Mérlegen a másodvetések

Most, hogy lassanként a tél felé döcögünk, és hamarosan szántatjuk a kertet, célszerű számvetést csinálni: érdemes volt-e a másodvetésekkel dolgozni? Itt is mindenféle veteményt kipróbáltam, szükséges tehát, hogy a tapasztalataimról – képek nélkül, mert a kártnyaolvasóm eltűnt -beszámoljak. (Képekkel, ígérem, a jövő héten egészítem ki. A történetet görgessük vissza az Átváltozás avagy másodvetés élesben című posztig: itt írtam le, mit vetettem újra.
Növényenként.
Elsőként említettem a zöld hüvelyű vajbabot. Ez – a másodjára vetett sárga hüvelyű vajbabbal együtt kiválóan termett, pedig az undorító, sz@rdarabszerű meztelencsigák a fejlődő növények leveleit úgy lerágták egy darabon, hogy csak a pucér szárak ágaskodtak ki a földből, mire észrevettem a kártételt. Az utolsó hüvelyeket a fagyok előtt egypár nappal szedtük le. A vajbabféle nyár derekától való termesztése nálunk évek óta sikeres, eredményesbb, mint a tavaszi. A szeptemberi esők és a mérsékelt meleg a baboknak nagyon jó, jobb, mint a nyári hőség.
A második a zöldborsó. Volt még otthon Kelvedon csodája, ezt ültettem el. A vetőmagboltban adtak még egy általam soha nem hallott fajtájú zöldborsót (azt hiszem, Karlos volt a neve), ez is a földbe került. A Kelvedon elég hamar kikelt, a másikkal pórul jártam, mert a vetés után jött egy brutális , háromnaposesős periódus, ami a csírázó szemeket kicsapkodta a földből, és azokat kizabálták a galambok. Csak néhány tő eredt meg, azokat gondosan pátyolgattam. Csekélyke, afféle gyerekcsemegének való zöldborsóadag lett. Sok virág lett a bokrocskákon, de ehhez mérten kevés a borsóhüvely, mintha nem porozódtak volna be a virágzatok. Még most is van egy-két virágzó növény, termés nélkül. Az a gyanúm, hogy ezek a még rövidnek mondott tenyészidejű, tehát korai zöldborsók sem elég koraiak ahhoz, hogy őszig, szeptemberig normálisabb adagot teremjenek. Ezért jövőre a Rajnai törpével kísérletezek, annak még egy picivel rövidebb a tenyészideje. Hogy mennyire helye van a másodvetett zöldborsónak a kertben, azt a másodkertszomszéd Marika néni bizonygatja, aki állítja, hogy neki tavalyelőtt a júliusban vetett borsója szebben termett, mint a márciusi vetés. Jövőre bizonyítok!
A harmadik növény a kínai kel. Hatvan napos a tenyészideje papíron, augusztus óta eltelt kilencven nap, még sincsenek kelfejek. Ettől azonban még nem estem búskomorságba, mivel minden héten főzök belőle. Leveles kelként vonult be a praxisba. Mivel jövő héten szántatunk, megkísérlem a szántás előtti napon/órákban a kiemelését, a szántás után a visszaültetést, és ha visszagyökeresedtek, a takarás alatti átteleltetést. Szóval bevált a termesztése, de nem könyv szerint.
A cékla nem hozott hatalmas, csak kisközepes gumókat, átlagos terméssel, erről nincs is több mondanivalóm.
Az érdekességet a sárgarépa rejtette. Az Amszterdami fajtát ajánlották, amit sorjelző funkciójú lollo biondával vegyesen vetettem el. A kelés vontatott volt, a répazöldek a szomszédos ágyásokhoz képest kis csünevészek maradtak, elkároltam a sárgarépa-másodvetést. Ehhez képest tegnapelőtt – amikor használható veteménymaradványok (itt éppen most: saláta: a köztesnek ültetett lollo bionda) után turkáltam, mint a második szomszéd későre kelt, sárga pelyhes kiskacsái – feltűnt, hogy a földből egész komoly répácskák látszanak ki. Ásót ide, és gyorsan kiderült: rekordtermést nem produkáltak a répák, ezeket homokba eltenni nem érdemes, de ha levakarom őket, aztán lefagyasztom, pár kiló párolni való, főzéskor hamar előkapható karottával leszek gazdagabb.
Az említett és megvett karfiolvetőmagot elrejtettem, hogy Nyunyi ne játsszon vele, a múlt héten találtam meg az alatt a nagy műanyag kosár alatt, amelyben a kredencben a teásdobozok vannak. Szóval jövőre, no comment… (Még örülhetek is, hogy négy hónap után meglett. Tavalyelőtt úgy sikerült karácsony előtt eldugnom Nyunyinak egy ajándékot, hogy idén a neve napjára lett meg, július végére… Volt, hogy úgy eldugtam meglepinek szánt gyerekruhát, hogy mire megtaláltam, kinőtte.)
