2010. október 31., vasárnap

November küszöbén…


… az igazi őszben járunk, hullanak a falevelek, a kertben a lágyszárú gazok megfagytak (alig vártam!). Az első derek kicsit felkészületlenül értek minket: a földben még kint van a zeller, a káposztafélék, gyökérzöldség, bár nem látom, hogy megfagytak volna.
A melegkedvelő növények mind meghűltek: az utolsó bogyókáit érlelő koktélparadicsom, a pár apró hüvelyt még növesztő vajbab tönkrement. Ekkor még volt kint fejtenivaló törökbab a kukoricaszárakon; féltünk, hogy amikor a Nap felsüt, moslékká válik, de a vastag babhéj megvédte a nagy, rózsaszín-fehér szemeket.
Nagy újság, hogy sikerült leszedni a kukoricát, illetve a kukorica-bab keverék dzsungelt. A babból valami elképesztó termés lett, egész héten csak azt fejtettünk. Jó hír még, hogy a kukorica kóróján sikerült túladnunk, egy gazda elviszi a bikáinak. Nem kell húzni-vonni a kévéket, szárogatni meg égetni. A túltermelt babot meg anyuci „elbizniszelte” 1 kőművesvödör hüvelykes bab = 1 vödör morzsolt kukorica árban az egyik közelben lakó asszonnyal. Na, ehhez vajon mit szól az Apeh?
Sőt mi több, meg is lesz ganézva a kert, már megvan, honnan vesszük a trágyát. A lenövénytelenített részekre meg már apránkánt hordjuk ki a fahamut.
A kopárodó kertről nem is tudok mást írni, ami érdekes lehet, az a másod-és tél alá vetések jelen állapota. A fő telephely már tesóm kiskertje. A Téli vajfej saláta fejlődése imponáló, eddig csak ajánlani tudom a fajtát mindenkinek, remélem, átteleltetés után is ez lesz a helyzet. Szépek a kipalántázott darabok és a sorban maradtak egyaránt, egy-kettőt már enni is lehet. A másodvetett franciaretek is igen szép, gyorsan fogy, mindennap esszük. Sokkal különb és nagyobb gumói vannak, mint a tavaszinak, a zöldje is makkegészséges.
A másodjára vetett sárgarépa nem érett be. A lollo bionda és zöldborsó nem hozott egy rekordtermést, de csemegézhettünk belőlük, hamar el is fogytak. A júliusban elültetett kínai kel gyengébben termett, mint amire számítottam, de az étrendünkbe kellemes változatosságot hozott, jövőre újra ültetek. Az őszi mák, az adventi kelkáposzta és a leveles kel kicsit satnyácskák. Az elduggatott vörös-és fokhagyma kotlik a földben, csírájuk se látszik, de a mélybe pompon nagyságú gyökereket eresztettek. (Már azt hittem, mindet felhúzkodták a „kőműves fácánnyai”, a Hédiék melletti kiserdőben tobzódó varjúcsapat.)
A jövő héten – pláne hogy az idő is jónak mutatkozik – folytatni kell a kert „lepusztásítását": kiszedni a zellert, paradicsomkarókat, potlohó káposztákat, cukkinimaradványokat és más ramatyokat. Lassan már elkezdjük fölásni a zöldséget, behordani a dézsásokat. S bár még igazán hideg nincs, valamiféle védőháló kell a téli veteményeimnek a sok varjú miatt. Hálót nem kaptam, de ugyanolyan anyagból árumnak még necczsákot, 30 ft-os darabáron. Na, ezeket gondoltam szétvágni, takarószerűen összevarrni, és hasábfával lefogatni a veteményre. Akarok még palántázgatni: a telelő keleket (milyen jól hangzik!) a végleges helyükre, meg a téli salit is jobban szét akarom szedni. A nagyszabású terveknek csak egy akadálya van: az, hogy ötkor már sötétedik. Szóval iparkodni kell, közelítenek a hideg-szeles napok, ki kell használni az időt a kerti munkák nagyjábóli befejezésére!

