012-01-20T13:06:00.000+01:00

A tavalyi évben eléggé mellőzött kiskertre remélem, idén több energiát tudok majd fordítani. Ennek első lépése a zöldségeskert megtervezése. A biokerti növényvédő módszerként alkalmazott vetésforgó használatát egyszer már kiveséztük, Idén így néz majd ki az ágyások elrendezése, a területkiosztás:

A 2010-es maglistát alapul véve idén a következő lesz a bevásárlólista a fenti területkiosztáshoz:

Február közepi vetéshez, palántaneveléshez
- Póréhagymamag 1 cs.
- Madársaláta 1 cs - ládából kienni!!

-Zsázsamag -ugyanerre a célra
- Bazsalikom 1 cs.
- Majoranna 1 cs.
- Kakukkfű 1 cs.
- Borsikafű 1cs

-Articsóka 1cs (Csak a kíváncsiság kedvéért, még sosem sikerült csak bogáncskórót nevelni belőle)

A listából hiányoznak a zellerek,valamint a paprika- és paradicsomfélék, ezek nevelésére idén nem vállalkozom, ugyanis kevés az olyan ablak, amihez Andris nem fér hozzá. Tesómmal értekezem majd Yellow Goldfish-ügyben, egyébként pedig az árusoknál vásárolok 10-15 szál palántát, olyan fajtából, ami épp kapható.

Azért a sok fűszer, mert idén talán már tényleg elkészül a vágyott fűszerágyás - ehhez azonban komoly szegélyt kell építeni és sok-sok földdel feltölteni. Ha ez nem jön össze, cserépben fognak élni a fűszereim.

Márciusi, szabadföldi vetéshez
-Keszthelyi hengeres sárgarépa 4 cs.
-Vörös óriás 4 cs.
- Félhosszú petrezselyem 8 cs.
-Metélőpetrezselyem
- Jégsaláta 1 cs.
- Lollo Rosso vagy más piroslevelű saláta 1 cs.
- Lollo Bianco vagy egyéb zöldsaláta 1 cs.
-Tölgylevelű barna saláta 1 cs.
- Hónapos retek (Francia reggeli) 2 cs.
- Kelvedon csodája zöldborsó 1 cs
- - Pár fej fokhagyma
- 2,5 kg dughagyma (80% vörös- és 20% lilahagyma)
A sárgarépafajtán változtattam, Ágiék Vörös óriásai ízre-színre-formára is meggyőzőbbek, mint a Danvers. Védőnövénynek kaprot már nem kell vetni, nagyon is meghonosodott az egész zöldségesben. A metélőpetrezselyem lehet, hogy a virágágy szegélyébe kerül. Dughagymát a piacion veszünk februárban.

Áprilisi, hidegágyi vetésre, palántaneveléshez
- Bécsi fehér nyári karalábé
- Késői karalábé 1 cs.
- Brokkoli Calabrese 3 cs.
- Kelbimbó Cassiopeia 2 cs.

- Csemegekukorica 1/2 cs.

Május eleje
- Cukkini 2 cs. (Lehetőleg többféle)
- Patisszon 1 cs.
- Sonkatök 1 cs.
- Uborka 2 cs.
Piacon vásárolok majd paprika-, paradicsom és zellerpalántákat. Az ubi a csemegekukoricával társítva terem majd.

Június, másodvetés:
- Babfélék: zöldhüvelyű zöldbab 1 cs., sárgahüvelyű zöldbab 1 cs., méteresbab 1 cs.
- Késői karfiol, palántaneveléshez 1 cs.
- Leveles kel 1 cs.
- Spenótmag 1 cs.
- Őszi, áttelelő saláták 1-2 cs
- Franciaretek 1 cs
-Cékla 1 cs.
-Rucola (helykitöltőnek)

Virágmagvak

Március eleje, palántaneveléshez:
- Klárcsi 1 cs
- Sárgaviola 1cs
- Estike 1 cs. (ládába)
- Kék hajnalka (ládába)
-Mezei szegfű 1 cs.

Április eleje, szabadföldbe:
-Sarkantyúka 5-6 cs.
-Muskotályzsálya 1 cs.
-Zinnia fajták: Dáliavirágú, Kaliforniai óriás
-Narancssárga pillangóvirág -ez utóbbiról ódákat zengett a Lusták kertjecímű könyvkedvencem. Most végre kipróbálhatom.

Lugasunk és a rezisztens szőlőfajták

2012-01-18T12:32:00.000+01:00

Otelló szőlő

Az idén megépült a pergola, amihez a szőlőket is eltelepítettük. A tőkéket anyósomtól kaptuk, ő bujtotta nekünk a saját kertjében. Felsorolta a fajtaneveket is: Delaware, Otelló, Zalagyöngye, Izabella, Saszla. Az ültetéshez azt a jótanácsot adta, hogy ezek nem kényes, ellenálló fajták, bírni fogják a hideg teleket, az alföldies klímát. Nem is betegesek, kevés permetezéssel beérik. Csodálkoztam egy kicsit, de aztán megtudtam, mit érdemes tudni a rezisztens szőlőfajtákról. Kiderült, hogy elég gáz egy társaság.

Szóval ezek a szőlők amerikai eredetűek, saját gyökerükön teremnek, nem oltványok, ezért nevezik direkttermőnek őket. Valóban hidegtűrőek és ellenállóak. Csemegeszőlőnek megjárják, de borszőlőként való felhasználásuk nem a legjobb ötlet, erjedésük során ugyanis mérgező maetilalkohol keletkezik. Jellegzetes ízük van, ami a borokból kiérződik és nemkívánatos.

A szakértők konkrétan így fogalmaznak a minőségükkel kapcsolatban: " Az ellenálló képesség és a minőség a direkttermők esetében negatív korrelációban áll egymással. Ennek ellenére a korabeli gyűjtők erős növekedésük és tetszetős lombozatuk miatt számos direkttermőt hoztak be Európába. E szállítmányokkal érkezhetett a lisztharmat, a filoxéra és a peronoszpóra a kontinensre."

Ezek a direkttermők és rezisztens fajták aztán - ezek szerint az általuk is okozott - nagy filoxéravész után terjedtek el Magyarországon. Jellegzetes képviselőik az amerikai eredetű Concord, Glenora, Niagara, Reliance szőlőfajták. Elterjedt változataik az Otelló, az Izabella, a piros és fehér Delaware. Magyar nemesítésű, az európai borszőlővel keresztezett változataik többek között a Zalagyöngye, a Medina.

Majd a következő évtizedekben az ország nyugat-dunántúli és hevesi részein eléggé elterjedt és sok házikertben ma is művelik. Borszőlőként tilos ültetni, sőt a bortörvény II. fejezetének 6. paragrafusa értelében 2000-ig az ilyen ültetvényeket ki is kellett vágni, árutermelésre nem felhasználhatók.

A tilalom hátterében a metilalkohol áll, ami valóban veszélyes mérgezéseket okozhat, ugyanakkor mivel ezt a veszélyt sokan túlzónak érzik, vitákat is generál. (Ugyan ki bírna meginni egyszerre negyven liter Otellót?) Ugyanakkor a Sokoró vidékén, Zalában ezek a hagyományos fajták. Számos szüreti szokás kapcsolódik hozzájuk.

Nagyapám is telepített annak idején egy kis darab Otelló szőlőt, ami kiskorunkban még Apu is művelt, sőt néhány tíz liter irgalmatlan savanyú házi bort is készített belőle. Aztán ahogy nőtt az egyéb elfoglaltság, egyre kevesebb energia jutott a szőlőre, végül kivágták az összeset. Annak a savanyú bornak a zamata azért nem felejtődött el, nemrég Jani egyik munkatársa hozott egy kis palackkal, erős nosztalgiát támasztott bennem az a jellegzetes rókaszőlő-íz.

Gyermekként így, a direkttermő szőlőknek köszönhetően volt szerencsém látni szüretet, darálót, szőlőprést, permetezőt, ezért azt hiszem, hálás lehetek a szüleimnek. Most mindenesetre nagy kihívás lesz ismét a szőlővel való bíbelődés.

Előkészületek tavaszra – odakinn

2012-01-15T14:19:00.000+01:00

Ez a bejegyzés nem született volna meg, ha csütörtökön nem lett volna 10 fok körüli meleg és ragyogó napfény. Bizisten ki se dugtam volna az orromat öt fokban vagy havazásnál. Ez a gyöngy idő azonban kicsalogatott, és arra csábított, hogy kint is rendezkedjek egy kicsit.

Nem kell mondani, hogy akinek legalább egy tepsi nagyságú kertje van, már az is talál szöszmötölnivalót szabad idejére. Hát még én! Először is felmértem a terepet. Olyan takaros téli virágokat nem tudok felmutatni, mint tesóm, azért egypár barka akad, a hóvirágok már bimbóikkal döfködnek a levegőbe,

és egy-két elszánt kákics,

meg százszorszép is kivirult. A krizantémok is kinövesztették már az idei hajtásaik kezdeményeit.

Az árvácskák is elég jól tartják magukat, vagy talán mirelitek lettek? :-)

Aggódom is egy kicsit a túlzott enyheség miatt. Bár nem kell annyit fűteni, azért nem akarom, hogy majd valami kései hideghullám tegye tönkre a pukkadozó rügyeket és az idő előtt előtolongó hajtásokat, bimbókat.

Az áttelelő zöldségek kertjét is megszemléltem. A csapadék végett sziklevélből rendes, kicsi levelekbe ment át a spenót.

Az áttelelő póré inkább valami fagyott gyomszárkupacra hasonlít, mégis él, sőt hajt is. És még azt is tudom, mit rontottam el vele kapcsolatban. Túl kicsi, vékony hagymákat ültettem ki. A pórék csak telelni tudnak, de télen növekedni nem. Ha már a teleltetéssel vacakolok, és érdemi termést akarok a tél folyamán, akkor korábban ki kell majd ültetnem a hagymapalántákat, hogy nagyobbak legyenek, mire jön a november, mert úgy lesz a hidegebb hónapokban komolyabb szednivaló, nemcsak ujjnyi hagymácskák.

A zöldjéért visszaültetett petrezselyem úgy hedereg a fölben, ahogy november elején leástam.

Az enyhe időben a kelfélék is hajtani kezdtek,

a mák elbokrosodott, de így is kicsi a tavalyi vetés 2011. januári nagyságához képest. Kevés volt neki vetéstájt a csapadék, ilyenkor meg még nem növekszik.

A fokhagymából a varjak – minden takargatás ellenére – többet felhúzkodtak. Már nincs ötletem, mit tegyek rá, hogy ne szedjék ki ezek a drágalátos madarak a gerezdeket. A háló alól kipiszkálják, a deszka alatt sötét van, a fólia alatt berohad. Rendületlenül kotornak emellett a kert kalapnyi hantjai között, meg a hamuban is. A kevés maradék foki azért nődögél,

és nagy csodálkozásomra kikelt néhány abból a félig berohadt dughagymából is, amit ősszel találtam a sufniban, és nem elduggattam, hanem csak úgy beszórtam egy kihúzott üres sorba, hátha kihajt. (Vajon miért nem húzták ki ezt a varjak? Ezt nem sajnálnám annyira, mint a fokhagymát.)

Az ágyásszegély betonkeményre taposott földjén és a szántott részen is apró, sárgászöld növényekre lettem figyelmes, amik nemigen hasonlítottak semmihez, csak a salátamagoncokhoz. És rájöttem, hogy mik ezek. A magoncok helyén voltak a magszárba ment római saláta kórói ledobálva még az ősszel, az égetés előtt. A magházakból kiszóródott magvak keltek ki, és a mínuszokkal dacolva kihajtottak. Igen megörültem a kis növényeknek, mert a Téli vajfej saláta igencsak ócskán sikerült a gyenge minőségű mag miatt. Úgy látszik, ez a salátafajta nemcsak a nagy hőséget viseli jól, hanem a hideg sem árt meg neki.

A mustra után előkotortam egy vödröt, és a gyümölcsfák alsó ágairól elkezdtem leszedegetni a rászáradt gyümölcshullákat, amikből még akadt a gallyakon.

A kannányi ramatyot beborogattam a kazánba.

Közben összeszedtem a palántázóedényeket, hogy tavasszal kéznél legyenek. Utána egy vödörbe engedtem forró vizet, bele fertőtlenítőszert, és elkezdtem a ládákat meg az alátéteket mosni. Bár utálok ilyet csinálni, ezt kifejezetten élveztem. Ez már olyan „előremutató” feladat, nem a tavalyi év ramatyainak eltakarítása, vagy tétlen várakozás a majdani termésre. Mindent kisúroltam. Megállapítottam, hogy az alátétek száma igen megfogyatkozott, ezt pótolnom kell. Viszont helyette egy ismerősömtől kaptam nemrég olyan palántázótálcákat, amelyeket a virágkertészetekben használnak. Igaz, nem újak – így mindet ki kellett alaposan sikálnom – de ötven palántának jut bennük hely, erősek.

Utána – bár már sötétedett – még körül akartam nézni vakondtúrásföld-ügyben. A palántázáshoz ideális a vakondtúrások földje: mivel a föld felszíne alól túrja ki a vakond, nincsenek benne gyommagok, a túrás miatt a föld omlósan morzsás. A korábbi években így januárban már többször felszedtem túrásokat, hogy a kupac anyagát homokkal és palántafölddel bekeverve és a kazánházban átmelegítve használhassam palántázáshoz. Egy földhányást se találtam, csak egy lyukat. És mellette ezt:

És a tettesek is megvannak: a három (kan)grácia, az udvar rémei.

A szomszédból a föld alatt érkező vakondot is kipiszkálták a járatából és elkapták, aztán hamarosan meg is ették. Úgy tűnik, kitört rajtuk a házőrző ösztön. Igaz, egerünk sincs, még a tyúkólban sem, pedig oda rendszeresen jöttek a búzára. De a madarak sem jöhetnek. Ezt találtam az udvar sarkában:

Nem gondoltam, hogy ilyen vérmes jószágok. Különösen a vakondot sajnálom, hiszen hasznos. De kénytelen vagyok belenyugodni a garázdálkodásukba, mert az egeret ki nem állhatom, mint tudjátok.

Így le kellett mondanom a palántaföld összeállításáról. Azonban nem vagyok elkésve, egypár hét van a vetések megkezdéséig.

Még egy jókora kosár tűzifát vittem be, és aznapra befejeztem. Másnapra megérkezett a havas esővel kísért viharos szél, ki sem dugtam az orrom. Úgy gondolom, kezdésnek ez egyenlőre bőven elég!

Színek a hó előtt

2012-01-11T12:07:00.000+01:00

A meteorológusok most már erősen ijesztgetnek a közeledő igazi téllel, s ennek az valószínűségét az ízületeim csikordulása is fájdalmasan alátámasztja. Előtte azonban még körülnéztem a kertben és sok mindent találtam. Például virágokat: krizantémokat, mézvirágot és a hóvirágok fehér, kibújó csúcsait.

A termések ilyenkor a legfeltűnőbbek, leghatásosabbak.

A mogyoró ivarérett/nagykorú lett, már kiengedte a barkáit. Tavaszt érez, holott még el sem kezdődött a tél.

Zöldre vágyó szemeim az esőtől kikelt sok-sok új salátapalántában és a jó bokroan átteleni készülő tátikákon legelnek.

Színfoltot jelentenek a sárgatarka, vöröstarka növények áttelelő levelei is.

Téli sportok itt vidéken: metszésre vár a szőlő, a lugas kialakítása is esedékes lesz a tavasszal.

Ez meg a hasogatni való.

Bénázásaim- 3. fejezet: Káposztafélék

2012-01-08T15:47:00.001+01:00

Már nem biggyeszthetem az „idei” szót a cím elé, mert 2012-t írunk, de ettől még van mit felsorolni a balsikersztorikból. Most nem a ritkábban termelt zöldségekkel kapcsolatos szerencsétlenkedéseimet akarom elemezgetni. Be tudok én égni a legközönségesebb kerti veteménnyel is… Ráadásul nemcsak egyfélével, hanem egy egész fajtasorral.

Tavaly januárban fogadkoztam, hogy milyen csodás káposztaféléim fognak teremni. Az eredmény egészen gyengécske, pedig úgy gondolom, sokat dolgoztam a növényekkel.

Anyósom karácsonykor egy hatalmas hentesládát mutogatott, teli emberfejnyi káposztákkal, és kijelentette: „Idén ilyen rosszul sikerült a káposzta!”. Csak pislogtam: ha ilyen itt a rossz termés (a káposztával beültetett terület nagyságához viszonyítva), akkor milyen a jó? Mert a saját nevelésű káposztaféléim ennek nyomába se léphettek! A bénázás különösen ciki annak fényében, hogy a Szigetköz az ország egyik legnagyobb káposztatermő vidéke. Ami miatt meg leginkább pirulok, hogy a szomszéd kertben bezzeg ott vannak a hatalmas fejek, nálunk meg semmi, csak potlohók. És ahogy visszagondolok, sose sikerült – még kis koromban sem – normális lila-vagy fehérkáposztafejet, karfiolt, karalábét és kelt kinevelnünk. Pedig időben vetettem, szabályszerű palántákat neveltem, védtem a bolhától, kiültettem, mulcsoztam, locsoltam, próbáltam fő-és másodveteményként, semmi eredmény! Kísérleteztem vett palántákkal, fajtákkal és ültetési időkkel, csekély sikerrel. Máig nem tudom, mi a gond az eljárással, a beleölt munkához képest miért olyan silányka a termés. Még az a szerencse, hogy a semmirevaló fejek a tyúkok kedvenc csemegéi. De én nem a tyúkok táplálására óhajtok zöldséget nevelni!

Azért a sok kísérletezgetés nem volt elpocsékolt idő, valamennyi tapasztalatom összegyűlt, és ezt-azt ki tudtam nevelni, de a termést még szeretném fokozni. Hiszen ha a szomszéd tíz méterrel odébb szép káposztát, gyönyörű karfiolokat és söröskorsó nagyságú brokkolikat termel, akkor nekem miért ne menne?

Az egyes fajtáknál az alábbi gondok jöttek elő:

Ahogy a vörös-, úgy a fehérkáposzta sem volt hajlandó befejesedni, a levelek lazák maradtak, így maximum főzeléknek voltak alkalmasak. Salátához, savanyúsághoz nem feleltek meg ezek a lapuk. Semmirevaló veteménnyel dolgoztam ilyen sokat, jobban jártam volna, ha a helyére vajbabot ültetek – mérgelődtem.

A brokkoli már egész jól sikerült, 2010-ben bőven ettük, fagyasztottam is le belőle. (A tavalyi termésről nem tudok nyilatkozni, mert tesóm egész nyáron lopta…) A szabadföldi nevelés persze nem ad akkora rózsákat, mint a szupermarketekben kapható import hajtatott melegházi növény, de egész tűrhető.

A karalábé régebben – akármilyen fajtával próbálkoztam is – mindig csak tojásnyi lett, a belsejét meg mintha faforgáccsal spékelődött volna meg. Tavaly azonban Timi javaslatára a Gigant fajtával próbálkoztam, és végül egész jó karalábéjaim teremtek. És bár köztudott, hogy nem a méret a lényeg, azonban a kétkilós karalábékat úgy vágtuk fel, hogy a húsvágó bárdot a termésre illesztettem, a fokát meg kalapáccsal ütöttem, aztán amikor kettérepedt, késsel aprítottam tovább. A kemény héj ellenére nem volt fás a belseje, siker! Idén se pepecselek másfélével, ez végre bevált.

A karfiolfélék nevelgetésébe is egy kicsit kezdek beletanulni. Eddig csak másodvetésként termeltem, mert a nyári melegben sokszor semmire sem mentek a növények, gyerektenyérnyi, megfeketedő rózsákat hoztak. Az ősz eleji, hűvösebb napok azonban hozzásegítették a növényeket a nagyobb, formás rózsák kineveléséhez.

Nem valami hatalmas, de azért tűrhető fejek lettek a lila karfiolon, és lett egy jókora pagodakarfiolom. Ennek a kifejlődéséhez szerintem azért szerencse is kellett, mert előző évben csak görbe kis rózsákat hajtott a növény.

Az áttelelő (Adventi) kelkáposzta nevelése az, ami még sikerült.

A hagyományos kelkáposzta ugyanolyan nyominger lett, mint a fejes, sőt magszárba ment, de ez a hidegrajongó fajta megfelelő gombócokat növesztett, sőt amikor kivágtam egy kisebb fejet, és a torzsa bennmaradt a földben gyökerestől, a gyökér új – bár kisebb – kobakot hajtott.

A kínai kel nekem nem lett olyan alakú, mint ami a boltban kapható, inkább olyan kelkáposzta szabású lett, de attól még megettük. Sajnos mivel ez a legzsengébb levelű káposztaféle, a csigák is eléggé rájártak, berágták magukat a levelek közé. Elég gusztustalan volt, amikor kettévágtam egy fejet salátának, és egy ötcentis csiga folyt ki belőle.

A leveles kel megbízhatóan terem, bár ennek az ízét nem mindegyikünk kedveli, mert a rostjai elég erősek.

A bimbós kel meg olyan hol sikerül, hol nem növény. Valamennyi minikáposzta mindig van rajta, de nem az igazi, a piacokon meg a szomszédban sokkal szebb a termés.

Végül is – a káposzta kivételével – a növények legnagyobb részéből sikerült valamilyen emberi fogyasztásra alkalmas részt kicsikarni, de a belefektetett munkához képest igen keveset és rossz minőségűt.

A káposztaféléket nemcsak én szeretem, hanem a tyúkok is, de rajtunk kívül még jelentkezik rá a sok káposztalepke-hernyó és a liszteskék is.

Más betegségeket nem vettem rajta észre.

Második szomszéd néni szerint ezeket a növényeket a legkönnyebb termelni a kertben, de nekem nem sikerül. Most kell kinyomoznom, hogy mitől ilyen keserves a legszélesebb körben nevelt vetemények termelése nekem, mert idén szeretnék egy elfogadható termést produkálni. Van valami tanácsotok, hogyan álljak neki?

Boldog újévet!

2011-12-31T15:06:00.000+01:00

Jó évet zártunk itt a blogon: bár kevesebbet írtunk, sok új olvasónk lett, és rengeteg kiváló tanáccsal segítettétek a kerti munkánkat. Köszönjük minden olvasónknak a részvételt, a lelkes hozzászólásokat, tippeket, tanácsot és biztatást, mindenkit szeretettel várunk 2012-ben is! Boldog, eredményes, minden szépben-jóban gazdag új évet kívánunk mindnyájatoknak!

Idei bénázásaim-2. fejezet: Okra

2011-12-31T14:57:00.000+01:00

Második fejezet következik az elbaltázott vetemények házikerti történeteiből. Okrát, avagy bámiát kíséreltem meg termelni a kertben, sovánka eredménnyel, inkább masszív balszerencsével.

Már két éve kísérleteztem ennek a növénynek a meghonosításával a kertben, hiszen számtalan helyen lehet olvasni, hogy ez az eredetileg trópusrajongó növény vígan eléldegél a mérsékelt égöv melegebb nyarain, így kis hazánkban is, bár fagyérzékeny.

A tavalyi évben próbáltam meg először meghonosítani. Mindenekelőtt gyűjtöttem a tudnivalókat, hogyan neveljem. Valahol azt olvastam, hogy igen rossz kelő, lassan csírázik, és mindenféleképpen palántát kell nevelni, hogy normális növény legyen a magból. A magokat pedig fényre csírázónak írta. A beszerzett szegfűbors-szerű magvakat ezért tejfölösibrikbe vetettem el, mindenfajta takarás nélkül.

A kelés igen jó arányú volt, és meglepően gyors, de a csírák nem fejlődtek tovább, és végül az összes növény elpusztult.

Nem a palántadőlés végzett velük, hanem egyszerűen a sziklevelekből előbújó kis hajtás gyatrán nevelt zöld leveleket, sárgásfehér maradt, majd kornyadozni kezdett és kimúlt. Gondoltam fényhiányra is, de mellette a másik ládában robusztusra fejlődtek a paprikapalánták. Nem jöttem rá a hiba okára.

Így másik lehetőségként csak a szabadföldi nevelés maradt. A magokat májusban, a fagyosszentek után vetettem el. Igen ám, de hamarosan jött az az időszak, amikor egy héten át mindennap zuhogott az eső, a kert földje agyagtömbökké alakult, és a hatást egy laza jégeső is kiegészítette. Az egész nyár ilyen hűvös és esős volt, ti is tudjátok. Szeptemberre az okráim fele ki se kelt, a másik fele olyan tíz centi magasságot ért el. Aztán jött a fagy, és mindennek vége volt.

Idén már ennél tovább tudtam lépni. Volt még magom a tavalyi évről, amiről azonban megfeledkeztem. Június elején – tehát kicsit későn - valami apróságot kerestem a kazánházi remájzliban, amikor a kezembe akadt a kis tasak. Hamar-hamar elvetettem, de nem takarás nélkül, hiába fényre csírázó: olyan egy centi mélyen került a föld színe alá. Esőt is kapott, meleg is volt: a kis növények gyorsan fejlődtek.

Eleinte babszerűek voltak sima levelekkel, azon pedig sárgás foltokkal (amire azonnal azt hittem, hogy betegség), aztán felvette a várt cakkoslevelű mályvafazont. Nagyon megörültem neki, hogy hamar karcsú bokorrá fejlődtek. Közben szépen begazosodott a sora, és Laci ezt is gaznak nézve, ugyanúgy, mint a lóbabnál, megkaszálta az ágyást. Itt azonban a kimenetel nem lett olyan katasztrofális, mert a nyolcból négy tő megmaradt, ezeket pátyolgatva neveltem tovább. És rá kellett jönnöm, hogy egy tisztára rossz helyet találtam ki neki. Azok a növények ugyanis, amelyek a fojtogatóan tűző napra kerültek, vígan megéltek, amelyikre azonban – és ez a többség – a kukoricatábla árnyéka vetült, nem mentek semmire. Azért nem kellett elkeserednem, mert a tűzőnapos okratársaság bimbókat hozott, és csodás virágokat nyitott, amit naponta háromszor néztem meg. J

Nagyon vártam, hogy termés is kifejlődjön a virágokból. Bár kíváncsi voltam az ízére, a megszülető zöld kúpokat nem akartam megenni: ehhez egypár termés édeskevés. Inkább azt akartam megtudni, hogy beérleli-e magvait a növény, jövő évi vetőmagnak. A termés kúpja már megbarnult, benne kitapogathatóak lettek a kemény magkezdemények, de ekkor megérkeztek a korai, októberi fagyok, és vége lett az idei okratermesztési kísérletemnek.

Azért ez is igen sok tapasztalatot adott. Megtanultam, hogy nem érdemes palántával veszkődni, a korai vetést, a hidegebb napokat sokkal rosszabbul tűri, mint a szomszéd ágyásban levő, és szintén idén először próbált földicseresznye (ez a kisebb tavaszi és őszi fagyokat is átvészelte, gyümölcséből még most is van egy kisvödörrel, kifogástalan minőségben!). Nem kell külön elbánás neki sem, csak özönlő napfény. A virágja csodálatos. Csak az ízét nem volt alkalmam megismerni. Így végül is mindent tudok róla, csak a lényeget nem: milyen a kajában…

Remélem, jövőre azt is megtudom, mert ha már ennyi tapasztalatom összegyűlt, olyan nincs, hogy ne próbáljam meg még egyszer! Addigis nagyon örülnék, ha megosztanátok velem a ti tapasztalataitokat!

Verőfényes karácsonyi séta

2011-12-25T15:50:00.000+01:00

Bár csütörtökön már megjárattuk a szánkót és csendben reménykedtünk a fehér karácsonyban, az ünnep délelőttjén ragyogó napfény és hét-nyolcfokos langy idő fogadott minket, ami sétára hívogatott: megnéztük a jó öreg Mosoni-Dunát. Egyéves gyerekkel a Duna közelében kihagyhatatlan lehetőség a kacsa- és szárcsaetetés a megmaradt száraz kenyérdarabok hasznosítására.

A vízszint a száraz ősz után nem meglepő, hogy nagyon-nagyon alacsony. Nedvesebb időszakokban a zöld gyep széléig vagy még magasabbra is kicsapnak a folyó hullámai.

A szomorúfüzek és nyárak sora szépen bekeretezi a két partoldalt

Penge, penge

Talán kacsacsapda?

A parton sok az uszadék, kupacokat rak a folyó, amiket újra meg újra megtetéz kisebb-nagyobb ágdarabokkal, gallyakkal.

Ezeken a gallyakon aztán az enyhe időben duzzadozni kezdenek a rügyek, hiába is hiányoznak a gyökerek.

A szemközti parton pedig egész kidőlt fatörzsek pihennek félig az iszapba fúródva.

Ez ad búvóhelye a sok szárcsának, kacsának, akik az ember láttán azonnal izzítják az evezőcsülköt vagy a szárnyat és jönnek kunyerálni. Mire hozzánk értek, sajnos az akkum pont lemerült :-(

Boldog Karácsonyt!

