Édes egyetlenkém
Értem ezt a feketeribizli fásdugványozásából megmaradt egyetlen szem ribizlitőre. Tavaly augusztusban kiválóan fásdugványoztam nyár végén, ahogy a nagykönyv leírja:
Kikészítettem a megfelelő eszközöket,
gyökereztetőporoztam:
biztosítottam a megfelelő páratartalmat.
Kikészítettem a megfelelő eszközöket,
levágtam a megfelelő dugványt:
gyökereztetőporoztam:
Szegény dugványok télen kintfelejtődtek a mínusz tizenhét fokban a kapás pléhsufniban, mégsem lett bajuk, tavasszal a nyolc dugványból hét fejlődésnek indult. Aztán jött a kis fenevadam:
és hüpp-hüpp-hüpp, barba trükk-valahogy eltűnt öt dugvány. Maradványaikat a láda alatt, a terasz szélén szedtem össze. Kis leányom felhúzkodta a túlélőket.
Egyetlen dugvány maradt meg, az szépen fejlődésnek indult. Azonban alapos vizsgálat után rájöttem, hogy ez nem is feketeribizli. A ribizlidzsungelben véletlenül a Blanka fehér ribizliről is szedtem le egy hajtást, ez bekerült a dugványozandók köré. Ez élte túl a törökvészt. A tő mellett még látható néhány szármaradvány.
Így feketeribizli nincs, ősszel kezdődik újra a dugványozás, csak sikerül már valamit összehozni néhány év alatt.
Túra hármasban
Elég régen jelentkeztem, ennek ő az oka, ugyanis októberben világra jött a legkisebb legénykénk, Kristóf. Jó termetes kisember, s a család legkisebbjének élethelyzetéből következően igazán társaságkedvelő, valódi kis fészekfentő.
Szóval három a fiú nálunk, Annyian kérdezték, bánom-e, hát nem. Annyira hamar egy csapat lett belőlük, mint amennyire hozzászoktam, hogy a felmosószett végképp, örökös bútordarabként begyógyul a slozi sarkába... Szóval nálunk zajlik a nagyélet: dohányzóasztal helyett trambulin, ajtófüggöny helyett lógós boxzsák, lábtartós puff helyett ugrálólabda, satöbbi.
lököttek
A kicsi friss levegőből igazán nem szenved hiányt, kénytelen volt felvenni a nagyok ritmusát. Tegnap már egy kicsit túrázni, hóvirágot nézni is eljött velünk.
Kötelező stíluselem a napszemcsi és a mancs őrjárat. Menci, mem?
piros rugalmas finom
Az idei kemény tél nyomát -volt, aki jégkorongozott is a folyón- még őrzi a Mosoni-Duna partjait szegélyező jégsáv.
A hóvirágok még csak bimbósak, a legnaposabb részeken látni pár nyíló szálat.
A hódok nyomait viszont rengeteg helyen láthattuk, a Kálnoki-érben megtaláltuk a várat, azaz a hódgátat is, ami három kis érre terelte szét a mellékágat.
Persze begyűjtöttünk mindenféle erdei kincset, úgymint hódrágta uszadékfát, villás bodzaágat, lyukas csigaházat. És rendben van így.
Hát ez az a híres?
Még két éve kaptam anyósomtól egy CBA-s liszteszacskót legumizva. Azt mondta, hogy egy érdekes féle dughagyma van benne, ő már évek óta ülteti. Rengeteg van belőle, másfél évig tárolható. Ő a második szomszéd Magdus nénitől kapta, aki már három éve meghalt, neki meg a fiának a sógornőjének az anyósának a bérmakeresztanyja küldte Ámerikából, csoporthagyma a neve...
Olyan kis tojásdad, se nem lila, sem nem vöröshagyma-féle nagyobbacska dughagymák lapultak a zacskóban. Elültettem, a CBA-s zacskónyi (kb 20 deka) hagymából egy teljes gyümölcsösrekesz hagyma lett.
A szokott elduggatás után nem egy szimpla száracska emelkedett ki a talajból, hanem egy zöld pomponféle.
Igen jó volt, mert egycsokornyi gyenge zöldhagymához elég volt egy ilyen pamatot kiemelni, mindenkinek elég volt egy reggelihez, igaz ezek a kis hagymák nem voltak óriásiak. A növények magassága fele volt a mellettük növő makói hagymákhoz képest. Gyorsan letermettek, augusztus elején már fel lehetett ásni a sorukat, a helyükre lucerna került. A kiszedett hagymát letisztogattuk, a végeredmény mennyisége minket is meglepett. Sok, jó formájú, aránylag kicsi hagyma jött össze, egy teljes rekesznyi. (A hagymák tetején levő fokhagymát a méret érzékeltetése végett tettem oda.)
