Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Kerti és természetjáró kalandok

Nagyon is megéri!

Két éve volt néhány posztom arról, hogy pénzügyileg mennyire rentábilis a kerttel bajlódni, a végén kb. 15000 Ft-nyi mínusz jött ki, de végül is ha a termett zöldséget bioterméknek, a rászánt időt pedig sportnak számoljuk, tulajdonképp megéri...


Idén a gyümölcsökre jó év volt, sok feleslegünk termett. Miután a befőzhetőt befőztem és a családon belül osztogattam, még mindig tizenkilók maradtak a fán, gondoltam, dobok fel egy-két hirdetést a közösségi és ingyenes apróhirdetési oldalakra.

Nem volt rossz ötlet, a termény nagy része elkelt a környező három utcában, de rég nem látott ismerősök is rám írtak, hogy vinnének egy keveset. Tök jól feldobták a gyed miatt kissé szegényes társaséletemet. A birsalma meg olyan izgalmat váltott ki í kedves, drága hetven körüli nénik közt, mint egy csapat chioppendale-fiú a boszorkányszombaton. Tuti kompót-, lekvár-, birssajtreceptekkel is gazdagabb lettem. A szőlőt olyan vitte el.aki hálistennek le is szedte, pálinkának.




Eladva, kg
Ár

Őszibarack
13
250 Ft
3 250 Ft
Mogyoró
8
1000
8 000 Ft
Szőlő
120
50
6 000 Ft
Birsalma
80
250
20 000 Ft



37 250 Ft


Így már azért eléggé pluszban van a mérleg. Igenis megéri kertészkedni.

Szivárványos Márton-napi búcsú

A szombat reggel olyan időjárással köszöntött be (nicsak, családon belüli erőszak a pokolban), amire azt mondanánk: veri az ördög a feleségét. Aranyszínű felhők, egészen valószerűtlen napsütés és szemerkélő eső egyszerre, majd pompás, teljes ívű, ragyogó kettős szivárvány a nyugati égbolton. A néhány perces csodás közjáték után a drága jó napocska többé elő sem dugta az orrát, biztos a felhők felett jól elvan...


Másnap következett kicsi falunk nagy ünnepe, a Márton-napi búcsú a csingislovak felvonulásával. Nem kis szervezés árán készült el a két fogat, de megérte: több százan bámulták meg a kikophatatlan helyi szokást.

A lovasbandérium vezette fel a menetet,




majd jöttek a feldíszített kocsik. 
Végül következett a vásári sokadalom a tengernyi bóvlival és az elmaradhatatlan kakasnyalókával. 

Volt egy családi ünnep is közben, középső fiam, Balázska négy éves lett. Ő a lehető legnagyobb traktorrajongó, tesóm ilyen tortával lepte meg:

Öröm volt nézni a büszke meghatottságot a kislegény arcán.

Soproni-hegység


Mentegetőznék, de... Tudjátok, három a legény nálunk, a legkisebb két hete lett egy éves. Mostanra vagyunk ott, hogy egy napra velük is bárhová, bármikor mehetünk. Még étterembe is:-). Jó kis dinamikus csapat ez a három fiúcska, nem semmi tartani velük a ritmust. Azért most már, ha a két nagy épp nem beteg, szeretnék blogolgatni, most éppen túrázós poszt jön. Később kertesek is.

Felpakoltuk tehát szombaton  a mi kis mozgó állatkertünket, mint a cirkuszosok, és körülnéztünk kedvenc városunk környékén.


 Fertő


Bizonyára olvastátok a térségre vonatkozó két fontos hírt, az egyik a cölöpházak leégése, a másik pedig a térség kiemelt turisztikai fejlesztési célponttá válása. Elvileg nemsokára dől a lé, jönnek a markolók és jön a balatonosítás.

Ennek egyelőre nincs sok jele, a hajók már pihennek, a romokat lassan eltakarítják a leégett klubházak helyén, lassan eltűnnek a szenes gerendák. Biztos, hogy más arculata lesz ennek a csodás kis szegletnek. Diszkók, bisztrók, nagyhajók... ki tudja...

Vagy nagyarcú turisták sok pénzzel és égig érő elvárásokkal, az osztrákok kedélyessége nélkül...


 Nyilvánvaló, hogy mekkora a potenciál a területben, mindenki látja hogy Illmitz és Podersdorf hol tart, hogy bőven verik a Balcsit is sok szempontból, de fejlődés lehetősége mellett van vesztenivaló is. A Fertő keleti partja fejlett, de vidékies hely, a parasztházas főutcákon a sok stube kötött ésszel járnak a mesés kabriók, nem arcoskodik senki, ízléssel-mértékkel használják a pénzüket a szomszédok. Túl nagy illúzióim nincsenek, de csalódott lennék, ha valamiféle Siófok-utánzatot rittyentenének ide pár év múlva.

