Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Kerti és természetjáró kalandok

Dombágyást építettünk

16 megjegyzés
Ha nincs üvegház vagy fóliasátor a kertben, jó ötlet a dombágyás építése, mivel meggyőzőek az előnyei. Ha a nap járásának figyelembe vételével helyezzük el, a növények a fekvésből adódóan jobban kihasználhatják a nap energiáját. A korhadó, komposztálódó növényi hulladékok hője talán lehetővé tesz némi fagyvédelmet és szezonhosszabbítást. Végül a durva, fás, nehezen kezelhető kerti hulladékokat  is eltüntethetjük hasznosíthatjuk. A faanyagok elvileg a vizet is hatékonyan tárolják. 

Tehát nagyon praktikus dolog.  A képen egy sima földhányásnak látszik, de a belseje sok zöldhulladékot rejt. A permakultúrás Hügelkultur lenne az ortodox verzió, ott alulra farönköket helyeznek, aztán arra ágakat meg földet, föléje gallyakat,  aztán szénát. erről van a fórumukon egy jó kis képanyag.  A miénk ennek teszkógazdaságos, házi és lebutított  változata, abból, amink van.  
  A nyár végén Jani összeácsolta a régóta vágyott kerti asztalt és a padokat. A kiülőhöz készített kis kaviccsal borított terasz alapjából jó sok fűcsomó és kerti föld került ki, a tavaszi metszésből pedig egy nagy kupac ágnyesedék.  Tehát a hozzávalók nagy része itt volt a kezünk ügyében.  A farönkökből nálunk tűzifa meg asztal meg pad lett, így inkább faágakkal és gallyakkal meg nyesedékkel indítottunk.  
A zöldségest határoló sövény mellett, egy szélvédett és délnyugati fekvésű sarkot választottunk a dombágyásnak. Alapterülete úgy 1,5 m2. A következő rétegbe felfordított fűcsomók kerültek  a kerti asztal és pad alatti területről. Belocsoltuk és hagytuk ülepedni egy-két hétig. 

Utána lenyírt fűnyesedék és félkész komposzt került, majd megint locsoltuk. A tetejére kerti földet rétegeztem. Megint locsoltuk, ülepítettük. Végül őszre beültettem spenóttal, Téli vajfej salátával, madársalátával meg rukolával. Szépen ki is keltek. Jövőre a tetejére padlizsánt meg paprikát gondolok, az oldalára uborkát, az aljára még nem tudom...
A kerti asztalunk és padunk készítésének melléktermékei tették lehetővé a dombágyás kialakítását. A bútor megint Jani ügyességét dicséri, nagyon büszke is rá. A tavasszal hozatott tűzifából kiválasztott rönkökből készült, kevesebb pénzből, mint egy műanyag garnitúra. Igaz, kb. 60 órányi munkát fektetett a felfűrészelésbe, csiszolásba, festésbe, összeállításba, teraszkészítésbe.  (A gazdasági válságnak, talán már mondtam, tisztességes mennyiségű szabadidőt köszönhetünk.)


16 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Farakáslakó látogató

4 megjegyzés


Egyik nap, ahogy a talicskát toltam a kert felé, észrevettem, hogy a kapun túl mozog a keserűfű az út mellett. Eleinte azt hittem, hogy a macskák mórikálnak megint a farakás mellett a gazban, de közelebbről nézve láttam, hogy egy növendék süni masírozik az út szegélyén.
„Ha sünt szeretnél a kertben, akkor csinálj kint farakást!”-mondta egyszer egy kedves ismerősöm, amikor egy szép csillagos estén dunaszentpáli házuk udvarán a felújításból megmaradt bontott épületfa alól a lakásavató buli lármájával mit sem törődve két süni is előjött. Harmadik éve fűtünk fával, de csak most jutott eszembe ez a tanács, és ezek után nem is volt nehéz rájönni, hogy került jószágunk a kertbe. Sünikénktől öt méter távolságban volt a favágító, a nyáron kivágott moníliás cseresznyefa rőzsekupaca, és a télre felhasogatott tűzifa nagy rakása. Biztos innen jöhetett elő, de hogy mit keresett fényes nappal a kertben, az teljes rejtély. Mivel elég kicsi volt, valószínűleg anyukája mellől csavargott el, hogy körülnézzen a nagyvilágban. Nyunyi is nagy örömmel szemlézte, egyszer megérintette, amitől egy percre tüskegombóccá vált.

 Aztán újra kidugta az orrát a tüsik közül, és morogva szaglászott, röfögcsélt.