2011-12-25T15:33:00.000+01:00

Békés, boldog karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Üdvözlő képünkön egy védett helyen szokatlanul korán szirmot bontó téliviolát láthatunk, teljesen stílusos, karácsonyi színekben. Ma délelőtt fényképeztem.

Idei bénázásaim - 1. fejezet: A lóbab

2011-12-18T14:00:00.001+01:00

Sok elmaradásom van itt a blogon, rajtam kívül álló okok miatt már régen nem írtam, pedig bővelkedek ötletekben… Régóta ki akartam vesézni idei balfékségeimet, amik – a sok kísérletezgetés miatt – jócskán akadtak. Érdemes ezeken is rágódni egy kicsit, hiszen minden ilyen rosszul elsült termelési próbálkozásnak van tanulsága, nemcsak nekem, hanem másnak is. S szívem mélyén mindig remélem, hogy a soraimat elolvassa olyan gyakorlott személy, aki aztán kommentel is ráadásul, és hasznos tanácsokat kaphatok tőle a helyes nevelésre vonatkozóan.

Az idei szezon elsőként elfuserált növénye a lóbab volt. A magját „fitnesz bab” néven vásároltam. A cifra név valami egészen újszerű kerti veteményre utalt, nem egy évezredek óta termelt kultúrnövényre, aminek a nevelésére vonatkozó 1908-as cikket már közzétettem hajdanán a blogon. (Tiszta vicc, nem?) Nos, a kis fitneszbabjaimat a kapott leírás szerint elvetettem márciusban. A magok laposak, világosbarnák voltak, semmihez se hasonlíthatók. Kicsit féltem a korai vetéstől, mert márciusban minden jótét babmag még csak álmodik a talajról, a vetésre még egy hónapot várhat. Azért elvetettem egy kis zugba, ahol jónak tűnt a föld, és vártam a csírázást. Az bizony elhúzódott a „hagyományos” babokhoz képest. Már éppen le akartam tarolni a helyszínt, hogy mást vessek oda, de akkor megláttam a talaj tetején a kis púpocskákat, amiket a feltörő csírák törtek fel. Hamarosan megjelentek a levelek is, de a „fitneszbab” mivolt egyre gyanúsabb lett, mivel semmi bab formájuk nem volt a kelő növényeknek, inkább valami fura, óriási borsóhoz kezdtek hasonlítani.

A hideg és a földicserkókat megcsipkedő fagy nem ártott a húsos leveleknek. A bab tehát azért lett „fitnesz”, mert hősiesen állta a hideget is… J Nem igényeltek semmi extra gondozást egyébként, buzgón fejlődtek a kis növények egészen térdmagasságig minden különösebb „abriktolás” nélkül is.

Aztán május derekától bimbók jelentek meg a nagy, zöld levelek alatt. Itt a veteménybab-mivolt teljesen összeomlott, mert ezek a virágok nemigen hasonlítottak semmilyen más babféle virágaihoz, a pillangós szerkezetet kivéve. Nagy, fekete-fehér, látványos vitorlácskák nyíltak ki, sűrű, mézes illatuk csalta a méheket, amik úgy zsongtak a kis ültetvényben, mint egy virágzó meggyfán.

Hamarosan megjelentek az első termések is, de a virágoknak csak kis részéből lett babhüvely.

Ezek aztán nagy növekedésnek indultak, kis idővel később már nagyobbak voltak a török bab széles, zöld hüvelyeinél is, és még egyre csak nőttek, nőttek. Maguk a növények is átalakultak, sötétebb lett a száruk. De nem valami botanikai csodától, hanem a fekete levéltetvektől. Ezek vastag rétegben vonták be az elfásodó szárakat. A sorok ezidőtájt már eléggé begazosodtak. Laci pedig egy szomorú napon gyomtengernek gondolva a területet, rajta próbálta ki az új motoros kaszát, utána pedig eldicsekedett, milyen f@sza az új kasza…

A történet azonban itt nem ért véget.

A nagy, zsenge szemekkel teli hüvelyek megvoltak épen, csak a töveket metszette el a damil. Hamar kifejtettem, és zöldséggel egy jó kis babcsipedővé dolgoztam át a végromlásból a szerény termést. Így legalább megkóstolhattuk! A félig érett szemek íze valahol a borsó és a fejtőbab közt van félúton. Fontos azonban, hogy a héja keményebb, így sokkal tovább kellett főzni, mint egy hasonló zsengeségű zöldborsót.

Száraz, vetni való magot így nyilván nem sikerült gyűjtenem.

Ennyi volt nálunk a lóbab féldicstelen története. Tanulságok is vannak:

1. a kísérleti növények nevelésére használt kiságyásokat jobban meg kell jelölnöm, nehogy mgint gaztengernek tűnjön,

2. Egy jó veteménnyel gazdagodhat ezáltal a kert. A növény tenyészideje a zsenge érésig mindösszesen 10 hét, korai vetéssel. Amikor a rendes veteménybab még kisdedkorú, a lóbabról már rendes termés szedhető, jóval a szezon előtt. Másodveteménynek se lehet kutya, mert elég hamar beérik, de a hideg se gond neki. Prímán passzol tehát a fajtasorba.

Ennek fényében a jövő évi terveim a következőek vele:

A jövő évi magvakat már megszereztem. Márciusban, a borsóval egy időben fogom elvetni. Ha megtetvesedik, ellenlépéseket foganatosítok. Ebből a tavaszi vetésből szedek majd vetni való magot is, aztán jöhet egy másodvetési kör valamelyik megürült területen. Ez már igazán egyszerűnek tűnik az idei év dupla vagy semmi-jellegű zöldségültetgetéseihez képest. Csak sikerüljön is!

Tarka lombok kertje 2. Fák

2011-11-30T13:03:00.002+01:00

Egy kert függőleges dimenzióját a nagyobb cserjék és fák adják meg, más szóval ők a felelősek a távlatért, a háttérért. Az sem utolsó szemopnt, hogy önmagukban is díszesek, van amelyik virágjával, más a formájával, különleges karakterével vagy lombjával díszít. Ősszel ehhez csatlakozik a lombszíneződés is, különlegesen széppé téve a kerteket.

Bejegyzésem már aktualitását vesztette, hiszen az őszi szelek, fagyok múltán a lombhullás már régen befejeződött, de a tervezésben, fajtaválasztásban úgy gondolom, hasznos lehet.

Az őszi lombszín közt leggyakoribb a sárga, szépen színeződnek, de termetük miatt inkább a nagyobb kertekbe megfelelőek a hársfák. Halászi egyik kis dísze a Flórián-szobor körüli növénycsoport a hársakkal. szomorúfüzekkel. Ezek a fák adják a hátteret a színes lombú cserjéknek és talajtakaró rózsáknak.

A házikertek kis világában akár a gyümölcsfák lombjára is számíthatunk. Szépen színeződik a megyy, az alma-körte , az őszibarack is.

A nyírfa sárga őszi lombszíne, csüggő karaktere szintén nagy kedvenc kertekben és parkokban egyaránt.

Talán kicsit túlzó a vöröslombú fák, például a vérbükk, vérszilva színpompája, de mindenesetre hatásos.

A választékot gazdagíthatják még a sárga vagy piros lombú juharok, a sárgás-aranybarna bükkfélék, nyárfák, a sorfaként gyakran ültetett csörgőfák. Az őszi színek királynője a bíborvörösre színeződő ámbrafa. Kisebb kertekbe a szépen színeződő berkenyék is elképzelhetők. És még sok más is, érdemes októberben kézközelben tartani a fényképezőgépet-telefont, ha tetszetős fát látunk a parkokban, kertekben vagy arborétumokban. Mindkettőben ott a jegyzet funkció a latin nevek kedvéért, hogy a faiskolában vagy az árudában tényleg azt vegyük meg, amit elterveztünk. :-)

Őszi tervezés, rendezés

2011-11-29T13:47:00.001+01:00

Idén elég kevés energiát fordítottam a kertre, sőt azt terveztem, hogy ősszel aztán semmi újat sem ültetek. A kis "rendezőbogarak" viszont beindultak és megint tervet tervre halmoztunk, majd hagytuk ülepedni a sok zagyva ötletet. Most már az ültetőszezon a végére jár, úgyhogy ez a kotyvalék a következőre egyszerűsödött:

Az év legfontosabb kerti eseménye a lugasépítés volt, ennek környékét szeretnénk tavasszal majd rendezett formába hozni. Bár a szőlőtelepítést tavaly elkezdtük, de néhány kipusztult, így a hiányzó helyeken újabb hat tó csemegeszőlő felcsirkézett kupacai figyelnek. A megmaradt szőlőtövek alapos alakító metszésre várnak.

A védett fekvésű lugas oszlopai mentén találtunk helyet a trombitafolyondárnak és a fügebokromnak, ők majd tavasszal költöznek végleges helyükre.

Vettem egy Flavortop fajtájú nektarinfát, hogy a ház mögötti védett rész utolsó négyzetméterét is kihasználjuk.

A fa a kép bal oldalán csenevészkedik, elvileg középérésű, augusztusi fajta. A földkupacok életem párja precíz ültetési technikájának köszönhetők, kivesz egy köbméteres gödröt, félig pakolja komposzttal, ráönt úgy száz liter vizet, visszatemeti egy kicsit, erre jön a fa, majd betemeti teljesen. A bökkenő csak a sok hegyvonulat, ami a művelet után a visszatuszkolhatatlan földből a terepen marad. Azt hiszem, az új telepítések felkupacolásához azért jó lesz, vagy komposztra kerül. Majd meglátjuk.

Összevásároltam egy csomó különböző színű botanikai tulipánt a Kaufmannia fajtacsoportból és a kert összes ágyásába telepítettem belőlük. Volt néhány téliviola-palántám, aztán Ági hozott újabb íriszeket és egyéb évelőket, úgyhogy újabb kis virágágyást ástunk fel a zöldségeskert szegélyében. A mogyoróbokor lombjával takartuk be a területet, de kis levegőzőnyílásokat hagytunk a palántáknak.

Balra a téli viola, jobbra az írisz palántája látható. Fajtájáról tesóm tud nyilatkozni.

Kaptam anyósomtól jó sok évelő sarjadékhagymát, ezeket a kert szélén, a torma mellett két sorba ültettük, ahol több évig háborgatás nélkül maradhatnak. Az ágyás folytatásába a többször véletlenül gyomnak nézett és kiirtott, ehhez képest gyökérről mindig megújuló zöldspárgák kerültek, most kivételesen jó komposztos, bakhátas ágyásba, ahogy Juhmeli is megírta. Kíváncsi vagyok, hogy fogja érezni magát nálunk.

A nagyon szeretett vérborbolyáim igen elsűrűsödtek, belőlük meg a tőosztást igénylő díszfüvekből nekiálltunk egy kis szigetágyat kialakítani. Tompa csúcsú háromszögben gondolkodtunk, a technika, mint a nektarinnál: bokronként félköbös gödör, satöbbi, mint fent. De a vérborbolya a vártnál tüskésebb, így a projekt ebben a fázisban elakadt:

Elhatároztuk, hogy jövőre aztán igazán rendbe csapjuk a ház környékét, ez járdaépítést, emelt ágyások és fűszerkert kialakítását jelenti. Költség- és szabadisősmeló-vonzata miatt viszont a terv elég necces. Viszont az árnyékos részen most már lenne esélye egy kis részen a talajcserének és ---esetleg--- egy-két tő hortenziának és rododendronnak. De ez már az álmok birodalma... Egy kis bokrot még tavaly vettem a piacon, ő egy védett ablakban kívül telel egyelőre.

A zöldségeskertben folytatjuk a vetésforgót. A répák-hagymák-saláták-retkek ágyása egész jobbra, a káposzták jó komposztozva középre, az áttelelő vetések (spenót, sali) egész balra, helyükre másodveteménynek majd a kabakosok, paradicsom-paprikák és a babok. A többi vetemény meg oda, ahol épp van hely. December elejééig remélhetőleg pont be lehet fejezni az ásást, ugye, Janek?

A novemberi szárazságnak hála, egészen mini állapotban fog telelni a saláta és a spenót, mindössze két-három centisek a kis palánták.

Ja és a rukola, akárcsak a rock, örök és elpusztíthatatlan. A második mínusz hétfokos hidegperiódust is lazán átvészelte, és mindennap jut belőle a szendvicsekre.

Az ablakban a hortenzián kívül kint fog telelni még az egyébként soknevű piros sarkantyúvirág, amit alig-alig gyökeres tőként szereztem és nyáron dugványként kezeltem. Ősz végére cserépben szépen megerősödött, elbokrosodott.

Ugyanezt a sorsot szánom a rozmaringnak is, bár tudom, hogy ez a próbálkozás nem sok sikerrel kecsegtet. Ilyenkor jut eszembe némi nosztalgiával a hajdani szolgálati lakásunk egysorüveges verandája - soha annyi virágom nem volt, mint ott...

Tegnap csábítóan napfényes volt az idő, mára viszont az ígérgetések ellenére komoly reggeli fagy és nehezen feloszló zúzmarás köd kergetett be a kemence őrzésére. A zsályák így is szépek, főleg a tarkalevelű változat. Lehet, hogy valami nyáridéző, grilles kaját kéne vigaszul összedobni, zsályalevél-ízesítéssel?

Földi vagy földönkívüli?

2011-11-27T13:56:00.003+01:00

A környéken mindenütt felszántott, felásott kertek, csak nálunk nem történt még semmi ilyesmi… Elmaradtunk a kerti munkálatokkal. Nem volt képem a gyomszárakkal és kóróval teli kertre idehívni a traktorost. Viszont mivel küszöbön a december, a kertet sürgősen elő kell készíteni a szántásra. Két hét óta szinte mindennap ezzel dolgoztam.

Befejeztem elsőként az áttelelőzöldséges kiskertet azzal, hogy átpalántáztam a telelő keleket a szántandó területről a teleltetőre a salátákkal együtt, aztán ezt a részt karóval megjelöltem, hogy a traktoros tudja, meddig mehet el az ekével.

Utána a földben maradt haszonnövények kiásása következett. Volt még szárzeller, ami idén igazán nyeszlett lett. A földicseresznye mellé került, és az teljesen a rovására terjeszkedett, agyonfojtotta. Azért valamennyit így is szüretelhettünk, de az közelébe se ment a tavalyi mennyiségnek.

Volt még szedetlen, másodvetésből megmaradt Amszterdami sárgarépa, egyvödörnyit ástam fel. Retek is akadt még, illetve a póréhagymák, amiknek a hidegek meg se kottyantak. Ezzel a veteményeket illetően végeztem, jöhetett a gaz-és növénymaradványok letermelése. A munka két legnagyobb megakasztója a hideg meg a korai sötét. Egy-két óra áll csak az ember rendelkezésére, hogy mindent elvégezzen. S ezt a zúzmarás köd nem segíti. A hidegben igen utálatos kint dolgozni, és volt, hogy elfutott a méreg: hagyom a pokolba az egészet, majd az eke leforgatja a föld alá a sok szárat, rohadjon el ott, kezicsókolom! Aztán mégis kitartottam, de igen csekély lelkesedéssel, és hordtam tovább félre a gezmeceket, szárakat, kórókat.

Az a tapasztalatom, hogy ez a leszedjem vagy leszántassam/leássam kérdés gyakran megosztja a kertészkedőket. Egy ismerősöm kora tavasztól késő őszig az összes kikelő gazt, lehulló falevelet, a legcsekélyebb szármaradványt is gondosan eltávolít a földről. A gazt nemcsak kihúzza, hanem össze is gyűjti, de nem lekomposztálja, majd visszateríti, hanem elégeti a kert egy eldugott sarkában. A kertje tiszta, mint a patyolat, nincsenek elhullatott magból kelő gazok. Azonban állandóan panaszkodik, hogy a talaj kőkemény, alig terem. Műtrágyával próbálkozik, de az se vezet sok jóra. A föld szemmel láthatóan kizsigerelt. A másik véglet is megtalálható a környéken azoknál, akik a derékig érő gazkórótömeg, csoffadt babszárak, rohadt karalábék, krumplik és kukoricacsökök komplett keverékét leszántatták, mondván „lebomlik, és csak javítja a talajt”. Tény, hogy a bedolgozott szerves anyagok jót tesznek a földnek, de ezzel az eljárással nagy műgonddal elvetették a teljes gazválasztékot, konzerváltak egy sereg kórokozót a jövő évre.

Úgy sejtem, a helyes megoldás valahol a kettő között van. A jó terméshez nyilvánvalóan kell az, hogy a talajból kikerülő szerves anyagok visszapótlódjanak. Ennek a komposztáláson kívül megfelelő módszere az is, hogy az őszi művelés során föld alá kerüljenek olyan növényi részek, amelyek lebomolva ténylegesen gazdagítják és lazítják a –mifelénk amúgy is betonkeménnyé tömörödő - talajt.

Az alábbiakat szerintem nem tanácsos „visszaművelni”:

-beteg növényi részeket: a rohadt krumpli leszántásával csak a jövő évi betegséget lehet megalapozni (ezt a fajta „talajjavítást” a szomszédban láttam, idén nem lett egy normális szem krumplijuk se).

-fásodott gyom-és zöldségszárakat, kukoricacsököt: egyszer-kétszer az utóbbit nem szedtem ki, és utána tavasszal napokba telt, míg megszabadítottam a darabjaitól a kertet. Ráadásul a traktortárcsa a kert teljes hosszán széthúzta a maradványokat.

-térdnél magasabb, magszárral rendelkező gyom-és haszonnövény-maradványok. A felmagzott, önelvető magtömeggel bíró saláta-és édesköményszárak, mákmaradványok éppúgy érdemesek erre, mint a magszóró paprikagyam. Nem kell újravetni az idei gaztermést, és feleslegesen elszaporítani bizonyos veteményeket. Idén három, magszárba ment római saláta a fél kertet telivetette a magjaival, amik gyomként fejlődtek mindenütt.

-diólevél: a diófa alatt mindig sárga és dögleteg még a fű is, csírázásgátló és más egyéb anyagokat tartalmaz.

-tarack. nincs is talán olyan kertész, aki ne vívott volna küzdelmet az újra meg újra kihajtó gyökérdarabokkal!

Ezeket a maradványokat még komposztálni se célszerű fás darabjaik, fertőző mivoltuk miatt. Legjobb elégetni. Ezt én is megtettem egyik este Nyunyi hathatós segítségével, sötétedés után. (Ilyenkor faluhelyt bocsánatos bűn már az égetés, mert sokan szénnel fűtenek, és annak a kénszaga mellett a gyomszártűz gomolygó füstjének bűze elenyésző.) Hogy semmi ne vesszen kárba, az égetnivalót az egyik ágyás közepén halmoztam fel, ott lobbantottuk lángra. Hamuja így a talajt fogja gazdagítani. A nagy letakarítóbuzgalomban még a gereblye nyelét is sikerült kettétörni a szezon végére…

Aminek azonban a talajban van a helye: a tiszta, nem fertőzött, nem magszáras lágy rostú növényi részek. Ebből is akad bőven minden kertben. Ilyenek a tyúkhúr, a sárgarépa, cékla zöldje, a káposzta- és tökfélék levele, kisebb paprikagyomok, avar, kukoricalevél. Igaz, ezek komposztra is mehetnének, ahol a kert számára még értékesebb anyaggá válhatnának, de a lusta megoldás is használ a talajnak, pláne ha kötött. Mindezeket nem gyűjtögettem, ott hevernek a földön, sorsuk, hogy a hantok alá kerüljenek.

Ezek mellett a fahamut is szorgosan hordom hátra a kert korábban kukoricával beültetett részeire. Lassan eltűnnek a gyomszárak, szántáskész lesz minden. Csak a túl masszívan felszegelt paradicsomhálót kell még leszednem, és befejeztem. Jöhet az őszi talajmunka, én meg elvonulhatok az etetőhöz a madaraimban gyönyörködni!

Furmányos tákolmány

2011-11-20T14:54:00.004+01:00

A hét első napjaiban a sűrű köd mellett jég „kandírozta” be az egész környéket, fehér burokkal bevonva a pókfonalaktól a kocsiszélvédőkön, kiteregetett ruhán, templomtornyon keresztül a fák ágáig mindent.

Bizony utóbbiról eszembe jutott, hogy az ott keresgélő cinegék sorsa ezzel igencsak mostohára fordult, mert a zúzmara kéregszerűen bevonta a fák ágain levő petecsomókat meg az ott telelő rovarokat, sovány élelemforrásukat. Kell tehát, hogy etessem őket.

Tulajdonképpen már felkészültem erre, jobban, mint tavaly, mert az egyik munkatársamtól vettem élelem gyanánt egy egész zsák – valahol az araki határban csencselt - napraforgót, hogy ne kelljen a vetőmagboltokból kilónként ( és arcátlanul drágán) hordanom a magot. Csak az etetővel volt gond. Jó, hogy megvan a tavalyi kis házikó-etető, de ezt nem találtam elegendőnek. Ezt ugyanis naponta kell töltenem, mert túl kicsi. Sok a madár, reggel mindig rohan az ember, este meg nemegyszer koromsötétben roszog haza, és tavaly is volt, hogy emiatt egy-kétszer elfelejtettem az etetőt utántölteni. Ha a ember már etet, akkor muszáj mindennap kaját kirakni, igaz, tavaly a kimaradáskor a kiakasztott madárkalácsok és búza végett nem maradt csőr éhesen. Így most olyan etetőt akartam, amelybe jókora mennyiségű, több napra elegendő magot beletölthetek. Már tavaly is szerkesztettem egy ilyen utántölthető etetőt, de az PET palackból és rossz műanyag tányérból madzaggal volt összetákolva, és két nap után szétesett. Szerettem volna valami szép, természetes anyagból való házikót, de fa megmunkálására nem mertem vállalkozni. Valami ház körül elfekvő anyag felhasználásával szerettem volna a nagy tervet megvalósítani, olyannal, amelyet nem kell festegetni, hosszasan megmunkálni, hanem azonnal üzembe helyezhető nagy etetőt lehet kialakítani belőle. Nézegettem PVC-csődarabot, műanyag vödröt és hasonló hentergő öblös tárgyakat.. Egy se felelt meg valahogy a gusztusomnak: túl kicsi, gyenge, túl nagy, kezelhetetlenül vastag anyagból levő. Végül megakadt a szemem az udvar egyik sarkában ácsorgó műanyag krizantémcserépen. Ez az a hosszúkás, zöld edény, amelyben a sírokra szokás beültetni novemberben a nyíló, eleven krizantémtöveket, váza alakú, az alja és az oldala lyukas.

Ez kellett nekem! Már tudtam is, hogyan lesz ebből etető. Maga az edény 4 liter űrtartalmú, így jópár kiló magot belezsúfolhatok. A lyukacsos, de erős alsó részen a magokat a madarak könnyűszerrel ki tudják szedni, ide szükséges valami tál vagy lemez, hogy az etető tartalma ne a földre potyogjon. A tetejére egy fedlap lesz még esedékes: a hó, eső ne hulljon be a búza-napraforgó keverékbe. A megfelelő felfüggesztésről is gondoskodni kell. Ilyen mennyiségű műszaki problémával még én is meg tudtam birkózni...

Végül meglett a „remekmű”. Elég ócska tákolmánynak tűnik a sok profi madarászfelszerelés mellett, de azért leírom, hogyan hoztam össze. Hiszen ha belegondolok, ennél olcsóbban és kevesebb munkával nemigen tudtam volna egy aránylag elfogadható külsejű és nagyméretű etetőt összehozni, anélkül, hogy kékre-zöldre vertem volna az ujjaimat a kalapáccsal, vagy tönkretettem volna egy egész sereg jobban is felhasználható faanyagot.

Tehát az etető teste - a sírcserép- megvolt, alulra kellett egy tálka, amely a kiszóródó magokat összefogja. Először az udvaron kerestem valami kimustrált tányért. A szóbajöhető edények közt volt félrehajított macskatányér, festékesvödör teteje, Nyunyi elfeledett homokozólábosai. Egy se volt jó, végül a spejzban kezdtem kutakodni, ahol egy ládában a műanyag ételesdobozok vannak. Én nem tudom hogyan, de nálunk hatalmas seregek vannak tetőtlen dobozokból és doboztalan tetőkből, ezek közt keresgéltem. És itt lapult a megoldás egy legalább tíz éve alátét-tányér nélkül hentergő, összekaristolt tányérfedlap képében. A megfelelő tetőt is megtaláltam, ami egy nagy, négyszögletes dobozát vesztett mélyhűtődobozfedél lett. A felfüggesztésre tökéletesen alkalmasnak találtam a múlt héten felújított ruhaszárító még aránylag hosszú és erős, de kidobásra ítélt köteleit. Megvolt tehát az alapanyag, most már csak azt kellett kigondolnom, hogyan erősítsem egymáshoz a majdani madáretető egyes darabjait. Tanultam a tavalyiból – hogy az ócskán tákolt etető hamar szétesik - , így az összeállításhoz Laci szerszámosszekrényében kezdtem kutakodni. A tömérdek csavar, rozsdás szegek, tiplik, ütvefúró, szerszámkofferek, ragasztók, és barkácshajlamú pasiknak való mittudoménmicsodák világából csavarokat, anyákat és 13-as villáskulcsot böngésztem elő.

Aztán nekikezdtem a „nagy műnek”. Először is alaposan lesúroltam és kiszárítottam az összes alkotóelemeket, a csavarokat meg is zsíroztam. A zöld, aljzatnak szánt lapostányérnak kimértem nagyjából a közepét, rátettem a cserepet, és a cserép lyukain keresztül alkoholos filccel megjelöltem azt a két pontot, ahol össze akartam erősíteni a cserepet a tállal. Aztán megtüzesítettem egy régi kést, és a tányéron megjelölt két pontot a forró késsel kifúrtam (szó se róla, elég randán).

Utána a cserép aljának – és vele egyszerre az aláttéttálcának a frissen fúrt lyukain átdugtam a két jókora csavart, és az anyákat rátéve jól beszorítottam azokat. Na ez sokkal masszívabbnak tűnt a tavalyinál.

Utána a felfüggesztést gondoltam ki. Ehhez a cserép felső szélének két szemközti oldalán szintén forró késsel két-két lyukat fúrtam, és befűztem rajta két jó hosszú ruhaszárítókötél-darabot.

Végül a fedlapot erősítettem fel. Azon négy lyukat fúrtam. A négy nyíláson kihúztam a felfüggesztőzsinegek két-két végét, fent összebogoztam, és ezzel meg is lett az új etető.

Persze rögtön teszteltem is: megtöltöttem magokkal. És ekkor vettem észre, hogy a cserép oldalán levő nyílások túl kicsik, a napraforgó csak akadozva jön ki rajtuk.

Így újra megtüzesítettem a kést, és a lyukakat forró késsel megnagyobbítottam (ekkor már az egész lakás bűzlött az égett műanyagtól). Most már a madarak minden gond nélkül kiszedegethették a magokat.

Másnap „élesben” is bemutatkozhatott az új etető, hamar megtalálták a cinkék. Még a tavaly megszokott helyen – a körtefán – függ, de már kinéztem egy másik ágat neki a szomszéd kerítést határoló akácok közt. A körtefa alatt ugyanis állandóan ott téblábolnak kövérre hízott macskáink, és ha sok madár röpdösött az etető körül, mindig felmásztak a törzsön. (Régen volt egy macskánk, aki rendszeresen beült az etetőbe aludni.) Remélem, azért a kis drágák az akácra nem másznak fel, talán féltik annyira a tappancsaikat a tüskéktől. Amellett meg (a hátsó szándékom mindig megvan) az akácfákat sokkal jobban tudom lesből fényképezni…

Hamarosan kiegészítem az etetőt házi madárkalácsokkal is. A héten pedig tesómmal úgy beszéltük meg, hogy nála is megnézem, milyen gezmecek vannak náluk a sufniban félredobálva, amelyek madáretetőként még új életet kezdhetnek. Hamar eldöntötte: neki is ilyen önetető kell!

Mínusz hét fok hajnalban

2011-11-14T14:07:00.000+01:00

Csingislovak 2011

2011-11-14T13:47:00.000+01:00

Korábban már írtunk a Szent Márton napi búcsúról és a helyi időjóslásokról. Idén így zajlott közösségi ünnepünk egyik nevezetes eseménye, a csingislovak és a lovasbandérium felvonulása:

Tervek, fogadalmak

2011-11-13T14:12:00.005+01:00

Ma reggelre kelve - 4 fok fogadott. A veteményes még egy hónappal ezelőtt is terményektől (és gyomoktól) vígan zöldellő parcelláin csak elfagyott gyomszárak, felbolygatott rögök, egypár kinnfelejtett karalábé van, a telelő vetemények ágyáskája hasonlít egyedül a korábbi kerthez. Most van itt az az az időszak, amikor a hosszabb estéken ki lehet elemezgetni az év eredményeit, próbálkozásait, és át lehet gondolni, hogyan nevelgessük jövőre a zöldségeinket. Majdnem tíz ötletet akartam kivitelezni az év folyamán, most kiértékelgethetem, mennyire sikerült ezeket megvalósítanom.

