2015. július 6., hétfő

Lókötőnek lékötőt

avagy a lusták lekvárjáról

Harmadik éves a málna-, ribizli és josta-ültetvényünk. Tavaly már kóstolgattam a fanyar, pikáns bogyókat, ősszel jó vastag mulcsot kaptak ( a kerti godzillává vált és felszámolt, ágaprítón ledarált tujasort kapták ajándékba takarónak), idén pedig bőségesen adott munkát a szüret. 
Bár csak egy kis eldugott zugban növekednek ezek a kerti kincsek, de jó kis érlelő, délelőtti napot kaptak, úgyhogy rengeteg idén a termés. Néztétek a kilós árát a piacon vagy a multiknál? Elképedtem,  nem gondoltam volna, hogy a különleges minőségű színhússal vetekednek. Forintosítva ők adják a legkevesebb munkával az egyik legnagyobb értéket.

Ha csak pár tucat négyzetméteres lenne a kertem, biztos málnából meg ribiszkéből lenne a sövény. Azt hiszem, az érésidő vége felé járunk.  A fekete ribizli már potyog. A szedés végén a mulcsot jól megpöttyözték az érett szemek.


Szóval itt volt vagy nyolc kiló ezekből a szépségekből vegyesen, meg egy kevés meggy is a mama kertjéből. Lekvárrá akartam transzformálni könnyen, gyorsan, kevés takarítással. Még a ribizli szemezésén is vacilláltam, de a kocsány förtelmes keserű, megkóstoltam. Gondoltam, jobb kiszedni, mert elronthatja az egész lekvárt, ha belekerül a fazékba. Beleszórtam szép sorjában mindet az anyóscsók gyümölcscentrifugába, kifacsartam, aztán a tartályban maradt cuccot még egyszer kicentrifugáztam. Így is igen szottyos volt, úgyhogy sűrű szűrőn még jól ki is préseltem, amíg szinte csak a mag maradt vissza. Az így kapott levet pektin sűrítővel és sok cukorral jó sűrűre főztem. 

Tudom, hogy tudatos ember nem cukroz, nem adalékoz, nem is főzi a gyümölcsöt órákon át, mégis szuperfinom, elállós és vitamindús lekvárt rittyent össze. Az a baj ezzel a teóriával, hogy nem működik. Vagy soká főzzük, akkor steril lesz és eláll, de veszít a vitamintartalmából, vagy be kell vetni valami sűrítő praktikát, (pl. agar-agar, pektin, stabark) ebből a legkisebb rossz szerintem a kész pektin. 
A történet végére megtelt az ágyneműtartó láda. Tíz üveg finom vegyes ribizlilekvár várja, hogy lehiggadjon és a polcra kerüljön. Tavaly csak három üveggel került, pillanatok alatt elfogyott. 
Igaz, hogy lustalekvárnak hívom, mégis beletelt az egész nap, mire a kétféle ribi és a baráti körük lekászálódott a bokorról, leszemeződött, megmosódott, ledarálódott, megfőtt, üvegbe csobbant és a lekváros üvegek végül nyugovóra tértek a ciha közt, de mégis megérte a fáradságot.


2015. július 5., vasárnap

Nyárközepi tarka

 Betört a kánikula és kis családom összes tagja nagy szuszogva sziesztázik, minden fekhelyet elfoglalva, így a legjobb, amit tehetek, az a blogolás. Jani kész van a téli tűzifa betárazásával, most már a nagyja fedett helyen szárad. 


 Nyár közepéhez közeledve már kisebb a virágözön tarkasága, most jönnek sorra az  elegáns évelők meg a cserjék. Pirosak, fehérek, rózsaszínek kavalkádja. Harmonikus lenne, de a fű már kezd sárgásra váltani. Hogyne tenné, magzik fel benne az útifű meg a katáng.
 Fáklyaliliomok. A színátmenet miatt szeretem, akármilyen rövid ideig is tart.

Füzérajak, elragadó ritmusban.

 Hortenzia, most már biztos, hogy őszig gyönyörű lesz, megszáradva és elhalványodva is.

 Liliomok

 Magról kelő, szanaszét megjelenő mályvarózsák

Törökszegfű, csupa energia
Újdonság az ablakládába ültetett szagosbükköny, az illata könnyű és édes, mint az estikének vagy a petúniáknak. Úgy tűnik, érdemes lesz a magjait begyűjteni.

 A zöldséges kissé már dzsungelszerű. Nem kapálok, csak a nagyja gyomokat húzgálom ki. Kisebb kirándulással ér fel a behatolás ebbe a káoszba, de megéri, mert cukkinivel, patisszonnal, uborkával, répával vagy karalábéval, nyíri spenóttal megrakodva mászom ki, mikor mivel. Lusták lettünk a  fűnyíráshoz, mert már nem férünk be mulcsozni. 
 Azt főzöm, amit találok, nem azt, amit kívánok. Ez a rugalmasság szükséges ahhoz, hogy jóban legyek a  kertemmel. Jó, a rántott cukkiniből már elég, jöhetne a lecsószezon.
 Van szerencsére segítőm is.