A csemegekukorica olyan negyven centit el is ért, utána szépen elsárgult. Közé ezzel egyidőben ültettem keleti ölesbabot, ami Hédinél tavalyelőtt másodvetésként ültetve pazarul termett. Az ugyanígy megsárgult, kár volt vele kezdeni. Érthetetlen, a szomszéd kertben két hete szedték le az utolsó vetés csemegekukoricát. Jövőre újra.
Hetedjére említettem az uborkát. Ez elég gyengén kelt, de amikor a főágyás tönkrement, ezen még mindig volt termés. Eltennivaló mennyiség nem lett; igaz, nem is volt már rá szükség. A fagyasztóba, salátának, szendvicsbe azonban megbízhatóan hozta a hosszúkás-tüskés zöld hengerkéket.
A salátákon nincs mit regélni, sikerültek. Egyedül a jégsaláta nem fejlődött úgy ki, mint tavasszal, de oda se neki. A lollo biondát hónapokig ettük, az utóbbi két hétben a Téli vajfej is növesztett apró, klasszikus kinézetű fejeket. Erre a salátafajtára még nagy feladat vár: nem elég őszig hajtania, át is kell telelnie! Három ágyásba palántáztam szét a növényeket tesóm kertjében, megerősödtek. Télre takarni fogom, megvan már hozzá a szép piros neccháló. A háló alá szórok majd valami fűrészport, komposztot, avart vagy hasonlót, hogy meleg és puha is legyen.
Érdekes, hogy nyáron a lollo rosso és az endívia elszórta a magjait, ennek okán így őszre ezek is hoztak apró fejeket. Az endíviából többet növendék korban kihalványítottam, hogy ne legyen olyan keserű: madzaggal összekötöttem a külső leveleit. Ezzel csak azt értem el, hogy ehető, huzatmentes kéglije lett számos meztelencsigának csescemőkortól a tizenöt centis szörnyekig, mert mind behúzódott az endíviafejekbe. Amelyben meg nem volt csiga, csak egy kicsivel lett kevésbé keserű, úgyhogy ezt a növényt ejtem a termesztésből.
A Matador, az áttelelő spenót tuti sikersztori, két családot ellát a három sor, és át is telel. Tavaly először Hédi ültetett ilyet, gyönyörű volt tavasszal. Ezt is fel kell készíteni a teleltetésre, bár állítólag enyhe teleken is terem különösebb extrapátyolgatás nélkül.
A hónapos retekből hét tasakkal vetettem el, most is van belőle, kétszer akkora, mint tavasszal, ízes, nem csípős, bolharágásnak nyoma sincs rajta.
Amivel viszont csúfosan bebuktam, az a zöldhagyma. Gondoltam, mi az nekem, én már olyan tuti vagyok, hogy ha ránézek, attól is hajt. Pongyolán behajigáltam az ágyásba, földet rá, kezicsókolom, közben a szomszéddal fennhangon politizáltunk (már megkezdődött akkor az önkormánzati választási kampány). És a hagyma bosszút állt, biztos nem tetszett neki az, akire a szomszéd nénivel egyetemben szavaztunk, mert nem hajtott ki. Egy-két szálacska snidlingvastagságban, bátortalanul, szakadár módon előtört, de a nagy többség csendben rohadozott – és rohadozik most is – a kert ugarában a gyomszárak közt. Kár volt ezzel is kezdeni, amikor pár sorral odébb csuklóvastag pórészárak kelletik magukat.
Amit meg kifelejtettem, az az adventi és a leveles kel. Ezek is kihajtottak, bár már illene nagyobbnak lenniük, a levelest már rég szednünk kellene. De nem erőltetem, átsoroltam őket az áttelelő kategóriába (végül is az Adventi úgyis az), mert ezt is tudják.
Így sikerültek a msodvetések. Ezek egy része teleltetni ültetett, de ezeket nem keverem ide, majd márciusban beszámolok, hogy zajlott az ő telük. Ha átgondolom, azt mondhatom: érdemes volt ezzel foglalkozni, a belefektetett munka legnagyobbrészt megtérült. Az ápolásuk sem volt már olyan megerőltető, mert ősszel a gazok fejlődése nem olyan erőteljes, a hűvösebb, csapadékosabb nyárvégi-őszi időben nem kell annyit kínlódni az öntözéssel sem. Így másodjára vetve bátran ajánlhatom a biztonságra törekvőknek a retket, salátát, kínai kelt, uborkát, vajbabot, spenótot. A kalandot és kockázatot kedvelők pedig borsóval, csemegekukoricával, sárgarépával kísérletezhetnek Érdemes tehát ezzel foglalatoskodni, kár is, ha a föld júliustól parlagon gazosodik; több a munka, de a jutalmunk se marad el: a sokkal több termés, túl a „hivatalos” szezonon!