Hányszor lefixáltuk már tesómmal, hogy a blogunk nem mászhat el a gasztro irányába, de egypárszor mégiscsak elcsúsztunk efelé. Dehátugyibár az ember azért termelget-ültetget, hogy legyen jóféle kajája...Most is erre korcsolyázok… A gyümölcssajtokról lesz szó.
Azért is sántít ez a poszt, mert nem most lenne aktuális a téma, hanem a befőzések idején. Azt is tudom viszont, hogy néhány olvasónk ipari mennyiségben befőzött gyümölcsöket, illetve házi szaloncukrot készített, és elképzelhető, hogy ez, az alább leírt majdnem elfuserált gyümölcssajtkészítési eljárás viszont náluk a jövőben házi szaloncukorgyártási módnak megjárja.
Kitaláltam korábban, hogy karácsonyra a távolabbi rokonok mézet, birsalmasajtot és valamilyen más gyümölcsből való sajtot kapnak meglepetésként. A más gyümölcsből való sajtot almából és valami karakteres ízesítő gyümölcsből gondoltam kivitelezni. Találtam is receptet valamilyen német szakácskönyvben, meg itt is. Így utólag belegondolva szerintem ezeket sose próbálta még ki senki, mert nem sikerült a birsalmasajtnak megfelelő, emberhez méltó állagú gyümölcssajtot készíteni. Pedig úgy gondoltam, hogy a birssajt-készítés után tuti vagyok a témában… Először is beszereztem két kiló szép almát, szeletekre vágott mandulát, cukrot és feketeribizli-lekvárt, mert ezzel gondoltam ízletesebbé tenni. Pont úgy kezdtem el készíteni, mint a birsalmasajtot: a főzés, passzírozás után bőszen pöfögő masszát csak úgy mertem kevergetni, hogy rongyba tekertem a kezem, és pajzsként tartottam magam elé egy jókora bonyhádi zománc fedőt a cukros gyümölcspüré iszapvulkánszerű fortyogó köpeteivel szemben. (Tényleg éppen csak egy serpenyő hiányzott a fejemről, és mehettem volna Kemény Henrik bábszínházába fellépni.)
Amikor már kocsonyás-szerű sűrű volt, belekevertem volna a mandulát, ha meg nem ette volna addigra a kiscsajom… Így belső héjától megfosztott diót szórtam bele, úgy raktam a formákba. Mindezt már karácsony előtt jópár héttel megcsináltam, hogy legyen bőven idő kiszáradnia. Aztán egy hete előszedtem az egészet, és elszörnyülködve láttam, hogy az egész gyümölcsös massza nemhogy szilárdult volna, de még pépszerűbb és egészen nyálkás, mászós lett, mintha magához vonzotta volna a levegő páratartalmát. Majdnem szívbajt kaptam, de mentő ötletként a csicsás formákba kiöntött pépet marékkal kitrutyizva, úgy mindenestül darált dióba forgatva gombócokat gyúrtam, amit aztán a fűtőtesteken meg az aszalógépben pár napig szárogattam. 25-én reggelre még egy kicsit puhácskák voltak, de olvasztott tejcsokimikulásba mártás után masszívabb formát kaptak, kapszliba téve egész takaros bonbonkák lettek a bodzaevés utáni madárkaki-állagú gyümölcspépből. Ezek után még én csodálkoztam el a legjobban, amikor dicsérték, hogy jó. Csokibevonatban ez a gyümölcssajt ugyanis olyan volt, mint egy házi-fajta zselés szaloncukor, csak az íze intenzívebb, állaga kicsit más, a színe belül sötétpiros és dióburka van a csoki alatt. Aki házi szaloncukor-gyártásra adja a fejét, szerintem érdemes megpróbálnia, ha erős idegei vannak...