Nyunyi hozott egy hatalmas, félérett Bosc kobak körtét, hogy azt felszúrja a süni hátára: vigye el ajándékba a sünimamának és a többi kicsikének. Nem volt nehéz lebeszélni róla, mert a körte majdnem nagyobb volt, mint a süni. (Meg igazából szerintem mese az, hogy a sünik úgy gyűjtik be a sok potya elemózsiát, hogy felszúrják a tüskéikre. Egy dolog felszúrni, de hogyan szedné le onnan? )
 
Végül beletettük egy vödörbe, és a cseresznyefarőzse rakásánál szabadon engedtük. Nyunyi nem akart letenni állatetetési szándékáról, így a körtét eldarabolta, és odatette a kupac széléhez. A kis sün végül – apró lábait meglepő gyorsan szedve – eltűnt az ágak közt. Másnapra a körte is eltűnt – igaz, azt a legelni kiengedett tyúkok is összecsipegethették.
Nem a blogírási teljesítmény top foka, amikor az ember más könyvéből idézgetve ír posztot. Most mégis teszek ide egy szemelvényt a sünről Brehm: Az állatok világa című könyvéből. Ezzel nem tudok betelni bizonyos szempontból, mivel a leírásai sokkal mulattatóbbak, mint a száraz biológiai szakkönyvekéi. Más dolog, hogy a szemléletmódja enyhén szólva túlhaladott. Mégis szeretem tanulmányozni, mert csak úgy „olvastatja magát” . Emberi jelzőkkel ír le állatokat, és ebben találok valami bájosat.