Magvak jövőre

Aki kertet mond, az magot is mond! Hiába van ásónk-kapánk, meg földünk és kapáló jó szándékuknk, ha nincs mivel bevetni a földet. Vetőmagjaink első és legfontosabb forrása – természetesen - a vetőmagbolt, de csomó kerti növény van, amelyet saját szedésű magból nevelünk újra évről-évre. Minek is? Gyakran olyan sok kell belőlük, hogy anyagi csőd lenne mindet a vetőmagboltban beszerezni. Ennek tipikus példája a török bab. Ezt díszbabként lehet megvenni, szemenként, 100 Ft/tasak áron… Mi meg a kukorica közé kapásból két kilót vetünk el. Kéne vagy száz csomag bolti mag ehhez. Sokkal takarékosabb valamennyi babot meghagyni magnak. Idén azonban majdnem gond lett. A hűvös-esős nyárvég nem érlelte szárazra a babhüvelyeket. Tömegnyi bab van, de mind kifejtő minőség, alig van pár száraz termés, ami beérett, magnak való. Amik megfelelőek, gondosan szárogatjuk egy dobozban a kazánházban. Kiszáradás után kifejtjük, és valami moly-és zsizsikmentes száraz- hűvös helyen vészeli át a „cucc” a telet. Kényes a babvetőmag; képes a héja alatt úgy megpenészedni benne a csíra a helytelen tárolás miatt, hogy kívülről a szemen semmi se látszik. Csak vetés után három héttel ámuldozik a honpógár az ágyás szélén: miért nem kelt még ki ez a büdös bab? Hát mert rohadt volt belülről. A második szomszéd néni esküszik, hogy a vetőmagnak szánt szárazbabot le lehet fagyasztani, a mínusz tizennyócban nem penészedik, a zsizsik megdöglik, és a kelés se romlik. Hát, szerintem ez túl szép, hogy igaz legyen.
A Juliskababot szintén házilag szedett magból ültettük, de őszre egyetlen szem se érett be szárazra. Van még tavalyról maradék vetőmag, remélem csíraképes lesz jövőre is, ha már idén nem tudtunk szedni. (Eszerint igen.)
Amiből még rettenetes adag vetőmagot szedünk: az két virág: az őszirózsa és a legényfogó. Ebből is vagy harminc-harminc tasak volna csak elég, ha boltban vennénk… Több turnusban vetjük, több hatalmas sorba, pláne az őszirózsát. Nem szokásom, hogy az őszirózsa esetén a legszebb színű, dupla stb. növényeket megjelöljem, és csak arról szedjek magot később. Egy ideig babráltam ezzel, aztán eluntam: mindig úgy jött ki, hogy kb. az egyharmada dupla lila, egyhatoda szimpla rózsaszín, egyharmada dupla fehér, a többi dupla rózsaszín. Érdekes, hogy másodkertszomszéd néni egy időben a fehérekre „hegyezett” mindig csak a fehér őszirózsákról szedett magot, abból nevelte ki a virágokat. A színes őszirózsák lassan kikoptak, de a fehér tövek valahogy elhitványodtak,, olyan kis csünevész, szabálytalan virágokat neveltek. Tavasszal adott a magból, de olyan gyengén kelt, hogy júliusban feltépkedtük az akkor még csak palánta nagyságú növényeket, annyira nem mentek semmire.
A legényfogó-magokat tavaly én is megválogattam: a pirosakból, sárgákból, narancsszínből, fehérből szedtem magot, nem a rózsaszínekből- ebből volt ugyanis a legtöbb. A nagy „fajtanemesítésnek” legalább annyi rózsaszín virág lett a vége, mint tavaly, legfeljebb egy-két darabbal több piros volt köztük. Egy különleges szín azonban feltűnt, amit sose láttam: ez piros-sárga csíkos. Na, erről aztán az összes létező magot leszedtem.
Így néz ki a virág "magéretten":
A két virágfajta magjaival egy-egy 30x40-es doboz telt meg.
A büdöskéről is szedtem magot, nem sokat. A virágládákon kívül jövőre kell a társításokhoz is, de tanultam az idei évből: csak palántázni fogok a védendő sorokba, belevetni nem, mert elfojtja a főveteményt!
A tökfélékről: a különböző színű cukkinikről, patisszonokról is szedtem magot. Ha a ganéba hajigált félig rohadt példányokban maradt magok a telet átvészelve gond nélkül teremnek, akkor minek vegyem meg a boltit? Sóher vagyok. Kibeleztem most a cukkinikat, patisszonokat, mert nem februárban akarok a ganéban katatni a megfagyott tökökben magokat keresve. Ezekből ugyanis palántát akarok nevelni. Kibontottam még a Nagydobosi sütőtököt, a turbántököt (ezt úgyis szedett magból telepítettem), tesóm kockapatisszonjait és sárga cukkinijait. Ilyenjeim mind lesznek jövőre, nem kell magok után kajtatni. A dísztököket csak a gané mellé szórom, az ott is megterem majd. A takarmánytököknek azonban ki fogom szedni a magját, de nem vetési, hanem téli, madáretetési célzattal.