1.) Már a magok megvásárlását is megpróbáltam egységesen megoldani, de aztán - szokás szerint - kísértésbe estem a vetőmagboltokban, és sokkal többet vettem meg mindenből, mint amire valójában szükség volt. Persze minden vacak a földbe került, és más veteményeknek alig maradt hely. Erről valahogy le kell magamat nevelnem.

2.) Ráadásul tavaly megfogadtam, hogy papiroson vezetendő kerti naplót is fogok vezetni, már csak a tanulságok levonásának céljából is. Egészen júliusig sikerült is írnom, aztán valahogy elsikkadt az egész. Bezzeg tesómnak fotókkal illusztrált naplója van (lelkifurdalás....)!

3.) Nagy dumát lenyomtam arról, miféle paradicsomok lesznek, milyen megfontolásból. Aztán kísértésbe estem, és összevettem mindenféle marhaságot is, végül volt húszféle paradicsomom, ami aztán dzsungellé vált, szerencsére azért a betegség nem tette tönkre az állományt. Jövőre szigorúan lesz koktél, Golden Königin, Yellow Goldfish, Malinowy Ozerowski, Zömök, Black Krim, és esetleg egy-két más fajta. Nem kell ész nélkül minden marhaságot összevenni és kinevelni más fontosabb termények helyett, na!

4.) A hálón nevelés bevált, megérte vele pepecselni. Eleinte sok volt vele a munka, de utána sokkal egyszerűbb volt. Úgy helyeztük el, hogy lehessen tőle szántani, ne kelljen ősszel kiszedni a hatalmas gerendákat. Ezzel szemben a hozzá tervezett és barkácsolt csepegtetős öntözés nem készült el. Igazából olyan szörnyű nagy szükség nem volt rá, egyfelől az időben érkező eső miatt, másrészt meg pont a háló mellé tettem egy háromszáz literes pléhhordót teli vízzel, onnan könnyűszerrel locsolt még Nyunyi is a kis kannájával.

5.) A hagymafélék nevelgetése - palántáról és dughagymáról- jövőre már a begyakorolt módszerrel fog zajlani, ez jól tervezhető. Még a telelésre képes póréhagyma „magaviseletére” vagyok kíváncsi a téli hónapokban, de mivel ott van a kertben, márciusra megtudom, mennyire érdemes ezzel a későbbiekben foglalkozni.

6.) Fogadkoztam, hogy több káposztaféle lesz. Több is lett, de nem úgy, ahogy képzeltem. Tavalyelőtt gyönyörűek voltak a lila- és pagodakarfiolok, ezekből szerettem volna többet, ehelyett lett belőlük egy nagy nulla. Vigaszágként azonban sikerült az áttelelő kel, szép karalábéjaim lettek – köszönhetem Timinek – és a brokkoli is jó lett.

Nagyon nem merülhettem azonban a brokkoli nyújtotta gyönyörűségekbe, mert egy titokzatos tolvajnak és anyukájának köszönhetően a friss rózsáknak mindig lába kélt… J

7.) A telelő zöldségekkel bonyolított tavaly téli kísérletem eléggé jó eredményekkel kecsegtetett, ezért is készítettem el a telelő zöldségek kicsi kertjét, amelyben a jelen pillanatban kikelt a nemrég elvetett őszi mák, a dughagyma és fokhagyma, zöldellget a telelő saláta, póré, leveles és Adventi kel meg az édeskömény, és van pocsékul kikelt spenót is. Kár, hogy az ősz elég száraz, így a múlt héten a kerti hordó maradék vizét öntözésre használtam, hogy kicsit létrekeljenek a vetemények. Takarás és varjúvédelem még nincs rajtuk, ezt ki kell alakítanom a jövő héten.

8.) Gyümölcsfát is akartunk telepíteni, őszibarackot. Ehelyett Laci vett egy cseresznyefát, ami ki is döglött a monília miatt. A nyáron a szilvafa is kiszáradt. Viszont jövőre kapni fogok szeder- és folytonérő málnatöveket remélhetőleg, így fák helyett a cserjék telepítése már majdnem biztos.

9.) A konyhakert virágokkal való feldúsítása részben sikerrel járt, jövőre ezt folytatni fogom.

10.) Újfajta zöldségek kipróbálásával való idióta kísérletezgetéseim vegyes eredménnyel zárultak. Ez úgyis egy külön poszt témája lesz, most nem akarom boncolgatni

És most jöhet a 2012. év szentfogadalmainak sora. Van, ami a tavalyit ismétli…

a.) Nagyobb energiát kell fordítanom a talaj javítására és a gyommentesítésre. A gyomhelyzet tavaly óta sokat javult, de jövőre még jobban figyelembe szeretném venni a gyomfojtó és gyomirtó hatású kerti vetemények megfelelő telepítését. Egy folt van, amelyben még éldegél a tarack, ezt kell kiemelten kezelnem a gyökerek kiszedésével, illetve csemegekukorica rátelepítésével. Sokat segített még a helyzeten a növendék gyomszárak elégetése, amelyeknek nem volt alkalmuk így elhinteni a magjaikat. Az égetést mindig a kert földjén – és nem különálló „vesztőhelyen”, mint tavaly – végeztem el, így a növények hamuja a talajt gazdagíthatta. A fűtésből származó fahamut és mindenféle növényi részt már most kihordtam a kertbe javítási célzattal. Azonban most is megvan még az örökös komposzt-és ganéhiány, így jövőre Dudarittal próbálom meg egy kicsit javítani a talajt, ha hozzájutok. Az öntözésen is javítani kell, jó lenne már tényleg kivitelezni azt a csepegtetős szerkentyűt, amit tavaly kitaláltam.

b.) Le kell állítanom magam az ész nélküli magvásárolgatásokról. Ezzel együtt azonban ki szeretném próbálni, mennyire életképesek és fajtamegtartók a házilag szedett magok. Már idén nagy mennyiségű magot szereztem be különféle kerti veteményekről, egy részét saját magam szedtem, máshoz csereberéléssel (köszönöm!), ajándékozással, kerítésből kilógó magszáras virágfejek lecsippentésével stb… jutottam hozzá. Ezeket mind szeretném kinevelgetni. Azt is tesztelni szeretném, hogy a Sárpo Mira krumpli alkalmas-e visszavetésre.

c.) A napló… Már megvettem a szép kis könyvecskét, s fogadalommal fogadom, folytatni fogom a feljegyzéseket!

d.) További virágosítások is szükségesek. A kert egy pontja drót-és fonalférgekkel igencsak fertőzött. Több féregriasztó virágra, különösen büdöskére lesz szükség. A góc környékére ültetve remélem, jó hatású lesz talajfertőtlenítő helyett. És a praktikus szempontokon túl: még pezsgőbb életet szeretnék, sok pillangót, tarkaságot! És ezzel a fogadalommal könnyen lehetek, hiszen Nyunyi már idén ennek a munkának legalább a felét átvállalta tőlem, mint afféle virágkedvelő kislány. A legényfogókat ő vetette, öntözte, mindig szedett belőle, és magot is fogott. Ezt tehát nyugodtan rábízhatom.

e.) Fehéret, feketét, tarkát… A jövő szezonban a babfélék fognak kiemelt szerepet kapni a lóbabtól az eccembabig. Babgáz ide vagy oda, én nagyon szeretem ezt a terményt, és enyhén szólva meguntam, hogy mindig csak a nagy szemű tarkabab, vagyis hát a törökbab van terítéken. Mindenféle fajtát kerítettem most is a háziszedettől a szomszédnéni- félén és cserélten át a kerítésről csentig. Mindenféle lesz, ami belefér.

f.) Ugyanígy leszek a káposztafélékkel is. Legyen megint brokkoli, karalábé, karfiol, kelkáposzta, leveles kel, mindenféle. Nagyobb gondot kell fordítanom a megfelelő palántanevelésre, mert idén a hibás palántanevelés – túl kicsi cserép, megázás – miatt bukott be a káposztás mutatvány.

g.) Új zöldségfajták, természetesen. Újra azok, amikkel idén beégtem, és még egypár-féle ismeretlen. Hogy mik, még nem egészen tudom pontosan, de majd kiderül jövőre.

Többre egyenlőre nem merek vállalkozni. Az eredeti terveim általában úgyis már pár hónap múlva – legalábbis részben- a feje tetejére állnak. Szükséges mégis, hogy a jövő évi kertészkedésnek valami vezérfonala legyen. Még ha itt-ott derkig érő gaz van, és az ágyások kusza összevisszaságban kavarognak, legalább én tudjam, hogy itt mégiscsak van valami rendszer, ami alapján legalább egy csokor petrezselymet megtalálok a nagy kuszaságban!

Tarka lombok kertje 1. Cserjék

2011-11-08T13:50:00.000+01:00

Kerttervezéskor sok mindent figyelembe vehetünk, de amatőr szinten nálunk például kimaradt az, hogy kimondottan az őszi pompára komponáljunk kertrészleteket. A sok szempont között, amit a kertünk kialakításakor figyelembe vettünk, sehol nem volt az ősz különlegességeinek kihasználása, s ez hiba volt. Az őszben az a különleges, hogy hosszú hónapokon át, finom átmenetekkel mutatkoznak és váltakoznak a pazar lombszínek, ez nagyon kedves a szívemnek. Egy másik fontos dolog az örökzöldek szerepének ebben az évszakban kezdődő hangsúlyosabbá válása, majd télen teljesedik ki igazán

Ha az ősz szépségének kihasználását a fontosságának megfelelően használtam volna fel, biztosan jobban odafigyelek a mogyoróbokrok őszi szépségére: lombjuk szép aranybarnán búcsúzik, s közben már startra készek a porzós barkák.

A boglárkacserjék duplán sárgák: lombjuk és utolsó, elnyíló virágaik egyszerre pompázik.

Szép sárgán búcsúznak el a gyöngyvirágcserjék levelei is. Magnóliánk okkersárgán búcsúzott, de az enyhe időt hozó, nálunk ritka délkeleti szél hamar megtépázta csinosságát.

Érdekes a labdarózsa, őszi lombszíne valami miatt egymáshoz viszonylag közel ültetve is más-más: anyuéknál árnyékos fekvésben inkább sárga, nálunk ugyanennek a cserjének leválasztott tősarjából nevelt bokor napos helyen mindig csodás lángvörös. A Kertészeti lexikon ír ugyan a lombszíneződésről, miszerint "az őszi lombszíneződést lombhullató fáinkon és cserjéinken a levelekben levő zöld színtestecskék tartalmának elbomlása és a sejtnedv antocián-tartalmának növekedése idézi elő.", de ez nem tudom hogy alkalmazható a klónozás ezen esetére.

A madárbirsek egyes színváltozatainak levele és termése is csudavörös. A kép Halászi főutcájának egyik háza előtt készült.

A vérborbolyák az év többi részében is díszesek, de az ősz az ő nagy időszakuk, a leveleik a sárga, zöld, vörös, bordó és barna szivárványában pompázik.

Idén rengeteg termést is érleltek, kíváncsi vagyok, vonzóak lesznek-e a madarak számára.

Közterületen, a falu Szent Flórián-szobra körül is szépen mutatnak a hársak, füzek előtt, a talajtakaró rózsák hátterében.

A tűztöviseken érőfélben vannak már a mikroalmácskák, a miénk termése bizony eléggé szegényes.

A fehér somok narancsos-vöröses lombdísze már foszladozóban. Vesszői vörös színe télen válik igazán különlegessé.

A szőlőfélék lombszíne fantasztikus változatosságával gyönyörködtet. A kép Halászi főutcájának egyik háza előtt készült.

A lombszín nem minden: vannak ősszel virágzó cserjék, például a csarabok, hangafélék, egyes fuksziák és cserjés pimpó-fajták, amelyek enyhe őszön sokáig kitartanak.

Ősz virágai

2011-11-06T16:28:00.000+01:00

Az ősz elsősorban a lehullás előtt tobzódó lombszínek időszaka, valamint ilyenkor merészkednek elő az eddig betöltött szerény háttérszerepükből az örökzöldek. Azért virág is van ilyenkor, ha nem is olyan tömegben, mint a nyár elején. Mindenszenteket elhagyva még mindenütt pompáznak a szerencsés, fagyokat megúszó krizantémok, a temetődísznek való naffejű zordonbordonok is, de élnek és virulnak, a szimplább, karcsúbb, ellenállóbb "paraszt" krizantémok a virágbolondok udvaraiban. Elképesztő a színek változatossága, van köztük fehér, a leggyakoribb a piszkosrózsaszín, aztán jön a krémszín és a sárga, barackrózsaszín és mélybordó. No meg az utóbbi évtizedben divatba jött bokros, apró teltvirágú változatok is.

Mi kell az őszi virágoskerthez? Leginkább egy fagyvédett, napos, meleg zug a kertben, ahol menedéket lelnek a fagyokig nyíló, kitartó virágok.

Az egynyáriak közül sok virág akár december elejéig is elhúzza virágzását, nálunk például az amarántok, sarkantyúkák, tátikák. A nyári violák is ilyenek. A dézsások közül a leanderek,muskátlik enyhe, -1-2 °C-os fagyokat is elviselnek - ez egyfajta bio tetűirtás a tél beállta előtt. Sok kertben láttam még vígan viruló dáliákat is.

A margarétáink sok bimbót hoztak, most akarnak másodvirágozni! A szamárkenyerek nagyon szorgosak az idén, másodvirágzásuk gazdagabb, mint a főszezon - ebben segítségükre volt egy túl alaposra sikerült visszametszés.

A védett fekvésbe ültetett rózsákat, közülük is főleg a parkrózsákat szintén bátran besorolhatjuk a legkitartóbbak csoportjába, virágzásuk utolsó hullámai gyakran túlnyúlnak az első havon.

Az ősz virágoskertjének fontos tagjai a lombjukkal díszítő növények, ilyenkor válnak fontossá a széplombú télizöld növények, például a meténgek egyszerű és tarkalevelű változatai. A pálmaliliomok is egészen hihetetlen látványt mutatnak behavazva, zúzmarásan. A zsályák is soká megőrzik szépségüket, s zamatukat-illatukat is.

Vöröstarka színű a ligetszépe hervadó lombja, lilásan búcsúznak a zöldségeskertben a céklalevelek. Nagyon szépen színeződik a varjúhájak, terézkék lombja is.

Sárgán hervadnak a sásliliomok, árnyliliomok levelei. Az ezüstös szín akkor válik jelentőssé, amikor a lehullottak a lombok, ekkor tűnnek szemünkbe a szerényen megbúvó nyuszifülek, deres csenkeszek és hamvacskák, felidézve a tél színvilágát.

Nyitrai kirándulás

2011-11-06T14:31:00.009+01:00

Azt hiszem, tesómmal megalakíthatnánk Kisalföld tájának rajongói klubját, hiszen egyikünk se tud betelni ennek a vidéknek a kellemetességeivel. És itt nem csak a Szigetközre gondolok, hanem a Fertőre és környékére, a Somlóra, Pannonhalmára, a burgenlandi dombokra és persze a Felvidék síksági területeire. Utóbbi – bár egész közel van- valahogy mindig mellőzve volt eddigi kirándulásaink során, mindig más irányba keveredtünk el a helyi és kevéssé közismert látnivalók után kutatva. Most viszont – csavaroghatnékunkat kielégítendő – nem dél felé, vagy „Hegyesnek” indultunk, hanem Rajka felé, azzal a határozott szándékkal, hogy Nyitrára megyünk. A választásnak különösebb indoka nem volt, még térkép sem volt nálunk. Igazából az összes ismeretünk – be kell vallanom – annyi volt, hogy követtük a közlekedési táblákat, és útközben felidéztük, ami Nyitráról fejből eszünkbe jutott: ezredéves város, történelmi múlt, Morva Birodalom, Magyar Királyság, Csák Máté és püspökök, Zobor hegye és a meglátogatandó vár különös keveréke.

Már messziről lehetett látni a sík tájból messze kiemelkedő Zobor-hegyet és a vár tornyait. Mint botcsinálta turisták kerestük, hogyan juthatnánk fel az erődhöz. Kerítettünk egy térképet is végül, amelyen megjelölték a látványosságokat. A térkép jelzett egy botanikus kertet is a váron kívül, ezt a két célpontot szemeltük ki. Hamar kiderült, hogy a botanikus kert – komoly bánatomra – zárva van, így maradt a vár. Jó sokat gyalogoltunk, mire megtaláltuk az oda vezető utcácskákat, de ez nem volt baj: megismerhettük, hogy milyen takaros a város. Az alsóvárosi részből sétáltunk befelé, a Nyitra folyó túloldaláról. Lelkes gyerekek a folyó vizében úszkáló tömérdek kacsát etették. A hápogó társaság – benne volt néhány, a pecsenyesors és a konyhakés elől szökött fehér példány is – már hozzászokott a napi etetéshez, buzgón tolongtak a falatokért. Nyaktörő röpülőmutatványokkal galambok próbáltak egypár falatot csenni a lakomából.

A belvárosi rész igen szép, takarosan rendbe hozott. Jó darabon „sétálóutcásított”, térkővel burkolt. Shopping centerek, gyönyörű régi házak, felújítva, butikok, kocsmák, szállodák, zárda és a püspöki székhely hivatalai, emlékművek és szökőkutak, színház és játszótér, és rengeteg csokoládébolt! Mindenki megtalálhatja azt, amiben gyönyörködhet. És mégis az összhatás egyfajta rendezettséget mutat első látásra – gondolok itt arra, több helyen is lehet látni azt, hogy van egy puccos belváros, aztán két utcával odébb meg szeméthegyek, lerobbant épületek – de itt a tarka összképet valami kiegyenlített rendezettség uralta. A feltámadó szél számtalan aranyszínű levelet táncoltatott az utcákon.

A vár első látásra nem mutatott túl sokat: éppen felújítás alatt vannak egyes részei, sajnos az előtte levő szép kis teret raklapra pakolt téglák, karókkal és madzaggal elkerített területek, cementeszsákok körítik, csak egy kis ajtón lehetett bejutni a felmagasodó épület udvarára.

A legszembetűnőbb a várban a Szent Emmerámról elnevezett templom. Nagyon szép, csupa márvány a belseje, gyönyörű, hatalmas barokk freskókkal és terekkel. Nagy kár, hogy ez is felújítás alatt áll, csak egyes részei láthatóak, mindenhol állványokat és hálókat voltunk kénytelenek kerülgetni, a szentek szobrai – szegénykék!- megfelelő alapzat helyett még EUR raklapon, vagy a felvezető lépcső kőkorlátjára kiszorítva állnak.

Az itt levő kastély is ráccsal elzárva – gondolom ugyanezen okból!

A vár azonban mindazokat a kellemetességeket tartogatta számunkra, amiket egy ilyen erődítmény szokott. Először is gyönyörködtető kilátást a Kisalföld mélyebben fekvő vidéke,

és az átellenben levő Zobor hegye felé.

A vízpart felől pára szállt fel, belőle mint szigetek emelkedtek ki a templomtornyok.

Lőrések, csipkés bástyák, őröknek való fülkék:

Nyunyinak azonban a vár kútja tetszett a legjobban. A berácsozott káva alatt valami elképesztő mélyen volt csak víz (ezt a leánynak valami virágcserépből kiszedett kővel azonnal tesztelnie kellett). A vizet nem is lehetett látni, csak a halk locsogás volt hallható: forráskút lehet! Jó mélyre áshattak annak idején a várépítők, mire erre a forrásra bukkanhattak a mélységben! Csak hosszas huzavona után lehetett Nyunyit elcsalni a kút közeléből, annyira foglalkoztatta a fantáziáját az odalenn csobogó, láthatatlan forrás.

A másik, ami nagyon megragadta: az őrszemek fülkéje.

A várban tényleg szükség van a felújításra. A kész részek nagyon jól néznek ki, biztonságosak is, de látszik, hogy sok helyen bizony szót kért már a természet: csemeték, gyökerek szövik át és feszegetik a köveket, sokszor egészen beborítva, omlasztva azokat.

A várhoz tartozik az egyházmegyei múzeum is, ahol a nyitrai püspökség történetéről lehet megtekinteni egy kiállítást, gyönyörű egyházi műkincsekkel. A kiállított egyházi kegyszerek rendkívül szépek, a kőtár nagyon érdekes, de a püspökség történetét bemutató kiállítás igencsak erőltetett. Nem dolgom, hogy ezt megítéljem, nem is akarok itt fejtegetni erről, de ezt azért le kell, hogy írjam: nem a hitelességre törekszik, hanem körülbelül azt akarja bizonygatni, hogy Nyitrán tizenkét évszázada szlovák püspökség létezik az egységes szlovák államban. Ááá, nem voltak itt frankok, semmi Magyar Királyság, az alapító Könyves Kálmánból Kolomán I. lett, Csák Máté nem létezett, az igazságos Mátyás király Korvínná alakult, törökök, kurucok, s akiket erre sodort a történelem, sosem voltak. Ehelyett Szvatoplukot keverik ide, illetve Szent Cirillt és Metódot, az ezerkétszáz éves államot megerősítendő. A környék történelméről valamit is tudó embernek nem nehéz rájönni, hogy itt valami tragikusan nem stimmel. És hogy a külföldiek számára se legyen kétséges, hogy itt a „való igazság” nyilvánul meg, az idegen nyelvű feliratok a tárlókon jórészt hiányoznak (de az orosz felirat mindenhol megvan!). Ahol meg németül vagy angolul olvashatunk valamit (Magyarul? Ugyan már!), minden csak a szlovák néven szerepel, a térképeken olyan helyek is, mint Esztergom, Győr, Vác, Pannonhalma is! Na, ezen a ponton én befejeztem a múzeumot.

Egyvalami azonban igen érdekes volt: néhány tárlóban a glagolita írás kialakulása, ABC-je, ezzel írt okiratok és biblia voltak láthatóak. Itt elidőztem huzamosabb ideig.

A várból kilépve még sétáltunk egy kicsit, és szinte kárpótlásként a bezárt botanikus kert helyett a hatalmas városi parkba tévedtünk. Először ki kellett próbálni az itt lévő játszóteret, aztán sétáltunk egy kicsit. A vértölgyek, hársak, gesztenyék, juharok levelei tarka levélszőnyeget terítettek a fűre, hát persze, hogy Nyunyi boldogan hentergett meg benne. A park közepén van egy kis mesterséges tavacska, ami a Nyitra folyóból kapja a vizet. Rajta elragadó kis híd és pallók a sétálóknak.

A vízben milliónyi tarka falevél,

tipegőkövek erős idegzetű szülők ugrálásra hajlamos gyermekei számára („Te büdös, most már Isten bizony a v@lagadra verek, ha nem jössz ki rögtön onnan! Ne piszkáld már azt a döglött vadrécét, nem érted? Bele akarsz fulladni? Csak ugrálj, abban biztos lehetsz, hogy én nem megyek utánad a sárba!”).

A tóparton meg annyi horgász, mintha a városi horgászegylet kötelező nevezéssel most tartotta volna évadzáró versenyét.

A sok gyaloglás után egy kicsi vendéglőben irdatlanul bevacsoráztunk, és még egy kicsit lődörögtünk élelmiszerboltot keresve, ahol az elkövetkezendő fél évre való szlovákmustár-mennyiséget beszerezhettük, aztán indultunk hazafelé. Szép nap volt, ragyogó, napfényes. Csak az időnk volt kevés, ide egy többnapos kirándulás keretében érdemes jönni. Egyenlőre azonban ez is nagyon kellemesen alakult, s bevallom, kisgyerekkel többre, komolyabb túrára nem is igen mertem volna vállalkozni. A magunkfajta Kisalföld-kedvelőknek semmiképpen sem szabad kihagyni ezt a gyönyörű helyet!

Téli zöldségek kicsi kertje

2011-10-23T13:54:00.006+02:00

Idén áprilisban - a néhányféle áttelelő zöldséggel kapcsolatos tapasztalataimat összegezve - megfogadtam, hogy egy egységes, kompakt kis kertet fogok létrehozni tél alá vetendő zöldségeim számára egy, a szántás alól kivont kis területen. Terveim szerint itt majd szép sorokban termett volna a sok hidegtűrő levélzöldség és hagymaféle. Nagy reményeket fűztem az ezidőtájt megvett kistrakihoz is a majdani ágyás kialakításánál. Most, így október vége felé ballagva leírhatom, hogy sikerült a kis kertet összehoznom - ó, de még nagyon messze járok az általam elképzelt tuti kis teleltetős parcella ideáltípusától! Azért valami eredményről beszámolhatok.

Először a kialakításról. A kert elején jelöltem ki egy 40 m2-es parcellát a telelő vetemények számára, ez már az eredeti terveimben is így szerepelt.

A placc első felén tavasszal korai zöldborsó volt, utána lerobiztuk, kiszedtem a tarackgyökereket, és csemegekukoricát ültettem a helyére. Ez letermett szeptember végére, lenyestem a töveket, a tuskókat kiszedtem a földből. És kiélvezhettem, hogy a kukorica gyomirtó hatású növény.... mert a kert egyik leggazosabb része volt itt tavaly, méteres tarackgyökerekkel a földben. Most meg az egyszeri gyökérszedés és a kukoricaültetés után a tuskókkal együtt csak paprikagyomot szedtem ki, meg egy-két acatot. Elegendő volt kapával leművelni a területet, ami itt igen nagy szó.

A másik részben termett a Malinowy Ozerowski paradicsom, meg egypár tő paprika. Ezeknek is már leáldozott, meg is tisztogattam a helyüket, a karókat kirángattam, a szárakat eltüzeltem. Ennek a helyén még furkós a föld, megkapálni nem volt időm, szerencsére annyira nem gazos, bár a terület másik fele patyolat hozzá képest. Végre egységes a vetés helye, nem itt-ott szétdobált parcellákban teremnek a zöldek. Így sokkal kezelhetőbb is.

Másodjára pedig a szépen kitervelt ültetés megvalósításáról.

Az áttelelésre szánt póréhagymám egész takaros.

Egy kört tavasszal neveltem már sarjhagymával együtt kiültetésre, azt Laci lekaszálta véletlen a motoros kaszával. Így - próba, szerencse - májusban csináltam ládába egy pótvetést, amit júliusban palántáztam ki. Ebben már sarjhagyma nem volt, csak áttelelő póré. Most már fajtát is célirányosan választottam. Két igazán jól telelő fajta van, a Tétényi áttelelő és az Elefánt. Nekem az Elefántot sikerült beszereznem, és kinevelnem is. És az a gyanúm, hogy a kikaszálás utáni pótvetés ideje még alkalmasabb volt, mintha már tavasszal kipalántáztam volna ide a hagymákat, aztán egész júniusban senyvedeztek volna a dög melegben. Így sarjhagyma nincsen. Helyette a maradék dughagymát raktam el, meg két fej fokhagymát szétszedve. Nem tudom eléggé megköszönni Fernel kedvességét, aki küldött nekem elevenszülő fokhagymát, ezzel is bővülhetett az ágyás. Madárhálót kell majd kerítenem rá, hogy a szomszéd diófáján kotlászó varjak ki ne huzigálják a tél folyamán a hagymákat, más gondom nem lesz vele.

Matador spenótot is vetettem, a fele ki sem kelt.

Reménykedem, hogy az eső még megindíthatja a kelést. A másik sor csírázása azonban megfelelő.

Kínai kelem idén nem is volt, mert egész egyszerűen nem kaptam magot. Annyira nem is hiányzott, hogy őszinte legyek.

Vetettem a Téli vajfej salátából. Ez igen pocsékul kelt szintén, de ennek általam ismert két oka van: 1.csak a leggagyibb magfajtából volt kapható akkor, amikor kerestem, 2.mögé volt telepítve az augusztusban vetett zöldborsó, amit Nyunyi csemegézési célzattal sűrűn látogatott, zsiráfmintás rózsaszín gumicsizmájával átgázolva az ültetvényen, minden szülői intelem ellenére. Azért egypár tövecske van, de a tavalyi levélbőségről - amikor még karácsonykor is ezzel díszítettük a vacsorástálat - letehetünk.

Az őszi mákot elvetettem két hosszú, girbegurba sorba, remélem szebb lesz, mint az idei tavaszi. A magok még bent kuksolnak a földben, a mai eső és a jövő hétre beígért enyhécske idő talán csírázásra serkenti őket.

Sikerült leveles kelt és áttelelő kelkáposztát (Adventit) is vetnem. Most palántakorúak, de nem a teleltetős kertecskében vannak még. A héten tervezem őket odatelepíteni. Nyunyi a színes vetőmagtasakokból - amikkel az elvetett sorokat megjelöltem -, kukoricacsutkából, borsóhéjból és virágszirmokból sárral elegyített tortát főzött, amíg én mással foglalkoztam a kertben. Így nincs semmi, ami alapján meg tudnám különböztetni az egy ágyásba, de külön félsorokba rendezett palántákat: melyik a leveles, és melyik a fejes kel. Mindegy, tágas kötésbe rakva majd jövő tavaszra kiderül, minek kell leveledzenie vagy fejesednie.

Így részben teljes az áttelelő kert. Ami még hiányzik, az a petrezselyem, ezt vetni nem fogok, csak a kiszedett nyamvadék petrezselymekből ültetek majd vissza pár tövet zöldnek. Megkísérlem a szárzeller átteleltetését, mert úgy vettem észre, elég jól bírja a fagyot. Csodát tőle nem várok, csak egy kis zellerzöldet... Ugyanígy becsoportosítottam egy nagyobb édesköménytövet is, ami egypár fokban is friss zölddel szolgál.