„A sün félénk, de komikus és jó legény. Nem társalkodónak való, s majd mindig egyedül van, legföljebb nőstényével és közösségben. A legsűrűbb bokrok, vagy rőzserakások és sövények alatt mindegyik külön tanyáz, lehető kényelemben. Vacka levelekből, szalmából és szénából áll, amelyet egy oduban, vagy lyukban, vagy sűrű ágas-bogas bozótban készít el. Ha nem akad kész odura, vagy ehhez hasonló, alkalmas helyre, akkor nagy munkával maga ás magának lakást. Ez rendesen körülbelül 30 cm mélyen van a földben és két kijárata van; ezek közül az egyik délnek, a másik éjszaknak néz. De ezeket a nyílásokat éppúgy, mint a mókus, megváltoztatja, különösen nagyon erős északi és déli szélnél. Magas gabonavetésben rendesen csak nagy fészket csinál. A nőstény lakása soha sincs messze a hímétől, rendesen ugyanabban a kertben. Megtörténik az is, hogy a meleg évszakban a sün-pár egy fészekben lakik. Sőt akadnak gyöngéd érzésű sünök, amelyek nem válnak el párjuktól, s rendesen együtt maradnak és szerelmesek módjára kedvesen enyelegnek, incselkednek, játszanak, kergetőzne egymással. Ha a hely biztos, akkor nappal is folytatják játékaikat, zajos helyen azonban, csak éjjel kerülnek elő. Futása meglehetősen esetlen, s közben folyton szimatol, mint a kutya, minden tárgyat gondosan megszagol, s ilyenkor orrából és szájából állandóan folyik a nyál.
Ha útjában valami gyanús hangot hall, megáll, figyel és szimatol, igen világosan észrevehető, hogy szaglása a legélesebb, különösen a látáshoz képest. Nem ritkán esik meg, hogy a sün a lesben álló vadásznak a lábáig jut, meghökken, szimatol és elmenekül, ha nem tartja jobbnak fegyverét igénybe venni és összegömbörödni. Ilyenkor az állat alakjából nem látunk semmit, csak egy gömbölyű tömeget, amelynek csak egyik oldalán van mélyedése. A mélyedés a has felé vezet, és ilyenkor ott rejlenek jól odanyomva az orr, a végtagok és a rövid farok. A tüskék között a levegő akadálytalanul hozzáférhet, tehát hosszabb ideig is ellehet úgy, mert lélekezni tud. Ez az összegömbörödés nem okoz neki fáradságot, mert a hátizmok, amelyekkel ezt eszközli, oly módon vannak nála kifejlődve, mint semmi más állatnál, és oly erővel hatnak, hogy megfelelő kesztyűkkel fölszerelt férfi és alig képes az összegömbörödött sünt kigöngyölni. Ezt a vállalkozást természetesen a tüskék is érezhetően akadályozzák. Míg az állatnak csendes mozgásánál a tüskeköntös símának látszik, a sok hegy tetőcserépszerűen laposan egymásra borul, mihelyt az állat gömbalakot vesz föl, minden irányba kimerednek. Valamennyire gyakorolt embernek akkor is sikerülni fog a sündisznót kézben elvinni. Úgy kell elhelyezni a gömböt, a hogyan állana, ha az állat járna, s ekkor elülről hátra felé kell a tüskéket végigsimítani és többé nem alkalmatlankodnak.
A falusi nép ős idők óta azt tartotta a sünről, hogy gyümölcsérés idején a fák alatt lévő lehullott gyümölcs között hengergözve, azt tüskéire szúrja és így hazaviszi. Ez olyan valószínűtlenül hangzik, hogy az újabb természetrajzi írók nem késtek – több más népi hagyománnyal együtt – kiirtani. Annyival inkább kötelességünknek tartjuk Ottó D. R. nyug. erdőmesternek 1908-ban egy vadászlapban közölt megfigyelését idézni. „Egy szeptemberi estén üregi nyúl lesen voltam... Naplementekor egy nagy sün baktatott előttem a mező felé: Körülbelül 100 m-nyire a szabad mezőn egy ősrégi vad körtefa állt, amelynek lehullott gyümölcse hívogatólag sárgállott a fa alatt. Ide ment a sün, s azonnal lakmározott, mikor jóllakott a földön hengergözött, s aztán ugyanazon az úton visszatért. Midőn közelembe ért, csodálkozva láttam, hogy legalább tizenöt kis körtét szúrt fel a tüskéire. Miután szeretem az állatokat megfigyelni, a következő este egy órával előbb mentem arra a helyre. Valamivel korábban, mint tegnap, újra láttam a sünt, de nem vettem észre, honnan jött. Eltűnt ugyanazon az úton, mint az este, és húsz perccel később ismét megjelent; tüskéi túlon-túl meg voltak rakva körtével. Midőn tőlem 30–35 m-nyire volt, jól hallható hivogató hangot hallatott, mire azonnal 3 fiatal, alig félnövésű kis sün jelent meg. Ekkor az öreg megrázta magát, mint ahogyan a kutya rázza le a vizet; a körte minden irányban szerte ugrált, mire a fiatalok éhesen és falánkul estek a vacsorának. Később még többször láttam sündisznókat, almát, körtét, szilvát, gombát stb. így szállítani. Tovább nem figyeltem, de bizonyosan így gyűjtik össze készleteiket is.” S ilyen eseteket, noha csak hallomás után, mások is közöltek. A sün párosodási ideje március végétől június elejéig tart. Hét héttel a párosodás után 3–6 kölyköt ellik, ritkább esetekben nyolcat is. A kölykök vakok, fészkük szép, nagy, kitűnően bélelt. Az újszülöttek körülbelül 6.5 cm hosszúak, eleinte egészen fehéreknek látszanak, s csaknem egészen csupaszok, miután a tüskék csak későbben bujnak elő. Hogy már a születéskor megvannak, Lenz figyelte meg a szobájában született állatokon.
Egy hónap múlva a fiatal sün egészen olyan színű, mint az öreg, akkor már egyedül eszik, habár még szopik is. Meglehetősen későn éri el azt a készséget, hogy összegömbölyödni tudjon és feje bőrét az orráig lehúzhassa. Az anyjuk már korán hord nekik gilisztát, csupasz csigát, lehullott gyümölcsöt a fészekbe és valamivel később esténként magával kiviszi a csemetéket.
A téli szállás nagy bozontos szalma-, széna-, lomb- és mohából álló rakás, amely belül azonban nagyon gondosan ki van bélelve. Az anyagokat a hátán hordja haza, meghengergetvén magát ott az anyagban, ahol az a legsűrűbb, nagymennyiséget szurkál így fel magára, s valóban komikus, amikor rakományával tovamozog. Az első fagy megjelenésére beássa magát az odujába, s a hideg időszak alatt megszakítás nélkül alussza téli álmát; ez Németországban, Altum szerint, november elején történik. Fent leírt tanyáját olyan helyre rakja, ahová a szél még hozzáhordja a lombot, s ő maga munka közben pikkelyszerűen egymásra rakja rendesen a leveleket, s rendesen napsütötte oldalakat keres fel. Ritkán helyezkedik el más állatok elhagyott oduiba vagy fák odvas gyökerei közé. Téli pihenőidejét néha moha alatt tölti el, akkor fekhelye alig nagyobb, mint egy nagyra sikerült lúdtojás.
A sünt nem nehéz megszelidíteni, csak számára alkalmas helyre kell tenni. Az embert a legrövidebb idő alatt megszokja, elfogadja tőle az eleséget, s maga is keres magának. Konyhában az alkalmatlan svábbogarak pusztítását nagy buzgalommal végzi. Altum pedig a görényt tartja a sün fő ellenségének. Hogy tél idején a görény lyukában sünbőröket lehet találni, ismeretes. Piszkos, és kellemetlen szagot terjeszt, de komikus voltánál fogva nagyon mulattató. Könnyen szokja meg a legkülönfélébb táplálékot és italt is.
Halála után is kell még hasznot hajtania. Húsát valószínűleg csak cigányok, s hasonló csavargók eszik meg, de Spanyolországban régebben, különösen bőjt idején, gyakran ették. Az ókorban a gyógyászatban is szerepelt. Vérét, zsigereit, sőt még ürülékét is gyógyszerül használták; vagy megégették az egész állatot, s hamuját hasonló módon használták, mint a kutya hamvát. Még ma is gyógyhatásúnak tartják a zsírját. Tüskés bőrét pedig a rómaiak gyapjúkendőik kártolására használták; ezért a sün bőrével élénk kereskedelmet űztek, amely olyan jövedelmező volt, hogy a szenátus határozataival kellett szabályozni. Azonkívül még gerebennek használták a sün bőrét. Még manapság is használják némely gazdák a tüskebőrt a borjúknak a szoptatástól való leszoktatásra; a borjúnak az orrára kötnek ilyen darab bőrt, s így eresztik az anyja alá, a tüskék persze szúrják a tehenet, s így a tehén elrúgja magától a borjút, s ennek meg kell szoknia más eleséget.”

