Zoologická záhrada

Hédi kívánságára hosszas és vontatott élménybeszámolóba kezdek. Ugyanis állatkertben jártunk, de nem idehaza, hanem a prágaiban. A múlt hétvégén ez is oka volt annak, hogy kimaradt a szokásos blogbejegyzés, de hát a kertész a főszezonban ne kujtorogjon, amikor mindennap kapányi meg öntöznyi köll. Így a télben mentünk nyaralni, s hogy a hangulatot fokozzuk, haverokkal. (Most azt nem akarom fejtegetni, hogy már a rajkai határátkelőnél előkerült laposüvegben a nagyszentjánosi körtepálesz, és a sofőrök kis híján véres könnyeket hullattak az érkezésig, hogy ők nem részesülhettek ebből a földi jóból...)

Prágában szinte teljesen hanyagoltuk a jól ismert turistalátványosságokat, ennek az az oka, hogy már többször jártunk itt, és ezeket nagyjából már kiismertük. Szépek, igen... de mi már az indulás előtt tudtuk, hogy az állatkertbe megyünk. Az útikönyvek a belváros összes műemléki nevezetességét, a legjobb pialelőhelyeket mind-mind felsorolják (hogy utóbbit minek, azt nem tudom, mert aki inni akar, az úgyis feltalálja azokat magától), de az állatkert valahogy két tőmondatban elsikkad a sok egyéb látnivaló felemlegetése közt. Mi is így voltunk vele.

Hét évvel ezelőtt szintén Prágában voltunk, a Károly egyetem kolijában éjszakáztunk. A koli impozáns méretű épület, rengeteg emelettel és poloskával. A sokadik emeletről remek panoráma nyílt a városra - és az állatkertre, aminek a létezéséről addig nem is tudtunk. Akkor megfogadtuk, hogy ha újra eljövünk, műemlék helyett eleven állatokat fogunk nézegetni. Hét év telt el azóta, de a kívánságunk teljesült végül: eljutottunk az állatkertbe.

Magáról az intézményről: hatalmas, állítólag 60 hektáron fekszik, most is bővítik. Kint van a város szélén, dombokon. Nekem úgy tűnt, hogy szinte az emberek vannak ketrecben és az állatok a szabadban, minden állatnak a lehetőségekhez mérten bőséges helye volt. Üvegfal, rács, háló semmivel se több a szükségesnél. Az állatok nem fajonként vannak ketrecbe rekesztve, vagy elkerítve, hanem biotóp szerint vannak csoportosítva: van például tajgai élővilág, tibeti madárvilág, sarkvidék, szumátrai vadon, Közép-Európa madárvilága és még sorolhatnám.

Rengeteg képet készítettem, amiből csak a legérdekesebbeket szeretném feltenni, így is jó sok lesz belőle. A számomra ismeretlen állatoknak a latin nevét feljegyeztem, próbálok linket kapcsolni hozzá, hátha valamelyikőtök többet akar róla megtudni.

Tesóm előrebocsátotta, hogy ő leginkább majmokat és hüllőket akar látni (Nem helyénvaló ízléstelen poént elsütni, hogy a rokonaihoz kívánkozik, hiszen az édestestvérem...). Legyen meg az akarata, kezdjünk a különféle majmokkal.

Mindjárt elsőnek egy fehérkezű gibbonnal.

A szumátrai dzsungel élővilágát bemutató, csodás növényekkel és orchideákkal beültetett épületben ez volt az első állat, amit megláthattunk. Hamarosan volt szerencsénk látni ijesztően hosszú karjait is.

A gorillák egy teljesen különálló épületben voltak, egy egész nagy család, két ezüst hátú hím, több nőstény és egy kis gorillabébi.

Meghökkentően emberiek voltak. A helyükön volt egy üvegablak, amin keresztül valamiféle kiszolgáló helyiségbe lehetett belátni, valószínűleg onnan kapták az elemózsiát. Gondolom, etetés előtti órán lehettünk ott, mert az ablak előtt álló két csökön egymást váltotta az összes majom, fürkészték sorra, mikor hozzák az ennivalót. Tisztára, mint a napközis nyolcadikasok a menza előtt a hatodik óra után.

De mielőtt leültek lesni, nagy mennyiségű forgáccsal kipárnázta mind egytől- egyig az ülepe alatt a tuskót, hogy ne menjen bele a szálka!