A bimbós kel kimaradt, téli vetésű zöldborsóval meg nem szeretnék foglalkozni. Igaz, hogy sokkal korábban hajtott, de csak egy héttel hamarabb termett.

A zsebkertben elvégzendő még a komplett gazolás, a tél előtti porhanyító kapálás, erős fagy és varjak elleni védelem, petrezselyemsuli készítése és palántázás. Ezt még ebben a hónapban be szeretném fejezni. Aztán jöhet az utolsó lépés: hozok három karót, és egy tízméteres bálamadzagot. A három karót leütöm, közé madzagot húzok, ráakasztok valami színes rongyot, hogy a traktoros bácsi tudja majd a szántáskor: eddig és ne tovább, a telelő zöldségek kis birodalmába ekével belépni tilos!

Magyar pásztorok időjóslása

2011-10-16T11:12:00.005+02:00

Hétfőn tűzifát rakodtam, mert drága kutyikánk rájött, hogyan tud felmászni a farakásra, és onnan távozni az udvarból a szomszéd kertjébe, ledöntve a gonddal felhalmozott, de amúgy behordásra váró hasábokat. Miközben a kuglikat szórtam a talicskába, jellegzetesen sipító és csikorgósan dörmögő hang jött a távolból. Innen már sejtettem, hogy hamarosan megváltozik az idő. Ugyanis amikor a nyolc kilométerre levő mosoni vasútállomás megálló vonatainak csikorgása itt is jól hallható ( ez a sipító hang), és ott a hangosbemondó fülrepesztően üvölti, hogy "Euregio Regionalzug fährt am Bahnsteig vier ab..."(ebből nálunk már csak a dörmögő csikorgás hallatszik), ezt esetleg vasárnap délelőtt még a Máriakálnokból átcsendülő harangszó színezi, illetve a tsz felől erősen árad a ganészag, lehet tudni, hogy az időjárás hamarosan eltaknyosodik, iparkodhatok a fa hordásával.

Ezt az esőígérő infót kiegészítve azokkal a köztapasztalati tényekkel, hogy ha udvara van a holdnak, 3 napon belül eső lesz, ha a nap vörösben nyugszik, szél lesz, ha nagy a holdvilág, fagyni fog, ha a szél fúj, nem fog fagyni, és ha a felhőben zöld csík látszik, jégeső jön, egészen jól meg lehet jósolni az időjárás alakulását még a mai műholdképes-radaros időjárás-előrejelzések korszakában is. És ezek csak hiányos félismeretek. Azok az emberek, akik egész életüket kint a szabad ég alatt töltötték, és a munkájukat alapvetően az időjárás határozta meg, sokkal tapasztaltabbak voltak ebben, és a természet minden egyes jeléből tudták, mi lesz a tennivalójuk az elkövetkezendő napokban. A már említett Hasznos tudnivalók(Magvető, 1986) című könyvből, amelynek Hasznos tudnivalók innen-onnen című fejezetében, amelyet Vajda Ferencz gyűjtött össze 1899-ben az egyik alpont a Magyar pásztorok időjóslása címet viseli. Itt a teljes tárháza olvasható az ilyen időjárási tapasztalatoknak. Igaz, némelyik megfigyelés az abból levont következtetéssel együtt nekem kissé meredek, de mindenféleképpen tanulmányozásra érdemes a népi bölcsességeknek ez a kis gyűjteménye.

"Ha a nap keltével tisztán mutatkozik, forróságra mutat, de ha tüzesen mutatkozik, az nagy és sok szelet jelent. -Ha felkelte előtt zöldes-veres felhők látszanak: eső, ha sugarai még felkelte előtt mutatkoznak, hideg idő várható, ha felhők közül süt ki a nap: hideg idő következik. Ha sugarai megtörve látszanak, hideg idő és esőzés. Ha nagyon melegen süt ki a felhők közül: szintén hideg; ha veresen süt ki s forráz: szél lesz; de ha csak veresen süt ki a felhők közül s nem nagyon forráz: esők. Ha napkeltével vereses felhők látszanak: eső, ha napközben nagyon forrón süt ki a nap: szeles eső lesz. Ha a nap mintegy egy órányi időre kisüt és aztán elgyengül, s sugarait a felhők közül löveli ki: jégeső következik. Ha a nap keltével körülötte mintegy kör látszik, az hideget jelent, épp úgy, ha nagynak látszik reggel a nap (nagy nap van).

Ha nyugtával felhők veszik körül a napot: tiszta idő várható; ha ezen felhők azonban veresek és tiszták: kevés, de erős szelek következnek, de ha a szelek által támadtak ezen felhők a nap körül: gyakran hideg időre készülhetünk.

- Ha nap nyugtánál balfelől (délről) sötét felhők mutatkoznak, közeli eső. Ha nyugtával visszapillant, és északon veres, délen fekete felhők veszik körül: tiszta, de hideg idő várható. Ha az ég nagyon feketének mutatkozik, mutatja, hogy a patakok, források és kutak kiapadtak. Ha nyugtával felhők borítják el, szeles eső következik.

Ha holdfogyatkozás idején a hold udvar tiszta: a szél, mely azon időben uralkodik, megváltozik.

Ha a hold felhőkkel van borítva: hideget jelent. Ha a hold tiszta, folt nélküli: tiszta idő várható;ha felhőkkel van körül véve, az hideg, esős időt jelez. Ha újhold 3-4. napján a hold sugarak el vannak sötétedve: sok eső; ha a holdudvar tűzveres: hideg és nagy eső várható; szintígy, ha karikák veszik körül. -Ha hollók csoportosan mutatkoznak és sokat repkednek; ha a legyek tömegesülnek, erősen csípnek és hangosan donganak: biztosan várható az eső.

Ha a bakok és kandisznók szinte telhetetleneknek látszanak a szeretkedésben; a disznók sokat fetrengenek a sár és mocsárban; a helyet, ahol legelnek, mélyen feltúrják; ha a kutyák erősen vájják a földet; a farkas a nyáj vagy a tanyák körül settenkedik; az ökrök és a tehenek a vízbe mártják szájukat anélkül, hogy igyanak; a sertések észak felé fordítják fejöket, s szaglásznak a levegőben; végre ha a ludak és kacsák hápogva mennek: e jelek hidegre és hosszas esőzésre mutatnak. - Ha a kakas éjjel fölkel, hogy kukorékoljon, reggelre megváltozik az idő és többnyire felhős idő lesz. Hideget jelent még, ha a csürhe gyors szaladással érkezik be a faluba."

Ugyanitt a közelítő esős idő jeleit is megtudhatjuk (ahogy Reisz András mondaná: "hátálmás ciklon álákíttya ídőjárásunkat a kísőbbiekben"):

"A magyar nép eső barométerei

Álmos vagyok,-barnul a hajam-, bogaras a jószág,- beszorult a hordó akonája,-beszorult a csutora födele,-behallik a szomszéd harang,-bőrke szalonna meglágyult,-brekegnek a leveli békák,-csereg a gyöngytyúk,- csípnek a balhák,- dühösek a méhek,- fecskék alant járnak,- foltosodik a kövezet,- feszül a ládafia, ablakráma,- ficzkándozik, csutkát, rongyot tép a disznó,- halottal álmodtam,- kelepel a pók,- kapa, kasza feketedik,- kemény a harang kötél,- kiabál a drótos,- lecsap a füst,- ludak, kacsák örömükben nem férnek a tóban, vízben,- mosdik a macska,- megereszkedik a húr,- megcsurran az ablak,- messze ellátszik a hegy,- nedvesedik a só,- porban hentereg a szamár,- pipál a hegy,- pezseg a sok hangya,- rikoltoz a páva,- sokat szólnak a kakasok,- sok a csillag,- szemtelenek a legyek,- száraz a tenyerem,- szoros a zsákmadzag,- tyúkszem fáj,- tyúkok, verebek fürödnek,- udvaros a hold,- viszket a fülem:

eső lesz."

Pont.

Régi paraszt regulák az időkről (2. rész)

2011-10-16T09:05:00.007+02:00

Ilyen nyálkás időben nincs is jobb, mint felcsavarodni a radiátorra, kandallóra, cserépkályhára, forró csoki és házi baracklekváros piskótatekercs kíséretében, és régi könyveket olvasni. Lapozzuk tehát fel a Magyar Hírmondót, olvassuk az 1748-49-es Győri Kalendárium sorait az őszi időjárás paraszti reguláiról!

SZEPTEMBER

Ha Egyed napján szép az idő, utána négy napig jó idő lészen; és ha az ég dörög ezen a napon, a jövő esztendőre bőséget várhatni.

Máté evangélista napján ha szép az idő, tartós lészen, és a jövő esztendőre sok gyümölcs terem.

Szent Mihály napján ha az ég dörög, jó őszt, de nagy telet várhatni; ha sok makk lészen ekkorra, sok hó lészen Karácsony előtt; Szent Mihály napja után ha a fagubákban férgek találtatnak: bőséget, ha legyek: hadakozást, ha pókok: dögös időt jelentenek; ha ezen gubák még zöldek: bő nyarat, ha nedvesek: nedves, ha szárazak: száraz nyarat jelentenek.

A gólyák, fecskék, vadludak, darvak ha hamar elmennek, hamar hideget várhatni.

OKTÓBER

Ha ebben a hónapban a fáknak levelei soká hullanak le, nagy telet, ha hamar elhullanak, hamar hideget és a jövő esztendőre bőséget jelentnek; ha sok levelek maradnak a fákon, sok hernyók támadnak jövendőre.

Hány napokig tart a hó, mely ebben a hónapban esik, annyi ideig tart a tél, és hány nappal esett először újság előtt, annyiszor elolvad a télben.

Midőn eljő Simon Judás

dudorog, fázik a gatyás.

NOVEMBER

Mindenszentek napján a cserfáról vágj le egy ágat, ha száraz belöl: kemény tél, ha nedves: nedves tél lészen; ha ez a nap nedves: lágy telet, ha tiszta, erős, havas telet mutat.

Vizsgálják a parasztok Márton lúdja mellecsontját is, mely ha veres: nagy hideget, ha fejér: sok havat, ha fekete: esős őszt és állhatatlan, változó, háborgó, rút telet várnak.

Erzsébet és Katalin napján micsodás az idő, Karácsony havában olyas.

A liszt, mely ebben a holnapban készíttetik, legállandóbbnak tartatik, az ekkori tojások sokáig jók maradnak.

Enyhe, első, talajmenti

2011-10-15T11:05:00.000+02:00

Igaz, hogy enyhe, első és talajmenti, de bizony fagy volt az éjjel, deres volt minden pirkadóra. A kert hátsó, hidegebb részében kárt is okozott az utolsó paradicsom- és paprikatermésekben. Feladhatom a füge beérésének reményét is. A virágok szerencsére már biztonságban, a telelőben melegednek.

Nálatok mi a helyzet fagyügyben?

Tejfölös bableves és sós lepény

2011-10-11T13:03:00.001+02:00

Főzni tanulós nagylány koromban a recepteket két forrásból tanultam: közismert ételeknél az volt az instrukció, hogy nézd meg a Horváth Ilonában, aztán voltak olyanok, amit gyakran főztünk-ettünk, de receptje az nem nagyon volt. Kilencvenegy esztendőt megért, kemény-szigorú nagyanyám megmutatta mindet, az elkészítés minden apró fortélya a "kezében" volt, de elmondani nem nagyon tudta a receptet. Állagok, mozdulatok, arányok játéka volt az ő tudása.

Ezek közé a recept nélküli, népi ételek közé tartozott ez a korántsem korszerű, egyáltalán nem paleolit ételpáros, a tejfölös bableves és a sós lepény. Mama mindig pénteken, sőt nagypénteken készítette. Suli előtt küldött el a bolta, hogy hozzak "öt forintér illesztőt". Aztán nekiállt "dagasztannyi", és mire jöttünk haza a suliból, készen-forrón várt minket a remekmű. A készítés módja tőle, a kilóra-dekára bontott recept az egyik rokon asszonytól származik. A lépték nem a mai háztartásokra van szabva, hanem a régi. hat-nyolcgyerekes családokra.

Sós lepény

1,5 kg lisztet tálba teszünk, 5 dkg élesztőt tejben, pici cukorral felfuttatunk. Az 1,25 liter tejet és a felfuttatott élesztőt a liszt közé tesszük, 2 tojást, sót és négy evőkanál olajat is beleadunk. Addig dagasztjuk, amíg a kezünktől és az edénytől el nem válik. Egy órát kelesztjük, lisztezett deszkán kinyújtjuk, kizsírozott tepsibe tesszük. Bőven megsózzuk, olvasztott zsírral megkenjük, villával megszurkáljuk. Jó meleg sütőben sütjük.

Ebből a tésztából készült a kapros-túrós lepény is, a tésztára tejföllel összekevert, kaporral és sóval ízesített túrót kenünk.

Létszámunkhoz szabva a sós lepényt fele adagból készítettem, így is bőven elegendő lett: három lapos gáztepsire való mennyiséget adott ki. Tehét 75 dkg kenyérlisztet tettem a tálba, egy szárított élesztőt és egy jó nagy csipet sót szórtam bele. Hat deciliter tejet langyosítottam meg, azzal és egy tojással dagasztottam be a tésztát, végül beledolgoztam a két kanál olajat. (Lágy kelttésztát ad ki, olyasmi, mint egy tejjel készült pizzatészta). Jól megkelesztettem, aztán három részre osztottam.

Mindhárom részt tepsi méretűre nyújtottam

aztán hat-nyolc kanál olvasztott kacsazsírral (pecsenyezsír) kentem meg és három-négy nagy csipet sóval sóztam.

200 °C-os sütőben sütöttem szép pirosra. A legvékonyabb részek a zsír miatt frissiben nagyon finom ropogósak, de három-négy óra alatt a levegő nedvességtartalmából jó sokat magukba szívnak. A vastagabb részei még másnap is élvezhetők.

Tejfölös bableves

Fél liternyi tarkababot a főzés előtti este beáztatunk, másnap sós vízben egy babérlevéllel bő vízben puhára főzzük. Amikor megpuhult, 2-3 deciliter tejföllel, 1-2 kávéskanál liszttel behabarjuk és a habarást jól ráforraljuk. Most jön ennek a végtelenül egyszerű ételnek az ízesítési trükkje: egy-két deci beleadott tejtől édeskésebb lesz, de ha valaki savanyítani szeretné 1-2 kávéskanál enyhe ecetet is tehet bele.

Számunkra ez a bableves a sós lepénnyel elválaszthatatlanul, szervesen összetartozik, egymás nélkül mit sem ér.

Első diótermés

2011-10-11T12:34:00.001+02:00

Számunkra a kert elképzelhetetlen volt diófa nélkül, de siettünk, és az ültetéskor magunkra, nem pedig az unokáinkra gondoltunk, így hát három évvel ezelőtt a kertészeti árudában vásároltunk - nagy rábeszélésre, hirtelen elhatározásból - egy dióoltványt. Azóta már számtalanszor szóba került, vajon megérte-e a befektetett pénzt, mert hiszen a mi környékünkön a varjak számtalan vaddiófát ültetnek, s a legtöbben a termőre forduló, jó termésű fiatal fát egyszerűen kiássák és eltelepítik a kertben. Általában tavasszal ültetik, dréncsövet ásnak be mellé és azon keresztül öntözik, de így is rizikós az eredése.

A mi fácskánk szabadgyökerű volt, októberben ültettük nagy gödörbe sok komposzttal. Az első évben a többi diófával egy időben szépen kihajtott és egy szemet termett is. A következő télen pedig egy bekóborló tapsifüles köröskörül elrágta a kérget. A már jó másfél méteres növekmény elszáradt, a fa viszont élt, tőről, rejtett rügyből szépen kihajtott és bokrosodott. Nem tudhattuk, honnan eredt az új hajtás, vajon az alanyból vagy az oltott részből, termést pedig ebben az évben nem hozott, csak nőtt-nőtt rendületlen, úgy három méteres magasságig.

Aztán idén tavasszal észrevettük a jó harminc kis diókedvezményt, amiből beért tizenöt. Most az érkező hidegfront és eső hatására engedte szabadon a zöld burok őket. Nagy izgalommal hoztuk a kalapácsolt, és nem csalódtunk: nagyszemű, vékony héjú, jó olajos belű diónk termett. Szóval megérte az árát.

Remélhetőleg ne kell hosszú esztendőket arra várni, hogy a karácsonyi diós kalács a saját diónkból készüljön.

Hadd ajánljak a sokhasznú dióról még egy kis olvasnivalót AntalValitól, igen tanulságos és informatív.

Kiegészítés

Messzenéző Minyon kérésére beillesztettem a diófa fényképét.

Az előtérben egy mocsári hibiszkusz van, mögötte a diófa, a diófa mögött főzőtök- és cukkinitövek, hátul pedig a hétéves, már termő gyümölcsfák, az arányok és méretek érzékeltetése végett.

Undok évelők

2011-10-09T15:35:00.003+02:00

Az egynyári gazokról, gyepben nőtt gezemicékről már volt szó. Úgy gondolom azonban, hogy a kertben állandóan előretörő évelő gazok vegyszermentes kipusztításának technikája is megér egy bejegyzést. Itt nem az egynyári, magpotyogtató, hihetetlen gyorsan szaporodni képes gazok: paprikagyamok, paréjok, pásztortáskák kiirtásáról szeretnék írni, vagy a kertet lelepő bodza meg komló eltüntetéséről, hanem a megennivalókat megátalkodottan terror alatt tartó, mindent túlélő haszonnövény-fojtogató zöldekről, amelyeket alig lehet kipaterolni: a perjéről, csucsorról, csorbókáról, kákicsokról.

Amelyikőtök újonnan alakít ki veteményest, fel fogja ismerni a dolog jelentőségét, amikor fél kézzel a derekát fogva, féllel a gyökeret rángatva, közben hangos nyögést hallatva próbálja meg eltávolítani a betolakodót tövestől…

A dolog aktualitását a szántás előtti kertletakarítás megkezdésén kívül az adta, hogy a héten a kezembe akadt a Kerti Kalendárium lapocska októberi száma. Ebben egy kiváló cikk olvasható Dr. Terbe Istvántól a gyomok csoportosításáról. Bárcsak évekkel ezelőtt olvashattam volna ezt a csokitáblánál is kisebb cikket! Sok fölösleges munkától meg derékszaggatástól kíméltem volna meg magam. Olvassuk hát ezeket a tanulságos sorokat!

Jól tervezett vetésforgó

A jól szerkesztett vetésforgó a gyomirtó szer szerepét is majdnem betölti, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket, de jelentős mértékben fékezi az elgyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk:

-gyomirtó növények, amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica)

-gyomfojtók, amelyek sűrű állásuk, vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök)

-gyomnevelő fajok, amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem),

-a gyomosító növényekhez olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajban maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagy számban kikelnek a táblán (pl. rebarbara, torma, napraforgó).

Falusiasan szólva ezeket a szavakat a kéménybe kéne felírni, vagy minden kerti tanácsadó könyvet ezzel kéne kezdeni. Ha a művelésnél, a vetésforgó kialakításánál ezt figyelembe tudtam volna venni, ezerszer könnyebben ment volna a munka. Mert hát miket bénáztam én évek óta ezzel!

A kertünk 1200 négyzetméter, régóta művelt, igen agyagos, de javított, nem kirívóan jó termőképességű talajjal bír. A beletelepített növények sok munkával ugyan, de meghálálják a gondoskodást, tűrhetően teremnek.

Egyetlenegy évben, 2004-ben volt a kert nagyon elhanyagolt, egyikünk sem tudta több ok miatt megművelni. Az elhanyagolás alatt olyan növények telepedtek meg, amelyeknek a megtelepedéséhez elég volt egy-két nap, eltávolításához viszont több év: acat, kákics, tarack, csorbóka, csucsor. Szörnyen nézett ki minden. A gyökérzöldségeket öles gazból ástuk ki ősszel. Magról kelt dió-és meggycsemeték és egyéb gezemicék, koktélparadicsom szintén vadon nőve,magról, kiszáradt kapor, édeskömény, magszárba ment retek, saláta mindenütt, és közbül gazok, évelők és egynyáriak vegyesen. Ebből kellett egy tiszta, gondozott kertet alakítanunk.

Nem tekintettem megoldásnak a gyomirtózást: a vegyszer mivolta mellett nem pusztítja ki a föld alatti növényi részt, sokra megyek egy olyan permetezéssel, ami után három héttel az egész kert megint gaztól zöldell! A fekete fóliát sem tudtam használni: a begazosodott rész több száz négyzetméter nagyságú volt, növényi mulcsot egy hektárról se tudtam volna talán beszerezni ehhez! Emiatt forró víz és hasonló eljárások se jöhettek szóbal Amellett meg nem akartam még a petrezselyemzöldet is boltban venni, saját termésre áhítoztam. Úgy kellett tehát megoldanom, hogy hízzon a bárány és száradjon a farkas egyidőben: a gyom egyszerre dögöljön ki, de veteményezni is tudjak. Abban az időben még nem neveltünk a tyúkoknak takarmányt, a kert fele „üresjáraton” volt, a szomszédból reménytelenül terjedt át a gaz. Megpróbáltuk a kert hátsó felét kiadni árendába, hogy valaki művelje, de senkinek se kellett, még ingyen se: túl pici volt, ráadásul igen gazos. Egypárszáz négyzetméteres, csucsoros-kákicsos kertvéget árendába kiadni, micsoda gondolat? Rá kellett jönnünk, hogy itt a dolgot saját magunknak kell valahogy, tíz körömmel megoldani.

A megoldáshoz segítő összes tudományom alapja az volt, hogy a sűrű vetemény alatt kidöglik a gaz, illetve hogy a sok kapálás és a gyökerek szorgos szedegetése is megtisztítja a földet a betolakodóktól (korszakalkotó, nem? J ). Ehhez jöttek hozzá azok a tippek, amiket a szomszéd nénitől hallottam.

A két kritikus pont a kert eleje és vége volt: elöl a jobb oldali szomszédtól érkezett az acat pelyhes magjaival (a szomszéd kert akkor még sokkal elhanyagoltabb volt), és a baloldalt zajló építkezés egy év óta ott hedergő földkupaca alattomban szolgáltatta az elszánt, fegyelmezett csucsorkatonákat és csorbókákat.

Először is megszánttattuk lóval a kertet, aztán meg is lett ganézva. A kert végébe pedig takarmányrépát ültettünk a tyúkoknak téli csipegetnivalóra. Jobban el se szúrhattuk volna. A répás igazi gyomszaporító lett, gyönyörű, virágzó, majd pirosan termő csucsortövekkel, sárga kákicsokkal és gyeppel. Aki meg szántott, valahogy belehúzott a kerti útból egy csomó füvet meg tarackot a termőföldbe a kert egész hosszán, és a fogassal nagy műgonddal szétterítette a gyökereket a talajban, a jó kis ganézott földbe. Kész volt az 1200 négyzetméteres ágyás a gyomoknak, úgy, hogy nem is tudtunk róla, csak nyár derekán jött a szörnyű felismerés… Nem kell magyaráznom ezek után, hogy miként festett a kert 2004-ben és 2005-ben.

Ekkor jött két boldogító esemény. Először is szomszéd néni – látva küzdelmünket – ajánlott egy kistraktorost, aki alaposabb talajmunkát végzett. Másodszorra meg – hirtelen ötlettől vezérelve – a kert végébe répa helyett kukoricát ültettünk.

A mélyebb szántás miatt rengeteg tarackcsomót ki tudtunk szedni a földből. A sűrűn vetett kukorica miatti árnyékban az évelő gazok már hamar visszafejlődtek. Az intenzív javulás azonban most őszre volt észlelhető. Valahogy idén tavasszal esett le igazán a tavalyi év tapasztalatait mérlegelve, melyek voltak azok az ágyások, amelyek alatt istenigazából meggyérült a gaz. A kukoricát és a krumplit csoportosítgattam még csak a tavasszal ennek megfelelően, de az eredmény kézzelfogható volt. A csucsort a kukorica pár év alatt úgy elintézte, hogy csak egyetlen szálat találtam szedéskor a hajdani dzsumbi helyén. A korábbi acattelepbe vetett Sárpo Mira viszont minden várakozást felülmúlt.. A lassan hajtó krumpli közt eleinte az acatok igen elszaporodtak, ezeket nagy óvatosan bicskával böködtem ki, hogy a föld alatti részt ne sértsem meg.

A kapálás és a hatalmas zöld lombozat elég volt ahhoz, hogy fél év alatt kisorvassza a melegrajongó acatokat.

Az idei könnyebbség csúcsa a rotakapában nyilvánult meg, amivel tavasszal bővítettük a kerti eszköztárat… A letermő zöldségek helyét a fölásás után kicsit megdolgoztuk, úgy vetettem el mindent újra. Mivel mélyebben porhanyít a gép, egész hosszú, kígyónyi gyökereket rángattam ki a földből. Egészen kellemesen tiszta darabok maradtak a kertben. Az évelő perje helyett valami egynyári muharfélék nőttek benne a paréjokon kívül, azt seggreülős lendülettel nyár derekán egyszer kihuzigáltam.

Most azonban eldöntöttem, hogy a fenti kis leírást ötvözöm a tapasztalataimmal, és ennek alapján fogom az ágyásokat elrendezni! Idén valahogy ösztönösen törekedtem is erre, ezért tudok előremozdulni.

A kert elejében – amely a legperjésebb rész volt évek óta, különösen, mert itt fordult a traktor, és emiatt a szántás sokszor tökéletlenül sikerült – berendeztem egy kis ágyást az átteleltetésre szánt zöldségféléknek, ide vetettem spenótot, neveltem áttelelő pórét, petrezselymet, kelt, retket. Azért tehettem ezt meg, mert korai csemegekukorica volt itt korábban, Juliskababbal vegyest, ami alatt csak paprikagyamok voltak, azt meg egykettőre ki tudtam nyűni. A kert végében a jövő évben is kukorica lesz, kell, hogy valami védjen a leselkedő Petőfi utcai lakosoktól… J. A gaztisztítási adu azonban a Sárpo Mira krumpli, aminek a nagy zöld lombja olyan jól megfojtogatta a tarackot. Most úgy rendezem el az ágyását, hogy a legfertőzöttebb részre essen, ahol azonban még sose volt krumpli. Így a bőventeremtető, de gazirtó vetésforgó szempontjait teljesíteni tudom!

Még néhány sort szeretnék arról is írni, hogy az egyes növények körében milyen gyomvonzó képességet tapasztaltam.

A gyomirtó típusúakhoz én a paprikát nem sorolnám ilyen biztonsággal… Tény, hogy amellett, hogy ezek a növények elfojtják a gazt, az is talajpucoló, hogy a krumplit, kukoricát kapálni, töltögetni szoktuk! Gyomfojtónak tapasztaltam a káposzta-és tökfélék mellett a zöldbab nagyobb bokrú fajtáit is, és ez teljesen igaz a perui földicseresznyére is. A gyomszaporítók közt van a kerti vetemények legnagyobb része, a gyökérzöldségek is. A cékla nálam különösen cefetül néz ki, még az a szerencse, hogy csak paprikagyamban áll nyakig… Valamilyen oknál fogva a borsó is így viselkedik. A palántázott ágyások kisdedkorban egytől-egyig gyomszaporítók, a kis mákok, hagymák, brokkolikisdedek egyaránt kapálásra szorulnak, ugyanígy a parasztkerti virágok is. A gyomszaporítók betakarítása azonban a legtöbb kertben gyomritkító hatású is, hiszen a zöldségek felásásával a lecsoffadozó gyomszárak is kijönnek, és ilyenkor elszántabb kertészek mindig félrehordják, majd a szomszédok kellő ingerlésével egy-egy párás estén elégetik azokat. A répák helye ilyenkor aránylag tisztán marad vissza.

A gyomosító kerti növények közt első helyen szerintem a mák meg az endívia áll. A tavalyi vetemények helyén még most is lehet belőlük találni. A saláta is csinál ilyen trükköket, még a kerti út nyírott gyepében is találtam lollo rossót egyik évben! Különben ez a gyomosítás relatív, hiszen az ilyen „gyomok” milyen jól esnek a rántott csibe mellé! Meg gyomosodást a lusta kertész a gondatlan betakarítással maga is előidézhet, gondoljunk csak a tavasszal árvakelt krumplikra, répákra, hagymákra!

Ezt átgondolva – illetve a notóriusan begazosodó részeket figyelembe véve – egy igen egyszerű gyomritkító elrendezést találtam ki. Rövid lényege: a tarackos részre (ahol tavasszal mák, saláta, korai sárgarépa, karalábé, hagyma volt) jön a gazirtó hatású krumpli, a krumpli helyét mákkal, salátával, hagymával és más hasonló zöldségekkel fogom betelepíteni. A „félfertőzött” parcellában (ez volt a bab, cékla helye) csemegekukorica fog nőni több szakaszban. A kert csucsorral veszélyeztetett végén pedig a földicseresznye nagy napernyői fognak nőni, meg tökök. A gyomszaporítók helyén gyomfojtó-gyomirtó növények lesznek, így a talaj még művelhetőbb lesz, kevesebb derékgyilkos munkával.