A chiliről meg a magyar fekete paprikáról is gyűjtöttem be vetnivalót. A csípős chiliből vagy öt darab paprika az éves szükségletünk, egypár mag bőven elég a jövő évi terméshez. A fekete paprika (ami kiszárítás közben sötét barnapiros színt öltött) magja nem kapható boltokban, amit vetettem, az is valószínűleg háziszedett magból volt. Jövőre többet ültetek! Terveim vannak vele: nem olyan szőrperzselően erős, mint a hagyományos chili, savanyúságba nagyon jó lett.
A paradicsommal pórul jártam. Sárga, csíkos, fekete és koktélparadicsomjaimról egyaránt szerettem volna magot szedni. Először ki is választottam pár szép darabot magnak, de ezt családtagjaim megették… Utána meg olyan sebességgel lerohadt a fekete és a csíkos pari, hogy esélyem se volt magszedésre. A sárgából tudtam valamennyi magot megmenteni, meg a koktélból. A magszedésről itt olvashatunk, de ezt én nem csináltam végig: nem volt ambícióm hetekig rohasztgatni! A szép, érett, egészséges paradicsomokból kiszedtem, kinyomtam a magot, egy rozzant pléhszűtőben kimostam közülük a rostokat, és egy kistányérban kiszárogattam a masszát. Tavaly így is sikerült. A fekete paradicsomhoz viszont tavasszal mindenéppen fel kell hajtanom magot: a termései igen jóízűek, nagyok és húsosak voltak: már amíg ehettünk belőlük…
Aztán volt egy –két növény, amely csak úgy magától került elő a kertben, és magot hozott: szinte felhívás keringőre, akarom mondani: jövő évi vetésre! Az egyik volt ezek közül a feketegyökér: tavaly valami gyökérdarabkája bennmaradt a földben, idén kivirágzott, és ugyanolyan bóbitában érlelte magját, mint a pitypang. Jó adagot szedtem belőle, jövőre elvetem, talán jobban kel. Ugyanígy tettem félre a mákból, korianderből, a kaporból. Utóbbiak amúgy is megteszik azt a szívességet, hogy jövő tavasszal vetés nélkül kihajtanak elhullatott magjaikból a kertben. Elveti magát gyakran a lollo rosso is(ez még a gyepben is kinőtt egy-kétszer ), és a szép kék virágú endívia is. A virágok esetében estikét, törpe árvácskát meg nebáncsvirágot se kell sose vetnünk, elintézik maguk.
Ennyit a magszedéseimről. Három dolgot még azonban hozzátennék.
Először is: a magok tárolásáról. Nejlonzacsiban magot nem nagyon célszerű eltenni, mert berohadhat. (És hogy milyen iszony büdös így, az külön mese…) Száraz, nem párás, lehetőleg fagymentes hely kell neki, úgy biztos jól elvan a vetésig. Kiflis papírzacskók, borítékok, textilszütyőkék a legjobbak a tároláshoz, amik levegőznek.
Másodszor: elemeztük a kertszomszéd nénivel, hogy mennyire érdemes a magokat magházaikból kifejteni, úgy eltenni. Ő mindig kirostálja a pelyheket az őszirózsamagokból, lemorzsolja a csemegekukoricát, kifejti a magnak való babot azonnal. Én meg nem pepecselek ilyennel. De nem láttam rosszabb kelést attól, hogy „szemetesen” vetettem, bár lehet, hogy a kirostálatlan magból nehezebben jön elő a kicsi csíra.
Harmadjára (és ez a kabinetkérdés): mi az, amiről még érdemes magot szedni (csak én nem tettem meg)?
Amivel kár kezdeni, az az F1 hibridek magja (a Mohikán uborka, a Lugas és Cherrola paradicsom, a legtöbb csemegekukorica stb). Sajnos. Ugyanis évek óta kutakodok valami olyan csemegekukorica után, amelynek a magját el lehet tenni, és finom is. Kiskorunkban mindig azt ültettük, de aztán valahogy kiveszett. Szedhető azonban a felmagzott hagyma fekete magokkal teli virággombóca. (Fertődi ezüstfehér hagyma magját akartam is szedni, de tisztára üresek voltak a magházai, viszont régen sose vettünk hagymamagot, mindig magunk nevelgettük.) A felmagzott saláta, lollo rosso, endívia termése is alkalmas vetésre, a pertezselyem, a legtöbb fűszernövény is jó. A paradicsom, szemes bab, kifejtőbab, chilipaprika, tökfélék is jól fejlődnek a szedett magból, állítólag a zeller és az egynyári virágok jó része is, meg a nem hibrid csemegekukorica. Arról azonban még nem hallottam, hogy valaki házilag ültetett volna sárgarépát, kinemesítettebb paprikafajtákat, paradicsomokat, káposztaféléket kiskertbe magnevelési célzattal.
Tulajdonképpen ha belegondolok, én ezzel egész könnyedén vagyok! Nagyszüleink idejében nem volt olyan jellegű vetőmagkereskedelem, mint most, mindenki a saját kertjében nevelte a saját vetőmagjait, a kertészkedő asszonyok meg vasárnapi mise után virág-meg zöldségmagokat csereberéltek. Azt hiszem, alkalomadtán meg is kérdezem mamát, hogy a régi világban hogyan is ment az, amikor minden vetőmagot maguk neveltek, szedtek. Szerintem hallhatunk erről a témáról érdekes, hasznos dolgokat, termesztési tippeket: alternatíváját a becsávázott, évente átírt szavatossági idejű,sokszor bizonytalanul sikerülő vetőmag - ellátásunknak.

