Kerti és természetjáró kalandok

Túra hármasban

3 megjegyzés
Elég régen jelentkeztem, ennek ő az oka, ugyanis októberben világra jött a legkisebb legénykénk, Kristóf. Jó termetes kisember, s a család legkisebbjének élethelyzetéből következően igazán társaságkedvelő, valódi kis fészekfentő.

Szóval három a fiú nálunk, Annyian kérdezték, bánom-e, hát nem. Annyira hamar egy csapat lett belőlük, mint amennyire hozzászoktam, hogy a felmosószett végképp, örökös bútordarabként begyógyul a slozi sarkába... Szóval nálunk zajlik a nagyélet: dohányzóasztal helyett trambulin, ajtófüggöny helyett lógós boxzsák, lábtartós puff helyett ugrálólabda, satöbbi.

lököttek

 A kicsi friss levegőből igazán nem szenved hiányt, kénytelen volt felvenni a nagyok ritmusát. Tegnap már egy kicsit túrázni, hóvirágot nézni is eljött velünk. 

 Kötelező stíluselem a napszemcsi és a mancs őrjárat. Menci, mem?

piros rugalmas finom

Az idei kemény tél nyomát -volt, aki jégkorongozott is a folyón- még őrzi a Mosoni-Duna partjait szegélyező jégsáv.

A hóvirágok még csak bimbósak, a legnaposabb részeken látni pár nyíló szálat. 

A hódok nyomait viszont rengeteg helyen láthattuk, a Kálnoki-érben megtaláltuk a várat, azaz a hódgátat is, ami három kis érre terelte szét a mellékágat.


Persze begyűjtöttünk mindenféle erdei kincset, úgymint hódrágta uszadékfát, villás bodzaágat, lyukas csigaházat. És rendben van így. 

3 megjegyzés :

  1. Hű-ha. Gratulálok az újabb kertészsegéderőhöz, jó egészséget, sok örömöt kívánok. Remélem, hagy majd egy kicsit kertezni és blogot írni is.

    VálaszTörlés
  2. "Tegnap már egy kicsit túrázni, hóvirágot nézni is eljött velünk." Mind ha lett volna más választása. :D

    VálaszTörlés
  3. Nagy gratula! Jó egészséget, sok kerti nyüzsgést mindannyiotoknak! :)

    VálaszTörlés