Jó, hogy már a növények elrendezésével is mérsékelhető a dzsungel, de a kifent kapának meg a gyamszurkálónak akkor sincs párja, ezt ne feledjük el. Évelő gazoknál pedig az eltüntetésükre azonnali, instant megoldást nemigen lehet adni, több év kell a házikert teljes kipucolásához. De hát a kertész fő erénye a türelem, fő fegyvere pedig a kapa, ezt ne feledjük el!

Gyommesék a gyepben

2011-10-07T18:29:00.000+02:00

Bálint gazda gyönyörűen leírta,mennyire komoly feladat a gyeptelepítés és fenntartás. Szégyen-gyalázat, de nálunk messze nincsenek ilyen viszonyok.

Meglehetősen fajgazdag a kertünk fűnyíróval gondozott része. Eredetileg gyepnek készült, de a végeredmény inkább a faluszéli, természetközeli rétekéhez hasonló (szigorúbb mércével nézve igénytelen). Érdekesnek találtam ezt az igénytelen fajgazdagságot, hiszen az úgynevezett gyom tulajdonképpen nem más, mint gyógynövények, virágocskák halmaza. Van benne például közönséges gyíkfű,

amely csinoska, lila virágaival nagy foltokat alkot. Van sok cickafark - a fenti képen ott a levele-, ami a fűnyírás miatt csünt marad és mindössze tízcentis kis virágokat hoz; ez a női bajok gyógyfüve.
Találtam útifüveket, nagyot és lándzsásat is, az előbbi tinktúra formájában köhögésre való, nyákoldó hatású természetes gyógyszer. Ez az az útilapu, amit a talpamra köthetnék, hiszen felületes bőrsérülésekre is jó gyógyszer.

Az utóbbi, a nagy útifű viszont valódi, tőrőlmetszett, közönséges gyom.

Sok benne a lóhere, négylevelűt is találtam már a fehér heréből. Édeskés tövű virágcsövecskéit kiskorunkban kihúzgálva ettük.

Ez itt valami aszatféle masszív és megbízhatóan áttelelő levélrózsája,

aztán kákics, kákics, sok kákics. Bóbitáját Andriska szorgosan morzsolgatta a hidegfront előtti időszámítás korában, szorgalmasan veteményezve az utánpótlást. (gyógynövény ez is, virágszárát rágcsálhatjuk epebajok kezelésére.)

Kerekrepkények, ennek javára azt írhatjuk, hogy jószagú, árnyéki gyeppótló is lehetne akár. Lila virágai is csinosak.

Madárkeserűfüvek, a leglehetetlenebb száraz, tömődött sarkokban is szépen megélnek.

Ugyanott a tavalyi egynyári őszirózsák elfajzott magjaiból kelt elkorcsosult kis utódok, egész nyári fűnyírással gyötörve, végül elhanyagoltságban, kínban virágozva.

Szintén visszanyírt, kínból virágzó, csümt seprencék

Százszorszépből sok van és mindig virágoznak.

Van még mezei katáng, ibolyák, meg vadfű/tarack is rendesen. Lájkolja fészen, akinek makulátlan a gyepe :-)

Gombahatározás S. O. S.

2011-10-07T09:51:00.000+02:00

Van egy földdel erősen összekeveredett homokkupacunk, ami tulajdonképp macskavécéként szolgál a környék számára. Ott nőtt ez a gombacsoport, nem tudom mi lehet. Elég nagy termetű, 20-22 cm magas a legnagyobb példány. Valamilyen tintagomba talán? Gombászásban járatos olvasóim segítségét kérem.

Szerdai állapotában így nézett ki:

Péntek reggelre ilyenné vált:

Erdőjárás immár az ősz jegyében

2011-10-05T13:53:00.000+02:00

Még nincs itt a Nagy Nyárzáró Hidegfront, de már látni néhány konkrétabb jelét az ősznek, mint a múlt héten.

Akácok, betegen és sárgán:

Mezei juharfák termései, sárguló levelei:

Nyesthulla (éljenek a quadosok)

Fapofa:

Magas aranyvessző hervadási fázisai, az időben visszafelé:

Ennél a növénynél megakadtam, azonosításához segítséget kérek, hátha valaki ismeri.

Komposzttal az erdőbe került kannavirágok, egzotikus hangulatú bodzadzsungel:

Fagyaltermések:

Földibodza:

Kecskerágó, még nem nyiló papsapkákkal:

Perui földicseresznye

2011-10-02T15:15:00.004+02:00

Hát igen, idén ez a csodabigyó is megtermett a kertben. Már többször elcsácsogtam itt, hogy Brnóban vettem a magját (bár állítólag idehaza is lehetett közforgalomban kapni, ha a Vaterát nem vesszük figyelembe). Próbáltam a termesztésére vonatkozóan valamiféle konkrét adatot összeszedni. A neten kívül a Nowak-Schulz – féle trópusigyümölcs határozót tanulmányoztam, de bevallom, nem lettem sokkal okosabb. Jó-jó, szép dolog, hogy mindenhol megél, ahol a paradicsom, a szára lilásba játszik, és hogy maximum 2 méter magasra nő meg, és ananászcseresznye a másik neve, és csokiba mártva finom. Igen, de hogyan jutok el a csokiba mártott földicseresznyéig, attól eltekintve, hogy veszek csokit a boltban, és megolvasztom?

Kedves barátunk, akivel együtt utaztunk, gyakorlott szakács és kertész. Az ő tanácsaira támaszkodhattam, mivel már több éve termelte. Ő a nevelését a paprikáéhoz hasonlította, s azt is elmondta, hogy tavaly nem termett meg neki, mert a sok eső és a hűvösség kevés volt a tökéletes beéréshez. Ezen kívül a vetőmagos tasak piktogramjai adtak valami kis segítséget.

Mivel paradicsom-rokon, úgy gondoltam, nem követek el túlzott hibát, ha úgy kísérlem meg felnevelni, mint a paradicsomot. Január utolsó napján vetettem el az igen apró, sárga magokat egy jó nagy dobozba, lekötöttem átlátszó fóliával, hogy jó párásan legyen, fokhagymás lével spricniztem minden nap, miután jó meleg és napfényes helyre raktam. Vele egyszerre ugyanilyen körülmények közé paradicsomot is vetettem. Eltelt két hét, a paradicsom már szikleveles volt, de a földicserkó nem óhajtott kikelni. Már éppen azon voltam, hogy kiborítom a dobozt, mert kell a hagymapalántáknak, amikor észrevettem az apró csírákat. Innen aztán már türelemmel nevelgettem tovább. Amilyen lassan csírázott ki, olyan gyorsan hozott szív alakú, szőrös leveleket, amik egyre nagyobbak lettek. Néha meg is tápoldatoztam a kis növényeket. Áprilistól pedig folyamatos kiszoktatóra kerültek. A meleg nagyon „húzta” őket, hamarosan kinőtték a nagy fagyistégelyt, úgyhogy április utolsó szép napjaiban úgy döntöttem, kiültetem őket. Tizenöt szabadgyökerű palántának szedtem szét a doboznyi növényt. Az ültetés után nagyon kis nyamvadtak voltak szegények, dögleteg-formák. Már megint elkönyveltem, hogy nem lesz belőlük semmi, amikor láttam, hogy hajtanak… És ekkor az időjósok elkezdték ígérni a mindenszenteki fagyokat. Nem volt nehéz rájönni, hogy az esetleges fagy ezeket a szubtropikus palántákat azonnal tönkreteszi, ha nem védem meg őket. Jobb híján úgy felmulcsoztam mindet fűrészporral, hogy ki se látszottak belőle. Aztán – amíg a hideg tartott- aggódva szemléltem, vajon megélnek-e a kis növények. Harmadszor is letettem róluk, mert láttam a fagytól megbarnult leveleket. Már azt hittem, hogy paprikát fogok a helyére ültetni, amikor egy langyos eső után láttam, hogy friss leveleket hoznak a növények.

Örömömben adtam nekik Volldüngert, aztán csak mulcsozás, kapálás meg gyomlálás jött. Egy tövet sajnálatos módon kihúztam, mivel serdülőkorában kísértetiesen hasonlított a gyermekded disznóparéjhoz. Úgy próbáltam társítani, mint a paradicsomot: egyik felől zeller, másik felől brokkoli.

És én bambultam el a legjobban, amikor június végén megjelentek az első, fura szabású virágok.

Eleinte csak egy-kettő, aztán július derekától tömeges lett a virágzás, mindmáig. Hamarosan a zöld lampionok is megjelentek.

Már emésztett a kíváncsiság, hogy milyen lesz éretten. Nem is bírtam megállni az élveboncolást:

Közben egészen furcsa fejlődésbe fogott. Eleinte csak egy száron hozta virágjait meg a terméseket. Nem is értettem, hogy írhatják róla azt, hogy képes 300 termést hozni egy-egy tő. A virágzás és termésérlelés mellett arra is volt energiája, hogy hatalmas bokorba menjen át minden egyes tő, teli virágokkal. A szomszéd zeller csünt maradt mellette, viszont a brokkoli hatalmas nagy lett, szép, fejlett rózsákkal, nem apró vacakokkal. Néha locsoltam, de nem sokat foglalkoztam vele, mert szemmel láthatóan jól fejlődött. Az igazi érés augusztus derekán indult meg.

Ekkorra már másfél méteres bokrokká lettek, úgy, hogy a leányom benne játszott dzsungelkommandót.

Így találtuk meg az első érett gyümölcsöket is.

Hatalmas örömmel és kíváncsisággal kóstoltam meg. Érdekes, kellemes gyümölcsíze van, de nem ananász, mint ahogy sokan megállapítják, hanem a paradicsom, a cseresznye és a szőlő keveréke, valami egzotikus, kicsit kesernyés trópusi beütéssel. Megosztja a családot: anyuci nem tud betelni vele, Nyunyi szerint undorító íze van, pfuj! Nekem bejön, bár nem egy világszám számomra. (Nekem mindig az eper marad az igazi… J ). Viszont így ősztájt érdekes, színes adaléka a gyümölcsöstálnak a friss alma, körte, szőlő mellett.

Gyakorló szakács barátunk, akitől végül is felbiztatást kaptam a termesztésére, ígért receptet is. Igaz, hogy mindig oda lyukadunk ki, hogy nem vagyunk gasztroblog, és ne receptekkel csaljuk az olvasóközönségünket a kerti témák helyett, de azt hiszem, a növény kevéssé ismert mivoltára tekintettel egypár ételleírás még belefér majd egy külön posztba.

Az érett gyümölcs a lampionban sötétsárga színű, érdekes, erős gyümölcsillatú. Sokszor a cseresznye nagyságú termés fel van repedve, ami nem olyan gusztusos, viszont ezek a gyümölcsök a legédesebbek. Folyamatosan szedjük, pláne anyuci nem tud vele betelni.

Mostanra a növény külseje teljesen megváltozott a tavaszihoz képest. Vadnövény külseje van, mint rokonának, a zsidócseresznyének. A puhán pihés zöld levelek nagy, fás nyelű lapukká váltak, az alsók pedig megsárgulva lehulltak. A zöld lampionok öregje olyan lett, mintha félfamentes rajzlapból lenne kivágva. Szárai pedig ágasak-bogasak lettek, és igen törékenyek. Az ágyás közepén van egy üres rész, abban Nyunyi bujkálóbunkija (nem rossz, a bunkiban megterem az élelem is!), amit a nagy lapuk eltakarnak.

Nem tudom, hogyan fog az a sok gyümölcs beérni, ami a töveken van. Az éretlen gyümölcs mérgező. Jó lenne tudni, hogy a lampionban eltartva utóérik-e, mert ha igen, akkor egy nagyon értékes gyümölcsünk lesz bő mennyiségben a tél eleji napokra.

A termesztése is tanulságokkal járt. Először is türelem kell, mert a csírázása és kezdeti fejlődése elég lassú. A fagyra nagyon érzékeny, bár nem nyiffanik ki szegényke azonnal és teljesen tőle. Mindenesetre a fagy által megcsíperr növényeken még így öt hónap után is észrevehető, hogy kisebbek!

Különösebb trágyázást nem kapott, csak egyszer egy kis tápoldatot. Az öntözést sem vittem túlzásba. Mégis nagyon erőteljesen fejlődött. Nem láttam rajta bármi jelét a betegségnek sem, vad külsőt öltött a szomszédság nagy ámulatára. A krumplin és rokonain tenyésző kártevők, amik általában a burgonyafélék családjának minden tagját kínosan károsítják (gondolok itt a fitoftórára, meg a krumplibogárra), nem jelentek meg rajta.

Anyuci már most kérdezte, hogyan gondolom a jövőbeni telepítését. Azt hiszem, nem lesz arra szükség, hogy a nagykert legkülönb részén neveljem, hiszen hihetetlenül igénytelennek tűnik. Van neki egy kellemesen meleg hely, ez a kert legvégében, a takarmánykukorica után van. A magasra nőtt kukorica és a szomszéd tujasövénye kellő szélvédettséget ad, a nap pedig pont abban a zugban szorul meg a legjobban. Itt jól kiaknázható az a tulajdonsága, hogy hatalmas leveleket nevel, nagy bokorrá válik, és ezzel képes kifojtani maga alatt a gazokat.

A jövőbeni telepítés felveti még a magszedés kérdését. A gyümölcsben máknyi magok vannak, megpróbálok majd a termés felvágásával és a magok kimosásával, illetve egészben aszalással is szaporítóanyagot kinyerni. Kíváncsi vagyok, melyik magcsapat fog jobban kelni!

Egy érdekes, kellemes gyümölcsöket termő növényre tettem megint szert. Nem egy főterménynek való, de érdekességként, téli vitaminforrást termő növényként mindenféleképpen helye van a kertben. Az elkészítésről meg összehozok majd még egy posztot. Remélem, jóféle recepteket kapok, és sokféle finomságot tudok belőle összehozni!

Magszedések

2011-09-28T20:35:00.004+02:00

„Már nem is lehet azokat a régi jóféle magokat kapni! Csak olyan magok kaphatóak, amikhez a vegyszert is mingyán meg kell venni! És még milyen pofátlanul drágák is!” – mérgelődött paprikatermelésben jeles ismerősöm, aki szintén saját szedésű magból hatalmas, soha nem látott méretű paprikákat mutatott nekem. „Ezt a magot nem lehet boltban venni, már évtizedek óta magam szedem!” - egészítette ki a mondanivalóját. Bizony, ebben a pár mondatban jól összefoglalta a vetőmagokkal kapcsolatos gondjaimat. Tényleg sok olyan fajta magját nem tudtam tavasszal felhajtani, amelyet szerettem volna, és amik a kertben kiválóan megélnek. Helyette ajánlottak a vetőmagboltosok mindenféle más fajtákat a legkülönfélébb kerti veteményekből, amelyek aztán a termesztés során csúnyán leszerepeltek. És az is tény, hogy sok terményből annyi vetőmagra van szükségünk, hogy enyhén szólva sokba kerülne az, ha a következő évi adagot a boltból kellene megvennünk. Meg egyáltalán: ha már odáig eljutottunk a kertben, hogy számos termény magot érlelt, miért ne gyűjtsük össze és vessük el őket, megspórolva a jövő évi tetemes vetőmagköltséget? Így szentül elhatároztam, hogy idén aztán kivágom a rezet, és amennyi magot csak lehet, én gyűjtök össze házilag.

Ez az a tevékenység, amelynél a magszárba szökött lollo rosso és a lebarnult, fonnyadó menyecskeszem-bokor, a csoffadt kapor, a leszedetlenül beszemesedett vajbab is „fölavanzsérzik”, ahogy mama mondta régen. Ganéra, tűzre szánt maradványok a jövő reménységeivé válnak. A szomszédtól átnőtt vagy az utcáról a kerítésre kibújt elszáradt növények termései felértékelődnek.

Először körülnéztem a kertben: mi az, ami alkalmas lehet a továbbszaporításra?.

A legtöbb kertiveteményről szedhető mag vagy szaporítóanyag. Csak néhány kivétel van. A legfontosabb csoport a kivételek közt az F1-es hibridek köre. Az F1-es hibrideket sajátos keresztezéssel nevelik, az ilyen növényről szedett mag általában „visszaüt” valami vad ősre, és a hibrid szedett magjából ültetett növény következő évi termése satnya és korcs lesz. Az elmúlt két évben volt néhány F1 hibridünk, amelyek kiválóan teremtek, de a magszedésre nem vállalkoztam ebből az okból. Ezek közt volt paradicsom ( a Cherrola F1, a Lugas F1), paprika (Csángó F1), uborka (Mohikán F1, Perez, Megyer), csemegekukorica (Jubilee), és általában az összes takarmánykukorica is hibrid. Ezekből minden évben friss mag kell. Sajnos a csemegekukoricából már szinte nem is lehet kapni olyat, amely nem F1-es.

A másik necces csapat magszedési szempontból a tökfélék köre. Tavaly házilag szedtem patisszon-és cukkinimagokat. Tavasszal azonban – mint írtam – valami furcsa duett kezdett teremni, fehér, cukkini alakú, de patisszon végű terméseket hozva. Másodvetésben lett csak „normál” cukkinim. Szóval beégtem ezzel magam előtt. Azt azonban nem értettem, hogy a földbe beletaposott rohadt cukkiniből egy évvel később kikelt növény miért lett sztenderd cukkini külsejű. Valószínűleg a szomszéd kertben levő tökfélék is közrejátszottak ennek a fura kereszteződvénynek a létrejöttében.

A babfélék a leghálásabb magszolgáltatók. Idén többféle babmagot vetettem, csak csekély mennyiségeket, kifejezetten magnevelési célzattal. Nem hagytam ki a szomszédból átkúszó futóbab nyújtotta lehetőséget sem. Innen-onnan kaptam mindenféle háznál nevelt, nem bolti fajtákat. Most van török babom, fehér hópehelybab(ebből idén csak vetőmagnak valót neveltem még, jövőre már jut enni is), valami jóféle futó nevenincs tarkabab, fekete és zöld vajbab, lóbab és kilométerbab. Babról magot szedni igen egyszerű: meg kell várni, amíg a hüvelyek a tövön kiszáradnak, aztán kifejteni, megszárogatni és eltenni valami szellős, fagymentes helyre, amit a zsizsik kerül. Régen, amikor még sokkal több babunk volt, a száraz babot mindig csépeltük. Ehhez valami sűrű szövésű zsákba kellett tölteni a hüvelyes babot. Gyengébb idegzetűek bottal ütlegelték a zsákot, mi ketten tesómmal inkább egybeépítettük az ugróiskolával, és kigyúrtuk a szemeket, utána a zsákot megbontva kiválogattuk és kiszeleltük a babot.

Egy babfajtának a magját nem tudom levadászni sehol. Ez az egyszembab. Apró fehér főzelékbab, igen jó ízzel. Alsós koromban ezt termeltük mindig az iskola gyakorlókertjében, de a kertben is volt. Aztán valahogy kiveszett a divatból, hetedikes korom óta (úristen, húsz éve!)nem ettem ilyen babot, de most is ez után sóhajtozok.

A paradicsomok azok, amelyekről már tavaly is nagy lelki nyugalommal gyűjtöttem be a 2011-es szaporítóanyagot. A közönségesebb fajtákkal, amiket minden boltban árulnak, nem molyoltam, de a ritkábbakból jól bespejzoltam. Idén még ezeket újabb fajtákkal sikerült kiegészítenem. Így házi magjaim vannak a Golden Königin, a Black Krim, a Yellow Goldfish, a Great White, Malinowy Ozerowsky és Bursztyn fajtákból, koktélparadicsomból. (Igaz, ez utóbbi megteszi azt a szívességet, hogy elveti saját magát.) A mag kinyerése a termésből megkövetel némi körültekintést. Én egy-egy szép paradicsomot kiválasztva hagyok túlérni, aztán felvágom, kinyomom a magokat a kocsonyás levével együtt egy erre a célra használt fémszitácskába. A magokat a csap alatt jól kimosom, hogy a kocsonyás réteget leáztassam róla, aztán a tiszta magokat mokkáscsészealjon szárogatom. A szárítást valami árnyékos, de szellős helyen lehet a legjobban lebonyolítani. Papírtörlőn, szalvétán szárogatni nem tanácsos, tavalyelőtt elkövettem ezt a hibát, a magokra ráragadt a sok papírfoszlány. A kiszáradt magokat gyengéden le szoktam kapargatni a csészealjról, aztán kis papírtasiban elteszem jövő év februárig.

A paprika sem nagyon bonyolult sztori. Itt ki szoktam nézni már előre a legszebb példányokat, amiket fonnyadásig szoktam érni hagyni. Akkor aztán leszedem róla a terméshúst, a csóré magokat még szikkaszthatom egy darabig az árnyékban, aztán le lehet pucolni a csutkáról és eltárazni. A fekete paprikáról szedtem így magot.

A magszárba ment saláták is szinte kínálják magukat. A lollo rosso egyszer elhintett magjából még a nyírott gyepben is kikelt. Salátamagot mindenhol lehet kapni, én azokból szoktam szedni, amit jobbára vetőmagboltban lehet csak kapni.(Jobban belegondolva ezt a nagy magszedési buzgalmamat valahol a lustaság is motiválja. A környéken szinte az összes vetőmagbolt már négykor becsuk, a megyeszékhelyre vagy teszkóba, város szélére magokért menni nem fogok csak ezért. Marad a netes rendelés meg a házilag szedett magok…) Így áttelelő és római salátát, lollo rossót mindig csipedek össze, ha már megteszik a szívességet ezek a növények, hogy magszárba mennek.

Még néhány szó a magok tárolásáról. A kazánházban, vagyis fagy-és páramentes helyen telelnek majd át, egy papírdobozban, amely tavaly még egy harmincas kislánycsizmának volt az otthona… A szemek egy része borítékban van, mások azonban teszkókatalógusból sodort és letűzött staniclikben várják a jövő évet. Lényeg, hogy szellősen legyenek, ne füllesztő nejlonban.

A baboknál állandó gondot jelent a zsizsik, de jártunk már úgy tavalyelőtt, hogy újra kellett vetni, mert a látszólag hibátlan magok belül penészesek voltak. Oda kell hát figyelni a tárolásra. A második kertszomszéd Marika néni állítja, hogy zsizsik ellen le lehet fagyasztani a vetéshez szánt futóbabmagokat, a csíraképességet ez nem rontja, de ezt nem hiszem el. Így valami zsizsikriasztó szerről kell gondoskodnom.

Még rengetegféle mag lesz, amit szedni akarok, ezeket egy külön bejegyzésben fogom sorra venni. Mindazonáltal van még közlendőm. Szeretném a meglévő magfeleslegemet elcserélni, ha van rá közületek érdeklődő. Salátából van feleslegben római saláta, paradicsomból Malinowy Ozerowsky, Golden Königin, Yellow Goldfish, koktélparadicsom, Bursztyn. Van korlátozott mennyiségben lipóti fóliás paprikamagom, sárga és fekete csili, Hungarian Wax, és fekete kaliforniai paprika. Van perui földicserkóm, török bab, őszi mák, fekete és hópehely bab és Aranymazsola csemegekukorica. Akad néhányféle parasztkerti virágmagom is. Mindent örömmel fogadok cserébe! A magcserebere@gmail.com e-mail címen keresztül gondoltam a cserét bonyolítani, szeretettel várok minden érdeklődőt!

Vízivilág őszkezdetkor

2011-09-26T11:13:00.001+02:00

Tegnap tettünk egy kis gyalogtúrát a Toroki-erdőben. ez az a hely, ahol a Kálnoki-ér beletorkollik a Mosoni-Dunába. Természetesen összecsukható, kis bolygókerekes babakocsiban cipeltük magunkkal az édesdeden alvó porontyot, aki még a szederbozóton való átráncigálás sem zavart fel a délutáni szundikálásból.

Azt hittem, mutatós őszi fotókat fogok majd hamar-gyorsan kattintani, ehelyett zavarba hoztunk egy horgászt meg a csaját, a hölgy jöttünkre viharos öltözésbe kezdett. Ha meg sem mozdul. senkinek sem tűnik fel a párján kívül a kis monokinizés:-)

Három-négy rossz pulcsiból készült kreatív madárijesztő vigyázta a faluszéli káposztáskertet.

Az erdő még szinte teljesen a nyárvégi képet mutatta, minden zöld, a levelek közt átragyogott a nap. A legérdekesebb látnivaló a buja zöld vízivilág volt, ahol Torok (A Kálnoki-ér torkolata) hegyesen hajlik a Mosoni-Dunához, szobányi kis területű mocsárkákat, tavacskákat, nád-és gyékényfoltokat vesz közre, megmutatva a Szigetköz sokféle arcát. Még javában ugráltak a békák, úszkáltak az apró kis halak az átmelegedett vizű öblöcskékben.

A torkolat közelében néhány éve készült el egy kis gyaloghíd a túrázók, kirándulók számára. A korlátot egy erős ember majdnem összedöntötte. Pedig jobbra tekintve pontosan az ér és a Mosoni-Duna összefolyását és a környező nádfoltokat láthatnánk

Korhadó, öreg fűzfa a folyóparton:

Nádasok, füzesek, gyékényesek:

A kisvilág képei közt említést érdemelnek a most nyíló évelő őszirózsákhoz igen-igen hasonlatos, lilásra színeződő virágú seprencék.

A hosszú nyárvégben összeaszott bogáncsok:

A hamvas szedrek minden érési fázisa egyszerre látható.

A vízparthoz közel sok látható ebből az ernyős virágból, illetve már termésérlelés fázisában lévő növényből. Határozásból nem vagyok vérprofi, de talán valamilyen baraboly. (A Simon Tibor-féle nagy határozókönyv azt mondja, a csemegebaraboly- Chaerophyllum bulbosum- él ártéri erdőkben)

Találkoztunk egy jól megtermett, tízcentis fűzfarontólepke-hernyóval is, aki a kavicsos úton talán bábozódni ballagott.

Végül, a szántóföldhöz közelítve láttunk azért mutatóba pár színesedő nyárfalevelet, szóval lesz itt még ősz is.

Így kezdődik nálunk az ősz

2011-09-25T12:32:00.000+02:00

A múlt heti viharral jött hidegfrontot leszámítva idén igazán harmonikus az átmenet a nyárból az őszbe. Csak a reggeli cipőáztató harmatról és a korán nyugovóra térő napocskáról vehetjük észre, hogy már bizony az őszi napéjegyenlőségen is túl járunk.

A virágoskertben: érett színek

A korábbi években a nyári évelők másodvirágzása volt az, ami ilyentájt arra indított, hogy fényképezőgépet vegyek a kezembe, de erre most hiába vártam. Az esős július és a porszáraz augusztus miatt csak ültek a levélrózsáikon. Virágot mindössze a terasz dúsan virágzó muskátlijain és a megbízható egynyáriakon lehetett látni.

A sarkantyúkák csak augusztus végén lendültek formába. Talán sejtették, hogy az első fagyokig bőven lesz idejük... Az amarántokkal és kannavirágokkal társítva most már egésze csinos képet mutatnak.

A körömvirág viszont nekiállt másodvirágozni, s közben karmait is mutogatja.

A vérborbolyák alsó ágai a földre hajlanak a sok terméstől, igazi őszi hangulatot varázsolva az előkertbe.

Már a pihenőre készül az enciánfa, utolsó bimbóit nyitogatja pompás lilában.

Ugyancsak lila színfoltot varázsolnak az évelőágy kontúrjának zöld hullámvonalai közé az aszterek, évelő őszirózsáim.

Érdekes, hogy a februárban szülinapomra kapott ciklámen májusig pihenőt tartott, majd júniustól az egész nyarat átvirágozta a félárnyékos teraszon, végül termést is érlelt.

Az ablakunkban egy kis ládában erdélyi bazsalikom nő. Anyuék szomszédja adott hajtást még a nyár derekán, ami egy pohár vízben hamar meggyökeresedett. Most már virágozni is kezd. Ez abban különbözik a megszokottól, hogy a levele kissé szőrös, nem húsos. Szárai lilák, de van közte zöld is. Illata, aromája intenzívebb-töményebb, mint a simalevelűnek. Azt hiszem, szárításra is alkalmasabb lesz. A fagyok közeledtével behozom a lakásba, mivel úgy hallottam, karácsonyig eléldegél cserépben, azután már csak sorvad, hiszen egynyári. Ismeri valaki ezt a fajtát?

A zöldségesben, gyümölcsösben: szüret és tervezés

Itt a betakarítás ideje. Felszedtem a bokorbabokat, az utolsó termésekből egy-egy főzésnyi zöldbab, fejtőbab került, a termés zöme viszont száradozva pihen a terasz napos részén a ruhaszárító alatt. Bőven szedjük még mindig a gyomokhoz hasonlóan igénytelen rukolát, amely a legforróbb napokon is bőven osztotta zöld levél-ajándékait, s amelynek elképesztő kilós ára a marhabélszínnel vetekszik...