2010. október 29., péntek

Kőszeg környéke

Nagy változásra számítunk az elkövetkező hónapokban, mivel karácsonyra megbabásodunk., pontosabban alighanem megfiasodunk. Előtte azonban az időkorlátos üdülési csekkektől megszabadulandó és csapatot építendő néhány napot csavargással töltöttünk a hozzánk szerencsére elég közeli Kőszeg környékén. Nem a várat meg a múzeumait céloztuk meg, hanem a kevésbé kirakati látnivalókat, például az Őrségi Nemzeti Park kőszegi látogatóközpontját, a madaras kiállítást. Érdekes hely gólyalabirintussal, madárcsőr-modellekkel, több diorámával és nagyon szívélyes fogadtatással. No meg rengeteg egyéb színes-szagos interaktív  manuális meg digitális madaras mindenfélével. Környezeti nevelésre igényes, iskoláskorú gyerekes családoknak kiváló program lehet, akár egy esős délelőttre. A  buboscinege.hu honlapon megnézhető a kiállítás rövid ismertetője.  A szomszédban található a Chernel-kert, a hazai védett virágok bemutatóösvényével, ami valószínűleg tavasszal és nyáron az igazi, a vadon élő íriszek, kövirózsák vagy kankalinok szép válogatása bizonyára többet mutat, mint egy levélrozettát októberben. Mondjuk én így is értékeltem. A kert egy részén beteg gólyákat gyógyítanak, ez a csapat csupán az itt telelők fele.
Az arborétum egy látványos zugában még virágzott a rododendron.