Talán ez sem lesz többet a helyén, ahogy talán klubház sem  lesz meg a régi formájában. Nekünk hiányozni fog.


Gloriette
Nem a fertőbozi, Széchenyi-féle, hanem a Sopron, Vas-hegyi kilátó.



Takaros, kicsi gerendatornyocska, egy emelet magas. Jó kis gyerekszalasztó.


Látni a város egy részét, 

a  korlát mellett a mélységbe letekintve pedig 

 harangvirágokat. 

A Faber-rét felé

Néhány tíz méter után lombosból elegyesbe vált az erdő, bár a terep jó darabig lefelé lejt. 




 A levegő metsző, hűvös, tiszta.  Mohák, páfrányok szokatlanul gazdagon nőnek, az utakon pocsolyák, a vízmosások nedvesek. Fenyőpalánták burjánzanak. Szinte keressük a Pettson és Findus-könyvek kis lényeit, vagy Piroska farkasát.

 Szörnyláb. 
Árvacsalánok utolsó virágai.

Csillagmohák spórahozásban. 


Vas-hegyi páholy
Egy sziklaorom, egyszerű fakorláttal elkerítve szinte az egyik utca végén, ahonnan remek rálátás nyílik a városra, a környékbeli falvakra, a Fertő nádasaira-vizére és azon túl a nezsideri dombokra a számtalan szélerőművel.



Ez az egész túra a rengeteg érdekességgel, hegymászással, két kilátóponttal, táskányi tobozzal és makkal együtt nem volt több, mint három kilométer, időben pedig jó két óra. Ajánlom!

Édes egyetlenkém

Értem ezt a feketeribizli fásdugványozásából megmaradt egyetlen szem ribizlitőre. Tavaly augusztusban kiválóan fásdugványoztam nyár végén, ahogy a nagykönyv leírja:

Kikészítettem a megfelelő eszközöket,

levágtam a megfelelő dugványt:


 gyökereztetőporoztam:
 biztosítottam a megfelelő páratartalmat.


Szegény dugványok télen kintfelejtődtek a mínusz tizenhét fokban a kapás pléhsufniban, mégsem lett bajuk, tavasszal a nyolc dugványból hét fejlődésnek indult. Aztán jött a kis fenevadam:

és hüpp-hüpp-hüpp, barba trükk-valahogy eltűnt öt dugvány. Maradványaikat a láda alatt, a terasz szélén szedtem össze. Kis leányom felhúzkodta a túlélőket. 
Egyetlen dugvány maradt meg, az szépen fejlődésnek indult. Azonban alapos vizsgálat után rájöttem, hogy ez nem is feketeribizli. A ribizlidzsungelben véletlenül a Blanka fehér ribizliről is szedtem le egy hajtást, ez bekerült a dugványozandók köré. Ez élte túl a törökvészt. A tő mellett még látható néhány szármaradvány.

Így feketeribizli nincs, ősszel kezdődik újra a dugványozás, csak sikerül már valamit összehozni néhány év alatt.

Túra hármasban

Elég régen jelentkeztem, ennek ő az oka, ugyanis októberben világra jött a legkisebb legénykénk, Kristóf. Jó termetes kisember, s a család legkisebbjének élethelyzetéből következően igazán társaságkedvelő, valódi kis fészekfentő.

Szóval három a fiú nálunk, Annyian kérdezték, bánom-e, hát nem. Annyira hamar egy csapat lett belőlük, mint amennyire hozzászoktam, hogy a felmosószett végképp, örökös bútordarabként begyógyul a slozi sarkába... Szóval nálunk zajlik a nagyélet: dohányzóasztal helyett trambulin, ajtófüggöny helyett lógós boxzsák, lábtartós puff helyett ugrálólabda, satöbbi.

lököttek

 A kicsi friss levegőből igazán nem szenved hiányt, kénytelen volt felvenni a nagyok ritmusát. Tegnap már egy kicsit túrázni, hóvirágot nézni is eljött velünk. 

 Kötelező stíluselem a napszemcsi és a mancs őrjárat. Menci, mem?

piros rugalmas finom

Az idei kemény tél nyomát -volt, aki jégkorongozott is a folyón- még őrzi a Mosoni-Duna partjait szegélyező jégsáv.

A hóvirágok még csak bimbósak, a legnaposabb részeken látni pár nyíló szálat. 

A hódok nyomait viszont rengeteg helyen láthattuk, a Kálnoki-érben megtaláltuk a várat, azaz a hódgátat is, ami három kis érre terelte szét a mellékágat.


Persze begyűjtöttünk mindenféle erdei kincset, úgymint hódrágta uszadékfát, villás bodzaágat, lyukas csigaházat. És rendben van így.