Nem is foglalkoztam vele, gondoltam, egy új zöldségféle a kertben, biztos finom, a dughagymájából teszek majd félre jövőre, ez jó fajta.
Nem is foglalkoztam vele, gondoltam, egy új zöldségféle a kertben, biztos finom, a dughagymájából teszek majd félre jövőre, ez jó fajta.
Egyik nap sülthúsrecepteket nézegettem a neten, és sokkoló felfedezést tettem. A csoporthagyma nem más, mint a híres-neves mogyoróhagyma avagy salottahagyma. Erényeiről számos helyen számtalan magasztaló sort lehet olvasni, sztárséfek receptjeit, megdicsőülését a francia konyhában. Szegény hagyma! Hát én nem viselkedtem vele az erényeinek megfelelően. Itt leírják, hogyan kellene szegényt kezelnem. Nem úgy hámoztam forró vízzel, pároltam és jegeltem, ahogy leírják. Csak olyan hétköznaplós-magyarosan főztem vele. Hamar rájöttem, hogy az íze gyengédebb, a textúrája másabb: sosem fő úgy szét, mint a közönséges vöröshagyma. Így elkezdtem ennek megfelelően használni, anélkül, hogy tudtam volna, hogy a hagymák királyát rotyogatom a piros zománcos lábosban. Ez nem gasztroblog, de leírom pár sorban, mire használtam - használom - ezt a titkos, rejtőző nemest:
- először csak a mérete miatt kezdtem el használni a reggeli szalonnás tojásokhoz. Idén nagyon nagyok lettek a vöröshagymák, ezekből a kisebbekből egy tálba elég volt pont egy darab, nem kellett a nagy hagymát megvágni úgy, hogy a fele megmaradt. Nos, itt lehetett először érezni, hogy nem olyan brutál erős íze van,
- magyaros levesekben, rántás alá semmi íze nem volt, de a húslevesben jól kiadta kellemes ízét, itt most éppen a húsgombócokban bizonyít:
- a magyaros főzelékekben nekem nagyon ízlett,
- a magyaros húsételekben, pörkölt- és paprikásfélékben leszerepelt. Sokat kellett pucolni, íztelen maradt az étel. Mivel szilárdabb a szerkezete, mint a közönséges vöröshagymának, nem főtt szét az ételben, hagymadarabok voltak a pörkölt alatt, amit utálok,
- a sikersztori viszont a rakott és főleg a rizses ételeknél ment. Nem tudtam egy olyan ételt mondani, amiben ez a hagymácska ne lenne jó! Kellemes íze itt érvényesül igazán,
- ecetes savanyúságokban gyenge, eltűnt az íze, viszont a friss, kevert, öntetes salikban igen finom, szuper csemege, nem büdös és nem gyomorgyötrő. A krumplis salátákhoz viszont ez kevés, ízetlen.
- csirke-és pulykahús elkészítésénél (pl. pácok, szószok) verhetetlen, csak arra kell figyelni, hogy elkészítéskor darabos marad, ezért ilyenkor mindig reszelem.
- a "pékné" módon készült húsoknál nagyon jó. Nekem a közönséges hagyma mindig szétmállott sütés közben. Mivel ez szilárdabb húsú, egyben maradt, sokkal gusztusosabb lett az étel.
- és hát nálunk a bébipapik királya lett, finom ízt adva a pépecskéknek.
- csirke-és pulykahús elkészítésénél (pl. pácok, szószok) verhetetlen, csak arra kell figyelni, hogy elkészítéskor darabos marad, ezért ilyenkor mindig reszelem.
- a "pékné" módon készült húsoknál nagyon jó. Nekem a közönséges hagyma mindig szétmállott sütés közben. Mivel ez szilárdabb húsú, egyben maradt, sokkal gusztusosabb lett az étel.
- és hát nálunk a bébipapik királya lett, finom ízt adva a pépecskéknek.