Ja, az arányok: 2 kg alma, 2 kg cukor, 3 hatalmasan púpos evőkanál feketeribizli-dzsem – szerintem ha ez utóbbi mondjuk valami jó pikáns meggydzsemmel, eperlekvárral vagy noszlopi áfonyadzsemmel van pótolva, legalább olyan fincsi. Mivel ezt utólag túl édesnek találtam, egy citrom levét is hozzátettem főzés közben. Kell még közé 10 deka vagdalt, hámozott mandula vagy dió és a ki- (vagy be-?)-golyózáshoz valamennyi darált dió. Ezt az adagot kb 40 deka csokiba mártogattam be gombócoknak, de ez ordas iszonyatos mennyiség, szerintem ennek egyharmada is elég lett volna. (Más dolog, hogy javarészt már elfogyott.) Szóval sikerrel kármentettem, és bár a ragancsos pempő méltatlan sorsán még könnyeket is hullattam, egész tűrhető ajándékot állítottam elő. Talán jövőre házi zselés szaloncukorként újra összeállítom az egészet, a tanulságokat levonva!
Azért is sántít ez a poszt, mert nem most lenne aktuális a téma, hanem a befőzések idején. Azt is tudom viszont, hogy néhány olvasónk ipari mennyiségben befőzött gyümölcsöket, illetve házi szaloncukrot készített, és elképzelhető, hogy ez, az alább leírt majdnem elfuserált gyümölcssajtkészítési eljárás viszont náluk a jövőben házi szaloncukorgyártási módnak megjárja.
Kitaláltam korábban, hogy karácsonyra a távolabbi rokonok mézet, birsalmasajtot és valamilyen más gyümölcsből való sajtot kapnak meglepetésként. A más gyümölcsből való sajtot almából és valami karakteres ízesítő gyümölcsből gondoltam kivitelezni. Találtam is receptet valamilyen német szakácskönyvben, meg itt is. Így utólag belegondolva szerintem ezeket sose próbálta még ki senki, mert nem sikerült a birsalmasajtnak megfelelő, emberhez méltó állagú gyümölcssajtot készíteni. Pedig úgy gondoltam, hogy a birssajt-készítés után tuti vagyok a témában… Először is beszereztem két kiló szép almát, szeletekre vágott mandulát, cukrot és feketeribizli-lekvárt, mert ezzel gondoltam ízletesebbé tenni. Pont úgy kezdtem el készíteni, mint a birsalmasajtot: a főzés, passzírozás után bőszen pöfögő masszát csak úgy mertem kevergetni, hogy rongyba tekertem a kezem, és pajzsként tartottam magam elé egy jókora bonyhádi zománc fedőt a cukros gyümölcspüré iszapvulkánszerű fortyogó köpeteivel szemben. (Tényleg éppen csak egy serpenyő hiányzott a fejemről, és mehettem volna Kemény Henrik bábszínházába fellépni.)
