2015. április 3., péntek

Tojásfestés, textilfestés kurkumával és céklával

Nagyon készültünk idén a gyerekekkel a húsvétra, újdonságképpen azt ötöltük ki, hogy idén a házban található növényi anyagokkal festünk tojást. A mama által eltett céklasaláta levét és egy zacskó kurkumát kotortam elő erre a célra, bár sok más növényi anyag is esélyes lehetett volna (pl. hagymahéj, paprika, spenót, lilakáposzta). Ami még nehéz volt, az az, hogy a neten leginkább elszállt hülyeségek voltak összegyűjtve növényi festés címszó alatt, kép nélkül. Tuti, hogy soha senki ki nem próbálta. Arra gondoltam, hogy színes, fűszeres levekben főzöm meg a tojásokat, ez a módszer egyszerű is és a keménytojás  megszokott ízét is érdekesebbé teszi 



Szóval elővettem egy csomag kurkumát, amiből csak egy csipet hiányzott, nagy bögrényi (4 dl) vízbe tettem, elkevertem, beleraktam a négy tojást meg egy kiskanál ecetet. Jó negyedórát főztem, közben kanállal forgattam, kicsit össze is koccantak. A kurkuma elvileg jól illik a tojáshoz, színezi és meg is ízesíti a húsvét jellegzetes ételét. 
Egy másik lábasba másfél dunsztosüvegnyi céklasaláta leve került, 4 dl-re kiegészítve, szintén négy tojással. Ez a lé már "gyárilag" ecetes volt. Ebben is főzögettem, kevergettem a tojásokat. 
A színük lassan mélyült. Negyedóra után kiszedtem őket. Nos, a kurkumásak gyönyörűek lettek, finoman batikolt hatásúak, halvány napsárgák, a céklásak meg... ronda koszlott bugyirózsaszínek. Messze voltak a természetes pasztell árnyaklattól, amit vártam, és a jobb leírások ígértek. El voltam kissé keseredve. Talán a válogatott, nagyon fehér, vékony héjú tojásokat ajánlanám céklalével színezni, nekem egyáltalán nem tetszett a végeredmény. 

Jobb híján elővettem egy darab viaszkrétát és a még meleg tojásokat azzal jó alaposan összefirkáltam, majd a firkálékot papírtörlővel a héjba dörzsöltem. Sokkal tetszetősebbek lettek így a barnahéjú tojások szerintem. 
Ha már ott voltak a festőlevek, Juditka keresztlányommal azt találtuk ki, hogy kavicsos-befőttesgumis batikkal is megpróbálkozunk. Nem vagyok nagy textilfestő-májer, valami nyári táborból maradt emlék alapján ügyködtünk. Hímzővászon-darabokat használtunk, negyedórán át főztük a festőlevekben a textilcsíkokat, majd ecetes vízben kihűtöttük, radiátoron szárogattuk és vasaltuk.. Az eredmény hasonló: a céklaleves festés eredménye mosogatórongy-árnyalat, a kurkumáé ragyogó napszín. 
Jó móka volt a természetes anyagokkal való festés, jó szívvel ajánlom kipróbálásra, és ha valakinek van tapasztalata más növényi festőanyagokkal, kíváncsi vagyok, mit szól a témához. 



Áldott, boldog, békés ünnepeket kívánok mindenkinek. 

7 megjegyzés:

  1. Hagymahéjjal szoktam (vízben főzöm úgy fél órát, majd mennek bele a tojások és főzöm még egy kicsit), de próbáltam kurkumával (nagyon furi a szaga, mondanám hogy büdös, szemmel láthatóan a kurkuma nem oldódik a vízben, hasonló lett a végeredmény), spenóttal, kávézaccal és lilakáposztával, és fel is adtam, marad a hagymahéj, minden tojás más, de erőteljes árnyalatú és szép. Fehérjével ragasztom a forró héjra a leveleket (mikor mit találok a kertben). Ja, erre most azt olvastam valahol hogy faragasztóval kellene, ja a Pattex Palma biztos jót tenne. Hát nagyon unom a sok felszínes cikket és a mellékelt csodás fotót...

    VálaszTörlés
  2. Dédimama is hagymahéjjal festett csodaszép tojásokat, a tesóm is szokott olyat készíteni, tényleg fantasztikusak. Könnyű ezt csinád-azt csináld stílusban cikket írni, aztán meg lopikálni hozzá valahonnan fotót... Nekem csak a telefon volt most fényképezni, a gépemnek elromlott az objektíve.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a kurkumás! Nem ismertem ezt a lehetőséget. Nálunk is a hagymahéj volt a bevált módszer, szeretem a szinét.
    Vidám tojásvadászatot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövőre nálunk is biztos a hagymahéj lesz a nyerő. Jó téma ez, idelinkelem Florentine és Annás tapasztalatait, úgy tűnik, a valóságban nem nagyon működik ez a színezzünk-tojást-növényi-festékkel-szivárványszínűre buzdulat.
      http://szinreszin.blogspot.hu/2015/04/husvet-tajan-ellep-minden-noi-magazint.html
      és
      http://annaskertje.blogspot.hu/2015/04/a-tojasfestes.html

      Törlés
  4. Feleségem is hagymahéjjal fest gyönyörűségeket. A ház körül begyűjtött cickafark, százszorszép virága, és egyéb szép formájú apró levelek vannak hozzáfogva a tojásokhoz, és női nylon harisnyába bujtatva szorosan a tojáshoz rögzítve. A végeredmény nagyon szép melegbarna tojások, világos színű levél és viráglenyomatokkal.

    VálaszTörlés
  5. A kurkumában lévő kurkumin egy PH indikátor ezt még tudod fokozni. Ha citromot cseppentesz bele akkor citromsárga lesz és ha szódabikarbónát adsz hozzá akkor piros. KURKUMA
    A fenti linken további ötletek

    VálaszTörlés
  6. A kurkuma nem csak tojásfestésre jó, hanem megnézhetjük pl a szappanunk lúgosságát.
    KURKUMA
    A fenti linken a kurkumáról bővebben.

    VálaszTörlés