Nem véletlenül írom ide azt, hogy mit készítettem belőle. Miután kiderült, hogy mogyoróhagymával főztem, célirányosan kezdtem a neten receptek után kutatni, hogy a maximumot hozzam ki ebből a zamatos hagymácskából. Azonban sok olyan receptbe akadtam, amelyet ha elkészítenék és feltálalnék, meg is enne a kis családom, megdicsérnék, és utána megkérdeznék: "És akkor mi lesz az ebéd?" Nem degusztációs menüsort kell készítenem(bár igen szívesen végigennék néhány ilyen falatokat ezzel a kis hagymával), hanem kiadós ebédeket, vacsorákat, amiből másnap lehet melóba vinni, illetve bébiételeket főzök. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, ezért írtam ide, mi mindenre használható a hétköznapibb menüsorokban. Ha valamelyikőtök hozzájut, ezekkel az ételekkel is kihozhatjuk belőle a legjobbat, hiszen valószínűleg nem főzünk hétköznapra extra menüket és nem vagyunk sztárséfek sem.
A beszerezhetősége rejtély, én még piacon nem láttam a környékünkön, szaporítóanyag pedig csak nagykereskedelmi méretekben hozzáférhető. Ha hozzájutunk, inkább duggassuk el, és szaporítsuk fel, mint húsgombóc formájában felfaljuk... 😂
A tárolhatósága minden fantáziát felülmúl, tegnap megtaláltam a garázs ablakában azt a liszteszacskót, amelyben az első csomag hagymát kaptam. Még van benne néhány dughagyma tavalyról, a minőségük teljesen kifogástalan. A vöröshagyma ennyi idő után már rég tönkrement volna.
Több receptnél a képeken láttam, hogy a sonkahagymával összetévesztik, pedig az majdnem olyan erős, mint a vöröshagyma.
Felmerült bennem az is, hogy ha valaki olyan ételt készítene, amelybe a recept szerint mogyoróhagyma kell, de ennek híján másfajta hagymával kipróbálná, hogyan pótolhatná? A vöröshagyma nyilván túl erős, ugyanígy a sonkahagyma is. A gyöngyhagyma, póré nem erre való. Nyáron főzött ételben talán a korai, zsenge főzőhagyma, a friss lilahagyma, salátákban a Lisszaboni fehér hagyma hozza azt az ízt, amely pótolja a mogyoróhagymát. A Fertődi ezüstfehérrel én nem is mernék ezen a téren próbálkozni, az volt, hogy erősebb és szagosabb lett, mint a Makói. Hogy télen mivel pótolható, arról fogalmam sincs, akkorra már minden hagyma betöményedik ízben.
Nagyon fogynak ezek a kis hagymácskák, ma meg kell vizsgálnom a hagymás rekeszt, és kivennem azt, ami az idei terméshez kell. Idén egészen biztos vagyok benne, hogy jóval nagyobb területen lesz a kertben "csoporthagyma". Nem azért, mert menőzni akarok vele, hanem mert tényleg finom.
A beszerezhetősége rejtély, én még piacon nem láttam a környékünkön, szaporítóanyag pedig csak nagykereskedelmi méretekben hozzáférhető. Ha hozzájutunk, inkább duggassuk el, és szaporítsuk fel, mint húsgombóc formájában felfaljuk... 😂
A tárolhatósága minden fantáziát felülmúl, tegnap megtaláltam a garázs ablakában azt a liszteszacskót, amelyben az első csomag hagymát kaptam. Még van benne néhány dughagyma tavalyról, a minőségük teljesen kifogástalan. A vöröshagyma ennyi idő után már rég tönkrement volna.
Több receptnél a képeken láttam, hogy a sonkahagymával összetévesztik, pedig az majdnem olyan erős, mint a vöröshagyma.
Felmerült bennem az is, hogy ha valaki olyan ételt készítene, amelybe a recept szerint mogyoróhagyma kell, de ennek híján másfajta hagymával kipróbálná, hogyan pótolhatná? A vöröshagyma nyilván túl erős, ugyanígy a sonkahagyma is. A gyöngyhagyma, póré nem erre való. Nyáron főzött ételben talán a korai, zsenge főzőhagyma, a friss lilahagyma, salátákban a Lisszaboni fehér hagyma hozza azt az ízt, amely pótolja a mogyoróhagymát. A Fertődi ezüstfehérrel én nem is mernék ezen a téren próbálkozni, az volt, hogy erősebb és szagosabb lett, mint a Makói. Hogy télen mivel pótolható, arról fogalmam sincs, akkorra már minden hagyma betöményedik ízben.
Nagyon fogynak ezek a kis hagymácskák, ma meg kell vizsgálnom a hagymás rekeszt, és kivennem azt, ami az idei terméshez kell. Idén egészen biztos vagyok benne, hogy jóval nagyobb területen lesz a kertben "csoporthagyma". Nem azért, mert menőzni akarok vele, hanem mert tényleg finom.