Igen bízom benne, hogy ez a kis látogató itt marad a kertben. Kitelelnivaló helye bőven van a farakások alatt. Csak talál magának ott valamilyen háborítatlan kuckót, ahol a télben meghúzódhat, hogy jövő tavasszal újra találkozhassunk.
Egyre még kíváncsi vagyok. A közvélekedésben mifelénk úgy él, hogy a sünnek mifelénk két fajtája van, az egyik a most említett sündisznó. A gyerekek és felnőttek közt egyaránt elterjedt az a közhiedelem, hogy létezik valamilyen "sünkutya" nevű állat is vadon, amely nagyobb mint a sündisznó, és morog, mint egy harapós eb. Szerintetek milyen állat lehet ez a "sünkutya"?


4 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

A Sárpo Mira második futama

9 megjegyzés
Pár napja szaggatom a gazt, és a krumplit szedem fel alóla. Tavasszal írtam, hogy a tavalyi termés aprajának szebbjéből tettünk félre vetnivalót egy festékes vödörrel, összesen 150 darabot.  Ezt azért mertem megtenni, mert hitelt adtam a Sárpo Miráról szóló leírásnak, hogy nyugodtan visszavethető a gumó éveken keresztül, nem romlik le egyáltalán a fajta, mint más burgonyaféléké, amik egy év után csak rohadó termést produkálnak.
Csírázatlanul teleltek át a kis gumók(egész jól, nem lett belőlük teszkókategóriás fonnyadék), és egy heti gyengéd csíráztatás után – egész pontosan emlékszem – március 31-én, szombaton Lacival ketten ültettük el azokat a porhanyósított földbe, bakhátakba.  A krumplik közé hagymákat is rakott Laci, mert azt hallotta valakitől, hogy az távoltartja a krumplibogarakat. A talajt előzetesen Dudarittal javítottuk fel.
Mivel nem akartam a kórokozókat meg a krumplibogarakat szaporítani, a tavalyi ágyástól húsz méterrel odébb alakítottam ki az ideit, ott, ahol még sose volt krumpli.
A gumókból– szokás szerint – elég lassan bújtak elő a kis növények, de aztán a meleg és az akkor még hulló csapadék miatt gyorsan kifejlődtek. Eleinte minden szép és jó volt, gazoltam, kapáltam az ágyást, és a szülinapomra kapott cuki gyomszurkálóval buzgón szedegettem belőle az acatokat meg a kákicsokat. A krumplibogarak is előjöttek. Eleinte szétnyomkodtam az előjövő bogarakat meg petecsomókat, így egy darabig kihúztuk, de aztán végül Actarával voltunk kénytelenek permetezni, ez visszavette egy nagyon picit a bogárinváziót. (Tulajdonképpen nem is értettem ezt az ordas nagy bogártömeget. Hiszen olyan helyre ültettem, ahol már évek óta nem is volt krumpli, elvileg hagyma is volt közte, amit ugye riasztó hatásúnak kiáltottak ki, permetezve volt, számtalan bogarat leszedtünk.)
Júliusra lett csak újkrumpli, ekkor már megint derékig ért a zöldje, és benne a gaz, mert akkor voltam pont gipszben, és az nem a legalkalmasabb szerkó a gyomlálásra.
A hőségben hamar leszáradtak a krumpliszárak, de a gazok is. Nekiállhattam szedni, bár a talaj igen kemény lett. Generálpucolást tartok:  a gyomszárakat meg a krumpliszárakat nagy kazlakba gyyűjtöm, amelyet majd valami csendes szeptembervégi estén Nyunyival együtt feltüzelek az ágyás helyén.
Minden egyes krumplibokor alatt kb. 4 darab, tenyér nagyságú termés van, és két-három kisebb. Idén – a tavalyival ellentétben – nem volt drótférges termés (gondolom, ezt az ágyás teljes áthelyezése a korábbiakhoz képest elősegítette), viszont megjelentek a rohadt szemek, úgy hogy a környékén nem is volt fitoftórás paradicsom, ami fertőzhetett volna.
  