Következő helyszínünk Velem. A vízimalmot bizonyára sokan ismerik - ipari műemlék, amely abból a szempontból megelőzte a korát, hogy a fő erőforrása zöld(mohás) és megújuló, de van egy óriási, bármilyen olajjal, még étolajjal is elpöfögő jókora malommotor az épületben.. A malomban nagyon barátságos és részletes ismertetővel kedveskedett nekünk a "molnárleány", akinek a malomról szóló blogja is van: velemimalom.blog.hu.  (Jani győzte feltenni a műszaki jellegű keresztkérdéseket, én csak álltam, figyeltem, bámultam, nem voltam képes követni a finomságokat.)
Néhány érdekes részlet:. vízikerék.A patakot két ágra választották, az egyiket kis tavacskává lehetett duzzasztani egy zsilippel, ennek a lendülete indította be a malomkereket. 
Szita, mérő. A mérő 7 kg lisztet vesz ki,  a zsákba 70 kg liszt fér, a molnárnak minden zsák őrlése után 1 mérő liszt jár tisztes haszonképp. Méltányos, nem?  Egy zsák őrlése fél óra, egy lovaskocsira hat zsák fér fel normálisan. A malom oldalában kocsma működött, legyen hol megvárni az őrlés végét. Okszerűen berendezett világ volt.
Őrlőhenger:

Velem felett, egy 586 m magas hegyen található a Szent Vid-kápolna. Kocsival mentünk fel, ameddig lehetett, ugyanis vadiúj (eus píz) út vezet keresztül majdnem az Írottkőig a magyar oldali, hirtelen emelkedő hegycsoporton, aminek úgy a felénél található a kápolna letérője és parkolója. Mostani szuszogós-pihákolós állapotomban az utolsó 100 m szintkülönbség legyőzését is sikerélményként könyveltem el magamban. Az őszi csavargásainkkal általában szerencsénk van, idén is elcsíptük azt a pár napot, amikor a falevelek a lehető legszebbre színeződtek az első fagyok és a lombhullás előtt.

Ezek a képek a kápolna közvetlen környékén készültek.


Maga a hegy igen régi emlékeket rejt: magyarok előtti  vár és városias település sáncait, sőt valószínűleg uralkodói székhely maradványait, eredetük egészen a kőkorig vezethető vissza, de kapcsolatba hozták a várat a Karolingokkal is.  A 19. század régészei nevezetes arany és bronz kincseket is találtak, amelyek különböző korokból, rétegekből kerültek elő. A 13. századi eredetű, de újjáépített kápolna ma is zarándokhely, a Mária-út egyik állomása.
Kilátás a Kisalföld felé:

(Egyéb: Állítólag az Írottkő az osztrák oldalról babakocsival is megközelíthető, kb. 800 m-ig megy fel a szerpentin, ott egy parkolóban lehet hagyni a kocsit és a murvás tanösvény könnyen járható, mindössze néhány tíz méter emelkedés van benne 2 km-en. Majd megnézzük. )

A Kőszegi-hegység a fenyőerdők hazája is, fenyőbölcsit találtunk  valahol Velem és Bozsok közt:

Az Őrvidék, különösen az osztrák oldal bővelkedik a várakban, kastélyokban. Borostyánkő váráig nem jutottunk, de a lékai (Lockenhaus) várat a lehető legalaposabban körbebámészkodtuk. Ár-érték arányban igen jó program, fejenként öt euróért, sőt a magyar diákigazolványt is elfogadják, ez 50 cent spórt jelent. Az belépőjegy mellé magyar nyelvű tájékoztatót is kaptunk, ami roppant hasznos volt, mivel a vár számtalan szállal kapcsolódik a magyar történelemhez, elsősorban a Nádasdy- és Esterházy-családokhoz.. Egyébként lovagvárként hirdeti magát, a látnivalók jó része a középkort idézi. Ezenkívül bemutatnak számtalan csip-csup színes, gagyi, de édes turistacsalogató mindenfélét.

Az első szájtáti hely a konyha: fullos, királyian tágas és tényleg középkorias, tűzpaddal, nyársakkal, háromlábú lábasokkal és cinedényekkel. Étterem is kapcsolódik hozzá, azt persze modern módon hasznosítják: épp buszos, alighanem termékbemutatós nyugdíjas turistacsoportok etetése zajlott. Belógtunk az etető külön konyhájába, ami natürlich napjaink igényeinek megfelelően felszerelt.