Diófáink
Új házunkat kis diófaliget veszi körül, tíz diófa.
Az építkezés megkezdése után egy évvel már fásítani kezdtünk. 8 diófát ültettünk az oldalkertbe a meglévő egy fa mögé, egyet pedig melléje. A termés mellett azért is kellett ide fa, hogy takarjon és felfogja az utca - bár szerintem nem túl nagy - zaját.
A legkorosabb a ház előtt balról álló diófa, már az előtt itt állt, hogy a telket megvettük. Az előző tulajdonos ásta fel az ártérben, és ültette ide. Vad erdei magoncból óriási fává nőtt. Tulajdonképpen mindig is utáltam ezt a fát. Ki nem állhattam a görbe törzsét, azt, hogy elfogja a fényt a nappaliból, tavasszal a rengeteg barkát, ősszel meg a még több levelet kell takarítanom állandóan. Termése bőséges, de igen kemény héjú és apró. Namármost ha ezt nem szedtük össze teljesen, mindenhol kis diófák keltek, az udvari buditól a szomszéd virágoskertjéig. Ehhez a tömérdek varjú is asszisztál, amit a sok apró dió idecsalt.
Utálatom azonban lassan leépült. A lombok a tavalyi öt hőhullám során kellemes árnyékot vetettek az utcafronti ablakokra. Ősszel rengeteg avart össze kellett szednünk, az tény. A kis diók azonban igen jól jöttek, mert a többi diófa még alig termett. Hozzáteszem, egykilós piacos vaskörtesúllyal kellett törnünk a szemeket. ettől a belük szétmállott kis darabokra, nem voltak benne takaros féldiók. Az íze azonban jó, nem csípős, a sütiket meg nem zavarja, hogy miből van bennük a darált dió. A nagy diófa idecsalta a madarakat.Télen mindig cinegék meg tengelicek táncoltak az ágakon, és sokszor az ablakpárkányon ücsörögtek, Kell ennél jobb? Idén madáretető is lesz!Tegnapelőtt, amikor zuhogott az eső, a fa alatti törött diókon keresgélt egy sereg cinege, verebek, egy zöldike tojó, rengeteg varjú és balkáni gerle, a fán meg a piros ülepű fakopáncs.
Ennél a fánál merült fel,hogy mit csináljunk a rengeteg avarral. Két nagyobbfajta big bag telt meg a lehullott, összeszedett levelekkel. Egy részét elhasználtuk őszi estéken szalonnasütögetéshez, a másik felét fahamuhoz keverve lekomposztáltuk. (Keltek is ám a komposztból az avar közé keveredett diókból a kis fák!)
Korábban második szomszédunk mondta, hogy ő az avarból fanyesedékkel keverve ráérő idejében madzaggal összekötve jókora galacsinokat csinál, és azt a gravitációs kazánban két hónap alatt gyújtós gyanánt eltüzeli. Most azonban Laci hallott a munkahelyén egy jó módszert, ki kellett próbálnia. A lehullott avart - ott, ahova esett - tartályos fűnyíróval "lenyírta", mint a füvet. A gép összeszedte a leveleket, ugyanúgy, mint a füvet, és ugyanúgy apróra őrölte. El nem lehet mondani, hogy ez a két levélnyírás mennyivel könnyebbé tette a levéleltakarítást, nem volt lombsöprűzés, levéltalicskázás, a tartályból az apró nyesedéket könnyű volt kiönteni. Rakott össze egy külön komposztálókeretet a dióavarnak, és két ilyen nyírással megoldottuk az avarozást.
Egyik diófánk sem nemes oltvány. A nyolc kicsi fát sógorom anyukájáról kaptuk. Ő a kis fák "szülőanyját" Mándokról hozta, ennek a "gyermekei", magoncai kerültek az oldalkertbe. A Tisza ezen vidéke pedig a legjobb termőterület Magyarországon, így bízhatunk az innen származó magoncok későbbi szép termésében.
2006 őszén el is ültettük a kis fákat, a következő tavasszal lestük, hogy hajtanak-e. Egy reggelre egy jóságtól túlcsorduló lélek az összes kis csemete csúcsát letörte. Utána pedig az utcafronti, jobb oldali kicsit nagyobb fa teljes koronáját vágta le valaki fűrésszel(!), amikor nem voltunk itt. A legenyhébb, amit ezeknek az embereknek kívántunk, hogy ez legyen a legnagyobb örömük az életben.