Naponta szüreteljük - tesómnak hála- az édes húsú Yellow Goldfish paradicsomokat a lugasról, fogyasztjuk bőven szendvicsre, salátába, pizzára, magában, satöbbi.

Sok termett spárgatökből, cukkiniból, patisszonból, kisbabánk örömére. Ezek voltak a nyári alapételei. No meg a sorban egymás után beérő nyári és kora őszi jó szaftos körték.

Az új-zélandi spenót, a paprika a napi szükségnek megfelelően terem. Földben van mág a sárgarépa-petrezselyem, cékla, feketeretek, novemberig még nőhetnek.

A hagyma és a mák helyét már régen megforgattuk, helyükön a földben nyújtogatják csíráikat az áttelelő spenót és a saláták magjai.

Tervezzük a jövő évet, a vetésforgót, a kompsztozás mértékét és az ásásszükségletet. Tovább bővítjük majd az eperágyást a gyümölcsfák közt.

Idén fordultak igazán termőre a szőlők, például a lugasnak szánt otelló.

A zalagyöngye már fogyóban van, abból is futtatunk a lugasunkra, aley amolyan lucaszéke-módra egész nyáron készült és most bálnacsontváz-jelleggel pompázik. (Egy szomszéd se dicsérte meg:-) Már aláttettünk két széket meg egy hintát a magunk örömére.Az ősszel ráfeszítjük majd a drótokat és elkezdjük a körben tavasszal elültetett szőlők lugassá nevelését. Földbe ásott akác gömbfából meg deszkából készül majd el jövőre terveink szerint a pad meg az asztal is. Aztán majd olyan bulit csapunk odakint, hogy csak na!

Krumpliszüret

2011-09-18T14:11:00.005+02:00

Most már tényleg itt az ideje, hogy írjak… Kis elsősöm kezd belerázódni az iskolába, a megrándult térdem is (ami miatt alig botorkáltam) elkezdett javulni, így kivonulhattam a kertbe – krumplit szedni. Idén – mint azt a Krumpliföldi underground című bejegyzésben megírtam – idén szakítottam a teszkós „bio” gumókkal, a műtrágyával. Kézzelfogható eredményt szerettem volna elérni a kiskerti krumplitermesztés terén. Sokat olvastam a Sarpo Miráról, és elhatároztam, hogy felhajtom a szaporítóanyagát, a föld alól is! Sikerrel jártam, sok tapasztalatot gyűjtöttem, és most az az érzésem, hogy újra hasznos dolgot, jó fajtát sikerült meghonosítanom a kertben.

Nem éppen egy krumplitermesztésre alkalmas helyen élünk. A föld kemény, agyagos, nem kövér. Láttam egy kiló nyolcvan dekás otthonról hozott krumplit Szabolcs megyéből Győrbe került ismerősömnél. Láttam apósomnál a szőlőhegy aljában termő fékilós krumplikat, a kétszáz négyzetméterről betakarított mennyiség több családnak is elegendő lett volna. És csalódottan lestem a saját kertünk szeptemberben diónyira nőtt gumóit, amin Laci csak botránkozva kacagott. Tavalyelőtt odáig voltunk, hogy a saját termésünk karácsonyig kitartott. Tavaly a pontosan kétvödörnyi éves termés a százötven vetőgumó alól kiborította nálam a bilit. Nem volt nehéz rájönni: ide más kell! Megszereztem hát ezt a „mást”.

Laci vette kézbe a dolgokat. Április végén vetette el a krumplit, pontosan akkor, amikor a két szomszéd, így viszonyítási alapunk is lett mindjárt az új növény fejlődésének szemléléséhez. 1. számú szomszédunk a saját tavalyi krumpliját ültette vissza, trágya nélkül. 2. szomszédunk, Marika néni a Metróban árult valamilyen cseh minigumót ültetett, műtrágyával. Mindhárom ágyásban nem földkupacokba, hanem szabályos bakhátba került a krumpli – mindez teljesen véletlenül. A krumpli alá mi sem tettünk műtrágyát, hanem a Sárpo Mirák mellé kapott Dudaritot használtuk. Marika néni még elültetett egy vödör kiflikrumplit műtrágyával, a maradék apró kiflikből adott nekünk is egy vödörrel, Laci azt is elültette. Így megnézhettük azt, hogy eltérő fajták eltérő nevelési módszerekkel hogyan fognak kinézni a nyár folyamán egészen őszig.

A bakhátak, amibe a krumplit vetettük, olyan 20 méteresek voltak, a 8 méter széles kertben 6 bakhátat alakítottunk ki. Ebből négy és fél sor Sárpo volt, a másfél pedig a kiflikrumpli. A vetőgumókat – amik normál méretűek voltak, nem minigumók – nem kettesével, mint mifelénk szokás, hanem egyesével ültettük, olyan bakonyaljias-szőlőhegyies módon. Az egyes gumók 40 centire kerültek egymástól, melléjük két-két bogyó Dudarit került.

Amit tudtunk róla, az az, hogy késői fajta. Igen lassan kelt ki, a két szomszéd kertben már régen nagyra nőve zöldellt a krumpli, amikor nálunk a zöld levelek éppen csak elkezdték áttörni az időközben kegyetlenül becserepesedett talajt. Ekkorra már a gazok is dolgoztak. Tavaly ez a rész volt a kertben a leggazosabb, legacatosabb, a földben maradt gyökérdarabok persze hogy hajtani kezdtek. Kapálni még nem lehetett, hiszen azzal kivagdostam volna a gyenge, fejlődő kis krumplinövényeket. Azért kézzel gazoltam, tépkedtem a tarackokat. Közben akaratlanul is kifordult egy-két tő. Érdekes volt, mert a föld feletti kis növények méretéhez képest a föld alatt hosszú, répaszerű gyökereket nevelt.

A krumpliágyás egy része fedésben volt a tavalyi, annyira leszerepelt Deziré-nevelőággyal. Ezért a tavalyi, félrohadt, földben maradt aprókrumpliból árvakeléssel előjött egy csomó új burgonyanövény. Ezek és a kiflikrumpli, na meg a szomszéd ágyások is május végére teljes virágzásban voltak, a szomszéd szerintem titkolt kárörömmel nézte a „nyamvadt” ágyásunkat. Akkor ő már szedte az újkrumplit, nálunk meg még csak a földből kacsingattak ki éppen a zöld levelek. Közben jött egy-két áztató eső, s nálunk is megindult a növekedés. De még hogyan! Hamarosan derékig ért a sok zöld.

Természetesen ekkor már kedves krumplibogárkáink is megérkeztek, mindenhol rágtak. Úgy olvastam, hogy a Sárpo Mirának olyan kemény a levele, hogy a bogarak nem rágják meg. Van ebben valami igazság. A kiflikrumplit, az árvakelteket tarrá rágták volna, ha hagyjuk! Mondjuk ha én krumplibogár lennék, én is ezeket ettem volna! Ezeknek ugyanis sima, lágy levelük van, a Sárpoé szőrös és durva. Azért néhány vasgyomrú csíkos rámerészkedett. Sok petecsomót leszedtünk, így elegendő volt egy egyszeri permetezés egy kíméletesebb szerrel. És bevallom, ennyi volt az egész éves növényvédelem. Marika néni fáradhatatlanul, többször permetezett – ő nagyon lelkiismeretes ebben – így nem voltak bogarai, a közvetlen szomszédunk vízben oldott fahamut spriccelt ki kispartvissal a növényekre. Ennyi erővel aludhatott is volna a nyugágyban, mert hamarosan tarrá rágták az ágyást a távozni és megdögleni nem hajlandó kártevők. Ezzel ki is szállt a „Kinek zöldebb a krumplilevele?” című elvi versenyből, krumplilevél híján. És mivelhogy a bogaraknak nem volt ott kaja, hozzánk, illetve Marika nénihez költöztek. A rágós fajta nem kellett, csak néhány igazán szívós egyednek, ezért átálltak a Wild Peru paradicsom fogyasztására. Azt rághatták, nem sajnáltam. Ócska fajtának bizonyult, borsószem(!) nagyságú termésekkel.

Közben telt a nyár, jöttek a júniusi melegek, majd a hűvös július. Ekkorra a mi krumplink bőven utolérte a Marika néniét, aki júniusi másodvetésbe is rakott a kert végére egy ágyást, valami üres földdarab kihasználására. Ekkor már ő ette is a saját krumpliját. Mi még meg se kóstoltuk. Mert hát ugye megtanultuk mamától a népi bölcsességet: újkrumplit csak akkor találunk, ha már a növény virágzik. A mi kis dédelgetett burgonyánk már egy méter húsz centinél járt, de csak egy-két lila ernyőcske jelent meg rajta. Aztán nem bírtuk cérnával, és egy napon felhúztam két bokrot. És én magam lepődtem meg a bokor alatt talált másfél tojás nagyságú gumók láttán… Azt hittem, hogy ez valami szerencsés véletlen, de aztán rájöttem, tévedtem. Ez a fajta virágnevelés helyett inkább a föld alatt tevékenykedik, úgy tűnik. A virágzás után pár héttel feltűnő zöld bogyókból is igen kevés volt a más fajtákhoz képest. Ahogy múltak a napok, és sorra huzigáltuk fel a bokrokat, egyre nagyobbakat találtunk. Laci megállapította: „Ezek már majdnem akkora krumplik, mint amiket apu szed fel!” Ezt én nagy dicséretnek könyveltem el, hiszen a szőlőhegyben mindig ezerszer szebb a termés, mint amit valaha mi produkálni tudtunk.

Persze nem elegendő a gumók külseje után ítélni, mert nem a szemnek, hanem a szájnak termelünk ugyebár… Hámozáskor egyszer találtam igen mélyen fekvő csírát, a többi sekélyen volt, könnyen kivágható. A héj sötétrózsaszín, kicsit varacskos. A krumplik pedig meglehetősen nagyok. Pudvásat azonban – ami a nagyobbaknál igen gyakori – egyet találtam két hónap alatt. (Általában hetente két-háromszor van krumplis kaja, négy felnőtt adagra – viszonyítási alapként… J ) Állagra nem a könnyen puhuló, szétmálló fajta, van tartása, de gond nélkül meg lehet főzni puhára is. Az íze igen jó, az a hagyományos „békebeli”. Különösen tesómnak ízlett, ő a bolti krumplikon mindig rohadt szagot érez. Rohadtat csak egyet találtam, de az egy sokáig fel nem használt, korábban vágott krumpliszem volt, tehát nem betegen, megbüdösödve szedtem fel a földből! És ezzel bizonyítva láttam a Sárpo hirdetett legfőbb tulajdonságát: hogy ellenáll a fitoftórának. A tavaly felszedett krumplik fele menthetetlen rohadt volt, a lombjuk eltűnt augusztusra. Idén ez nem fordult elő, beteg krumpli nem jött elő a földből, a levelek az augusztusi dögmelegekig szépen zöldelltek. A szépen zöldellő leveleken még néhány krumplibogár vígan legelészett. Egyszer – még július derekán – kihuzigáltam a legnagyobb paréjokat az ágyásból, és többet nem foglalkoztam vele. A nagy zöld levéltömeg elfojtotta a legmegátalkodottabb gazokat is.

Közben a kiflikrumplit már régen felszedtük, lombja már nem volt. Aztán a szomszédság is nekiállt lassan felszedni a termését. Marika néninek szép lett a krumplija – meglátszott, hogy foglalkozott vele- de a közvetlen szomszédunknak egészen botrányosan rossz. Diónyi gumók a fele rohadt. Talán egy zsákkal lett neki.

A nyár folyamán a négy és fél sor Sárpo Mirából egy és egynegyed sort ettünk fel. Tehát három és egynegyed sornyi krumplit tartalékolhatunk el télre. Amennyit eddig felszedtünk, annak a mennyiségéből talán nem könnyelműség kifejezni a reményemet, hogy össze fog jönni annyi krumpli, amivel kitelelünk, különösen hogy egyzsáknyi betárazott kiflikrumplink is van! (A korábbi termések mellett ugyanis két-három húszkilós nagyságú zsák krumplit kellett vennünk egy közeli termelőtől minden télre.)

Az elmúlt három hét aszalólag hatott az eddig zöld krumpliszárakra, hamarosan elszáradtak, és a héten megállapítottuk: itt az ideje a szedésnek, valljon végre színt a föld: mit nevelt az elmúlt hónapokban? Neki is álltam kitermelni a talajból a gumókat. A krumpli helyett első körben emberfej nagyságú hantok dőltek ki… Ez a hátulütője annak, hogy olyan a krumpli, ami kifojtja a gazt, és nem kell öt-hatszor kapálni. A föld aránylag gyommentes maradt, de akár ütvefúrót is használhatnék a krumpliszedéshez. Így csak nagyon lassan haladhattam. A lelet: a bokrok alatt aránylag sekélyen kevés, de meglehetősen nagy krumpli van. Akad néhány apróbb is. A termés nem rothadt, de találtam olyat, ami drótférges volt. Összességében azonban - a nomád nevelés ellenére is - a termés nagyságrendekkel bőségesebb és egészségesebb, mint az elmúlt öt évben bármikor.

A szedésnél óvatosan kellett eljárnom, hogy ne vagdaljam szét a tetszetős termést, mert nem voltak mélyen a gumók. Közben kitépkedtem a bennmaradt gazokat is. Így talán egy jobban kitisztogatott ágyás megy majd a téli szántás alá, és jövőre még kevesebb lesz a gaz.

Még egy adalék van a fitoftórának való ellenállással kapcsolatban. Sok helyen olvastam, hogy krumplit meg paradicsomot egymás közelében – akár egy kertben is- nagy hiba termelni, mert a ragya átterjed egyikről a másikra, összefertőzik egymást, és a végeredmény egy-egy nagy kupac rohadt krumpli meg paradicsom lesz csak. Ehhez képest a paradicsom kordonja közvetlenül a krumplié mellé került. Paradicsom máshol is volt a kertben. Meg is jelent a paradicsomon a rothadás annak minden tünetével, de a krumpli nem lett beteg, s két permetezés után a paradicsom rothadása is lelassult. Hozzáteszem, az időjárás is sokkal kedvezőbb volt, mint tavaly, amikor mindenféle rothadásos betegség is tombolt a sok nedvesség miatt. A kertben a krumplitól egészen távol levő paradicsomok sem voltak egészségesebbek, mint a Sárpo mellettiek. Így levonhatom a tanulságot: ez nem egy kórokozószaporító fajta, bátran nevelhető a paradicsom közelében. A szomszédban az egymás melletti beteges krumpli egy hét alatt tönkretette a mellette levő paradicsomot.

És az utolsó adalék a Sárpo Mirához: a jövőbeli termesztés. Mindenféleképpen a kert még krumplitermesztésre nem használt részére akarom ültetni, hogy az árvakelt növényektől, meg a rajtuk élősködő és kitelelt krumplibogaraktól jó messze legyünk. Elvileg az apróbb gumók visszaültethetők, nem terjesztik a betegséget. Így a kisebb krumplikból félreteszünk vetni. Remélem jól elállnak jövő tavaszig, akkor aztán jobban elő tudom csíráztatni őket. Dudaritot szeretnék szerezni mellé műtrágya helyett. Egy dolgot azonban figyelembe kell vennem: tényleg hosszú tenyészidejű, késői. Ha tehát korai újkrumplira fogok áhítozni, valamilyen korai fajtát kell ültetnem a kert túlsó végébe egy kis darabba. Akkor minden lesz: őszi, kifli meg korai is.

Röviden: egy nem túl jó adottságú talajon, komolyabb trágyázás nélkül, egyszeri kíméletes permetezéssel, nulla öntözés és kétszeri gyomlálás után sikerült olyan mennyiségű egészséges és jó ízű gumót termelnem, ami valószínűleg ellát egy négyfős, viszonylag sok krumplit evő családot. Az egészséges apró gumók alkalmasak elvileg a szaporításra, a nagyok meg jól elállnak. Ha jövőre ugyanígy sikerül – utánültetve is -, bátran kijelentem, hogy megtaláltam a biotermesztés felé lassan ballagó kiskertem egyik legtutibb fajtáját, a magamfajta lusta, de finomságot kedvelő kertésznek való igazi ajándékot – a Sarpo Mira krumplit.

A Kertvárosi és az Őslakos

2011-08-30T15:30:00.000+02:00

A következő történet szereplői kitaláltak, mindennemű hasonlóság konkrét személyekhez természetesen csak a véletlen műve. Egyszer volt, hol nem volt, egy kertvárosiasodó falu egyik új utcájában sekicsi-senagy, átlagos házat épített magának egy falubeli pár. Az apuka őstermelő volt, az anyuka pedig ügyeskezű, növényeket szerető asszonyka, így hamarosan mutatós kertecske vette körül a házat, sok örökzölddel, amelyek egyelőre alig arasznyiak voltak. Eltelt pár esztendő, s mire a két gyerek a kiskamaszkorhoz közeledett, a kertecske csinos, árnyas, profi kinézetű udvarrá vált, dicsérték is sokan érte a családot. Aztán az utcában lassan elkeltek az üres telkek, s a szemköztit megvette egy kertvárosi pár. Hamarosan műmediterrán villa és háromméteres téglakerítés takarta el a Dunát kísérő nyárfaerdőre néző kilátást. Beköltöztek az újak, s igyekeztek szuperkedvesek lenni a szomszédsághoz, ehhez jó apropót adott kislányuk születése.

Ahogy az az ilyen utcákban lenni szokott, az emberek figyelnek egymásra. A figyelés elképedt leséssé változott, amikor megjelent a kertépítő cég felmatricázott furgonja és elkezdte betelepíteni a mediterrán villa környékét. Tekercses pázsit és sok örökzöld. Véletlenül majdnem pont olyanok, mint az Őslakosoké, csak kapásból felnőtt méretben. Hamarosan fenyőerdő környékezte a villát. Utolsó simításként egy spirálformára nyírt tuját biggyesztett a kertépítők főnöke a bejárathoz, majd bement tárgyalni mediterránékhoz. A bennszülött szomszédság fejében csendben kattogni kezdett a pénztárgép, fogadások születtek az összeg hat-vagy hétszámjegyű mivoltát illetőleg.

Másnap a történet elején említett átlagos család feje körülnézett a teraszán, kiválasztott egyet a dézsás tujái közül, drótsablont készített és elővette a nyíróalkalmatosságait, estére az ő bejáratánál is ott tetszelgett a csináld-magad spiráltuja.Új szomszédja véletlenül sem hozta szóba a kert témáját. Viszonyukban látszólag maradt minden a régiben, csak a szuperbarátságosság árnyalata csúszott el egy picit. Az őslakosné ezentúl sokkal több barátságos kérdést tett fel, alkalmat adva mediterránnénak, hogy dicsekedhessen. Majd az őslakosné őslakos barátnéi köre utcasarkon vagy tejeskávé mellett mosolyogva tárgyalta ki a hallottakat.

Az elképedés aztán megintcsak feltűnt a bennszülöttek szemében, amikor bakonyi ácsok furgonja kanyarodott be a szomszédékhoz. Játszóteret készítettek az akkor tízhónapos, talpacskáin már úgy-ahogy megálló kislányuk számára. A fából készült vár ormai szépen kirajzolódtak a téglakerítés felett. A falu népe ilyet még nem látott, pedig uniós pénzből akkoriban stafírozták ki, nem is szűkmarkúan, az óvoda udvarát. Őslakos barátunk felesége ezt überelhetetlennek ítélve alaposan megdicsérte az építményt. Mediterránné büszkén fogadta a bókot, mondván, valami szórakozás kell az egyszem leánykának, hiszen nem lehet vele bírni, olyan rossz. A gyermek ebből mit sem értve mosolygott a szomszédasszonyra hellókittis babakocsija hellókittis kistakarója alól, miközben hellókittis kocsicipőjét kecsesen pakolta fel a babakocsi karfájára.

Átlagosné megint kapott valami témát, amit nyelvére tűzhetett barátnéi körében. Mediterránné talán most már észrevett némi zajt a kommunikáció mézözönében, mindenesetre amikor a köszönés után elindult útjára, az járt a fejében, milyen klassz is, hogy ő és az ő életstílusa mintát adhat, példát mutathat a bennszülötteknek :-)

Túrós kuglóf

2011-08-22T11:43:00.000+02:00

Ezt a blogbejegyzést nagyon sok szeretettel ajánlom A közös konyha(kert) csapatának, cserébe a sok gondosan kipróbált és véleményezett ételötletért, amiből nap mint nap főzünk tesómmal. Különösen Andinak, akinek a kakaós kuglóf remek receptjét köszönhetem. A recept alapján készített tésztát sütöttem kuglófformában, vagy tepsibe terítve, sárgabarack-darabokkal és durvára vágott dióval megszórva gyümölcsös pitének, vagy full kakaósan tortaformában is - tíz perc munkával remek sütiket lehet készíteni ebből az alapreceptből.

Ha már az egyszerű, mutatós sütiknél tartunk, mostanában nálunk gyakran készül ez a túrós kuglóf, aminek nagy erénye a könnyű előkészíthetőség. Tulajdonképpen nem más, mint egy bögretészta a Bögrés sütemények című füzetkéből. A bögre, mint mértékegység 200 ml-es poharat jelent.

Hozzávalói jó része egészen hétköznapi, mások pedig helyettesíthetőek, úgymint:

10 dkg puha vaj

1 bögre (200 ml) cukor

2 tojás

1/4 - 1/4 tk. őrölt fahéj és kardamom [utóbbit elhagytam]

25 dkg sovány túró

[fél-fél bögre kockára vágott cukrozott citrom- és narancshéj -az eredeti recept szerint, helyette saját birsalmasajtot használtam, de elhagyható]

[1 cs. rumos mazsola (készterrmék) - helyette 10 dkg mazsola egy pici vízzel és rummal összeforralva]

3 bögre liszt

1 teáskalnál [csomag] sütőpor

vaj és zsemlemorzsa a formához
porcukor meghinteni [elhagyható]

A sütőt 175°C-ra előmelegítjük. A kuglófformát (szilikon sütőformám van) kikenjük és zsemlemorzsával behintjük - ez fontos, mert szép felületet ad kiborításkor.

Most elő a kézimixert, a vajat a cukorral habosra keverjük, beleütjük a két tőjást, jól kikeverjük, majd jöhet a túró, a fűszerek és a mazsola, birssajt.

Egy másik tálban összekeverjük a sütőport a liszttel. A lisztes keveréket a nedves részhez adjuk és jól kikeverjük.

A kipróbálás során nálam előfordult, hogy a recept szerint elkészített massza kemény, morzsás lett, köszönőviszonyban sem volt a kevert omlós tészták jellemző állagával, máskor viszont egész krémesre sikerült. Ez a túró típusától, minőségétől függ. A light, tégelyes túrókra jellemzőbb, hogy krémessé teszik a tészta állagát, ha viszont sima, zacskós sovány túróval készítjük a sütit, egy-két evőkanál natúr joghurttal vagy tejföllel kicsit hígítani kell a tésztán.

Végül a kuglófformába kanalazzuk és kb. 50-55 percig sütjük. Ha kész, kis hűlés után kiborítjuk a formából, teljesen kihűlve érdemes fogyasztani. Ízlés szerint még porcukrozhatjuk a tetejét.

Készítettük kerek szilikon tortaformában is, ekkor elneveztük túrótortának és villogtunk vele :-)

Csudabio

2011-08-21T14:42:00.005+02:00

A biokert kialakítása során én is sorra gyűjtöttem az ötleteket arra vonatkozóan, hogyan lenne a legcélszerűbb mesterségesen előállított vegyszerek nélkül megoldani a termelést. Ezért sűrűn faggattam, mamát, a kertszomszédot, lapoztam régi könyveket, hogy megtudjam a hajdani szép, vegyszermentes kertek titkát. Elég sok praktikát megtanultam, ami a szintetikus vegyszerek születése előtti időből való, és használni is tudtam őket. Rovarok és egyéb kártevők elleni tippeket is kerestem, és megint csak egy régebbi könyv akadt a kezembe. A címe: Hasznos tudnivalók, és a Magvető Könyvkiadónál jelent meg a Magyar Hírmondó sorozat tagjaként 1986-ban. A könyv egyik fejezete a Hasznos házi jegyzetek, amelyeket Fáy András gyűjtögetett 1826-ban. Így egy sereg majd’ 200 éves rágcsáló-és kártevőellenes ötlethez jutottam, gondoltam. Örömködtem is: még egy sereg tuti „biotippet” olvashatok! Aztán csak bámultam, mint Jencike a moziban. Íme, a régmúlt "biokertészete":

Zsizsik ellen a búzában.

Önts egy nagy fa edénybe tíz vagy több font zőld gálitz-követ, s tőlts mintegy négy-annyi forró vizet reá, egy fával addig keverd, míg a gálitz-kő egészen fel nem olvad. Ekkor egy seprőt márts be ezen gálitz kő lúgba, s a Gabona-tárt minden felől fecskendezd-be, hogy sehol semmi szárazon ne maradjon. Meg-száradván újra locsold-be, s ezt mintegy háromszor ismételd. Ez bizonyos orvosság a Zsizsik ellen.

Ez is hasznosnak találtatott: Végy sót egy fontot, Szalamiát, Timsót, Ürmöt, Rutát, Farkas-almát, mind egyikből fél fontot. Mind ezeket darabokra törvén, és vagdalván, nyóltz pint vízbe tedd-fel, felényire főzd le, s ruhán szűrd által. Ezen vízzel pamacsolj-be Gabona-táradban mindent, s a férgek bizonyosan elvesznek.

Zsizsik ellen.

Tíz garas árú Moschust (Pézsma) ugyan annyi árú olajjal vegyítvén, vele a lapátot kend-meg, s ezzel a búzát forgasd meg. Négy öt nap alatt mind el-vész a Zsizsik.

Jónak mondatik ellene a macska-ganéjt is; mint azt is, ha zőld kendert raksz a búzára, mellyre mind fel mász, s így ki pusztíthatod.

HOGY A BORSÓ MEG NE ZSIZSIKESEDJEN

Tégy száraz ló ganéjt közibe.

Vagy: Jól meg száraztván a lencsét és borsót, keményen meg sózott vízzel locsold-meg, s azon nedvesen tőltsd-be.

Vakondokokat fogdosni.

Áss le a földbe valamivel mélyebben egy lábnál egy keskeny-szájú mázos fazekat, és tégy egy döglött rákot belé; mihelyt a vakondok a döglött rák szagát meg érzi, azonnal oda siet, belé esik, mellyből többé ki nem jöhet.

Vakondokokat el pusztítani.

Egy font törött fejér húnyor-gyökeret, nyólcz lat gálnafüvel (Helleborus faetidus) vagy három font árpa lisztel, hozzá tévén fél font mézet, és ugyan annyi édes tejet, csinálj tésztát és formálj abból golyóbisokat, és rakd azokat a földbe fúrt lyukakba imide amoda.

Más mód: Végy egy fertály font disznó bab lisztet, egy lat Grünspant, hat lat óltatlan meszet, tizenkét darab rákot, egy negyed rész font Terpentin-olajat. Ezekből csinálj tésztát és golyóbisokat s tedd a vakondok járásába.

Hangyákat el-űzni

Kend-körűl a gyümölcs-fák kulimázzal, vagy e helyett madár-léppen; nem fognak a hangyák felmászni. Végy hamut, óltatlan meszet, kéményről vakart kormot, s hintsd meg ezen egyvelékkel a faallját, és azon helyeket, ahol a hangyák tartózkodnak, e szerént, mind el-távoznak. Nem szenvedhetik a büdöskövet is, és a rák levet mellybe rákok főzettek. Némellyek fogdosással is igyekeznek őket pusztítani t. i. tesznek az ilyen hangyákkal megrakodott helyekre szűk szájjú üvegeket palatzkokat, belől meg-mézelvén azokat; melly palatzkokba a hangyák seregestől igyekeznek be menni, s e szerént el-őlheted őket. Vagy pedig, tégy valami húsos csontot a hangya-zsombékba, azonnal sok ezeren meg-lepvén azt, vízbe márthatod és megölheted őket.

Hangyát a méh-köpűktől, fáktól sat. el-tiltani

Kötözz azon deszkákra vagy fák derekaira sat. rossz háló-darabokat. Úgy szinte a Hangya-zsombékokba hal-mosadékot önts, vagy hal-darabokat vagdalj, mind szét szélled a hangya.

Egerek ellen

Próbált orvosság egy meg-fogott egeret gyengén meg-pergelni, de hogy azonban éljen, s el-ereszteni; mind el-takarodik az egér. Méltó vólna meg-próbálni; nem használna e patkányok ellen is? Ámbár néminemü állat-kínzással van egybe-kötve.

Poloskák ellen

Azt mondják, hogy ha fel-aprított sárga répát ágyba, és ágy alá hintesz, el-vész tőle.

Más mód: A mész közzé mellyel meszelsz, sót vegyíts. Ezen kívül ó hájjal törj öszve kapuczinerport, s házi butoraidnak szerkezetjét kend-meg vele.

