Krumpliföldi underground

Minden évben ültetünk krumplit, és évek igazából óta csak mérgelődünk vele. A mérgelődés már a vetésnél elkezdődik, nevezetesen ott, hogy nem lehet normális vetőgumót kapni. Még a vetőmagboltokban is csak körülbelül háromféle import fajta kapható, sárga krumpli után nyomozni kell. Az, hogy a bevásárlóközpontokban meg milyen minőségű a vetőgumó, azt nem kívánom részletezni. Inkább megetetném azzal, aki ilyet szaporítóanyagként elad.

A „bio” mini vetőgumó is csak afféle „parasztvakítás”. Lehet, hogy a gumó vírusmentes, de attól még egész nyáron buzgón permetezhetjük a legkülönfélébb vegyszerekkel meg rovarirtókkal a biokertészet és az egészség jegyében. Tavaly a „bio”, vírusmentesen kinevelt, csávázott (kérdem: ha kórokozómentes, miért csávázzák?) kétszáz négyzetméteres krumpliágyásban vígan spacírgangoltak a leggusztustalanabb krumplibogarak a zöldön.

A gumók után turkálva alig találtunk valamit, viszont valahogy mindig belekaptam a rohadt krumplikba – ezeknél kevés van büdösebb a világon. A százötven mini bio vetőgumóból pontosan kettő, azaz kettő vödör krumplit szüreteltünk, holott a szabály szerint hétszeres termés az átlagos minden egyes krumplitő alól. Ekkor elfutott a méreg. Miért van az, hogy az egész éves munkának ez kell, hogy legyen az eredménye? Régen a felszedett krumpli apraját ültettük vissza a következő évben, és zsákszám ástuk a szép termést. És ez nem a nyomorult vetőgumó hibája, hanem azé, aki ezt tolja az orrunk alá, mondván, hogy csak ez kapható, más nincs, a hagyományos fajták mára leromlottak, süllyesztőbe kerültek.

Számomra kissé hihetetlenné vált, hogy ennyire nincs választék, kicsit kutakodni kezdtem a régi magyar krumplifajták irányában, és valami egészen különös dologra bukkantam. Ezt a különös valamit úgy hívják, hogy Sárpo Mira.

Bizonyára van néhány olvasónk, akinek ez a név már ismert, de nekem ez újdonság lett. Magyar nemesítés, kiváló tulajdonságokkal amit a fajta honlapján tanulmányozni lehet, de egy pici részt idevágnék:

„A burgonyavész (fitophtora) és a levéltetű által terjesztett vírusok egyáltalán nem támadják meg, így sosem rothad, sosem hal el a lombja, mindig egyformán bőséges a termése. Ha tetves is lesz, akkor sem kell permetezni, mert nem tudják a tetvek károsítani. Egyedüli ellensége a burgonyabogár, de kemény lombját az is kevésbé kedveli, mint az ízletes levelű holland fajtákét. Tárolhatósága egyedülálló a világon: nem szürkül, nem rothad, és áprilisban kezd csak csírázni. A húsa világos törtfehér, a héja rózsaszín, a zamata kiváló, közepesen lisztes, mégsem fő szét, így szilvásgombócba, salátába, sütve, főve és pogácsába egyaránt jól elkészíthető.”

Vagyis: mindazon tulajdonságokat hordozza, amit egy tökéletes krumplinak tudnia kell.

A fajta után tovább kutakodva a Magyar Permakultúra Szövetség blogján rátaláltam a fajta kinemesítésének történetére, vagyis inkább rémtörténetére. A teljes sztori szomorú szelete a mai nagy magyar valóságnak. A történet lényege:

„Valakiknek tehát érdekében állt, hogy a Sárvári-család nemesítési eredményei ne kerülhessenek nyilvánosságra. Az ellenálló burgonyafajták, ugyanis nem csak a betegségeket tűrték, de többször is visszaültethető lett volna a vetőanyaguk. Ezzel szemben, a nyugati nemesítésű burgonyafajtákat minden esztendőben fel kell újítani, ha nem akar a termelő nagy veszteséget elérni. A Magyar rózsát divat volt ócsárolni felsőbb kezdeményezésre, mert alapvető külföldi érdeket sértett, (de nem a magyar termelők érdekét sértette), hiszen többször is vissza lehetett volna ültetni a vetőanyagát, lényeges termelési veszteség nélkül.”

Szóval egy 100 %-ig magyar, a biotermesztésre teljességgel alkalmas fajta létezik ma Magyarországon, amiről a magamfajta jóhiszemű kiskerti krumplitermelő nem is tud, s csak ilyen „underground” módon, egy alapítványon keresztül juthat hozzá!

