Lila krumpli a kertben

Mindenszentek napján látogatóba voltunk dédimamánál a szomszéd faluban. Hideg sült csirkepecsenyével meg az általam termelt, de mama által készített kiflikrumpliból készült salátával kínálgatott, ami igen finomra sikerült. Mama a dicséreteket köszöngetve mondta:

„ Hát Ágikám igen jól jött ez a kiflikrumpli. De képzeld el, egy lila volt közte. Gyerekkorom óta nem láttam lila krumplit. Pedig édesapám – nyugodjék – minden évben ültetett a zseli kanális kanyarjában belőle, csemegének. Nem tettem bele a lila szemet a kiflikrumpli közé a főzővízbe, mert az biztos összefogta volna a másik fajtát.”

„Tényleg, mama? Én azt hittem, hogy ezt a lila fajtát Magyarországon csak nemrég óta lehet megkapni, és a régi lila fajták csak lila héjúak voltak, a húsuk nem volt lila. És mama, mondd, mit főztetek belőle?

Hát paprikást különlegesen elkészítve, meg olyan ételeket, amelyekben nem mállhat szét a krumpli. Csak arra kell figyelni, mivel főzöd össze, mert a főzővíz zöld, és összefogja azt, amit a fazékba mellé teszel.”

A lila krumpli sokak szemében afféle GMO-szülöttnek néz ki, pedig a fajta eredete régi, tulajdonképpen egy színváltozat csak, mint ahogy van piros meg sárga alma. Ha belegondolok, nem is egy álmélkodnivaló jelenség, hiszen manapság a fekete paradicsom, paprika, sárgarépa, lila karfiol és brokkoli se számít országos csodának. Egy ez a lilaság a sok színes fajta közül. Lilasága a nagy antociántartalom miatt van, ez igen egészséges.

Idén először neveltem lila krumplit, a Vitelotte nevű fajtát, amely állítólag régi perui eredetű, szép sötétlila színű, és mivelhogy nem agyon nemesített, elvben a krumplibogarak nem eszik kemény levelei miatt, illetve nem fogékony a betegségekre. A vetőgumó elég sokba került, csikorogtam is kicsit rajta, de hát mások mennyi pénzt költenek el dohányzásra, a pudlikutyájukra, trendi ájfónra meg hasonló dőreségekre, nem? Ha hasznos hobbira (=krumplinevelésre) költök, úgy gondolom, az bocsánatos bűn.
Érdekes, hosszúkás,  bő tojásnyi sötétlila gumókat kaptam szaporítóanyagként.

Rendes krumplivető időben, áprilisban ültettem el mindet egy kis sorba. Nem sok idő kellett, hogy előbújjanak a kis növények. Azt hittem, hogy  a levelek is feltűnően sötét színűek lesznek, de a virágok hófehérre nyíltak, a lomb meg Sárpo Mira-szerűen nagy levelű és zöld lett. Viszont a krumpliszár koromfekete színt öltött. Ezt is szépen feltöltötettük, Dudaritot kapott.

Na, azt viszont nem jelenteném ki, hogy a krumplibogarak nem ették. Szerintem igazi ínyencfalatra bukkantak, rendíthetetlenül zabálták volna, ha meg nem akadályozzuk a teljes tarolást.

Hamar ledobta a zöldjét, szeptember elejére már csak a szárak meredeztek gazzal keverve. Közben meg elfeledkeztem a sok egyéb tennivaló mellett, hogy nekem még ilyenem is van.  Egy kellemesen meleg vasárnap délutánon (emlékszem, hogy egy vonuló fecskecsapat csapongott az égen, és egy hibbant galamb közéjük keveredve úgy elszédült tőlük, hogy majdnem leeseett)rájöttem,hogy nekem még lila krumplim is van, és azonnal felástam a kis ágyást. Számtalan sok, de meglehetősen apró kis lilafekete jószág lapult a földben. Figyelni kellett a felszedéskor, mert a gumók sokkal nagyobb területen helyezkednek el, mint például a Sarpo Miránál vagy a kiflikrumplinál, ráadásul elég sötét színűek. Így jól kell figyelni, nehogy hantot vagy sötét kavicsot szedjek… J

Egy vödörrel lett, hibátlan, rohadásmentes. Egyszer készítettem belőle eddig majonézes krumplit. Isteni színe lett, olyan milkacsokipapír-szerű. Az íze sztenderd krumpliíz, kicsit talán édeskésebb, és kemény, nem szétfövő húsú, a főzővize pedig szép zöld.
Azt hiszem, jövőre is szerepel majd a repertoárban a lila krumpli. Nem közönséges, mindennapos tömegtermék gyanánt, mint mondjuk a sárgarépa meg a kukorica, hanem kis darabon, alkalmi csemegének. Hiszen ha az embernek van ünneplő ruhája, ünneplő krumplija is lehet, nem?