2013. május 3., péntek

Vásári tulipánok, nárciszok

Ilyennek kéne lenni - ilyen lett jellegű poszt következik a tavaszi hagymásokról. Az előzmény a tavalyi Gartenlust, ahol szuperakciósan vásároltam egy nagy szatyor többé-kevésbé ömlesztetten árult, de fajtánként papírzacskóba válogatott és fajtanévvel megjelölt virághagymát, majd nagy boldogan elültettem a szerzeményeket. Nem tudom, a tapogatás vagy a nagy vásári meleg tette, hogy a hagymákból nem pont ugyanaz bújt ki, mint a katalógusfotókon. 

Áprilisban alig akartak előbújni ezek az új növények. A botanikai tulipánok már majdnem elnyíltak, mire kimásztak nagy keservesen a talajfelszínre a hajtásaik. Gondolatban már temettem őket, de aztán egyszer csak megérkeztek. Nézzük, hol egyezik az eredmény és az ígéret. Bal oldalon a katalógusfotó, jobb oldalon a kertünkben fotózott. Vettem Lambada tulipánt. Ezt ígérték, ilyen lett:
A Daydream is elég jó, de a miénk színei élénkebbek, mint a katalógusfotón.
A Shirley fajta még szebb is, mint az ígéret:
A lila és rózsaszín fajtáknál már valami turpisság van. Lilából amit vettem, az egyik a Black Hero,  a másik egy sötét pünkösdirózsa-színű tulipán (sajnos nem írtam fell a nevét) lett volna, vegyes csoportokba ültetve, helyette egy csinos, de korántsem ennyire feltűnő generál-lila tulipán lett, igaz abból rengeteg. De legalább nagyjából hasonlít arra a pünkösdirózsa-színűre, amit elképzeltem.
A Gerbrandt kieft viszont csak csúnya, nyomorult árnyéka önmagának.
Nárciszból Minnow fajtát vettem, korai és gazdagon virágzó nárcisz, Sajnos nem tudtam a virágzáskor lefotózni, de tényleg ilyen, gyönyörű, gazdagon virágzó. Ebben a fajtában nem csalódtam. (forrás)
Az Amor nem teljesen azonos a katalógusfotóval, de azért nagyon szép, kecses.
Tanulság: óvakodjon a parasztlány a szuperkülönlegességektől. Ti már jártatok így?

A régi, megbízható tulipánok egyébként a lehető legjobb formájukat hozták, a jobbra lenti sárga tulipán virágja alatt egy érdekes, zöld-sárga csíkos plusz lepellevél is képződött.




2 megjegyzés:

  1. Én egyenesen Hollandiából kaptam a fekete tulipán hagymáit. Ami kihajtott sárga, piros s egy szál lilás lett. Ennyit a fekete, s a biztosan eredeti fekete tulipánokról.

    VálaszTörlés
  2. Szépek a tulipánjaid. Sajnos amit kaptam fekete tulipánt az ki sem hajtott. Pedig Hollandiából kaptuk.

    VálaszTörlés