Százával sorolhatnánk hasonló történeteket, hogy a multik, a különféle lobbik, az Isten tudja milyen háttérrel összehozott értelmetlen jogszabályok hogyan fojtják meg a pozitív kezdeményezéseket, életek munkáját törve szét. Nem szeretnék politizálásba fogni egy kertes blogban. De azt levágtam elég gyorsan, hogy ha ilyen vetőgumót szeretnék, akkor nem a vetőmagboltban kell keresnem, ahol majd az eladó útszéli modorban kioktat arról, hogy ilyen a világegyetemben sem létezik, vegyek Dezirét, fizessek és húzzak, ámen. Gyanítottam, hogy a magértékesítő webshopokban sem fogok ilyet találni.

A honlapon megtalálható az elérhetőség, ide írtam januárban, hogy hogyan juthatok vetőgumóhoz. Kellemes benyomást keltett már elsőre az , hogy a gumót kilóra adták, nem darabra, mint a mini szaporítóanyagot. Tíz kilót vettem ( ez kb 200 gumó), s olcsóbbra jött ki szállítással együtt, mintha hasonló darabszámú minigumót vettem volna! Tegnap érkeztek meg. Anyuci nagy lelkesedéssel bontotta ki. Egy necczsákban voltak a kis krumplik, olyan ötdekás mndegyik, nagy fénycsírák, penész sehol, mint gyakran a hagyományos vetnivalón.

A zsákban a krumpli mellett egy nejlonzacskóban valami fekete, koromszerű pelletféleség is volt, olyan, mint a nyúltáp. Ez vajon mi a ménkű lehet? Mint kiderült, ez egy barnaszén alapú humuszkészítmény, a neve Dudarit.

A készítmény meghökkentően jó tulajdonságai itt olvashatóak, a lényeg: természetes huminsavakat tartalmazó bio-műtrágya, ami alkalmas a vörösiszappal szennyezett talaj javítására is kiváló tulajdonságai okán! Ezt kaptuk a krumpli mellé ajándékba. (Nem tudom, hol árulnak ma közforgalomban olyan krumpli-vetőgumót, amihez a műtrágyát ingyen és bérmentve küldik!) Minden krumplibokor alá három ilyen bigyó hosszú időre biztosítja elvileg a megfelelő tápanyagellátást.

A fajta eddigi bemutatkozása nekem nagyon szimpatikus, ha pedig a termelésben is beválik, azt hiszem, hogy a többi krumplifajta megy a süllyesztőbe egyszer s mindenkorra. Aki próbálta, csak a legjobbakat írta róla. (Például itt és itt.) Egy kicsit mégis hihetetlennek tűnik ez a sok szuper tulajdonság, de az elmúlt két év krumplitermesztésénél már minden jobb lehet.

A paradicsomra is jó hatással lesz az új fajta. A paradicsomvészt és a krumplirothadást ugyanaz a Phitophtora gomba okozza, a talajban maradt rothadó krumplidarabok a melegágyai a fertőzésnek. Sok helyen hallottam, olvastam, hogy a krumpli meg a paradicsom ezért egy kertben nemigen viselik meg egymást, folyton összefertőződnek. Ezzel a rezisztens fajtával azonban egy hatalmas fitoftóraforrás iktatódik ki: a talajban maradó növényi részeken nem fognak vidámkodni a gombák. És ha a termés is olyan bőséges lesz, mint az ismertetőn szerepel, elmondhatom, hogy olyan krumplira találtam, ami minden várakozásomnak megfelel. Mivel középkésői, túl korán nem lesz újkrumpli, de oda se neki, addig eszünk rizsát…. J

Még nem nagyon csírás a vetőkrumpli, ezért csíráztatóra tettük egy drótrekeszben a meleg napfényre.

Igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér, de azért egy kis reklámot nem hagyhatok ki. A fajtát az Akli Majorért alapítvány vette védőszárnyai alá, érdemes megnézni a honlapjukat is. A krumpli május végéig vethető, ha valamelyikőtöket ez a fajta érdekelné, a vajdaeszti@freemail.hu címen tudakozódhat.

Közben találtam egy német webshopot, ahol egy kiló vetőgumót 6 €-ért adtak. Marha érdekes, hogy külföldön értékelni tudnak egy olyan fajtát, amit idehaza csak körülményesen lehet felhajtani. Az meg külön vicc, hogy norvég civil szervezetek támogatása kell ahhoz, hogy az Akli Majorban termelői bolt tudjon nyílni a major termékeiből.

Morgás befejezve. Lényeg: úgy tűnik, egy kiváló krumpliféleségre bukkantam, ami mellé még a bio talajjavításhoz is kaptam egy igen használható segítséget. Nagyon-nagyon várom a termést, és az eredményről ősszel majd beszámolok.

Remélem, hogy idén már lehetőség szerint mindenfajta vegyszer nélkül sikerül olyan zöldséget termelnem, amit nyugodt lélekkel tálalhatok be báránykáimnak paprikásan, gombócban, sütve-főve. Különösen fontos ez azért is, mert kedves kis Andrisunk nemsokára már pépecskéket is lakmározni fog anyukája tejcsije helyett, neki igazán szüksége lesz a legjobb alapanyagból készült élelmiszerre- ebből a többszörösen is a föld alól előkerített krumplifajtából.