Tanulság: jövőre friss vetőgumót kell szereznem! Egyszer visszaültethető nagyobb leromlás nélkül, de ebben a rossz talajban kétszer nem marad meg. Ahol krumplitermesztésre alkalmasabb a föld, nem ilyen tömött, ott bizonyára több évig visszavethető, nagy költségeket lehet ezzel megtakarítani. A termés 95 %-nak mennyiségére és minőségére azonban így se lehet panaszunk, összesen 6 zsák lett, ez bőségesen elég lesz két család számára tavaszig.

Utólagos megjegyzés: az aránylag nagyméretű ágyás túlsó oldalán  a krumpli apraja egészen hibátlan volt, úgyhogy mégis teszünk el valamennyi vetnivalót az aprajából. Lehet, hogy ez csak felesleges óvatosság, de az is lehet, hogy jövőre nemigen jutunk hozzá ehhez a kiváló fajtához, és így lesz biztonsági tartalék vetőgumónk. Összességében így is abszolút jeles a Sarpo Mira szereplése a kertben.

9 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Szeptemberi helyzetkép

9 megjegyzés
Zöldséges
Termegetnek a babok, szedtünk a héten egy kevés sárga- és zöldhüvelyű vajbabot, de a szárazság királya a kék hüvelyű futóbab. Úgy vettem észre, a lila fajták általában jobban bírják az eső nélküli, mostoha viszonyokat. 

A karalábék szépe kifejlődtek a földibolhák általi tarrágás ellenére, igaz a szárazság miatt a tövénél némelyik fás.
A paradicsomokon sok a zöld, de valahogy vonakodnak érni. Az idei év királya a sárga, körte alakú koktélparadicsom, a Yellow Goldfish. Paprikából viszont a fekete magyar csili, amit szorgalmasan fűzögetek fel és szárítgatok télire. Begyűjtöttem jó néhány csokor lestyánt és borsfüvet is, ezeket nagyon szeretjük. A zeller még csünt, remélem, hogy az őszi párásabb, hűvösebb idő helyrehozza. 
A nyár folyamán mindenféle kerti hulladékból építettünk egy kis, 1 négyzetméteres dombágyást, erről még beszámolok. Ide kerültek tegnap délután az őszi és áttelelő zöldsaláták másodvetései: spenót, galambbegysali, rukkola, Téli vajfej saláta. Locsolom és várom a kelést. 

Gyümölcsös
Hullik a férgese, mi meg szedjük, aszaljuk.


Kb. 15 kiló lehullott, részben hibás gyümölcsöt dolgoztunk fel aszalványnak. A legjobban a középső üveg hámozott, kockázott alma-körte keverék sikerült. Müzlibe, sütibe kiváló csemege lesz. Jobb híján 50°C-on, légkeveréses sütőben készítettem az aszalt gyümölcsöket. 
Virágoskert
Az elvileg októberig virító évelők már augusztus végén befejezték a szezont. Egynyáriból pedig keveset ültettem,úgyhogy idén elég sivár a virágágyások összképe. Arról a kevés büdöskéről-körömvirágról, ami van, igyekszem jó sok magot szedni.

9 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Házi traubi

3 megjegyzés
meg natúr szőlőlé és szőlőlekvár, egy menetben, szőlőprés és gyümölcscentrifuga nélkül. 
Receptkoktél
Elég problémásan indult a leszedett húszliteres kanna szőlőm eltevése. Tesóm tavaly készített szőlőszörpöt és azt mondta, totál kudarc, mert ízetlen. Fel kéne dobni valami fűszerrel, talán forraltboros cuccal, vagy valami vermut-fűszerkeverékkel. Gondolkodtam, de már az alaprecepteknél gondban voltam. Jókajánál volt egy jó leírás tartós mustról, de kékszőlőből,. Tetszett a receptben, hogy nem kell hozzá komplett szőlész-borász felszerelés. TücsökBogár receptje egyszerű, de kész mustból indul. A Prohászka Ferenc-féle Szőlő és bor című  könyv receptje a nyers musthoz tartósítószert ír elő, mondván, hogy így nem vész el a vitamintartalom.  A hőkezelt must különben is értéktelen, főtt ízű. Egy ismerősöm viszont minden évben tesz el hőkezelt mustot, 75-80 °C-ig hevítve. Megkóstolhattam, nagyon finom volt. Ő nagyobb tételben készíti,  de ehhez daráló, prés, maghőmérő is a rendelkezésére áll.
Nekem itt volt ez a nagy kanna fehér szőlő, de se présem, se darálóm. Ha sokat tehetetlenkedem, romlásnak indul az egész. Talán a botmixer szóba jöhet, de hát mi lesz a magokkal? Agyonfőzni sem lenne jó, agyontartósítózni sem lenne jó. No hát akkor mindegyik ártalomból integráljunk bele egy keveset. 
Már régebben írtam, hogy rezisztens szőlőink vannak, úgy 20 tőke. Ebből a három mostanában érő tő (azt hiszem) a  Saszla. Egy tő termését jártunkban-keltünkben lecsipegettük, a maradék két tőről pedig tegnap teliszedtem egy húszliteres nagy kannát. Túlérett, émelyítően édes, picit muskotályos ízű bogyócskáit kézzel leszemeztem. Örültem, hogy saszlánk van, mert közben utánanéztem, ebből a szőlőfajtából készül, igaz sok adalékkal a Traubisoda. 