Ezen akkorát nevettem! (Azért is forgácsos mindnek a feneke.)

Voltak makákók is, ezek egy része üvegfal mögül volt látható,

más fajták viszont jól bírták a mínusz 3 fok körüli hőmérsékletet, mert kint ücsörögtek a napfényes sziklafalakon.

Az állatok egy része úgy megszokta már a sok nyitott szájjal bambuló turistát, hogy kiült az üvegfalhoz kunyerálni, persze eredménytelenül.

Most pedig két szép, újvilági félmajomfajta, amiket nem sikerült azonosítanom:

Ennek a fajnak a latin neve: Saguinus midas, vagyis aranykezű tamarin. Aranykezük jól látszott, igen érdekes és takaros kis állatnak tűntek, kár hogy alig lehetett a közelükbe férni, annyian nézték őket.

Voltak huszár-és pókmajmok is , de azokról sajnos egészen pocsék képeket tudtam csak készíteni, így azokat fel se rakom.

Most pedig a számtalan hüllőről.

Kígyókból rengeteg nem volt, csak néhány óriáskígyó-féle. A gyíkokból, leguánokból, varánuszokból azonban még életemben ennyit és ilyen nagyokat nem láttam, egyik szebb volt, mint a másik. Nézzük!

Elsőnek ezzel az agámával találkoztunk.

Utána a galléros díszleguánnal ismerkedhettünk meg.

Formás, apró gyíkocskák! Jaj, de édes picikék!-sóhajtoztam...

Aztán jött a feketeleves: a kubai orrszarvú leguán. Ez akkora volt, hogy csak álltam, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy biztos micsoda fenevad lehet, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy salátalevelet eszik.

Legalább ilyen megnyerően néztek ki a gaviálok.

Hihetetlenül érdekes és meghökkentő volt fejmagasságban, oldalnézetben mustrálni a hatalmas, ijesztő fogsort.

Aztán megnyugtatásul egy kisebb páncélos gyíkot láthattunk. Érdekes állat volt a füle melletti pufi gombóccal.

A következő terráriumban szintén egy nagy testű, érdekes hüllő volt, aminek a nevét nem sikerült feljegyeznem. Azonban a jókora terráriuma előtt volt egy pad, ahova jó volt egy kicsit letelepedni, közben nyugodtan szemlélhettük a méretes, robusztus gyíkot.

Egy hirtelen mozdulattal oldalt fordult, így sikerült szemből is lefényképezni megnyerő tekintetét:

Újabb salátaevő "rém": egy hatalmas, másfajta leguán.

Aztán egy még ijesztőbb: szegényt rögtön elneveztem magamban pajornak, hiszen pont olyan, mint egy földből tavasszal kifordult csimasz, csak hát sokkal nagyobb.

Utána egy érdekes esetnek lehettünk szemtanúi a szomszéd helyiségben. Itt aprókorú komodói varánuszok voltak. A kis büdösek olyan félméteresek lehettek. A terráriumuk - ami akkora volt, mint a hálószobánk- tetejét üveg, és azon belül drótháló fedte. A kicsik észrevettek egy nyílást a dróton, ahol kibújhattak az üveglap alá, ott szorongtak.

A gondozójuk megpróbálta kicsalni őket onnan, ami végül csak eleven fehér patkányokkal sikerült. Elképesztő látvány volt számomra, amikor a gyíkok erre a csalogatásra sorra előbújtak, s az még meghökkentőbb, hogy az aránylag kicsi gyíkok milyen hamar benyelték rágás nélkül a hatalmas, kövér patkányokat.

Ez egy Varanus melinus nevű, ijesztően nagy testű, vadul szép hüllő,

aztán végül a gyönyörű színű, és tényleg kecses smaragdvaránuszok.

Még egy varánuszféleség, nagyok, ijesztőek:

és utána levezetésül már teknősbékák következtek.

Például a haiti ékszerteknős.

Hatalmas nagy volt a borneói folyamiteknős.

A legnagyobb óriásteknősök se várattak magukra, láttam már pár állatkertben a rokonaikat, de

ilyen nagyokat még sose.

A hüllőház trópusi melegéből valahogy pont az északi területek és a sarkvidék állataihoz jutottunk... de erről majd legközelebb!