Kerti és természetjáró kalandok

Öngyógyítósdi 7. Nyárzáró mérleg

1 megjegyzés
A Gertrud Frank elvei alapján felvázolt zöldségesterv megvalósítását úgy összegezném, hogy az elmélet teljesen működőképes, a gyakorlatban viszont a betervezett munka felét végeztük el a rendelkezésünkre álló szabadidőben. A vegyeskultúrák, társítások főnövényei szépen teremnek, védik is egymást, de a köztes sorokat bizony cudarul felverte a gyom. Mentségemre szóljon, hogy elbálnásodtam, hat hét múlva várjuk a második babánkat, szóval a hajolgatás nem igazán esik jól. 
Az idő elég kegyes volt, a nyár elején és augusztusban hulló csapadék ellensúlyozta a július szárazságát. Egyszer kellett beüzemelni a locsolót életmentésként, egyébként ha lehet, nem pazaroljuk kertlocsolásra a csatornadíjjal együtt már méregdrága vezetéki vizet. 

Répafélék-hagymafélék-paradicsom társítás:
A márciusi vetés jót tett, a Danvers és hasonló fajtájú répák hatalmasak, és elég édesek, egészségesek is. Sajnos, a rotakapás talajművelés nem volt elég mély nekik, sok az elágazó gyökér. A közé vetett hagymák a két főnövény lombárnyéka miatt aprók maradtak, valóban kell a külön hagymaágyás. A répákhoz társított vastag héjú, karós San Marzano paradicsomon volt ugyan néhány rothadt bogyójú szem, de ezeket eltávolítva megállt a fertőződés. Petrezselyemzölddel jó ideig mi láttuk el anyuékat, szóval az is csípi a szomszédságot, a génbankos szigetközi pasztinák pedig szuperfitt. Már válogatom a magfogásra kijelölt két tövet. 

Pasztinák és San Marzano paradicsom

Retek/sali-káposztafélék-kabakosok vegyeságy
Május végére kifogyott a retek, júniusra a saláta. Néhány tövet hagytunk felmagzani az általános gyomosodás közepette. Meghagytam a magról itt-ott kelt körömvirágokat, kaprot, amarántok és szarkalábak egy részét a sorközökben. Ebből nyárra teljes őskáosz lett, amiben viszont a földibolháknak nem volt esélyük meglepni a brokkolit, kelbimbót, karalábét. Így néznek ki az oly szakszerűen saláta-retek magkeverékkel beültetett  C sorok a vetemény kifogyása után:

Viszont a megszokott egynyári gyomokból elég kevésnek maradt hely. Talán kétszer kaptak ezek a sorok fűnyírási, gyomkeverékes mulcsot. 
A főnövények gazban állnak, mégis teremnek. A káposztaféléket eső után azért betámadta a meztelencsiga, kesztyűvel kidobáltam őket a sorokból. A fajtaválaszték jó volt, a szentesi karalábék kicsit apróbbak a gyom alatt, van köztük egy-két fás is, azokat egészben hagyva főzöm a húslevesbe, aztán a végén kiszedem. A 80 napos hibrid (Bejo fajtájú) július elején hozta a fő rózsákat, az augusztusi eső után megújult, most apró oldalrózsákat hoz, a másfél méteres soron 25-30 dekát hetente. A garafarmos Calabrese brokkoli felejtős, semmire sem megy, fogadni mernék, hogy november elején akar teremni. Szóval éljenek a rövid tenyészidejű brokkoli hibridek! Cukkiniből, patisszonból bőven termett, jól fejlődnek és szépek.
Uborka/kukorica
Már letermettek, bőven volt mindegyik, de megvénültek a szárazság végére. Kukoricából hagytam magfogásra, gyöngyörgetem a kóróját is téli takaróanyagnak a fügebokromhoz. Ha szép hosszú ősz lesz, talán fügéből is beérik pár szem.

Paprika, paradicsom, padlizsán
Nem társított, hanem monokultúrás sorokban van a Zömök paradicsom és a Szentesi kosszarvú paprika. Padlizsánt Ági nevelt, mi csak megettük. Egészségesek, szépek, finomak. A Zömök kis termetű, ellenálló, tojásdad termésű paradicsom, jó vastag és ellenálló a héja. Itt is találtunk pár rothadt szemet, de leszedtük és megsemmisítettük, aztán megállt a rothadásfertőzés. A kosszarvú egy zamatos, édes paprikafajta, egyáltalán nem csíp. Nagyra nő és egészséges.

Egyebek
A Paulista vajbab idén keveset termett, az a kevés is megtetvesedett. A génbankos futóbab igazság szerint nem valami nagy durranás. Igaz, elég gyatra helyre kerültek.
Elmaradt a csicseriborsó-vetés, meg a körtefák alatti terület beültetése. Nem is baj. A két ősz elején termő körtefa a halálán van a hajtásrothadás miatt, úgyhogy a télen kivágjuk őket. A zöldségest nem használjuk többé gyümölcsösként. Helyette inkább valami nem kényes, elálló téli körtét ültetünk. Friss zöldfűszerünk bőven volt és van is.

Ahogy tapasztaltuk, ez az öngyógyítós rendszer nagyon is jól működik, még félgőzzel is. Jövőre ugyanezekkel a társításokkal ültetem be a zöldségest, de igyekszem azt a hibát nem elkövetni, hogy a szabadidő terhére túltervezem magam. 

1 megjegyzés :

  1. Ó, már csak öt hét? Drukkolok és izgulok.:)
    Én sem locsoltam, nem is lett paradicsomon kívül semmim, csak gaz. De még így is ok vagyok, kárpótolnak a gyümölcsök.
    Calabrese nálam is dettó, majd jövőre keresek tefajtádat.
    Gratulálok, így olvasva elég jó évet tudhatsz le hamarosan. Kukoricát én minden évben csak takarásra tenyésztek sajnos.:(
    Sajnálom a körtéid, pontosan mi is a bajuk? Szagszerűen fogalmazva...

    VálaszTörlés