Izgalmasabb a templomosokhoz kapcsolódó kiállítás, amelynek anyaga igen részletes és gazdagon illusztrált. Még azelőtt keletkezett, hogy a témát a Da Vinci-kód és egyéb összeesküvés-elméletek előtt felkapták és agyonmisztifikálták volna a témát. A vár volt a templomosok, vörös barátok  magyar rendtartományának székhelye, a kiállítás a cikkben felsoroltakon kívül a rendkívül fontos jáki és a közeli sopronhorpácsi templomok építését is a templomosoknak tulajdonítja.

Van a várban egy nem túl díszes, de annál titokzatosabb kultuszhely  amely állítólag a templomosok titkos találkahelye. A mennyezeten egy nyílás található, ahol ottlétünkkor bőven csorgott befelé a padlón látható mélyedésbe az az esővíz, egyébként pedig bizonyos napokon bizonyos csillagképek tükröződnek benne.

Ilyen szerkóban jártak a templomosok - igen, persze, hogy viaszbaba.
Várudvar a felső várban

Lovagterem
Jöhet a geil rész? Magyar vonatkozások: Huszárbábuk, egyenruhák
Kötelező díszítőelem mostanában minden várban a terepasztal - itt egy török-osztrák ostrom ábrázolmánya látható. Egy másik terepasztalon sok kis halott magyar huszár ólomkatona-makettje :-(. Csúnya sógorok!

Van kínzókamra is, vasszűzzel, amelynek felsőteste 200-as szögnek megfelelő méretű vastüskékkel bélelt, alul meg egy csigaszerkezet fúr be a szerencsétlen áldozatba egy nyársszerűséget. Állítólag ijesztgetni volt csak, nem használták.
Rejtvény: Kedves olvasóim, úgyis régen tettem fel keresztkérdést. Megmondanátok, mi ez? (Ági nem játszik)
Lóvért vagy lósisak is van, bár nem hiszem, hogy középkori.

Ezek már szikárabb, igazibb dolgok megint. Láda, ez talán eredeti.
A vár a falu fölé magasodó dombra épült. Jó minőségű hőszigetelt alumíniumablakait sűrűn nyitogatva fotóztuk a dombok pipálásának ritka látványát az esőben.

Ehhez a látványhoz nem volt szükség aluablak-nyitogatásra.

Belátás vagy fellátás a várkertből:
Ez a hotelként működő alsóvár. 
Rálátás a várudvarra:
Búcsúztató szobrok:
Még megnéztük a vár alatti, azonos nevű falut vagy kisvárost.Tiptop és nett, milyen is lehetne?
Tekintélyt parancsoló a Szent Miklós-templom, a Nádasdyak temetkező  temploma. Szerkezete, elrendezése meglehetősen hasonlít a mi templomunkra.  (Bal felső kép: Léka, jobb alsó Halászi, utóbbi forrása halászi.hu)
Különleges, koronát formázó aratókoszorút őriznek a lékai templom bal oldali mellékoltárnál, amelynek díszei sütőtökök, nem virágok.
Hazafelé nem gyötrődtünk a kátyús magyar alóbbrendű utakkal, inkább a sima és hibátlan osztrák alsóbbrendű utakat gyűrtük Deutschkreutz felé. A kb. háromezres járási székhely, Felsőpulya főutcája a győri Árkádot bőven lenyomó bevásárlóutca. Elegáns, minőségi lila-szürke női divat, meg csillivilli konyhai kütyük, amik túl drágák a bankkártyámnak, sajnos ez az összbenyomás. De van Lidl ott is, olcsó csokikkal és sajtokkal, szóval búcsúfiának csak sima vacsoráravalót vittünk haza. Érdekes a bevásárlóutca végén az újnak tűnő rákszobor:

Egy pillanatra még hadd kanyarodjak vissza Kőszegre, egy gasztrovonatkozású dolog miatt: Kőszegen este, sötétben nézegettük a várost, sok jó és olcsó, üdülési csekket szívesen fogadó hely van, ha vacsorázni akarunk. A mi kedvencünk a középkorias Bécsikapu Étterem volt, ahol hihetetlenül finom a vaddisznópörkölt zsemlegombóccal és áfonyás körtével. Jó étvágyat hozzá, ha valaki véletlenül arra jár. (Fiam lesz, megutáltam a csokit, mindenem a vörös hús, marha és a vadak mostanában - érdekes gusztusa van a kölöknek, nekem meg alacsony a vasam.) Szóval csapatépítés és töltekezés megvolt, hat vagy nyolc hetet kell még kibírni a nagy találkozásig.


