Meglepő fehér karácsony

 Múlt vasárnap elkezdett hullani a hó, meghozva az ünnepi hangulatot Hédinek. A havazás estefelé azonban átváltott zuhogó esőbe. Az időjósok által hozzánk beígért 4-9 helyett mínusz 1 fok lett. Sejteni lehetett, mi lesz 24-én reggelre.

Szokás szerint felébredtem háromnegyed hatkor, de még lustálkodtam jó darabig. Feltűnt, hogy egy kocsit se hallok menni, csak egyszer volt valami fékcsikorgás-szerű hang. Hát elég volt kinézni, megtudtam az okot. Olyat, amit eddig még életemben nem láttam.
A kinti világ minden porcikáját tükörsima, vékony jégréteg borította. Mintha üvegburkolatot kapott volna minden, megszépítve a legrondább, fonnyadó növényeket is.
Ez a leszáradt komló jeges szövevénye:

Himalájai selyemfenyő:

Hársak:

Iszalag:

Hédiék egész udvara a mirelit világ csodabirodalmává változott. Az utolsó virágok, termések csillogó burokba öltöztek:

Eddig még meg nem fagyott levendulavirágok a jégkéreg alatt:

Meténgek:

Túróvirág (azt hiszem, hogy kenyérbélcickafarknak is hívják):

Még a gazok is megszépültek:

Jégcsapfüzérek farkasfogai a pergolán:

Ez a kép pedig rejtvény tesómnak: találja ki, mi az, ami a jégburok alatt van, és hol van a kertjében?

A fenyőfákon is jégcsapok csüngtek. Hédiék ezzel különösen pórul jártak. Egyik kis takaros ezüstfenyőjüket ásták ki karácsonyfának beültetve egy nagy cserépbe, kigondolva, hogy ünnepek után visszaültetik majd a kertbe. A fát Jani gondosan kikészítette a teraszra még 23-án, de az éjjeli ónos eső végett a karácsonyfajelölt is megkapta a jégburkot. 

Szegénykéim 24-én a fát nem díszítették, hanem olvasztották... Kint makacsul fagyott, így a jégcsapok nem váltak vízzé, kénytelenek voltak a lakásba bevinni a fát, hogy díszíthető legyen, aztán szaloncukorevés, főzőcskézés, lustálkodás és karácsonyi dalok helyett több vödör vizet mostak fel. Vigasztaljon, hogy kiolvadás után gyönyörű karácsonyfájuk lett!

Veszélyes azonban ez a csillogó jégszépség. A jégpáncél alatt a rügyek nem lélegeznek, fuldoklanak, a fagyos burok még az alvó rügyeket is megfagyasztja. Nagyon bízom benne, hogy a jövő évi virágokat, terméseket meghozó rügyekben nem esett kár.

A jég súlya kifektette a bokrokat, örökzöldeket, sok helyen nagy recsegéssel tördelte az ágakat:

Az ágakon a túlhűlt víz kérge hozzáférhetetlenné tette a kis madarak számára azokat a petéket, apró falatokat, amelyeken eléldegélnek. Különösen fontos ezért, hogy ónos esőben a szokottnál bőségesebben töltsük az etetőt, lehetőleg jó zsíros falatokkal!

Az etetőt gyakorlatilag egybefüggő jéglap borította, miután ezt letörögettem, kétszer is púpig raktam a madaraknak a kajáskasznit. A máskor egész napra szánt adagot megdupláztam. El is fogyott, legyen a madárkáknak is ünnepük!

Egyvalaki azonban nem törődött a hideggel, ónos esővel, a keményre kérgesedett hóval. Ez Hédiék korábban már megemlített megátalkodott vakondja, amely úgy feltúrta az udvarukat, mintha bombáztak volna. Rendíthetetlenül túrta fel a fagyott földet a szemem láttára a hó tetejére. Szerintem itt már nem is egy vakond, hanem egy egész família tevékenykedik.

Végül néhány kép a téli, behavazott Szigetközről:

A hó a szélfogó erdősávoknál, a partokon most is megvan. Igazi fehér karácsonyunk volt tehát, de a hó mellett jéggel.