Perui földicseresznye

Hát igen, idén ez a csodabigyó is megtermett a kertben. Már többször elcsácsogtam itt, hogy Brnóban vettem a magját (bár állítólag idehaza is lehetett közforgalomban kapni, ha a Vaterát nem vesszük figyelembe). Próbáltam a termesztésére vonatkozóan valamiféle konkrét adatot összeszedni. A neten kívül a Nowak-Schulz – féle trópusigyümölcs határozót tanulmányoztam, de bevallom, nem lettem sokkal okosabb. Jó-jó, szép dolog, hogy mindenhol megél, ahol a paradicsom, a szára lilásba játszik, és hogy maximum 2 méter magasra nő meg, és ananászcseresznye a másik neve, és csokiba mártva finom. Igen, de hogyan jutok el a csokiba mártott földicseresznyéig, attól eltekintve, hogy veszek csokit a boltban, és megolvasztom?

Kedves barátunk, akivel együtt utaztunk, gyakorlott szakács és kertész. Az ő tanácsaira támaszkodhattam, mivel már több éve termelte. Ő a nevelését a paprikáéhoz hasonlította, s azt is elmondta, hogy tavaly nem termett meg neki, mert a sok eső és a hűvösség kevés volt a tökéletes beéréshez. Ezen kívül a vetőmagos tasak piktogramjai adtak valami kis segítséget.

Mivel paradicsom-rokon, úgy gondoltam, nem követek el túlzott hibát, ha úgy kísérlem meg felnevelni, mint a paradicsomot. Január utolsó napján vetettem el az igen apró, sárga magokat egy jó nagy dobozba, lekötöttem átlátszó fóliával, hogy jó párásan legyen, fokhagymás lével spricniztem minden nap, miután jó meleg és napfényes helyre raktam. Vele egyszerre ugyanilyen körülmények közé paradicsomot is vetettem. Eltelt két hét, a paradicsom már szikleveles volt, de a földicserkó nem óhajtott kikelni. Már éppen azon voltam, hogy kiborítom a dobozt, mert kell a hagymapalántáknak, amikor észrevettem az apró csírákat. Innen aztán már türelemmel nevelgettem tovább. Amilyen lassan csírázott ki, olyan gyorsan hozott szív alakú, szőrös leveleket, amik egyre nagyobbak lettek. Néha meg is tápoldatoztam a kis növényeket. Áprilistól pedig folyamatos kiszoktatóra kerültek. A meleg nagyon „húzta” őket, hamarosan kinőtték a nagy fagyistégelyt, úgyhogy április utolsó szép napjaiban úgy döntöttem, kiültetem őket. Tizenöt szabadgyökerű palántának szedtem szét a doboznyi növényt. Az ültetés után nagyon kis nyamvadtak voltak szegények, dögleteg-formák. Már megint elkönyveltem, hogy nem lesz belőlük semmi, amikor láttam, hogy hajtanak… És ekkor az időjósok elkezdték ígérni a mindenszenteki fagyokat. Nem volt nehéz rájönni, hogy az esetleges fagy ezeket a szubtropikus palántákat azonnal tönkreteszi, ha nem védem meg őket. Jobb híján úgy felmulcsoztam mindet fűrészporral, hogy ki se látszottak belőle. Aztán – amíg a hideg tartott- aggódva szemléltem, vajon megélnek-e a kis növények. Harmadszor is letettem róluk, mert láttam a fagytól megbarnult leveleket. Már azt hittem, hogy paprikát fogok a helyére ültetni, amikor egy langyos eső után láttam, hogy friss leveleket hoznak a növények.

Örömömben adtam nekik Volldüngert, aztán csak mulcsozás, kapálás meg gyomlálás jött. Egy tövet sajnálatos módon kihúztam, mivel serdülőkorában kísértetiesen hasonlított a gyermekded disznóparéjhoz. Úgy próbáltam társítani, mint a paradicsomot: egyik felől zeller, másik felől brokkoli.

És én bambultam el a legjobban, amikor június végén megjelentek az első, fura szabású virágok.

Eleinte csak egy-kettő, aztán július derekától tömeges lett a virágzás, mindmáig. Hamarosan a zöld lampionok is megjelentek.

Már emésztett a kíváncsiság, hogy milyen lesz éretten. Nem is bírtam megállni az élveboncolást:

Közben egészen furcsa fejlődésbe fogott. Eleinte csak egy száron hozta virágjait meg a terméseket. Nem is értettem, hogy írhatják róla azt, hogy képes 300 termést hozni egy-egy tő. A virágzás és termésérlelés mellett arra is volt energiája, hogy hatalmas bokorba menjen át minden egyes tő, teli virágokkal. A szomszéd zeller csünt maradt mellette, viszont a brokkoli hatalmas nagy lett, szép, fejlett rózsákkal, nem apró vacakokkal. Néha locsoltam, de nem sokat foglalkoztam vele, mert szemmel láthatóan jól fejlődött. Az igazi érés augusztus derekán indult meg.