A kis diófák is fügét mutattak az illetőnek, mert hiába tördelte meg őket. Bár egy kicsit rondácska lett a koronájuk, hűségesen hajtani kezdtek, tavaly négy már meghozta az első termését is.
Tavaly a tizedik fa is a helyére került, egy ukrán diófatő. Ez egyáltalán nem gyakori fajta, tulajdonképpen különlegességnek számít. Még kisdedkoromban (már betöltöttem akkor a húszat) mellékkeresetként szórólapot terjesztettünk egyik ismerősömmel a sógoroknál Mönchhofban. Ott láttam meg először ezt a fát. Illetve először a diókupacsokat, amit elsőre elhagyott cipőknek néztem, mert voltak köztük akkorák is, Utána láttam csak meg a diókat. A sógorok ezt a fajtát "Pferdenuss"-nak nevezik a mérete miatt, itt Magyarországon ukrán dió néven ismert. És akkor eldöntöttem, hogy nekem is lesz egyszer ilyen fám! Némi nyomozás után (a netes webshopokban hirdetik, de nem volt kapható), kéz alatt ügyeztem egy ilyen magoncot. Árban elég húzós volt, csikorogtam is rajta, amikor megérkezett a növény egy kis cserépben, benne egy tízcentis alany, egy darab rüggyel. Már szidtam is a kertészt, aki így átvágott, meg magamat,hogy kidobtam egy csomó pénzt megint potyára. Amikor elolvastam a mellé adott nevelési utasítást, amelyben az állt, hogy évenkénti 10 cm-es növekedésre számíthatok, legszívesebben lenyomtam volna a fát a küldő torkán cserepestől.... Azért Laci elültette a kis magoncot. Nyár derekára kiderült: kár volt a hisztiért.
A kis fa fél méter magas, él és virul, remélem még vagy kétszáz évig ugyanezt csinálja, és hamarosan megkóstolhatom a jó közepes krumpli nagyságú termés belsejét. Közben meg szánom-bánom, hogy ilyeneket gondoltam arról a kertészről, aki eddig nevelte egyetlen nemes dióoltvány fánkat.
Idén a diótermés elkeserítő. A termés nagy része a hírhedt április 26-i fagyos hajnalon tönkrement. Reggel deresek voltak a hajtások és a friss virágzatok. Ahogy a nap első sugarai átmelegítették az ághegyeket, a friss hajtások elkezdtek csöpögni, majd pillanatok alatt lekókadtak, másnapra elfeketedtek. A fagyzugban levő fáról azt hittük, el is pusztult. A ház előtt álló egyetlen fán mutatkozott dió, elég sok. Örültünk: legalább ennyi lesz! És szeptember utolsó két meg október első hetében a sok dió elfeketedett, elrohadt és lehullott. Hólapáttal mertem fel a sok tönkrement termést. A szívem vérzett. Állítólag az idén a fagyok miatt nem volt elég alma, az almamolyok "pótszerként" a diót zabálták fel, és amibe beleharaptak, az rögtön tönkre is ment.
Csak a varjúk járnak ide diót ropogtatni, dobálják a héjakat, utálatos látvány.
Így nem tudunk mit tenni, a kis fát pátyolgatjuk, és bízunk a jövő évi szebb termésben, a fagyasztóból rágjuk a tavalyi termés maradékát.
A dióról egy kiváló olvasmányt még szeretnék ajánlani ezen a linken.
Az építkezés megkezdése után egy évvel már fásítani kezdtünk. 8 diófát ültettünk az oldalkertbe a meglévő egy fa mögé, egyet pedig melléje. A termés mellett azért is kellett ide fa, hogy takarjon és felfogja az utca - bár szerintem nem túl nagy - zaját.
A legkorosabb a ház előtt balról álló diófa, már az előtt itt állt, hogy a telket megvettük. Az előző tulajdonos ásta fel az ártérben, és ültette ide. Vad erdei magoncból óriási fává nőtt. Tulajdonképpen mindig is utáltam ezt a fát. Ki nem állhattam a görbe törzsét, azt, hogy elfogja a fényt a nappaliból, tavasszal a rengeteg barkát, ősszel meg a még több levelet kell takarítanom állandóan. Termése bőséges, de igen kemény héjú és apró. Namármost ha ezt nem szedtük össze teljesen, mindenhol kis diófák keltek, az udvari buditól a szomszéd virágoskertjéig. Ehhez a tömérdek varjú is asszisztál, amit a sok apró dió idecsalt.