Más: Dió-fa leveleket jó bőven egy fazék vizbe tűzhöz tévén, sűrű lévre kell főzni, és a nyoszolyákat vagy ahol tartózkodnak, ezen lével meg-locsolni s öntözni. Ez igen eggyűgyű, de bizonyos orvosság a poloskák ölésére, mellyek ennek szagát s ízét tellyességgel nem szenvedhetik.

Más: Vizi kaprot (Phellandrium aquaticum) hányj-el az ágyba imitt amott, ki vesznek a poloskák belőle.

Más: Forralt vízben olvassz fel zőld gálitzkövet, és ezen meleg gálitz-köves vízzel kell minden hasadékokat meg-nedvesíteni; ez által a tojása-is el-vesz.

Patkányok ellen

A Spongiát apró darabokra vagdalván, rántsd meg zsírban, s hányd a patkányos helyre; valamely edényben vizet-is tévén nekik. Amint a Spongiát fel-falják, s égető szomjokat vízzel elóltják, megdagad gyomrokban a Spongia, s meg-pukkadnak.

Némellyek javasolják ellenek a fekete tyúk tartását; de ezt állítani nem merem.

Kerti bolha ellen

Némellyek a el-vetendő magokra büdös-kővirágot hintenek, s szokat egy nap egy éjjel ezen büdöskőbe tartván, úgy vetik-el. Mások magát a plántát rostára szedvén, s alatta gyenge szén-tűzre büdöskövet hintvén, ennek gőzivel jártatják meg gyengén azokat, s úgy ültetik-el. Használ száraz időben az-is, ha erős hamuval vagy porrá tört gypszel hinted-be plántáidat. Gyakran segít a kéményről levakart korommal való be-hintés is. – Ez is jó: csinálj dohányból és fejér ürömből lúgot, s ezzel, vagy csak igen savanyú káposzta-lével is locsolgasd plántáidat.

A Lúd-ganéjt verd vízben széllyel, és azzal öntözd az ágyakat. Igen jó mód e következendő: holmi darab deszkákat, vagy létczeket , kenj-be kulimázzal, deketzel, vagy friss marha-ganéjjal vegyített agyaggal, s rakd a plánta vagy káposzta közzé: ekkor vízzel ugrasd-fel a bolhákat, mind a deszkákra ugranak, s rájok ragadván el-vesznek.

Csalhatatlan szer, mindenféle ártalmas kerti férgek ellen.

Kenj meg kényesős hájjal egy kócz-madzagot, s ezzel tekergesd-körül a fákat; fel nem mász sem hernyó, sem hangya, sem másféle féreg reájok.

Vagy pedig viaszból, meszes és széksós lúggal, csinálj szappant, ezen viasz-szappannal ereszsz fel egy kevés vízben sublimált kényesőt, és egy kevés Terpentin-olajat. Ezen keverékkel nedvesíts meg darab-papirosokat, és ide oda a vetemény közzé rakogasd-el azokat; el-távozik minden féreg. Ezen kenőcsel a Poloskátkat-is el-lehet űzni.

Fa-hernyó ellen

Egy Magyar-országi orvos azt találta fel, hogy ha a hordóbeli savanyú kaposztának már rothadni kezdő leveleit borítják a fára, a hernyó arról, már más napra el-takarodik. – Ezt több éveken keresztűl csalhatatlannak tapasztalta.

A Fa-hernyók ellen, sokan sok félét javasolnak, nevezetesen: hogy a fa krétáztasson körül; de ezt magam tapasztalásából tudom, nem igaz. – Olasz országban némelly helyeken, zsúp kötelekkel kötözik-meg a fát mellybe szivesen fészkelvén a hernyó, későbben le-szedik, s meg-égetik. – Alkalmasint leg-többet használ a magvas kender pozdorjájával, vagy-is magházával füstölni a fa alatt, mellytől mind döglötten hull-le a hernyó.

Más mód: Estve és Reggel nap-kőltekor, és alkonyadatkor, nézd-meg, hol csomódzanak a hernyók a fán, és póznára tollat kötvén, ezt len-vagy fa-olajba mártsd, és vele kend-meg a hernyókat, más nap mind el-száradva potyognak le. Hanem vigyázva bánj a dologgal, hogy a fa ne rázódjon, különben hamar le-eresztik a hernyók magokat. Ez csak azon esetre való, ha a hernyó szét-mázolástól undorodsz.

Fátskákat és oltványokat a Nyúltól meg-oltalmazni.

Ezt egy Meusel nevű sziléziai tégla-vető találta fel, s jutalomért közönségessé tette. Ebből áll: Hatvan darab óltványhoz, végy egy negyed (werdung) Puskaport, egynehány garas árú Assafoeditát. Amazt jól porrá törvén, ezzel keverd öszve. Ekkor egy edényben tiszta agyagot, négy ittzényi meleg vízzel zurbolj, és a Puska-porral, és Assa-foeditával jól keverj öszve. Ezzel a kevertsel kend-meg a fákat, három lábnyira a földtől, valamely hozzá készített ecsettel. Csalhatatlan; de azt még a további tapasztalás mutatná-meg, hogy ezen erős szer a fák gyenge pórusain be-hatván, azoknak nem lehetne e ártalmas?

Más: Vegyíts Terpentint Dekeczel öszve, s kend-meg vele őszszel a fákat.

Más mód: hogy a nyúlak az óltványokat meg-ne rágják, ez: marha-epét, érett sajtot, egy lövetnyi puska-port, hat fog-hagymát apróra törvén, és lágy marha-ganajt-is hozzá tévén, s kevés vízzel fel-eresztvén, valami csutakkal az egész derekait a fátskáknak kend-be vele, így nem tesz az óltványoknak a nyúl semmi kárt. – Némellyek csak avas ó hájjal kenik meg.

Más: Puska-port, kevés óltatlan mésszel öszve törvén, meleg vízzel hígra fel-eresztett agyaggal kell öszve keverni, és úgy ezzel a gyümölcs-fa derekát be-meszelni. Ennek a szaga kedvetlen mindenféle állat előtt.

Verebeket a fáktól el-tiltani.

Csalhatatlan eszköznek állíttatik, a Német országban múlt Század végével ki-jött Kertész-újságban, a verebek el-tiltására az: ha az ember a fák és egyéb bokrok koronájára, világos kék gyapjúfonalat tekerget. Mi lehet az oka ennek, nem tudni; talám a veréb az Indigó-szagot el nem szenvedheti.

Verebeket a kert-ágyaktól el-tiltani: köss botra döglött rákot, s tedd-ki a ágy közepébe.

Farkas-féreg, Pata-féreg ellen a Kertekben

(Gryllus, Gryllotalpa, Maulwurfsgrille)

Egy kanál len-olajat önts egy cseber-vízbe; vesszővel csapkodd öszve, s a férgek járásait locsold-meg vele; mind fel-jönnek a föld színére, s könnyen el-ölheted. De ha a kerted nagy, könnyebben hozzájok férsz; ha a kert ágyak közé deszkákat fektetsz. Éjjel a férgek mind a deszka alá búvnak, mellyeket reggel fel-forgatván, könnyen el-ölhetsz.

Ennyit a régi idők modernul bionak nevezett rovarirtási ötleteiből. Azért érdemes megnéznünk, mi micsoda tulajdonképpen ebben a hatalmas listában, amit a kerti betolakodók ellen bevethetünk.

Gusztustalan, de még természetesnek nevezhető a macska-, ló-, lúd- és marhagané, a hal-mosadék, a rohadt savanyúkáposzta-levél, a zsírban sütött spongya, a döglött rák, a fokhagyma, a pergelt egér, a sárgarépa-apríték, a diólevél, a hamu, korom, gipsz, faolaj, kenderpozdorja, ó-háj. A durvábbak közül még valamennyire elmegy az üröm, ruta (ezek átható illatúak), farkasalma, hunyorgyökér, dohány (ezek mind mérgezőek), mész, timsó, terpentin. Több vegyi anyagot azonban le kellett nyomoznom, micsoda:

A gálitz-kő: kénsavas réz, szalamia: ammónia, szalmiákszesz, grünspán: ecetsavas réz, kulimáz: kocsikenőcs, ugyanígy a Deketz is: faggyúból és szalmahamuból, faszénből, kátrányból álló kence. A madár-lép fagyöngyből készült, madarak orv megfogására használt ragacs, olyan egérragasztó-féle anyagnak képzelem el. A büdöskő kén, a puskapor faszén, salétrom és kén keveréke. Az asafoetida aszatgyanta, az elevenkényeső kénsav.

Ez az összeállítás eljesen megfelel valami aranycsináló vagy bűbájos bábaboszorkány méregkeverő kelléktárának. Vajon mi az, ami ebből nyugodt lélekkel és jó gyomorral használható a kertben? Azért néhány biztosan, de csak csínjával!

A végére pedig a kedvencem: bőrápolási tanács izzadékonyaknak:

Ha fejér személynek a varrás-közben keze izzad

Tartson gyakran zőld leveli-békát a kezében.

Hát ez mit csinálhat?

2011-08-21T13:50:00.002+02:00

Újra itt a fitoftóra!

2011-08-21T13:41:00.006+02:00

Idén a paradicsomok növekedésének indulása több volt, mint ígéretes. Rengeteg fajta, szép nagy házi palánták, nagy műgonddal elkészített kordon, azon tetszetősen felfelé törekvő, és szép gömbölyűn növekvő termések, eső a kellő pillanatban, és jó meleg. Sokkal ígéretesebb, mint a tavalyi nyirkos hűvösség.

Minden nagyon tökéletesnek tűnt - már túl tökéletesnek! - amikor -úgy két héttel ezelőtt - felfedeztem az első barna foltokat a leveleken és a szárakon, és a beteg terméseket is.

És -atyavilág - korábban, mint tavaly, ami egy nyilvánvalóan rothadásteli év volt.

Valahogy azonban "hangoltam" a dologra... Idén nem töltöttem el hosszú órákat rézdrótozással, mint korábban. Azt tapasztaltam, hogy lehetséges, hogy valamit ér, de a védettséghez ez kevés, legfeljebb késlelteti a fertőzés kialakulását. Arra is rá kellett jönnöm, hogy rothadásmentes év nem lesz. Számolnom kell azzal, hogy augusztus derekára mindenféle hókuszpókusz dacára bármit tesz az ember, megjelenik a betegség.

Sok ismerősömet faggattam, hogy nála is tarol-e a kór. Van, ahol egy darab beteg paradicsom nincs, de a szomszéd kertben - az én paradicsomjaimtól három méterre - a földön rohadozik a teljes termés, szórva maga körül a kórokozókat. Szóval egy fertőzőforrás közelében elég nehéz egészségesen tartani az állományomat.

Azonban ez nem ok arra, hogy letegyek a paradicsomról! Idén afféle "megfigyelő védekezést" terveltem ki. Az alábbi paradicsomfajtákat ültettem: Kecskeméti Jubileum, Zömök, Roma VF, Black Krim, Great White, Malinowy Ozerowsky, Bursztyn, Yellow Goldfish, Wild Peru, Kumato,

Golden Königin, Belgian Pink Giant, és házilag szedett magból koktélparadicsom, Erdélyi ökörszív, tigriscsíkos. Mindent kiültettem, volt, amit a kordonhoz, más részét szétszórva a kertben, karóhoz kötve.

Sajnos a betegség megjelenése után sok növény azonnal tönkrement. Úgy figyeltem meg, hogy azok a fajták, amelyek nagyobb, vékony héjú, főleg piros terméseket hoztak, lényegesen hamarabb megbetegedtek, gyakorlatilag napok alatt úgy rohadtak el, ahogy voltak. Így tönkrement a Kecskeméti jubileum, a Great White, a Belgian Pink Giant. Valamivel jobban tartotta magát a Kumato, a Malinowy és a Bursztyn. Viszont van egypár fajta, amely - a beteg részek, termések eltávolítása és kéthetenkénti rezes permetezés mellett valamelyest tartja magát. Érdekes, ezek majdnem mind kisebbfajta, vastagabb héjú, gyakran nem piros, és nem gömbölyű termésű paradicsomok! Ilyen a két sárga: a kedvencem, a Golden Königin, és tesóm kedvence, a Yellow Goldfish.

Bírja még permetlé mellett a Roma VF és a Zömök. A házi koktélban se kellett csalódnom,

és a Black Krim is tartja magát. Termései nem feketék, hanem valami bordós-zöld színben játszanak.

A sikersztori egyébként a Zömök. Korai és determinált. Kis bokrain a termések már egy hónapja pirosodnak: előbb termett, minthogy a fitoftóra kitört volna. Sok is lett rajta. Igaz, hogy van nála ízesebb is, de az mind megrohadt! Nem is a rohadás volt a fő betegsége, hanem a levelei megsárgultak, és fura pöttyök alakultak ki rajtuk. Mint kiderült, a szeptóriás levélfoltosság jelent meg rajta. Ettől azonban a termések nem lettek betegek. Mostanra- mivel korai fajta - már letermőben van.

A növényvédelmi stratégiám annak kifigyelésén túl, hogy melyik fajta bírja jobban, a következőképpen alakult:

Drót helyett a rezes permetlé előírásszerű használatát helyeztem előtérbe. Viszont a szomszéd néni ötletét se találtam elvetendőnek, aki azt mondta, hogy ő mindig lombtrágyát permetez ki a paradicsomokra, ha megjelenik a rohadás, hogy jobban bírják a betegséget. Ennek megfelelően kevertem én is a permetlevet. Használtam Champion 50 WP-t (ez egy kontakt szer), aztán ahogy a fitoftóra máshol is megjelent, ez a környék vetőmagboltjaiban hiánycikk lett. A boltosnéni Kocide-ot adott, s ez talán még jobb is lett. Ugyanaz a hatóanyag nagyjából, mégis ez utóbbi mintha jobban oldódott volna! A Champion sokszor a legkülönfélébb keverési módozatoknál is rosszul elegyedett a vízzel, és a permetlé eleje túl híg volt, a tartály alján meg túl tömény lett a permetezés végére az oldat.

Az alábbi boszorkánykotyvalékot készítettem tehát: az előírásnak megfelelő mennyiségű Kocide, hozzá Volldünger, és 5 literenként 2 darab mokkacukor - szomszédnéni mondta, hogy ez jó gyorsmegkötő helyett, mert ragad! A permetezés előtt az összes szóbajöhető ép termést leszedtem - egy jó nagy vödörrel lett. A beteg terméseket, leveleket, menthetetlen töveket mind feltépkedtem, és elvittem a vesztőhelyre elégetni. Kigazoltam, leleveleztem és nagy műgonddal permeteztem a fürtöket. És most megállt egy kicsit a betegség, kegyelmet kaptunk. Az időjárás is megfelelő, nem nyirkos, bár a hajnali harmat még kövér cseppekben lóg a bogyókon reggelente. A napközbeni meleg pedig szépen érleli a gömböcöket. Érdemes volt tehát dolgozni vele, megmaradt a termés.

Az első vödörből elkészítettem Andi elévülhetetlen érdemeket szerzett ketchupjét, de mivel megint részben sárga, illetve fehér paradicsomot használtam hozzá, idén nem sárga lett a szósz, hanem valami pónirózsaszínnel elegy narancsos tónusú. Tesóm a pizzagyártásnak esett neki, ő ehhez a Yellow Goldfishet tartotta a legmegfelelőbbnek.

Azt hiszem, ez a permetezéssel kombinált fajtaválogatás hatékonyabb, mint a rézdrótozás, bár még így is pengeélen táncolunk a termesztés sikerét illetően: jöjjön egy esősebb nap, és már kezdődik az újabb betegséghullám. Addig azonban élvezzük az ízeket, esszük rendületlenül, és örömködhetek: igen, néha nekem is sikerülhet!

Babakert

2011-08-21T13:37:00.001+02:00

Andris baba pont úgy időzítette az érkezését, hogy dúskálhatott a sok zöldségben-gyümölcsben, mire eljött a hozzátáplálás ideje. Az volt az eredeti szándékom, hogy a saját kertünkben termett zöldségekből, gyümölcsökből álljon a tápláléka. Én leszek a babaételek készítésének nagymestere, na persze! Aztán az élet úgy hozta, hogy a naivan elgondolt elveken folyamatosan lazítottam :-)

A hathónapos kizárólagos szoptatás két hét híján sikerült, öt és fél hónaposan a bébi uzsonna utántól egészen estig raplizott-nyűgödködött, hiába kapott cicit. Egy hét után, amikor már elegem lett a csontkemény ínyharapásokból (nyolc kék folt), turmixba dobtam egy fél felszeletelt almát, amit ügyesen, de malac módon hagyott bekanalaztatni, helyreállt a házi béke. Aztán kiderült, hogy meglehetősen nagyétkű a babám, hat és fél hónapos korától szívesen legurítja az akár 2,5 dl-nyi főzelék- gyümölcs- és kásaadagokat. Szívesen olvasgattam W. Unvári Renáta szoptatási tanácsadó blogját, ahol az egyik bejegyzésben a hozzátáplálás késleltetéséről és a rossz evő kisbabákról volt szó. Minden házban más a gyakorlat, de nálunk ez azt hiszem, bőven a gyerekkínzás tartományába esett volna... Az alapban mindig meghivatkozott WHO-irányelvek magas tökéletességét mi sem értük el, de jelentősen könnyebb lett volna az életem, kevesebbet bénáztam volna, ha ezt a csecsemőtáplálási ajánlást nem csak ma reggel találom meg a neten. Minden jótanács ennek a dokumentumnak a tartalmát színezi-variálja, a régi gyakorlattal ötvözve, ebből ered a káosz, amely szerint mindent szabad, de minden potenciálisan ártalmas és alapból érezz bűntudatot mindenért, hiába fejlődik rendesen a gyereked, és hallgatólagosan mindenki beleérti, hogy fingfelhő az egész, mert ugyebár a genetika... arról meg semmiféle konkrétumot nem tudni, csak a tapasztalatokat ráfogni. Uff. Ja, meg mi már állítólag háromhónaposan toltuk a töltött paprikát, mégsem lett semmi bajunk tőle. Uff-uff.

Aztán a Kérj tanácsot blog rutinos, négygyermekes Zsófija világosított fel, mikor is jó az üveges étel. Nyaraláskor láttam be, mennyire igaza volt. Azóta nem görcsölök a külön főzés miatt, nem gyakorlom hősi fokban a konyhatündéri erényeket, inkább nagyobb adagokat készítek idényzöldségből és töltöm a fagyasztót ínségesebb vagy sietősebb napokra. Négy-öt üveg bébikaját most már tartok a kamrapolcon készenlétben.

A kertészkedéssel kapcsolatos elveim is változtak, a gyomokkal szemben eddig is toleráns voltam, de most már a lehető legtoleránsabb lettem. Csak igénytelen zöldségnövényekkel foglalkoztam ebben az évben és nem akartam mindent egyedül megoldani. Szerencsére a család segített, életem párja az "erőmunkáknál" -ásás, komposzt, dzsungelirtás-, tesóm pedig a palántázásban. Egyedül nem ment volna, különösen a kora tavaszi időszakban, amikor még alig lábaltam ki a gyerekágyas időszakból. Szóval letettem arról is, hogy a kerti munka hőse legyek, főleg mert megtapasztaltam, hogy az egymást az elején oly sűrűn követő növekedési ugrások időszakában tényleg csökkentette az intenzívebb fizikai munka Andris kajaadagját. Nem volt kellemes...

Így csak áprilisban álltam neki az alapzöldségeknek és a továbbiakban is csupa olyasmit vetettem, ami minimális munkával ad elfogadható eredményt. Letettem arról is, hogy ezerrel a téli szükségleten görcsöljek, a kiskertem most inkább szabadtéri éléskamraként működik, ahová pillanatok alatt el lehet szaladni némi főzési munícióért.

Lássuk a növénylistát. Van a kertemben egy kis tábla sárgarépa, petrezselyem. Fontos a húsleveshez, ez az egyik alapkaja a családnak, meg fontos a zöldséglevesekhez. A répapürét magában viszont köpi kifelé a ded. A káposztafélék világából van pár tő karalábé, egyelőre csak a nagykorúaknak, valamint ~~leveses~~ leveles kel. Top igénytelen mind a közönséges, mind az új-zélandi spenót, három-négy kétméteres, de erősen hiányosan kelt sorom (a sor, mint mértékegység kb. 2,5 folyómétert akar jelenteni) van. Ez megint egy sokféleképp felhasználható alapkaja. Összesen 3-4 sornyi, többféle fajta saláta és rukola a szendvicsekhez, gyors vacsorákhoz. Tökfélék, fajtánként egy-két bokorral: cukkini, patisszon, főző- és sütőtök. Az a fránya főzőtök, a hideg ráz tőle már hámozás közben is, a baba pedig kilószám eszi a zsengéjét... Volt Áginak hála zsenge zöldborsó tavasszal a felnőtteknek, a fagyasztóbelit lassan megkóstolhatja majd a pici. A négy sor zöldbab megtöltötte a fagyasztó egyik rekeszét, amit pedig nem volt időm leszedni, már a fejthető állapothoz közeledik. Van másodvetett cékla és feketeretek, ez utóbbi apának, volt tavasszal hónapos retek is. Alapvető a hagyma, fokhagyma, enni-főzni-fűszerezni, de a múlt héten el nem árulom, mekkora gazból bűvöltük elő a termést. Mindegy, az őszt kihúzzuk vele. Ági adott és ültetett paprika- és paradicsompalántákat, uborkát, méteresbabot, hála neki, ezek még fejlődőben vannak, szintén inkább felnőttkajának valók. A paradicsommal nincs szerencsénk, a rézoxiklorid ellenére a klinikai halál felé közelít - esszük a boltit, a piacit, ~~a tesómtól lopottat~~. Fontosak még a zöldfűszerek, de ezek jó része évelő, csak szedni kell. Nincs semmi extra, nincsenek vízigényes növények, a paprika mondjuk az lenne, de a Mindenható eddig remekül gondoskodott róla. Nincsenek trópusi kísérleti növénykülönlegességek, nincsenek gyöngyörgetnivaló karfiolok.

Nincs pár olyan növény sem, ami az igénytelenség okán bekerülhetett volna a körbe - kelbimbó, brokkoli, csemegekukorica -, de időm-kedvem-energiám nem volt palántázgatni, soron kívül vetegetni. A gyomok listája pedig: apró szulák, komló, aszat, muhar, papsajt, cickafark, paréjok és libatopok, keserűfüvek, nebáncsvirág, elszabadult egynyári virágok és még ki tudja, mi minden. A répa között magról kelt citromfű is gyomosít!

Az alaphelyzet az, hogy általában gyerkőc alvásidejében sikerül kirohanni, elvégezni a legégetőbb munkákat, márpedig Andris sem éjjel, sem nappal nem alvóbajnok. Vagy pedig az apja segítségét kérni, erőmunkákhoz a fizikai erejét, észmunkához pedig megkérni, hogy vigyázzon a picire. (Bocs, Jani:-) Egyedül nem menne, ez tény. Próbáltam háton hordozva kapálgatni, de sajnos a kilenc kilót már elhagyott gyerekkel eléggé elgyötri a porcleválásos térdeimet, meg balesetveszélyes is az alacsony gyümölcsfák miatt. .
Kb. így zajlott a babakert idei éve:
Április:
- gereblyézés (kb 1,5 óra)
- répa-, petrezselyem-, hagymavetés (kb 1 óra)
-saláta, retek vetése (kb. fél óra)
-spenótszedés 4-5 alkalommal 5-5 perc
Május
- Cukkini, patisszon, tök, bab új-zélandi spenót, rövid tenyészidejű karalábé helybevetése (1 óra)
-saláta-, retek-, hagymaszedés (alkalmanként 5-5 perc)
-néhány virágmag vetése cserépbe (Kb. 15 perc)
Június
-felmagzott retkek, saláták kitakarítása (fél óra)
-eperszedés, alkalmanként 10-10 perc
-ribizliszedés, kb. 2 óra
-meggyszedés, kb. fél óra
- a hónap közepétől sárgarépa, petrezselyem ritkítása, egyúttal a zsenge növénykék felhasználása a baba ételeihez (alkalmanként 10-10 perc)
- paprika, paradicsom, uborka palántázása (Tesóm végezte, alkalmanként 10-10 perc). Ha tesóm nem lett volna ilyen rendes, ezeket a palántákat piacon vettem volna meg, nem bajlódok a palántákkal
-általános kapálás (2 óra, felét Jani végezte)
Július
-kabakosok leszedése (4-5 alkalommal 5-5 perc)
- sárgarépa, petrezselyem, hagyma szedése a főzési igényeknek megfelelően
-vajbab szedése, 2 alkalommal 20-20 perc
-cékla, retek, rukola vetése az üres helyekre (1 óra a talaj előkészítésével együtt)
-sárgabarack szedése (2 alkalom, fél-fél óra)
-mák leszedése (fél óra)
-általános kapálás
Augusztus
-a júliusi teendőkből a sárgarépa, petrezselyem, kabakosok folyamatos szedése folytatódik
-hagyma felszedése, szárításra előkészítése (1 óra)
-rukola, paradicsom, paprika szedése (alkalmanként 5-5 perc)
-nyári körte szedése (részben folyamatos, egy alkalommal kb. 20 perc lerázással)
-általános kapálás, gazolás
Itt tartunk most. A gyakorlatban az vált be, hogy a folyamatosan végzendő szedegetést egy gyors reggeli körüljárás során elvégzem, közben kihúzom a már eget közelítő paréjok, labodák közül a leginkább szemet szúrókat, aztán betervezem a másnapi nagyobb teendőt. A délelőtti alvás alatt, még a kánikula előtt szoktam hátraszaladni és dolgozgatni, de ha nagyon körmömre ég a munka, mindenképp segítséget kérek. Az őszi-téli időszakról majd még beszámolok.

Késő délután, amikor már nincs túl meleg, szánok egy kis időt a virágoskertre is, ez csak locsolásból, tápoldatozásból, némi gazolásból-kapálásból áll. A legtöbb dísznövényem évelő, tehát képes tutujgatás nélkül is önállóan boldogulni.

A gyümölcsfák már elég bőven teremnek, különösen a sárgabarack. Ebből befőztünk egy keveset. Ribizli bőven termett, egy kevés eperrel-meggyel összefőzve dzsem készült belőle. Meggyből csak friss fogyasztásra és sütibe szedtem, nem főztem be, hiszen nem termett túl sok. A nyári körte egy áldás volt a babának, kilószám ette. Főztünk kompótot is belőle, de azért nem az örökkévalóságnak. Ágiéktól kaptunk finom, szaftos nyári almát és nektarint, sokat. Köszönjük az eklézsia nevében:-). A befőzést úgy oldottam meg, hogy a mosós-tisztogatós, megszakítható munkákat szép lassan elvégeztem, ha félre kellett tenni a gyümölcsöt, bepakoltam a hűtőbe és amikor jött a főzésnek a kimeregetős-dunsztba rakós, legkényesebb félórája, akkor összefogtunk a gasztronómia gyakorlati oldala iránt egészen nyitottá váló életem párjával, felváltva egyikünk gyerekezett, a másikunk befőzött. Nem volt egyszerű, egyedül ez sem ment volna.

Különben egészen hasznos holmi a botmixer! Jó kis házi gyümölcsleveket lehet készíteni a túlérett körtéből, őszibarackból leturmixolva, esetleg teaszűrőn leszűrve, jéghideg ásványvízzel hígítva. Kis poharakban jó sok adag gyűmölcspürét is szórtam a fagyasztóba a kicsinek, tízóraira-uzsonnára való adagokban. Desszertnek sem rossz a gyümölcspüré vaníliapudinggal, piskótával rétegezve, tejszínhabbal a tetején.

Szóval a nagy szövegek, elvek szépen megszelídülnek a hétköznapi rutin vasmarkában. Ti hogy vagytok vele?

Köröshegyen nyaraltunk

2011-08-14T10:03:00.086+02:00

Község a Balaton közelében

A Balaton déli partjának sekély(es)sége csak addig igaz, amíg egy borongós napon be nem keveredünk a Somogy dombjai közé.Ez a vidék Székelyföldet idézi, de a partközeli dombokról még jól látszik a tó.

Az Öreghegyen igen jó borok teremnek, a lankásabb, könnyen művelhető részek szőlővel vannak tele.A meredekebb oldalakon félig rideg tartásban szürkemarhák, mangalicák, lovak bóklásznak a villanypásztorok között.

A háromszáz-egynéhány méter magas dombról a kilátást a Balatontól északra fekvő hegyek szegik be.

Minden második ház eladó, de a legszebb kilátást kínáló helyeken puccos nyaralók is épülnek.

Program

Szerény érdeklődés mellett került sor az amatőr fogathajtó bajnokságra, sok indulóval Tihanytól Tabig. Voltak a fogatok közt lassúak, gyorsak, parádésak és szerények. Másfél-két perces köröket mentek a focipályán felállított akadályok között, szóval pörgős volt a verseny.

Kisvilág

Az Öreghegy egy löszdomb, benne szekérvágta mélyutakkal és vízmosásokkal, s aki ismerős erre, órák hosszat tud úgy sétálgatni, hogy még kánikulai napon is hűvösben maradhasson. Mi is ezt tettük. Helyenként alig derékig ért a partfal, s a napsütötte szélein vadvirágok nyíltak. Mint például a mezei zsálya.

