A dzsungel újjászületése

 Mintha gyomtermesztés lenne a fő profilom, úgy néz ki a kert. Kacagó szívvel megváltam a gipszkesztyűtől, helyette csini fémsínt kaptam, amelyben már némi kertészkedést is végre lehet hajtani. Önhasznosításom első állomásának a kertet jelöltem ki. Hát elkeserítő az eredmény. A gazok gyakorlatilag mellig érnek. Jó, ne rinyáljak, nem ökölnyi jegek verték el a termést, vagy az aszály égette porig, de a látvány akkor sem valami megnyerő. Sok munka kell, mire itt legalább valami látszata lesz a rendnek.
Tavaly már elsütöttem azt a posztcímet, hogy "Élet a gaz alatt", a témától azonban idén se tudok elszakadni. Elkezdtem kikaparni a most tényleg övig érő gazból a még vegetáló veteményeket. Hát bizony megállapíthatom, hogy a tavalyi gaztenger, ami miatt annyit nyivácskoltam, csekély pusztai vegetációnak tűnik az idei gazözönhöz képest. Már feladtam, hogy itt valaha is rendet tegyek. Tevékenykedésemet a még tűrhető ágyások elfogadható állapotban tartására korlátozom, így is húzhatom a paréjokat napestig. Hiába volt a szentfogadalom, hogy idén aztán pazar ágyások lesznek, tuti mulcsokkal, társítás, különleges zöldségekkel meg mittomén. Lett helyette a nyárra egy izgi gipszkesztyű, a szárazság ellenére bődületesen burjánzó gazok, és csökött vetemények. Ez van akkor, ha hat hét kerti munka kiesik.
Az okrának szánt helyen a gaz derék fölé ér, és olyan gezmecek kezdtek el teremni a vetemény helyén, amelyek nem acatok, nem tarackok és nem paréjok, de mégis böknek. Utálat ezeket kipucolni. Az egyharmad részét már kiszedtem, és félredobáltam, hogy majd elégetem. Már most akkora ez a rakás, hogy odébb kell valahova költöztetnem, nehogy felgyújtsam a szomszédos fákat.
A szárazság miatt a másodjára vetett vajbab fele ki se kelt. Július utolsó napján csináltam pár sor pótvetést. Tudom, hogy ez kicsit későn van már, de ennyit megkockáztathatok, legfeljebb nem érik be, ha meg lesz termés, akkor minden rendben. Azonban ez sem zsír tuti, mert a vetés után pár nappal kikelő zöldbabok felét valami falánkszörny kerti zabagép sziklevélig lerágta - de csak a sárga vajbab csíráit. A fekete bab magoncait épen hagyta, úgy látszik, hogy a magasabb antociántartalom nem jön be neki, de lehet, hogy  szimplán csak a szőrös kaját utálja.
A krumplit belepte a szulák (ezek után nem is csodálkoztam annyira, hogy az űrdínó belátogatott a kertbe), de ennek a kipucolásával nem is szórakozok, minek? Krumpliszedéskor úgyis kénytelen leszek  majd kinyűni hamarosan a sok gazt, mert addig nem lehet a termést felszedni, amíg a ronda nagy szárakat el nem takarítom onnan. Addig egye ott a fene a gazokat, ahol vannak. A gaz alatt azonban a krumlpliszárak vígan hajtanak, ugyanilyen jó kedéllyel rágják őket a bogarak, és a föld alól mennyiségre kevés, de méretre kapitális burgonyák termelhetők ki. Szóval itt a terméshiány nem gond, inkább a gaztenger.
Amik egészen jól élve maradtak, azok a paprikák, valószínűleg azért, mert korábban vastag mulcsot terítettem alájuk. Sőt, nemcsak életben maradtak, hanem teremnek is. A fekete chili kétszer akkora, mint tavaly. Idén egy munkatársamtól kapott magból neveltem palántákat. Ez a fajta nem kapható boltban. Vagy harminc-negyven éve, amikor a közelben, Lipóton a termálvízzel fűtött üvegházakban nagyban termelték a zöldségeket és a szegfűt, ezt a fajtát nevelték hajtatós paprikaként. Neve nincs, de jó nagy és bő termése igen.

Kicsit csíp, ha az ember benne hagyja az erét. És sok van! 2009 óta nem tudtam normális paprikát nevelni, ez most sikerült. A másik érdekes fajtát Laci egyik szerb származású munkatársától kaptam, aki egyszer egy csomagkísérő tasakban adott valami húsz, magról nevelt, közforgalomban Magyarországon nem kapható magból származó palántát. Ez még csak most virágzik, de igen kíváncsi vagyok, hogy mit produkál majd augusztus végére.
Almapaprika is van, már egy háromliteres üveggel elraktam, lőn csoda!
A paradicsom már érik, viszont nem a korainak nevelt Zömök, hanem a szép rózsaszínűre érő Malinowy Ozarowski. A héja igen csúnya, bibircsókos és repedezett lett a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esőtől. A húsa finom, de csak hámozva lehet megenni. Szerencsére bőven van. Idén nem sárga, hanem rózsaszínű ketchupot teszek el, az a gyanúm... A fitoftórának nyoma sincs, gondolom a gombák nem értékelik ezt a masszív, száraz meleget.

Uborkából eddig lett 1 (egy) darab, azt Andris leszedte, amúgy nyersen, sárosan és szőrösen (márminthogy az uborka volt nyers és szőrös, Andris meg sáros) megrágta és eldobta, nyekk. Ez az idei termés.
A hagymát apránként szedegetjük fel. Idén kevesebb lett, kisebbek a hagymák, de valami egészen kemények és nagyon csípősek is a szárazság miatt. A tárolhatóságukkal biztos nem lesz gond.
Szóval inkább gyomtenyészetre hasonlít a kert. Azok tenyésznek, amelyeket ki akartam penderíteni a kertből. Azért hogy ne vesszen minden, a héten még valamennyire megpróbálom kipucolni azokat az ágyásokat, ahonnan esetleg remélhetek termést, és egypár sor salátát meg más apróságokat vetek az őszre. Persze ehhez öntözni is kell majd.
Sovány, de mégis örömteli vigasz, hogy az egy az egyben kidöglöttnek hitt virágágyásban sorra nyitják bimbóikat a későn elvetett virágok. Néhány büdöske, egypár búzavirág, egysornyi legényfogó, madármályvák nyújtóznak vigasztalóan,

meg egy hatalmas bokor furcsa, sziámi iker pillangóvirág.

Vagyis végül is még próbálom felvenni a harcot a gyomtengerrel. Új ágyások kialakításába már nem fogok, egyetlen célom az, hogy az ősz végéig a sok kifejlett gyomszárat amennyire lehet, össze tudjam gyűjteni és elégetni. Gyönyörű kilátások, mondhatom. De sajnos most ennél többre nem telik tőlem. Azért még próbálkozom!