Utálatom azonban lassan leépült. A lombok a tavalyi öt hőhullám során kellemes árnyékot vetettek az utcafronti ablakokra. Ősszel rengeteg avart össze kellett szednünk, az tény. A kis diók azonban igen jól jöttek, mert a többi diófa még alig termett. Hozzáteszem, egykilós piacos vaskörtesúllyal kellett törnünk a szemeket. ettől a belük szétmállott kis darabokra, nem voltak benne takaros féldiók. Az íze azonban jó, nem csípős, a sütiket meg nem zavarja, hogy miből van bennük a darált dió. A nagy diófa idecsalta a madarakat.Télen mindig cinegék meg tengelicek táncoltak az ágakon, és sokszor az ablakpárkányon ücsörögtek, Kell ennél jobb? Idén madáretető is lesz!Tegnapelőtt, amikor zuhogott az eső, a fa alatti törött diókon keresgélt egy sereg cinege, verebek, egy zöldike tojó, rengeteg varjú és balkáni gerle, a fán meg a piros ülepű fakopáncs.
Ennél a fánál merült fel,hogy mit csináljunk a rengeteg avarral. Két nagyobbfajta big bag telt meg a lehullott, összeszedett levelekkel. Egy részét elhasználtuk őszi estéken szalonnasütögetéshez, a másik felét fahamuhoz keverve lekomposztáltuk. (Keltek is ám a komposztból az avar közé keveredett diókból a kis fák!)
Korábban második szomszédunk mondta, hogy ő az avarból fanyesedékkel keverve ráérő idejében madzaggal összekötve jókora galacsinokat csinál, és azt a gravitációs kazánban két hónap alatt gyújtós gyanánt eltüzeli. Most azonban Laci hallott a munkahelyén egy jó módszert, ki kellett próbálnia. A lehullott avart - ott, ahova esett - tartályos fűnyíróval "lenyírta", mint a füvet. A gép összeszedte a leveleket, ugyanúgy, mint a füvet, és ugyanúgy apróra őrölte. El nem lehet mondani, hogy ez a két levélnyírás mennyivel könnyebbé tette a levéleltakarítást, nem volt lombsöprűzés, levéltalicskázás, a tartályból az apró nyesedéket könnyű volt kiönteni. Rakott össze egy külön komposztálókeretet a dióavarnak, és két ilyen nyírással megoldottuk az avarozást.
Egyik diófánk sem nemes oltvány. A nyolc kicsi fát sógorom anyukájáról kaptuk. Ő a kis fák "szülőanyját" Mándokról hozta, ennek a "gyermekei", magoncai kerültek az oldalkertbe. A Tisza ezen vidéke pedig a legjobb termőterület Magyarországon, így bízhatunk az innen származó magoncok későbbi szép termésében.
2006 őszén el is ültettük a kis fákat, a következő tavasszal lestük, hogy hajtanak-e. Egy reggelre egy jóságtól túlcsorduló lélek az összes kis csemete csúcsát letörte. Utána pedig az utcafronti, jobb oldali kicsit nagyobb fa teljes koronáját vágta le valaki fűrésszel(!), amikor nem voltunk itt. A legenyhébb, amit ezeknek az embereknek kívántunk, hogy ez legyen a legnagyobb örömük az életben.
A kis diófák is fügét mutattak az illetőnek, mert hiába tördelte meg őket. Bár egy kicsit rondácska lett a koronájuk, hűségesen hajtani kezdtek, tavaly négy már meghozta az első termését is.
Tavaly a tizedik fa is a helyére került, egy ukrán diófatő. Ez egyáltalán nem gyakori fajta, tulajdonképpen különlegességnek számít. Még kisdedkoromban (már betöltöttem akkor a húszat) mellékkeresetként szórólapot terjesztettünk egyik ismerősömmel a sógoroknál Mönchhofban. Ott láttam meg először ezt a fát. Illetve először a diókupacsokat, amit elsőre elhagyott cipőknek néztem, mert voltak köztük akkorák is, Utána láttam csak meg a diókat. A sógorok ezt a fajtát "Pferdenuss"-nak nevezik a mérete miatt, itt Magyarországon ukrán dió néven ismert. És akkor eldöntöttem, hogy nekem is lesz egyszer ilyen fám! Némi nyomozás után (a netes webshopokban hirdetik, de nem volt kapható), kéz alatt ügyeztem egy ilyen magoncot. Árban elég húzós volt, csikorogtam is rajta, amikor megérkezett a növény egy kis cserépben, benne egy tízcentis alany, egy darab rüggyel. Már szidtam is a kertészt, aki így átvágott, meg magamat,hogy kidobtam egy csomó pénzt megint potyára. Amikor elolvastam a mellé adott nevelési utasítást, amelyben az állt, hogy évenkénti 10 cm-es növekedésre számíthatok, legszívesebben lenyomtam volna a fát a küldő torkán cserepestől.... Azért Laci elültette a kis magoncot. Nyár derekára kiderült: kár volt a hisztiért.