2010. október 17., vasárnap

Igazán ősz derekán,

október közepén járunk, az idő is őszies, a kert is. Mit is írhatnék? Még egy sereg tennivaló van, ami alól a héten kihúztam magam, mert valami rejtélyes derékfájás gyötör; csak a babfejtésben jeleskedtem... Volt is vele elég munka. Megkezdtük ugyanis a takarmánykukorica szedését, aminek a köztese a bab. Anyuci bosszankodott: túl sűrűn vetett tavasszal, a kukoricatövek totál összenőttek, a csövek elég kicsik lettek, és ezeket gyilkos folyondárként nőtte be a törökbab. A babon valami tömérdek termés van, sajnos a legnagyobb része kifejtőkategóriás, a magnak való, már szárazra érett hüvelyeket gondosan szikkasztgatjuk egy papír popcornos dobozban...
A levágott kórókat idén már hamarabb el akarom égetni, úgy, hogy a hamuja a földön maradjon, mert a szárzúzóztatás sokba lenne, a kazánba - mint rájöttem - körülményes lenne behordani, a termőföldön való égetés marad, hamuja így hasznosul is.
Utolsó teméseit kínálja a másodvetett vajbab, uborka, cukkini, saláta és zöldborsó. A gyökérzöldség-félék még a földben.
Nemsokára teljesen ki kell ürítenünk a kertet az őszi szántáshoz. Két nagyon bőtermő növény azonban gondot okoz: az angol zeller és a póré. Az angol zeller a sok csapadék miatt dzsungellá alakult: csodás lombok, roppanó szárak! De olyan sok, hogy egy kétszáz személyes kifőzdekonyhának elég lenne egész télre! Jó, hogy a mélyhűtő sok mindent elnyel, de ez akkor is rengeteg. Pedig csak egy tasakra való magból neveltem palántákat! A zellerzöldből pürét készítek a zöld galuskához, de a rengeteg szárral még ki kell gondolnom, mit tegyek, hogyan tároljam a mélyhűtőn kívül.
A másik a póré. Végül is ezzel kapcsolatban tudom a követendő eljárást. Tavaly ugyanis kitapasztaltam, hogy a nyirkos időben nagy sár-gyökérgombóccal felszedett, majd visszaültetett vastag pórék sikerrel áttelelnek. A nagy hagymákat ezért még a földben hagyom, csak az apraját esszük ki. A nagyokat majd a szántás előtti napon kiszedem, aztán amikor a traki elmegy, visszaültetem, így a tavaszi kombinátorozásig ( márciusig ) innen ehetünk, hidegben is.

Apropó, tél alá vetés! Még a múltkorokban szétültettem a Téli vajfej saláta palántáit, amik a nyirkos időben szépen "megfogantak", hajtanak. A teleltetnivaló spenót szedhető. Az őszi mák meg kel. Duggattam hagymát, fokhagymát még. Nemsokára a téli takarásról is gondoskodnom kell; neccháló, avar és szalma lesz erre szerintem a legmegfelelőbb.

A héten még tart a kukorica-és babszedés (ó jaj, már nem is érzem a körmeimet, tövig koptak a fejtéstől!), pincetakarítás élesben. A kertben komolyabb tennivalók nincsenek ezen felül, csak a letakarítás; öntözni, gazolni már nemigen kell. (Szerencsére idén az őszi gaz is egy nagyságrenddel kisebb, mint tavaly ).

Végül szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy kitűnő blog kitűnő posztját a régi gyümölcsfajtákról és azok eltűnéséről. Nagyon tanulságos!