A mennyiség úgy nyolckilónyi szőlőbogyót adott. Feltettem két fazékban főni, pici vizet aláöntve, lesz, ami lesz. 

Natúr szőlőlé, enyhén hőkezelve
Az első adagot csak gyöngyöző forrásig melegítettem, addigra jól összeesett a sok szőlőszem, a bogyók héja sárgásra főtt, a szemek kiadták a lelküket levüket. Keleties, tömény illat terjengett a lakásban, mialatt készült az ital. Tisztára mint a Bahia-boltokban!
Szűrőbe tett textilen át leszűrtem, kinyomkodtam, egy részét üres, tiszta borospalackokba merve szárazdunsztba tettem, a másik részét kihűlés után PET-palackban a hűtőbe. A szőlő egyharmadából kb. két liter szőlőlé keletkezett. Ez nem hasonlított a Traubira, egyszerűen savanykás, friss mustíze volt.
Kövezzetek meg, de üvegenként egy kis csipet tartósítót (nátrium-benzoát) is dobtam az üvegekbe, nehogy felforrjon. A friss szőlőlét nem az örökkévalóságnak, hanem egy-két héten, hónapon belüli fogyasztásra készítettem. Ebben a habos, nyers ízű lében csak az a folyadék van, amit a szőlő a melegítés során kiadott. A hőre érzékeny C-vitamin egy része talán megmenekült ezzel az eljárással.



Házi traubi
Amikor összeállt a kép a saszla szőlő és a Traubi összefüggéséről, nagyon belelkesültem. Tehát a fent nevezett üdítőital nem más, mint saszla szőlőszörp fűszerekkel és ásványvízzel. Remélem, nem keveredek jogvitába senkivel a bekezdésem címe miatt. Mindenesetre az "eredeti recept" megnevezi a saszla szőlőfajtát és a magas magnéziumtartalmú ásványvizet, plusz valami aromakoktélt, ami nekem természetesen nem áll rendelkezésre, mivel nem vettem és bitoroltam semmiféle üdítőital-licenszet.  Csupán néhány ártalmatlan fűszerrel dobtam fel a tesóm szerint unalmas szörpikét.

A tárgyra térve a  befőzés folytatásaképp a második menetben úgy öt és fél kilónyi szőlőbogyót kezdtem el kevés vízzel felfőzni. Itt is átszűrtem egy szűrőbe helyezett vászondarabon a kapott lét. Úgy négy liter lett. Hagytam kihűlni, majd a levet lemertem a leülepedett aljáról. A szűrleményhez egy kiló cukrot tettem, valamint a következő ízesítőket: 1 rúd vanília, 1 rúd fahéj, 1 citrom leve és csíkokban leszedett héja. Alaposan, tisztulásig kétszer is átforraltam. 
Tehát aki mustből tud indítani, literenként negyed rúd vaníliával és fahéjjal, negyed citrom levével és héjéval számolhat. Esetleg a citromléből egy kicsit több is kerülhet főzéskora szörpbe, vagy a kész italt ízesíthetjük citromlével, citromkarikával.
Végül kifőzött üvegekbe szűrtem a szörpömet, és készítettem egy tesztadagot. Színe rózsaszínesebb, állaga kissé rostosabb mint a bolti, a tetején masszív hab képződik az ásványvizes hígítás után.  Az ízét elég jól eltaláltuk, hála a recepttel azonos szőlőfajtának, de még pluszban kiéreztünk belőle egy mézes aromát is, Ági azt gondolta első kóstolásra, hogy teljesen mézzel készült az ital. Úgy biztosan egészségesebb lenne, mint így cukrosan.
Cukrosnak cukros, hizlaló, fogszuvasító, de adalék- és vegyszermaradvány-mentes, és ami a legfontosabb: kellemes ízű gyümölcsital tehát a végeredmény. Vendégségben, gyerekbulikban bátran elő lehet állni vele. Kipróbáltuk bubis vízzel hígítva. Körülbelül 1:6 - 1:8 volt a számunkra leginkább ízletes hígítási arány és természetesen jól lehűtve a legfinomabb. A mi első langyos kóstolásunk sokat rontott az élvezeti értékén. 
Szőlőlekvár
A befőzés végére maradt úgy másfél kiló jól kipréselt szőlőmag-szőlőhéj keverékem. A poszt elején hivatkozott Jókaja-recept ajánlotta a leszűrt magok és héjak elválasztására a vízbe áztatásos módszert,  hiszen a héjakból így elvileg még lekvár is készülhetne. Ezt mindenképpen ki akartam próbálni,  de sajnos hiába áztattam, nem különültek el a héjak és a magok. Van esetleg valaki, aki rájött ezen részek szeparálására házi módszerekkel? Nagyon megköszönném a tippjét. Szagos Izabella szőlőből szeretnék még lekvárt készíteni, az is nemsokára megérik.
A képen a lekvár legutolja, a resztli látható. 
Így a rózsaszörpnél már kipróbált módon jött a 3:1 dzsemfix az utolsó liter szőlőszörpbe. (A pektin szerintem bármilyen cukros-citromos lét megköt.) Kellemes, nem tolakodó ízű la saszla-lekvár, kiváló lesz reggelihez és gyümölcsös süteményekbe vagy csokoládés tetejű sütikbe a csokimáz alá.