A kis fa fél méter magas, él és virul, remélem még vagy kétszáz évig ugyanezt csinálja, és hamarosan megkóstolhatom a jó közepes krumpli nagyságú termés belsejét. Közben meg szánom-bánom, hogy ilyeneket gondoltam arról a kertészről, aki eddig nevelte egyetlen nemes dióoltvány fánkat.
Idén a diótermés elkeserítő. A termés nagy része a hírhedt április 26-i fagyos hajnalon tönkrement. Reggel deresek voltak a hajtások és a friss virágzatok. Ahogy a nap első sugarai átmelegítették az ághegyeket, a friss hajtások elkezdtek csöpögni, majd pillanatok alatt lekókadtak, másnapra elfeketedtek. A fagyzugban levő fáról azt hittük, el is pusztult. A ház előtt álló egyetlen fán mutatkozott dió, elég sok. Örültünk: legalább ennyi lesz! És szeptember utolsó két meg október első hetében a sok dió elfeketedett, elrohadt és lehullott. Hólapáttal mertem fel a sok tönkrement termést. A szívem vérzett. Állítólag az idén a fagyok miatt nem volt elég alma, az almamolyok "pótszerként" a diót zabálták fel, és amibe beleharaptak, az rögtön tönkre is ment.
Csak a varjúk járnak ide diót ropogtatni, dobálják a héjakat, utálatos látvány.
Így nem tudunk mit tenni, a kis fát pátyolgatjuk, és bízunk a jövő évi szebb termésben, a fagyasztóból rágjuk a tavalyi termés maradékát.
A dióról egy kiváló olvasmányt még szeretnék ajánlani ezen a linken.
A talajjaavítás és gyomfojtás kombináció újabb fejezete
A gyomcsata második fejezete mintha nekünk kedvezne... Minden dicsekvés és fogadalom ellenére idén is volt jócskán gyommotoroskaszázó földművelés a kapálás helyett, pláne ott, ahol tavalyelőtt ganézva lett a kert. Még jó, hogy itt nem lehetett élőben látni, miből ástam ki a krumplit, már megint mellig ért a gaz, a föld alatt kilométeres gyökerek...
De! Csak azon a részen, ahol nem volt lucerna-fehérmustár keverék vetés! A "lucernásban" csak egy gazos folt volt: ahol kimosódtak a magok, ott kihajtott még a paréj.
Ahogy írtam annak idején, jó bénán összekevertem a mustár- és lucernamagokat. És mit ád Isten, ez a mustár-lucerna magkeverék jobban fojtotta a gazt, mint a lucerna vagy a fehér mustár külön-külön. Ha ez bejön, jövőre szándékosan állítok majd össze egy ilyen magkeveréket.
Tanulság az is, hogy sokkal jobb szórva vetni a magvakat, mint sorba, mert a sorközökben hamar kikel a paréj, paprikagyam, megette a fene így az egész kifojtást.
A bevetett részt egyszer kaszáltuk három hete, azóta olyan 15 centis rajta a lucerna, nem virágzik már, közte egy-egy fehérmustár-szál, amely túlélte a forgó damilt.
Most a kert egy jó részén már üres a talaj, a krumpli-és gyomszárakat felszedtem, elégettük. Egy-két helyen, pl. a sárgarépában még látszanak a gyomkaszálás nyomai. És kb. egy 300 négyzetméteres területen szépen zöldell a lucerna. Szeptember elején megkaszáltuk, azóta a helyén nincs gaz. Mondjuk ezt a technikát nem értékeli mindenki. A szomszéd néni észrevételezte: "Ágikám,
milyen szép a kertetek, milyen jól letakarítottátok, kár, hogy a közepe még olyan gazos...." Mármint hogy a lucernával vetett rész. Amikor meg mondtam, hogy ez azért van, hogy ne gazosodjon be, szörnyülködött.