Ez az év ott viszonylag esősnek számított, így a füves területek gyönyörű zöldek, dúsfüvűek, de kevesebb a virág, mint máskor. Azért találtunk vadkakukkfüvet, hoztunk is haza belőle fűszernek is, gyökereset is, cserépbe.

A gondozott szőlők közt kevés a cserjefolt, ahol mégis található néhány, ott a bodza és az iszalag párosa dzsungelt alkot. Szép dzsungelt.

A mély, árnyékos vízmosásokban fagyökéren apró gombák nőnek.

A lepkesokadalom idén elmaradt, de kis boglárkákat láttunk a szarvaskerepen.

Ez a pazar rejtőszínű jószág meg valamiféle tarlósáska lehet, hogy konkrétabban mi, az annyira szakfeladat, hogy nekem nagyon magas. Ha valaki tud, segítsen.

Csigaház

Kisporontyunk jókat aludt apja "erszényében".

A kis szürkemarha-bocik is hűsöltek a karámsarokban.

Amíg mi élveztük a kánikulát, hallgattuk a családtagok aggasztó híreit az aktuális hidegfrontról: az otthoniaknál a csatorna alig bírta elnyelni a vizet, mialatt mi napoztunk-pancsikoltunk. Aztán a Bakony felett megjelent a felhőtakaró. Felkészültünk a viharra, de a tetszetős felhőjátékon és pár csepp esőn kívül semmi rendkívülit sem észleltünk.

Másnapra azért hűvösebbé vált a levegő, élessé váltkl a Balatonon túli hegyek-dombok kontúrjai. A Tihany így látszott Zamárdiból a Balatontól való elbúcsúzáskor.

Hazafelé eltöltöttünk pár kellemes órát a zirci arborétumban. Átépítés zajlik, a terület egy része le volt zárva, földkupacokkal és dréncsövekkel megpakolva. Egy új vizes élőhely kialakításán dolgoznak, amit a Cuha patak részleges elgátolásával kialakított újabb tavacska körül fognak kiépíteni. Ennek ellenére jó volt ismét megcsodálni a kanyargó patakot, a hortenziákat, a hársfasort, a hatalmas fenyőket.

Az örökzöldek mellett láthattuk a botanikai hungarikumnak tekinthető szentendrei rózsát,

A legfőbb látnivaló nyár végén a Teleki-virág, amelyről saját fotóval nem tudok jeleskedni a pótaksik lemerült állapota miatt, de Gyurgyalagoknál, az Ilyen a természetünk blogban szép képet és részletes leírást találhatunk róla. A fotó is tőlük van. Nem semmi a Teleki-virágokkal körbeültetett rönkjátszótér!

Egérkommandó

2011-08-13T18:25:00.004+02:00

A vidéki életet azt hiszem, a magamfajtának találták ki, ezt bátran ki merem jelenteni hatévnyi megyeszékhelyi panelélettel a hátam mögött. Hiába volt csodás panoráma a kilencedik emeletről a pannonhalmi apátságra, attól még nyomasztó volt a tízemeletesben lakni. Egy felülmúlhatatlan előny azonban itt is megvolt: sosem volt egér a lakásban!

Bezzeg itt falun! Utóbbi időben (pontosabban az elmúlt három hónapban) valami ötször volt rágcsáló a házban, kétszer én is találkoztam a drágával. Emiatt azonban valami elképesztő egérfóbiában kezdtem szenvedni, ami még a meztelencsiga-utálatomat is messze felülmúlta.

Először az egér a kazánházban tűnt fel, a kukát túrta. Három nap után sikerült megfogni. Ekkor eltöltött a nyugalom, egészen addig, amíg abból a kredencszárnyból, amiben a szakácskönyveket tartjuk, ki nem ugrott a következő. A harmadik egér a spejzban volt, a stelázsi oszlopain közlekedett. Na, ettől már a szívszélhűdés kerülgetett tényleg. A negyedik anyucinál rágta össze a küszöböt, az ötödik a kanapé ágyneműtartójába begyurmaszolt pehelydunnában óhajtott tanyát verni. Ekkor már tényleg azt hittem, begolyózok. Letámadtam a gazdaboltot a faluban, és a következő egérfogókat szereztem, illetve vetettem be:

a.) egérragasztót

b.) hagyományos lecsapós egérfogót,

c.) „élve fogd el” egérfogót - ez se élve, se döglötten nem fogott el semmit a mutatóujjomon kívül-,

d.) egy fura egérfogót, amely egy tégla alakú fakockából áll. A fakockán van két lyuk, mindegyik lyuk felett egy rugós szerkezet, dróthurokkal. A dróthurkot egy erre kialakított horonyba madzaggal leszorítjuk, és a madzag mögé csalit rakunk. Az egér a csali elfogyasztása érdekében elrágja a madzagot, ettől a rugós hurok felcsapódik, és kitöri az egér nyakát. A téglalap alakú fakockában két ilyen akasztóhurok van, magyarul „kétszemélyes” az egérfogó. Azt nem tudom, hogy aki megkonstruálta ezt a szerkentyűt, miféleképpen gondolhatta, hogy egyszerre két egeret is meg tud ezzel fogni? Odamegy majd a másik egér a fogóhoz akkor, amikor a komáját döglötten látja a fogó másik fakkjában? Mindenesetre ilyen szerkentyűt még sose láttam.

e.) Cserép dióval.

A csalik népes választékát vonultattam fel: mogyorós Milkát, sajtot, szalonnát, babapiskótát, diót, sütit, házikolbászt.

A kazánházi és a kanapé-beli egér ezzel a kétszemélyes fogóval lett elcsípve, a konyhai a hagyományossal, a spejzegér ragasztóval. A küszöbrágót nehéz volt elkapni, nagyon tapasztalt jószág volt. Végül az ajtó alá kartonra kent egérragasztóval fogtuk meg, amikor kedvenc elfoglaltságát végezte: rágta a küszöböt, hogy ki tudjon menni a szobából. Elfogatása balesetjellegű volt, szerintem ismerte már az összes egérfogótípust.

Az egérinvázió után helyszíni felmérést végeztünk: hogy kerülhetett a lakásba ez a ménkű sok egér? A nyitva hagyott ajtón, ablakon?

Végül kiderült az egyik ok: a kazánházajtó alatt háromcentis hézag van, ott érkeznek ezek a drágák az ígéret földjére.

A másik ok: nincs macskánk! A cicánkat a szomszéd már egy éve átcsábította magához, ott szobacica lett, nem egerész. Amikor még nálunk tanyázott, sosem merészkedett egér a lakásba, mert mindig a küszöbön ült, és az egerek a tájékát is messzire kerülték a bejáratnak. Idővel aztán megkutyásodtunk, és abban a tévhitben voltunk, hogy ahol kutya van, ott a macskának nincs ugye helye. Ennek megfelelően nem is gondoltunk arra, hogy macskával oldjuk meg az egérhelyzetet. Mindenesetre először is az ajtó alatti hézag került eltüntetésre. Arról meggyőződhettünk, hogy a két kutya ki fogja nyírni a macskákat a ház körül. Hiszen a hozzánk tévedő macskákat olyan ádáz módon kergetik mindig!

Lacira azonban a munkatársa valahogy rábeszélt egy kismacskát. Az egyik vasárnapon meg is hozta az ipse az állatkát egy dobozban, aztán elslisszolt. Gyors távozásának meg is volt az oka. Ugyanis a dobozban három teljesen egyforma kiscirmos lapult… Nyunyi persze teljesen belelkesedett, Laci meg fogadkozott, hogy megneveli a kutyákat, hogy ne egyék meg tíz percen belül uzsonnára a három szőrgombócot. Neki is fogott az ebokításnak, söprűnyél segítségével. És sikerrel.

Zsömivel egyszerűbb volt a helyzet: ő alapvetően egy nagyon ragaszkodó, de eléggé hízelgő, idegenbarát kutya. Szerintem a macskákat a gazdik valamiféle „kihelyezett tagozatának” tekinti, de már szinte kisajátította őket. Szegény kicsikék először szörnyen féltek tőle, a kutya meg mint valami apuka állandóan loholt utánuk, leste, hogy mit csinálnak, de nem bántotta őket. Ha otrombán játszott volna velük, a macskáktól a szemébe kapott pesszegő fújások mindig megijesztették.

Roxi, a másik eb azonban nem ilyen egyszerű eset. Ő ugyanis originál házőrző kutya, magyarul: harap, az idegeneket, kóbor kutyákat vadul támadja, már a telekre tévedt vakond, nyest, pocok is esélytelen vele szemben. Jellemesebb, csemegével nem korrumpálható. Ezért napközben, ha otthon vagyunk, kénytelenek vagyunk megkötni, mert a kapun túl tőle senki sem léphet be rajtunk kívül. Azonban ha mindenki elmegy hazulról, illetve éjjel visszakapja a szabadságát, és vigyáz a házra. Na, tőle aztán lehetett félteni a kiscicákat, neki a macska alapesetben csak betolakodó lehet! Itt is söprűnyél mellett szoktattuk őket össze.

Roxi azt látta, hogy a Zsömi se szedi szét a macskákat, és szerintem ezért is nem bántotta őket eddig. Remélem nem is fogja! Mindenesetre szemtanúja voltam, hogy elég ostobán játszik velük: a fogai közt hurcolja őket. Így amikor szabadlábon van, a macskák felköltöznek a fa tetejére, vagy bebújnak a pince vakablakába, ahova nem tud a kutya utánuk menni. Ha látom, hogy a macskákat vegzálja, mindig adok neki.

Lett három, némileg kutyakonform macskánk. Illetve a Roxival kapcsolatban lehet ezt a „kutyakonformot” kijelenteni, a Zsömivel a kapcsolatuk már túlmegy a kutyakonformitáson. És ezen fel is háborodtam kicsit magamban. A várt egérfogás helyett nap mint nap ilyen és ehhez hasonló látványok fogadnak:

Zsömi alapvetően egy lusta disznó, a lábtörlő a kedvenc helye az ebéd utáni szendergés végrehajtásához. Az utóbbi két hétben a macskák is csatlakoztak hozzá: egérles helyett a négytagú egérfogó bizottság békésen döglik a lépcsőn, az ember csak a nyakát törve tud bejutni a lakásba. A kutya, ha meglát, fél szemét kinyitja, egyet csap a farkával üdvözlés címén, a három cirmos meg mellette és rajta fekszik, úgy durmolnak.

A másik változatban a macskák meg a kutyát tekintik játékszernek, a hátára másznak, a fülét ráncigálják, húzzák, vonják, amíg az meg nem unja.

Egérfogás nuku. Egerészet helyett így kutya-macska barátság bontakozott ki, ami kis háziállatkáink egész napját kitölti. Tőlük mindenféle rágcsáló nyugodtan végzi egészségügyi sétáját a tyúkok búzáját meg kukoricáját dézsmálva. Azért igen remélem, hogy ha a macseszok kicsit nagyobbak lesznek, az egérkommandó érdemben is beindul. Meg is bolondulnék, ha megint egér jönne ki a kanapé alól!

Megint a mákról

2011-08-07T16:51:00.007+02:00

Nemrég szüreteltük le a mákokat. A gubók közt voltak kicsik, nagyok, közepesek, mindenfélék. S ebben van valami érdekes? Hiszen tavaly is ugyanilyenek voltak, és akkor ezt már kiveséztem egyszer. Igen ám, de akkor csak a tavaszi mákkal kapcsolatos tapasztalataimat írtam le. Idén és a múlt évben azonban már három ütemben vetettem: egy adagot ősszel, egyet januárban, egyet meg kora tavasszal. És mivel a mák nevelgetésének mindennapi részleteivel nem valami sok könyv meg netes oldal foglalkozik, megosztom a tapasztalataimat

Az első vetési turnus tehát tavaly ősszel, valahogy október-november táján volt. Az ágyást tesómnál alakítottam ki, ahol nem kellett kiszántástól tartani. A föld az őszi esők miatt tisztára sárgalacsinos volt, alig tudtam takarni a magot, olyan sekély ágyásba voltam kénytelen vetni. Pedig sógorom lelkesen fel is ásta hozzá a földet, hogy puhább legyent. Az elvetett magok igen hamar kikeltek, még arra is volt idő, hogy kiritkítsam a sort. A kis mákok decemberre olyan ujjnyiak lettek. Nem takartam őket télre, csak kíváncsian lestem, hogyan fejlődnek. A hidegtől mintha beragadtak volna a földbe, de nem fagytak meg, sem nem rohadtak, csak szolidan meghúzták magukat az évelőágy árnyékában.

Tavasszal meg mint a bolondgomba, nőni kezdtek, még egyszer ki kellett ritkítani a végleges távolságra, tövenként tíz centire. Márciusban már vagy harminc centi magasak voltak.

Április végén kezdtek nyílni. Fehér virágra számítottam, ehelyett csodás, bíborszín-fekete virágok fejlődtek a nagy, eleinte fejnehezen bókoló bimbókból.

Jó korán – beérett, tesóm a helyét már régen feltörte másodvetésnek. A lényeg azonban a termés! Teljesen beigazolódott, hogy az ősszel vetett mák virágai még azelőtt kinyílnak, hogy a máktokbarkók, ezek a főgonoszok rajzani kezdenének, és ellenállhatatlan ingert éreznének, hogy összeböködjék, összetojják, telepetézzék a gubókat, amik így csak kukacot teremnek. Alig volt egypár hibás gubó. Azt nem tudom, hogy tesóm kifejtette-e azóta a mákot, de a gubójában így is jól eláll. Andrist láttam zörgőzni egyik nap egy jó naggyal zörgőzni, szóval a jó termés mellett az alternatív felhasználási lehetőségeket is megtaláltuk…

A második kört januárban, egy enyhébb téli napon vetettem el, zöldborsóval együtt, ezt is tesóm kertjében. A talaj a mélyben még fagyott volt, de a teteje művelhető, csak egy kicsit ragancsos. A fagy és a kemény föld ellenére ez is hamar csírázni kezdett. Egyszer ritkítottam, aztán csak békén hagytam. Március legelején olyan 10-15 centisek voltak a kis növénykék.

Sógorom gaznak nézte, és nekiesett a kapával. Egy fél sort még sikerült megmentenem előle, de minek? Májusra inkább valami mákbarkó-tenyésztelepnek nevezhettem volna ki, mint normális kerti ágyásnak.

Egy darabot nem lehetett a gubókból leszedni, mind teli volt kukaccal.

A harmadik ágyást már a saját kertünkben alakítottam ki. Ide márciusban hintettem el a magokat két nyolcméteres ágyásba. A tapasztalatom a tavalyiéhoz hasonló: gyors csírázás, ritkítás kell, kapálás, aztán hadd nőjön. Júniusban kezdett virágozni.

Volt rajtuk barkó, de nem több, mint tavaly: magyarul: a gubók nagy része tűrhető, de van köztük beteg is. Szóval teljesen átlagos képet nyújt, de mindösszességében mégiscsak lehangolót az őszi mákéhoz képest.

Az is probléma volt, hogy nem egyeltem kétszer, csak egyszer. Március végén már ilyen kefesűrű, végtelenbe vezető párhuzamos jellegű sorokba ment át az egész vetés.

Így a növények eléggé elaprózódtak, a terméseik sem túl nagyok. Az altanulság az, hogy ezt az aránylag nagyra megnövő terményt szívfájdalom nélkül ki lehet egyelni, és eleve jó ritkásan kell vetni. Az egyeléskor kitépett növények kiváló mulcsanyagot adnak.

A főtanulság meg az, hogy kár a tavaszi mákkal kezdeni. Akármilyen vegyi anyaggal, biomódszerrel, sziromleszedéssel, hintőporozással próbáljuk megfékezni a barkókat, nem megy. Csak úgy lehet legyőzni őket,ha versenyt futunk velük időben: ősszel kell vetnünk.

Az őszi mák magja minden vetőmagboltban kapható, egy zacskóban irdatlan adag van, s csak egyszer kell megvenni. A későbbi években a termésből félretett egy-két szép mákfej bőven ellát minket vetőmaggal. A fajta neve Zeno.

Van azonban olyan kertészkedő is, aki ősszel is csak közönséges mákmagot vet, hisz a mák nagyok igénytelen, áttelel. Így a tavasziból őszit lehet csinálni. Tesóm vetett már bolti edd-meg mákból is, korrekt termést kapott.

Az őszi mák vetése szeptember közepétől október közepéig lehetséges, így még van egy bő hónapunk, hogy kinézzük a helyét a kertben. Én is kisasoltam már egy kellemes parcellát, amin per pillanat még letermőfélben levő csemegekukorica ácsorog. Ezt a kis területet kivonom majd a szántás alól. Két sort tervezek, abból pont kijön az a mákmennyiség, ami nekünk egy évre elég.

És hogy miért propagálom ennyire a mákozást? Minden gyanúsítgatást megelőzve nem alkaloidizálva bemákolni akarok, hanem a gyomromat szeretném kényeztetni elsőosztályú mákos tésztával, kaláccsal, mákos sós sajtos rúddal. Sajnos a boltokban, közforgalomban kapható mákok 99 %-a nem megfelelő helyen tárolt, kínai, avas, szemetes. Különösen az előre ledarált máktöltelék undorítóan csípős ízű. Sokan azért utálják a mákos dolgokat, mert még nem ettek szerintem idei, megfelelően tisztított, frissen darált mákból készült édességeket. Igaz, jó minőségű mák kapható a piacokon, kilónként minimum 1500 forintos áron… Ezért is biztatom minden olvasónkat: ha tényleg jót szeretne enni, akkor próbálkozzon meg ezzel az amúgy igen egészséges olajos maggal, biztosan nem bánja meg. Én mindenféleképpen vetni fogom idén ősszel is!

Augusztus és szeptember virágai

2011-07-29T22:33:00.003+02:00

Jön az augusztus, s ez a hónap virágszegény lenne, ha nem ekkor fordulnának teljes pompába a szinte őszig virító magas évelők. Közülük a királynő szerintem az árnyékliliom. Kékes levelű változatát valamiért a garázdálkodó csigák is megkímélték.

CsakBeának ígértem egy képet a vajszínű ördögszemről, amit a virágágyásba fogadtam, de azóta nagyon megbántam. Agresszív, csúnya szörnyecske lett belőle, már fenem a tövére a nagykapát.

Magról spontán kelő, igénytelen egynyári virágaim sora az amaránttal és a cinkék által ültetett napraforgóval gyarapodott. A borágó is ilyen, de már levirágzott, most épp másodveti magát.

Az évelők közül ugyanilyen önelvető lustakerti virág még a kokárdavirág. Idén sok tő kelt, de jól besűrűsödtek. Rengeteg apró, tarka virágfej csalja a rovarokat.

Tigrisliliomaim legszebb formájukat hozzák.

A szép nyáreleji évelők már szabin vannak, visszavágva pihennek. A kúpvirágok, kasvirágok, cickafarkak és a sásliliomok nyílnak még, a rózsák a második virághullámon esnek lassan túl.

A sudárzsálya megtalálta végleges helyét a napos ágyásban a többi zsályaféle és a rózsák között.

Bimbósodik a sisakvirág, célozgat az ősz közeledtére.

Tervezzük? Fejlesztjük? Fejlődik!

2011-07-29T16:37:00.005+02:00

Nemrég újraolvastam a kertes füzetemet (analóg privi blog), jó kis nosztalgiázásra adott ez az olvasgatás alkalmat: milyen is volt az építkezés, a kert betelepítése kukoricaföldtől családi kertig. Végül kedvem támadt megírni egy visszatekintős posztot. Annyi tanulságot szűrtem le a visszaolvasásból, hogy a kertezés csak félig tudatos hobbi, a kiskertünk részben tervezett, részben tervezetlen, sőt tervezhetetlen, hasonlóan a mindennapjainkhoz. Bizonyos részei úgy alakultak ki, hogy ötlet követett ötletet, más kis sarkok a növények puszta megkívánásából, megszerzéséből és beültetéséből alakultak ki. Csak többéves használat után állt össze, hogy mit akarunk a kertünktől. Szerintem ezzel sokan vagyunk hasonlóképp.
Amikor építkeztünk, akkor sok otthonteremtős újságot forgattunk, és azt vettük észre, hogy a marketinggel egyre inkább megdolgozzák az agyunkat, miszerint tervező nélkül, profi kerttervező-kertépítő nélkül, automatikus öntözőrendszer és fűnyíró robot nélkül még egy árva fűmagot sem "érdemes" elvetni, mert ilyen-olyan elveknek, trendeknek nem fog megfelelni. A nyolcvanas évek szakkönyvei sokkal józanabb hozzáállásúak voltak. Feltételezték, hogy a telektulajdonos a szakirodalom alapján képes lesz eldönteni, mi hova kerüljön a kertben és ehhez megadták a könnyen érthető alapelveket, amelyekre napjainkban is bátran lehet támaszkodni. Erre jó példa az örökzöld, Zatykó-Draskóczki-féle Nagy öröm a kiskert., ami biztos, hogy sok kertbarát polcán ott csücsül és figyel. A mi kertünk kialakításakor igazából nem voltunk semennyire sem tudatosak, menet közben találtuk ki a kert különböző pontjainak szerepét, öt éven át ültetgettünk ide-oda meg össze-vissza, aztán egyszer csak kezdett minden összeállni.

2003

Ebben az évben a telkünkön takarmánykukorica nőtt, az év nyara végén bevezettük a közműveket. Ősszel Jani hazasétált Óvárról egy köteg gyümölcsfával, én pedig rendeltem az egyik csomagküldős kertészetből öt díszcserjét, ezeket a telek hátsó széle előtt ültettük el. Megépítettünk egy kis fészert.

2004
A gyümölcsfák és a cserjék megéledtek, de gyatrán fejlődtek. Még ültetni sem tudtunk normálisan.
Ekkor még főleg cserépben kertészkedtem, mert szolgálati lakásban laktunk. Igaz, annak a kertjét rengeteg egynyárival virágosítottam be és tovább gondoztam az ott talált évelőket - szaporulatuk aztán a mostani kertemet gazdagította. Elkezdtem pozsgásokat nevelgetni meg évelőmagoncokat, tujapalántákat dédelgetni, fogalmam sincs, miért.Mindenesetre a kezdő kéz szerencséje segített és az új tapasztalatok sok örömet szereztek

Vettünk egy zsák fűmagot és elszórtuk a többé-kevésbé elegyengetett talajon, szintén a telek hátsó részén. Hiányosan kelt és istentelenül begazosodott, végül Jani a dzsumbujt jobb híján kénytelen volt kézi kaszával lekaszálni (Ez azóta is látszik a gyep minőségén, de legalább fajgazdag.) Anyunál tavasszal bujtással szaporítottam orgonát, labdarózsát, díszsomot és babarózsát, ezzel teljessé vált a telket hátul lezáró cserjesor.
Az épülő ház padlásfödémjéről nézve ősszel így festett a kert és környezete:

2005
Beindult az építkezés, az év végére szerkezetkészen állt a ház, terasz, lépcsők, szigetelés nélkül, belül csak a puszta falakkal. Ó, de büszkék voltunk rá! Ezután jött a nagyja: vakolás, gépészet, aljzat kialakítása...
Az év telén különleges virágaim nyíltak a szolgálati lakás egysoros ablakain:

Leiskoláztam az akkor 15 cm-es tujapalántákat a telek bal hátsó sarkában.

Az előző évben beültetett cserjék elé egy kis évelő-nevelőágyást és egy fűszerkertet telepítettem. Nyár végén vettünk egy akciós hársfát, ami már akkor vagy 4 m magas volt, de a földlabdáját kibontva alig volt gyökere. Nagy gödörbe elültettük, sokat locsoltuk és végül megmaradt. Elkészült a házhoz a terasz.

2006
Nyárra a ház szerkezetkész volt, lépcső-terasz nélkül, belül csak vakolt falakkal, burkolatok nélkül. Karácsonykor költöztünk be, akkorra sikerült lakhatóvá tenni.

A gyümölcsfák erősödtek ugyan, de a silány talajba kevés trágyával ültetés miatt csak lassan fordultak termőre.

Az eddig csak halomban álló komposztot megelégelve az építkezés maradék deszkáiból Jani ácsolt egy masszívabb, keretes komposztálót a telek sarkába. Helyet kellett készíteni Vaki kutyánknak is, úgyhogy Jani épített egy 5X5 m-es kennelt.

A ház mőgötti napsütötte részen kialakítottam egy virágágyást, akkor még csak az áttelelő pozsgás növényeim részére, majd ide kerültek a melegkedvelő évelőim.
A cserepes pozsgásgyűjteményem tovább gyarapodott.

2007
Szilvafákat, diófát telepítettünk. Kialakítottuk a fészer mögött a favágó-fatároló helyet, hiszen nagyobbrészt fával fűtünk.

A hátsó évelőágy, tulajdonképpeni nevelőágy akkor volt a csúcson, innen kerültek át a virágok később az előkertbe. A helyén most az eperágyás található.

Ezen a tavaszon vettem meg egy könyvturkálóban talán 300 forintért ezt a könyvet, ami fellelkesített és kicsit talán tudatosabbá tett. Volt a sok különleges, egy adott stílusnak megfelelően berendezett kert között - pl. japánkert, mediterrán kert, tetőkert, stb. - egy mintaterv benne, "olcsó családi kert" néven, ami pont a mi igényeinkre szabható volt, magról nevelt gyeppel, évelőkkel és dugványról nevelt cserjékkel, kertvégi zöldségessel. Ez az az alap, ami keretet adott az akkori elképzeléseinknek. Ilyen skicc volt az iránymutató:

Telkünk hosszú és keskeny, az erre a formára alkalmazott rajz 45°-ban elforgatott kertépítészeti elemeket és hullámosan kanyargó ösvényeket javasolt vizuális okokból, ezt nem valósítottuk meg. Viszont ekkor kezdtünk el a különböző helyek szerepén gondolkodni:
-pihenős-játszós rész a ház mögött,
-kis lábtengó-és focipálya középen balra,
-veteményes és gyümölcsös leghátul, amelyet dupla sövény (tuja és alacsony, lombhullató cserjék) választ el a gyeptől
-fatároló-favágó hely a fészer mögött,
-esővízgyűjtő akna oldalt,
-normális, dísznövényekkel és cserjékkel beültetett előkert és virágágyások a ház körül
-kis fűszerkert a konyhához közel
-cserjék és szőlő a telekhatárokon, egy sor karcsúbb fenyőfa a temető felőli oldalon, hogy elzárja a belátást
- a gyepfelületekbe mutatós szoliternövények
Aztán nekiálltam a 15 napos próbaverziós Garden Planner programmal játszani, és lassan összelegóztuk a tervet, amiről ma már tudjuk, hogy ebben a formában nem fog megvalósulni.

2008
Megnagyobbítottuk a zöldségeskertet, ekkor nyerte el végleges, négyparcellás szerkezetét. A ház körül elkészült a térköves járda és az előkert virágágyását is beültettük. A fotók egy évvel későbbiek.

2009
A zöldségeskertet leválasztandó, tujasort és előtte évelőágyást készítettünk . További virágzó díszcserjéket ribizlibokrokat ültettünk. Most már többé-kevésbé elkülönült a kert pihenést szolgáló és gazdasági része.

2010
Egészen belaktuk a megnagyított zöldségest.

Magastörzsű fekete ribiszkékkel, Húsvéti rozmaring almafával gazdagítottuk a gyünölcsválasztékot. A nagy gyepfelületbe szoliterként gyönyörű, óriásvirágú bordó mocsári hibiszkuszt ültettünk

2011
A 2007-es jegyzék jó része már megvalósult és kiderültek a hibák.

Az előkertben teljes méretűre nőttek az évelők. Már csak a szép fakerítés hiányzik.

A gyümölcsös már magasságában is keretet ad a kertnek, a cserjeszegély kifejlődött.

A hársfa a lehető legrosszabb helyen áll, de már mutatkozik a koronaformája. Arra gondolok, ez a fa akár túl is élhet minket, 5-600 esztendő az élettartama, és elvileg faóriás lesz. A szomszédai most paradicsomok és uborkák...

A zöldségest leválasztó cserjesor és évelőágy jó ötlet volt, két év alatt szépen bedúsult.

A ház mögötti ágyás napfénykedvelő magas évelőkkel van tele. Az ágyásszegély és a járda még hiányzik.

Közös karácsonyaink emlékéből állt össze a kis fenyősorunk, még nem takar egészen. Ha kezdettől tudatosan terveztem volna, biztos, hogy jóval több és többféle örökzöldet ültetek a kertembe, a sok lombhullató miatt télen bizony elég szegényes az összkép.

A terasz korlátja még nem készült el, dézsás és cserepes növények helyettesítik.

A kert összképe végül is így mutat. A sok faanyag magyarázata az, hogy Jani pergolaépítésre készül lelkesen, amit egyszer majd egy posztba is foglal. Nincs a képen a kavicskupac, a nagy halom maradék tégla és a favágó helynél a rumli. Jótékonyan takar a ház és a fészer.
Kertesblogger társaimat és olvasóimat kérném, ha van kedvük, írják le posztban vagy kommentben saját kertjük sztoriját. Érdekel.