3 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Kiskapu utcai titkos szépség

9 megjegyzés



Mosonmagyaróváron a Kiskapu utca környéke egy meglehetősen fura része a városnak. Körben - a hajdani lőporgyár területén -  iparvágányok, régi, lerobbanó üzemcsarnokok, romos épületek, mindezt átszeli a timföldgyár felé tartó csővezeték. Az utca egyik fele füves rét, amely valamikor művelt terület lehetett, mert agg gyümölcsfák teremnek rajta, a másik oldalon árok, lakóházak, a Kiskapu nevű italkimérés, nagy előkertek, cserjékkel, virágokkal. És az egyik árokparton egy érdekes, nagy, gyönyörű virágú valami.

Minden nap erre járok dolgozni, és már júliusban feltűnt, hogy milyen takaros növény vette birtokba az árokpartot. Lila virágokat bontott, amin pillangók ücsörögtek, egyre nőtt és terebélyesebb lett. Most már egész bokor, csípőig ér. És mivel minden nap itt tekerek el munkába menet és visszajövet, naponta kétszer is megcsodálhattam. Elsőre valami varfűfélének tűnt, aztán közelebbről megnézve még az én szerény botanikai tudásommal is meg tudtam állapítani, hogy ez valami más. Jobban megnézve a takaros, lila virágokkal csurig teli bokrocskát – még az árokba is beálltam az ügy érdekében – a leveleit olyannak találtam, mint a balkonládánkba ültetett verbénát, belepve a kocsik által felvert szürke porral..
 

  Némi nyomozás után  megállapítottam, hogy ez a növény nem lehet más, mint az ernyős verbéna, latinul verbena bonariensis, németül argentinische Verbene. Lehet, hogy most nagyon melléfogtam a meghatározással, de a külseje, sajátosságai alapján más növényre nem tudok gondolni.
(Ha rosszul határoztam meg, kérem a nálam jobban hozzáértőket, hogy segítsenek a kép alapján azonosítani a növényt!)
Nem valami gyakori jószág Magyarországon, gyakorlatilag csak kerti, egynyári növényként ismert a leírások alapján, ezért meglepő a megjelenése az árokparton, a tizenöt centi vastag zúzott kőben. Hogy a szél hozta – e a magját, vagy a szomszéd kertből került ki, nem tudom. Lila pomponjai elragadóak, pillangók, bogárkák hintáznak rajta.Minden egyes pompon tömérdek kis rózsaszínes-ibolyás trombitácskából áll össze.

Csak bizakodok, megmarad addig, hogy magot szedjek róla. És nemcsak én figyeltem fel erre a titkos szépségre. A szomszéd, szépen gondozott kert ismeretlen tulajdonosa virágszerető, jó ember lehet. A környező árkot, az előkertet és környékét (még a senkiföldje útszegélyt is) gondosan nyírott gyep ékesíti, ebből kiáll az egyetlen verbénabokor, egy szép, szálas ökörfarkkóró, vadon nőtt mályvák, meg egy szintén vadon kelt vakondriasztó növény a villanyoszlop tövén: nem nyírta le őket, gaznak nyilvánítva a vadvirágokat, hanem meghagyta ezeket a mutatós növényeket. Talán ha pár hétig még nem vágja le, tudok róla magot csenni, és akkor tervezhetem jövőre, hova helyezzem el ezt a szép vad? szelíd?  lila virágot a kertben.
 