A nagy sorközű vetéssel kombinált gépi-kézi vegyes művelés meg a gyomfojtási periódus alatt jobban megismertem a kertet, mint az elmúlt tíz évben! Nem kellett sok pici parcellával kínlódnom, a sorközöket kapargálnom, azt elvégezte a gép, nem ment el rá az idő. Csak a veteménysorokkal és az alatta levő földdel kellett foglalkoznom. Van a kert szélén egy aránylag nagy, kb. 200 négyzetméteres igen rossz termőképességű négyszögletes terület, valószínű valami szín-vagy istállóféle állhatott rajta nagyapáink idejében. Ha bejön ez a "lucernázás" , és érdemben javít a most beültetett talajrész minőségén, akkor ennek a tapasztalatai alapján jövőre olyasmi veteményt ültetek oda, ami után júliustól másodvetésként mustár és lucerna lesz. Az idei gané, a fűnyesedék mind-mind ezt a terméketlen foltot fogja gazdagítani.
Még két fejezete van a talajjavítós gyomcsatának. Az egyik az, hogy a hamarosan leforgatandó, leszántandó lucerna nem jelenik-e tavasszal szennyező, gyomosító növényként a vetemények közt, amit nem győzünk kiirtani (magyarul eben gubát cserélünk vele). A negyedik pedig a tényleges talajjavulás, annak minősége. Ez a két fejezet már a jövő évé lesz, ott folytatom!
De! Csak azon a részen, ahol nem volt lucerna-fehérmustár keverék vetés! A "lucernásban" csak egy gazos folt volt: ahol kimosódtak a magok, ott kihajtott még a paréj.
Ahogy írtam annak idején, jó bénán összekevertem a mustár- és lucernamagokat. És mit ád Isten, ez a mustár-lucerna magkeverék jobban fojtotta a gazt, mint a lucerna vagy a fehér mustár külön-külön. Ha ez bejön, jövőre szándékosan állítok majd össze egy ilyen magkeveréket.
Tanulság az is, hogy sokkal jobb szórva vetni a magvakat, mint sorba, mert a sorközökben hamar kikel a paréj, paprikagyam, megette a fene így az egész kifojtást.
A bevetett részt egyszer kaszáltuk három hete, azóta olyan 15 centis rajta a lucerna, nem virágzik már, közte egy-egy fehérmustár-szál, amely túlélte a forgó damilt.
Most a kert egy jó részén már üres a talaj, a krumpli-és gyomszárakat felszedtem, elégettük. Egy-két helyen, pl. a sárgarépában még látszanak a gyomkaszálás nyomai. És kb. egy 300 négyzetméteres területen szépen zöldell a lucerna. Szeptember elején megkaszáltuk, azóta a helyén nincs gaz. Mondjuk ezt a technikát nem értékeli mindenki. A szomszéd néni észrevételezte: "Ágikám,
milyen szép a kertetek, milyen jól letakarítottátok, kár, hogy a közepe még olyan gazos...." Mármint hogy a lucernával vetett rész. Amikor meg mondtam, hogy ez azért van, hogy ne gazosodjon be, szörnyülködött.
A nagy sorközű vetéssel kombinált gépi-kézi vegyes művelés meg a gyomfojtási periódus alatt jobban megismertem a kertet, mint az elmúlt tíz évben! Nem kellett sok pici parcellával kínlódnom, a sorközöket kapargálnom, azt elvégezte a gép, nem ment el rá az idő. Csak a veteménysorokkal és az alatta levő földdel kellett foglalkoznom. Van a kert szélén egy aránylag nagy, kb. 200 négyzetméteres igen rossz termőképességű négyszögletes terület, valószínű valami szín-vagy istállóféle állhatott rajta nagyapáink idejében. Ha bejön ez a "lucernázás" , és érdemben javít a most beültetett talajrész minőségén, akkor ennek a tapasztalatai alapján jövőre olyasmi veteményt ültetek oda, ami után júliustól másodvetésként mustár és lucerna lesz. Az idei gané, a fűnyesedék mind-mind ezt a terméketlen foltot fogja gazdagítani.
Még két fejezete van a talajjavítós gyomcsatának. Az egyik az, hogy a hamarosan leforgatandó, leszántandó lucerna nem jelenik-e tavasszal szennyező, gyomosító növényként a vetemények közt, amit nem győzünk kiirtani (magyarul eben gubát cserélünk vele). A negyedik pedig a tényleges talajjavulás, annak minősége. Ez a két fejezet már a jövő évé lesz, ott folytatom!
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Bejegyzések