Amikor már kocsonyás-szerű sűrű volt, belekevertem volna a mandulát, ha meg nem ette volna addigra a kiscsajom… Így belső héjától megfosztott diót szórtam bele, úgy raktam a formákba. Mindezt már karácsony előtt jópár héttel megcsináltam, hogy legyen bőven idő kiszáradnia. Aztán egy hete előszedtem az egészet, és elszörnyülködve láttam, hogy az egész gyümölcsös massza nemhogy szilárdult volna, de még pépszerűbb és egészen nyálkás, mászós lett, mintha magához vonzotta volna a levegő páratartalmát. Majdnem szívbajt kaptam, de mentő ötletként a csicsás formákba kiöntött pépet marékkal kitrutyizva, úgy mindenestül darált dióba forgatva gombócokat gyúrtam, amit aztán a fűtőtesteken meg az aszalógépben pár napig szárogattam. 25-én reggelre még egy kicsit puhácskák voltak, de olvasztott tejcsokimikulásba mártás után masszívabb formát kaptak, kapszliba téve egész takaros bonbonkák lettek a bodzaevés utáni madárkaki-állagú gyümölcspépből. Ezek után még én csodálkoztam el a legjobban, amikor dicsérték, hogy jó. Csokibevonatban ez a gyümölcssajt ugyanis olyan volt, mint egy házi-fajta zselés szaloncukor, csak az íze intenzívebb, állaga kicsit más, a színe belül sötétpiros és dióburka van a csoki alatt. Aki házi szaloncukor-gyártásra adja a fejét, szerintem érdemes megpróbálnia, ha erős idegei vannak...Ja, az arányok: 2 kg alma, 2 kg cukor, 3 hatalmasan púpos evőkanál feketeribizli-dzsem – szerintem ha ez utóbbi mondjuk valami jó pikáns meggydzsemmel, eperlekvárral vagy noszlopi áfonyadzsemmel van pótolva, legalább olyan fincsi. Mivel ezt utólag túl édesnek találtam, egy citrom levét is hozzátettem főzés közben. Kell még közé 10 deka vagdalt, hámozott mandula vagy dió és a ki- (vagy be-?)-golyózáshoz valamennyi darált dió. Ezt az adagot kb 40 deka csokiba mártogattam be gombócoknak, de ez ordas iszonyatos mennyiség, szerintem ennek egyharmada is elég lett volna. (Más dolog, hogy javarészt már elfogyott.) Szóval sikerrel kármentettem, és bár a ragancsos pempő méltatlan sorsán még könnyeket is hullattam, egész tűrhető ajándékot állítottam elő. Talán jövőre házi zselés szaloncukorként újra összeállítom az egészet, a tanulságokat levonva!
Szépek lettek!
VálaszTörlésIdén a sima birssajttal is megküzdöttem, kétszer főztem át. A féléretten lehullott birsalmák kerültek a fazékba, és a cukorral egy csomót főttek, de kénytelen voltam formába önteni a masszát, miután az alja kezdett lekapni. Két nap hűlés után is trutyiállagú volt, egy részét újból átfőztem, a másik felét felkockázva szárogattam. Karácsonyra tűrhető lett az állaga.
Jó, hogy a dió belső héját leszedted, idén valahogy csúnya feketésbarnára színezte a dió hártyája a birssajt egy részét. A mandula is jó ötlet.
A csokis birsalmasajt tényleg finom szaloncukoralapnak, de a méltó csomagolás nehéz kérdés. Színes, vékony zsírpapírhoz hasonló terméket a kézművesboltokban és nagyobb virágboltokban láttam, de nem tudom, honnan lehet a külső borításhoz színes vagy legalább arany alufóliát szerezni.
VálaszTörlésCsincsilla megoldotta: ő - ha jól nézem - finom krepp-papírt használ bélésnek. Mivel én úgyis felkötöm a cukrokat a fára, kívülre jó bármilyen csillivilli papír, nem esik le, a madzag rászorítja a belső csomagolásra. Színes alufólia után meg majd nyomozok, van rá majd egy évem.
VálaszTörlésNa, arra nem vitt rá a lélek, hogy az egész trutymuttyot újrafőzzem!
VálaszTörlésAzért én örülök ennek a ritka elmászásnak gasztro irányba! :-)
VálaszTörlésÉn a csipkebogyóval jártam így, azt írták, hogy kicsit tovább főzve és rengeteg porcukorral csipkebogyó cukorkát lehet csinálni a hecsedliből, borzasztó lett, 3 napig aszaltam pluszban a sütőben, és akkor se akart megszilárdulni.
Szépek a bonbonjaid, biztos finomak is!
Én a ribizliből akartam egyszer csinálni, az se bírt megkötni. Gondolom, a sok cukortól meg már túl édes lett, én is nem sok híján beleestem ebbe. A túl hígra sikerült meggylekvárra én volt, hogy ráfogtam, hogy szörp, és italként, szódával tálaltam be. :-)
VálaszTörlésRemek ötlet! :-)
VálaszTörlés