9 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Kertészeti kiállítás és vásár Burgenlandban

5 megjegyzés
Pontosabban a féltoronyi kastélyban. Régi vágyam  teljesült azzal, hogy eljuthattam a tőlünk alig 25 km-re megrendezett, Gartenlust néven futó pazar kertparédéra, amely egy komoly német-osztrák kertfesztivál-sorozat egyik állomása. 
A helyszín a kastély gyönyörű, százados fákkal teli parkja és belső udvarai. Az utak mentén álltak fel a standok, mindennel, mi szem-szájnak ingere. Például régióbeli és helyi zöldségekkel-gyümölcsökkel. 

Tarka paradicsomhalmok sokaságát kínálták, menő az ökörszív fajta és a sokféle, változatos színű és formájú mini koktélparadicsom.  Nemzeti sport lett a csilizés, sokan hoztak sokfélét, fajtanévvel címkézve, szárítmányokat, fűszerpasztákat és termő növényeket is. Apró szendvicsfalatkákat kóstoltattak és nagy szakértelemmel magyarázták az aromát.
Teraszkertészkedőknek méregdrága, bútorszerű magaságyakat is ajánlottak, hagymával-salátával--csilivel-ananásszal!
Dísznövényekből cserepekben minden elképzelhető fajt, fajtát és változatot árultak, szobanövényeket, cserjéket, évelőket, kaktusz-pozsgásokat. A legkelendőbbek a kékszakállcserjék, a pálmák és a díszfüvek voltak. Meglepően gazdag volt a hamarosan ültetendő hagymások választéka, szakosodott kiállítók különlegesebbnél különlegesebb hagymákkal-gumókkal rukkoltak elő. Volt nárciszos, tulipános, íriszes, díszhagymás stand is. Ez utóbbit lefotóztuk. A szárított hagymavirágokat nagy mennyiségben árulták, vitték is mint a cukrot. Bizonyára valamiféle házi kreatívkodás alanyainak szánták ezeket a fáradtlila virággömböket. 
Ötletes volt kövirózsákból összeállított csíkos, kockás és színátmenetes növényoszop-kollekció. A ferde sávosról készült egyedül kivehető fotónk. 
Külön standot állított fel egy bambuszbicikli-árus. 
A megszokott kerti bútorok helyett főleg rönkasztalok meg függőágyak, függőszékek és rafinált, csomózott hinták kellették magukat, amelyek kipróbáláskor kegyetlenül recsegtették-ropogtatták a hevenyészett állványzatot. (Nem értem, miért méretezik ezeket ennyire alul:.)
A kerti dekorációk is megérdemelnek néhány szót. Volt vagy öt standnyi műrozsdás vasszobros kiállító, réginek ható figurákkal. Némelyik eldobott inkvizítor-munkaeszköznek hat inkább, mint dísztárgynak.
Nagyon divatosak, ám legalább 30 eurót kóstálnak a különféle földbe szúrható állatfigurák, kacsa-, malac-, és cicafejek, meg egzotikus szörnyecskék. 


Nekem legjobban a kerámia manóházak tetszettek, így csoportosan. A kerti törpék viszont alighanem nyugdíjba mentek, vagy kihaltak. 
Sok keramikus, szobrász kínálta egyedi mestermunkáit. Meglepő, egyszerre modern és ősi hatású kő?szobor:
Meseszép, szarvasos tányérok, kancsók és bögrék. 
 A kerti munkákhoz  precíz és újszerű kéziszerszámokat ajánlgattak úton-útfélen, bemutatóval egybekötve. A fűnyíráshoz sokezer eurós masszív traktorokat és önjáró, ufószerű robotokat állítottak ki, a hat év alatti kis lurkók nagy örömére, akik vígan brümmögtek a szerkezetek tetején pózolva. Állatbarátoknak mindenféle célszerű csutakoló- és simogatókeféket is kínáltak. 

Dixieland-slágereket tolt élőben, körbe-körbe járva négy zenészkolléga, feldobva az amúgy is különleges hangulatot. 

Szóval minden nattyon szép, minden nattyon jó, sőt még szerencsénk is volt amiatt, hogy a program utolsó két és fél órájára futottunk csak be, ekkor a belépő már csak öt euró volt a hivatalos nyolc helyett, aztán minden harmadik árusról kiderült, hogy magyar és már nagyon menne hazafelé, és így egyedi ajánlatokra is hajlandók a honfitársak kedvéért. Így tettünk szert vásárfiaként a tulipánhagymák maradékából igen kedvező áron egy helyes, teltvirágú sorozatra, aminek csupán annyi a baja, hogy sokan végigtapogatták őket. Reméljük, ez a körülmény nem viselte meg nagyon a hagymákat, hiszen hamarosan úgyis itt az ültetési szezon. 

5 megjegyzés :

Megjegyzés küldése