2014. december 5., péntek

Advent n(y)álunk

Eltyúkosodtam, vagy inkább tyúkanyósodtam amióta gyerekeim vannak, ráadásul az ovis hónapok során még szülői munkaközösséges bebuzdulásba is keveredtem, gyeses elhülyülésem enyhítendő eleven gyermekem megítélését javítandó. Szóval az ovis karácsonyi vásáron szert tettem egy csomó horgolt csipke apróságra és kitört rajtam a dekorálási őrület. 

Tesóm odaadta a ritkán használt ragasztópisztolyát, azzal követtem el az adventi koszorút, nem használt, nem mutatós faangyalkákból sorakoztattam fel a család kiskorúit amúgy szimbolikusan. 

Ráadásnak kültéri égősort is kinyavalyogtam a költségvetésből, amit aztán nem bírtam normálisan lefotózni, csak így. 
Janit pedig belehajszoltam abba, hogy a Jóistent vagy a gyermekek világba vetett bizalmát piros kabátos, nagyszakállú formában szolgálja. A szakállat Bali moshatatlan kakifoltos elhasznált bodyjából követtem el, szintén ragasztópisztollyal, munkaruhát az oviban adtak.
Az oviban pedig a télapóvá változott jóemberem egy kedves kollégával parolázhatott, mint valami nagy szerződést aláfirkantott politikus.  A szemüveges a mi emberünk.
Lehet, hogy ez lesz a gyermekem lelkét összeomlasztó kompromittáló fotó a nagy konspirálással leszervezett, titokban tartott mikuláskodásról. Csak ki ne derüljön, miért is kaptuk azt a villányi fehérbort az óvónéniktől... Jópofák ezek a szülői teendők, azok igazán. Nekem meg agyamra megy a sok női szerep igazán.