Felforgató kármentés

Az idei év nem a rekordok időszaka volt a kertben. A szárazság miatt nagy általánosságban is rossz volt a termés a krumplit meg a paprikát kivéve, kevés a paradicsom, nyaffadtak a répák, kicsik a hagymák, és még  sorolhatnám, elkezdeni is kár. Munkarekordot se döntöttünk, mert a nyári nagy melegben a bal karomat hetekig ékesítő körgipsz nem éppen csereszabatos a hatékony kertészettel... Emiatt gyomból rekordtermésünk lett megint... Szeptember végén nemcsak a kerti virágok nyíltak, hanem másfél méteres gyomkórók integettek az ég felé szokás szerint. Persze gazolni, kertet nagytakarítani senki sem ért rá, aztán már egyre rövidültek az esték, nem volt elég napvilág a munkára. A múlt héten meg jött Józsi bácsi a trakijával, hogy mikorra jöhet szántani. Hát ez úgy hatott rám, mintha tarkón dobtak volna egy nyolcvandekás Sárpo Mirával. Atyaég, november vége van, ott a gaztenger, és még egy szál kórót se húztam ki!

Expressz letakarításba kezdtem. Feltépkedtük a fonnyadt kórókat, nagy kazalba raktuk, aztán még el is égettük. Az eperágyást újratelepítettük, hozzáültetve a tavasszal magról nevelt erdei szamócákat is.

Meg kellett állapítanom, hogy a tavaszi epertelepítési kísérletem két lépés volt hátra a tavalyi eprészethez képest, mert a tavasszal átültetett palánták nagy része a nyári hőségben szépen kidöglött, kiszáradt. Még szerencse, hogy anyósomtól kaptunk gyönyörű, életerős palántákat, mert ő akkor tervezte az epresét felszámolni. Nos, ezzel frissítettük fel a lesilányodott ágyást. Jövő ősszel még nagyobbat szeretnék. A korábbi "Szamócát - magról?" posztot akarom gyakorlatban kivitelezni, ugyanis jóféle paraszteperről szedtem magot, és arról nevelnék erős szamócapalántákat - hiszen az erdeivel is sikerült!
Azonban így is igen keserves volt a haladás. Végül a motoros kaszával Laci lenyírta a kórókat, összegereblyéztük, és félrehordtuk a nyesedékét, hogy ne álljon az eke útjában.
Meglepetések azonban még a lusta kertészeknek is jártak! Hatalmasra hízva megtaláltam az elfelejtett fokhagymákat, amelyek szép zöld szárat neveltek.

 Hasonlóan tetszetősre kifejlődtek zöldhagymának a földben maradt vöröshagymafejek. Kardsalátát is találtam elég sokat, meg zöld kaprot és zsenge édesköményzöldet.

Közben kigondoltuk, hogy a nyár elején kidöglött cseresznyefát pótolni kéne. Igen ám, de a legközelebbi faiskola, ahol elfogadhatóak a csemeték árban, fajtában, választékban és minőségben, Csornán van, illetve Győrújfalun, vállalkozó kedvűek Szilig, esetleg Győrszemeréig a szőlőhegyig is elbumlizhatnak. Mi Csornán kötöttünk ki, ahol a sárkányi út mellett a bágyogszováti faiskola csemetéit árulják. Én elkalandoztam a bogyósok felé, vettem Fertődi feketeribizlit, szedret, egy Pallagi Óriás egrest meg folytontermő málnákat. Ezalatt Laci a fák között téblábolt. Amikor fizetni indultunk, láttam, hogy egy egész csomó facsemetét hoz. Kijelentette, hogy meg ne próbáljak tiltakozni, ő tudja, hogy mindezt hova fogja ültetni. Inkább hívjam fel a tesómat, hogy nem kell-e neki valami csemete. Gyors telefon, tesómnak egy Debreceni bőtermőt meg két tő pirosribizlit választottam, és pucoltunk haza, mert közben kis híján bezárt az áruda. Otthon vizsgáltam meg a nejlonba tekert fabébiket:   egy Germersdorfi cseresznyefa, egy Bergeron kajszi meg egy Michelini őszibarack volt a tekercsben.
Ezzel nincs semmi baj, de a kertet mi szántatni szoktuk, és csak akkor vállalja el Józsi bácsi a szántást, ha a terep tiszta, nincsenek a méretes gyomkórók és kukoricaszárak mellett kis csemeték a területen, mert ő nem tudja a traktorral a kis fákat kerülgetni az amúgy is igen keskeny kertben! Mi legyen? Végül a szántandó részből egy meglehetősen nagy darabot lecsíptünk (olyan negyven négyzetmétert), ide ültettük a kis fákat, és szegélyként a cserjéket. Egy részét egy lendülettel Laci fel is ásta, Nyunyi meg előszedett különféle virághagymákat, amivel a kerítés tövét rakta teli. Így kisebb lett a géppel művelt terület, helyére egy félgyümölcsös-félzöldséges került, olyasmi, mint Hédi kertje. Az akció során tikganét is kapott a kert egy darabja.  Jövő évben így új fazonnal indul a kertészkedés.
Végül így a gaztengerből lett egy aránylag letakarított, de gyümölcsfákkal bekombinált terület, amelynek egy részét majd szántás helyett kistrakival illetve kézzel kell porhanyítani.
Bár sokan ellenzik az ásást, a permakultúra hívei pedig talán feleslegesnek tartják, én ásatós-szántatós nézeteket vallok. Ennek az az oka, hogy a föld olyan kemény és agyagos, hogy ha nem törnénk fel újra meg újra ősszel, tavasszal nem tudnánk megkezdeni a veteményezést. Egyszer volt, hogy elmaradt a szántatás. Tavasszal dupla munka volt behozni az elmaradást (meg dupla pénz is), mert szántattunk, tárcsáztattunk, utána még ásóval kellett szétvagdalni a nagy hantokat, mire vetésre alkalmas talajt kaptunk. Egy laza, löszös vagy homoktalajon biztos nem kell ilyen munkát végezni, de itt pár hét alatt - pláne ha esik - teljesen megtömődik a föld.
Sajnos az áttelelő zöldségek idén kimaradnak, idő hiányában nem tudtam ezekkel foglalkozni. Mindegy, majd megyek Hédihez spenótot lopni, meg a dombágyását összetaposni...
Így pillanatnyilag a szántást várjuk. Közben telelőn vannak már a cserepes - dézsás növények, a rózsákat visszavágtuk, a hagymásokat elültettük, szedtünk virágmagokat... Telelésre nagyjából előkészítve a kert, a hajdani nyárra a teli spejz, a lehullott avar, a gyomszárak, kórók hamuja és a néhány utolsó virág emlékeztet.