Őrség, turistaszemmel

Három csodás napot töltöttünk az augusztus végi hosszú hétvégén abban a  bizonyos legnyugatabbi csücsökben, abban a csodavilágban. Magyarszombatfán a Szarvasszálló Vendégház adott otthont nekünk erre a kis időre, az Őrségi ínyesmester szomszédságéban. Adott volt tehát a reggeli-esti forrásvízivás és kecskelátogatás mint kiinduló program, de azért sok mindent megnéztünk (még több mindent kihagytunk, úgyhogy biztos visszajövünk).

Buzás Attila sajtjaiból hoztunk kóstolót. Nemcsak a gasztrobloggerek, mi is megszerettük azt a bizonyos fokhagymás tökmagolajban érlelt kecskesajtot. Hihetetlen erős, tömény étel? fűszer? a salátákra, tésztákra. Valami semlegesebb ízű sajtot mi is megpróbálunk tökmagolajban megúsztatni pár hétre, kíváncsi leszek az eredményre.

Őriszentpéter, román kori templom
A vallásgyakorlók zöme református, de a dombvidék csodálatos középkori templomokat rejt, közülük az egyik az őriszentpéteri egykori erődtemplom.

A régi erődsánc árka keríti körbe a dombon, temető közepén álló kis épületet. Jó mély, a sok eső vize pangott az aljában, nyüzsögtek benne a combos, de még halfarkú kisbékák.

Nagyon büszkék itt a népek, hogy a honfoglalás óta egy helyen élnek, és papírjuk is van róla. Nos, a szigetköziek is ilyenek, csak a dokumentáció később kezdődik. Ennyit az identitásgörcsökről.

Pityerszer, skanzen 

Nagy élmény volt a mi hároméves műszaki szakinknak a stratégiai pontokon kihelyezett sok tekerős fa-vas gépezet: kendertörő, köszörű, szélrosta. A szénásszekérről, boronáról, cséplőgépről (ékszíj! ékszíj!) ne is beszéljünk. Sőt olajütő és szövőszék is, mind kipróbálható állapotban.

Balázsnak találtunk őshonos, tájfajtájú csíkos nyári almát. A tájra jellemző gyümölcsfajtákból (pogácsaalma, bőralma, cigányalma, fosóka szilva,árpával érő körte stb.) frissen ültetett oltványokat telepítettek az udvarokban, három sor dróthálóval védve, gondosan kitáblázva.

A kicsiket mozgásérzékelőre bekapcsolódó, állathangokat lejátszó dioráma szórakoztatta. Volt tyúkudvar, dödölle és krumpliprósza a büfében, meg a Hétrétország-fesztivál keretében tésztázás és perecsütés, ahová beszemtelenkedtünk. Otthonra sem rossz móka a perec meg a sóspálcika meg a gyurmakészletből kiszedett állatos szaggatóval készített sós keksz. Inspiráló hely a skanzen, na.

A skanzen legrangosabb portája, téglából és kőből

Zuzmók az élőfán és bebújhatós odvas fa a kicsiknek - ilyenbe rejtőznek a háztól elcsapott királylányok. Szerencsére sok legény jár erre, aki a keresésükre indul.

Hársas-tó

Augusztus vége még nyár, persze, hogy fürödni is akartunk. Szentgotthárd határában találtunk rá a Hársas-tóra, amelynek eleven, sulyomos-piócás, korhadt levelektől vöröses élő vize több mint különleges fürdésélménnyel lepett meg.  Körbejárható, körbebicajozható, ingyenes szabadstrand, parkolóval-büfével-klotyóval meg játszótérrel, a nyugdíjas osztrákok nagyon szeretik. Jól kitáblázott tanösvényről lehet még begyűjteni sok információt az állatokról meg a növényekről.

Magyarszombatfa
A fazekasfalu. Betévedtünk több mester műhelyébe.

Közülük az egyik Cseke János bácsi, aki szakoktatóként kétszáznál  is több fiatalt segített a fazekasmesterséghez. Korongon készült, egyedi darabjai biztos, hogy nem sorakoznak minden lakás konyhájában úgy, mint az IKEA-műanyagok. Kilónyi agyaggal ajándékozta meg kisfiunkat, bearanyozva esős napjainkat.  Mikró- és mosogatógépálló, csodaszép bögréjéből kortyolom azóta a reggeli tejeskávémat.

János bácsi fiai továbbviszik apjuk mesterségét. Ezek a cseréphuszárok az ő vizsgadarabjaik.

A vasfüggöny meg a határsáv átkát nagyon megszenvedték ezek a falvak, sok a lakatlan porta. Az osztrákok jópár régi kerített házat kiglancoltak, ezek huszon-harminc milliókat érnek az ingatlanosok hirdetéseiben. Aztán vannak, akik apró lépésekben szépítik, ami megmaradt: pompás paradicsomok és a kétkezi munka nyomai mutatkoznak ennek a régi boronaháznak az előkertjében.

Gyönyörű, vadrózsaképű piros bokorrózsa ugyanott, üdíti a szemet.  Még csak hasonlót sem láttam sehol.

Harangláb libákkal

Vizesárkok és pusztuló porták Gödörházán

A szállásunk előtt a földből kibukkanó forrást az ügyes házigazda kútba foglalta. A vize tiszta, iható, egy kis tavacskában gyűlik össze, aztán beleömlik a Szentgyörgyvölgyi-patakba. Ezt a vizet hordtuk magukkal mindenhova, mint az idős asszonyok a szentutak vizét...

Magyarszombatfa egyik érdekessége a Fazekasház, amely a mesterség múltját mutatta be. Legérdekesebb része az égetőkemence. Szép különben, kézimalom is van benne, ami szintén tekerhető, a rúdja a mestergerenda furatába illeszkedik.

Az utolsó nap délutánjára a csillagmohás partú Vadása-tó jutott.

Megint fürcsi, aztán egy melegszendvics, és amikor beültünk a kocsiba, eleredt az eső, ami hazáig zuhogott és elmosta ezt a nyarat. Szép volt, otthon is sokat strandoltunk, kenuztunk, barátoztunk. Éreztük, hogy élünk.