Ekkorra már másfél méteres bokrokká lettek, úgy, hogy a leányom benne játszott dzsungelkommandót.

Így találtuk meg az első érett gyümölcsöket is.

Hatalmas örömmel és kíváncsisággal kóstoltam meg. Érdekes, kellemes gyümölcsíze van, de nem ananász, mint ahogy sokan megállapítják, hanem a paradicsom, a cseresznye és a szőlő keveréke, valami egzotikus, kicsit kesernyés trópusi beütéssel. Megosztja a családot: anyuci nem tud betelni vele, Nyunyi szerint undorító íze van, pfuj! Nekem bejön, bár nem egy világszám számomra. (Nekem mindig az eper marad az igazi… J ). Viszont így ősztájt érdekes, színes adaléka a gyümölcsöstálnak a friss alma, körte, szőlő mellett.

Gyakorló szakács barátunk, akitől végül is felbiztatást kaptam a termesztésére, ígért receptet is. Igaz, hogy mindig oda lyukadunk ki, hogy nem vagyunk gasztroblog, és ne receptekkel csaljuk az olvasóközönségünket a kerti témák helyett, de azt hiszem, a növény kevéssé ismert mivoltára tekintettel egypár ételleírás még belefér majd egy külön posztba.

Az érett gyümölcs a lampionban sötétsárga színű, érdekes, erős gyümölcsillatú. Sokszor a cseresznye nagyságú termés fel van repedve, ami nem olyan gusztusos, viszont ezek a gyümölcsök a legédesebbek. Folyamatosan szedjük, pláne anyuci nem tud vele betelni.

Mostanra a növény külseje teljesen megváltozott a tavaszihoz képest. Vadnövény külseje van, mint rokonának, a zsidócseresznyének. A puhán pihés zöld levelek nagy, fás nyelű lapukká váltak, az alsók pedig megsárgulva lehulltak. A zöld lampionok öregje olyan lett, mintha félfamentes rajzlapból lenne kivágva. Szárai pedig ágasak-bogasak lettek, és igen törékenyek. Az ágyás közepén van egy üres rész, abban Nyunyi bujkálóbunkija (nem rossz, a bunkiban megterem az élelem is!), amit a nagy lapuk eltakarnak.

Nem tudom, hogyan fog az a sok gyümölcs beérni, ami a töveken van. Az éretlen gyümölcs mérgező. Jó lenne tudni, hogy a lampionban eltartva utóérik-e, mert ha igen, akkor egy nagyon értékes gyümölcsünk lesz bő mennyiségben a tél eleji napokra.

A termesztése is tanulságokkal járt. Először is türelem kell, mert a csírázása és kezdeti fejlődése elég lassú. A fagyra nagyon érzékeny, bár nem nyiffanik ki szegényke azonnal és teljesen tőle. Mindenesetre a fagy által megcsíperr növényeken még így öt hónap után is észrevehető, hogy kisebbek!

Különösebb trágyázást nem kapott, csak egyszer egy kis tápoldatot. Az öntözést sem vittem túlzásba. Mégis nagyon erőteljesen fejlődött. Nem láttam rajta bármi jelét a betegségnek sem, vad külsőt öltött a szomszédság nagy ámulatára. A krumplin és rokonain tenyésző kártevők, amik általában a burgonyafélék családjának minden tagját kínosan károsítják (gondolok itt a fitoftórára, meg a krumplibogárra), nem jelentek meg rajta.

Anyuci már most kérdezte, hogyan gondolom a jövőbeni telepítését. Azt hiszem, nem lesz arra szükség, hogy a nagykert legkülönb részén neveljem, hiszen hihetetlenül igénytelennek tűnik. Van neki egy kellemesen meleg hely, ez a kert legvégében, a takarmánykukorica után van. A magasra nőtt kukorica és a szomszéd tujasövénye kellő szélvédettséget ad, a nap pedig pont abban a zugban szorul meg a legjobban. Itt jól kiaknázható az a tulajdonsága, hogy hatalmas leveleket nevel, nagy bokorrá válik, és ezzel képes kifojtani maga alatt a gazokat.

A jövőbeni telepítés felveti még a magszedés kérdését. A gyümölcsben máknyi magok vannak, megpróbálok majd a termés felvágásával és a magok kimosásával, illetve egészben aszalással is szaporítóanyagot kinyerni. Kíváncsi vagyok, melyik magcsapat fog jobban kelni!

Egy érdekes, kellemes gyümölcsöket termő növényre tettem megint szert. Nem egy főterménynek való, de érdekességként, téli vitaminforrást termő növényként mindenféleképpen helye van a kertben. Az elkészítésről meg összehozok majd még egy posztot. Remélem, jóféle recepteket kapok, és sokféle finomságot tudok belőle összehozni!