Kerti és természetjáró kalandok

A hét kerti eseményei

12 megjegyzés
Tulajdonképpen unalmas egy poszt lesz ez. Most jött el - kicsit későn - az az időszak, amelyet tavaly úgy neveztem el, hogy "kerti béke". Tömérdek gazolás, vetés, palántázás és kapálás után azt mondhatom, hogy valami rendféle alakul a kertben. Bár vannak irdatlan gazos részek, de ezek kicsik. A heti főzés alapanyagainak jó részét a kert adja: a borsók tömegét, a hüvelykujjnyi vastag répákat, a kelfejeket, a petrezselymet, a hagymát, salátát, céklát, kaprot, zellert, karalábét, pórét.
A héten a feltépett borsótábla helyét másodvetésként hasznosítandó csemegekukoricát ültettem, elpalántáztam még az utolsó kódorgó brokkoli-és paprikapalántákat, borsót szedtem, gyomláltam, kapáltam, locsoltam és bambultam. Ez a bambulás vetette velem észre, hogy a cukkini kis terméseket érlel,
a perui földicseresznye már a térdemig ér, bimbós az uborka(tavaly ilyenkor még csak négy levele volt), kikelt a múlt héten elvetett vajbab, virágzik a mák, egész nagy golyó karalábék vannak, kivirágzott a Sárpo Mira.
A paradicsomokon már nem is egészen apró termések csilingalóznak:

A bokorbab meg átment futóba, kacsokat növesztett.
No, ezzel nem tudom, mihez kezdjek. Van ugyanis állítólag olyan babfajta, ami eljátssza, hogy futó, közben meg nem is, és egy idő után a kacsai leszáradnak, és visszavonul köznapi bokorbabbá, általában akkor, amikor terméseket érlel. Ha ezt a futást nem fejezi be, akkor kénytelen leszek valami támrendszert tákolni neki.
A jövő hét feladata lesz, hogy a nem a kordonhoz, hanem külön ültetett paradicsomokat kikarózzam. Idén a fitoftóra elleni védekezést nem drótozással, hanem megelőző jellegű permetezéssel gondolom megvalósítani, amelynek az első fázisa már esedékes lesz. El kell látogatnom még a vetőmagboltba, másodvetésekkel pepecselni, és gazolni, gazolni, kapálni.
Nincs is kedvem rágondolni, írni se akarok róla. Inkább arról, hogy a héten többfajta égi tüneményben is gyönyörködhettem. Először a szerdai holdfogyatkozást figyelhettem meg: ezért még Nyunyinak is megengedtem, hogy tovább fennmaradjon. Először észre sem vettük, hogy hol a Hold, aztán némi leselkedés után felfedeztük a kertszomszéd háztetője felett, már fogyatkozó állapotában. Ilyen apróra még sose figyeltem meg egy fogyatkozást, amikor megtehettem volna, akkor vagy nem értem rá, vagy rossz idő volt. Kicsit úgy hittem, hogy a fogyatkozás úgy fog kinézni, mint a napfogyatkozás. Annál a Nap szinte a teljes fogyatkozásig intenzíven ragyogott. Nyilvánvaló volt számomra, hogy a Hold fogyatkozása sokkal halványabb lesz, de arra nem gondoltam, hogy ennyire. A neten, folyóiratokban található képeken ugyanis a Hold egészen ragyogónak tűnik fogyatkozás alatt is. Hát persze hogy megettem, hogy ennek így kell kinéznie, s nem is gondoltam arra, hogy a fotók egy kicsit fel vannak javítva! Így alig vettük észre a Holdat, de annál nagyobb volt az öröm, amikor megtaláltuk. Nyunyi egy régi vashordóra állt fel, én meg egy betontéglára, hogy jobban láthassam. Bár egy évben két holdfogyatkozás van a tudósok szerint, nekem ez az egy is különleges élmény volt.
Forrás: Megyes István

A kép innen van, egy normális képet se tudtam csinálni...
És még egy érdekesség: a Tűzhányó blogon olvastam az úgynevezett Danjon-skáláról, amivel a fogyó Hold fényének erejét határozzák meg a légkör tisztaságának függvényében. Nagyon érdekes és tanulságos olvasmány.
A másik érdekes esemény a tegnapi hidegfront érkezése. Már előre jelentették az időjósok, ezért még hátratrappoltam a kertbe pár palántát elültetni, pár magot elvetni a várt eső előtt. Ekkor kezdtek a felhők gyülekezni, egyre meghökkentőbb formákat öltve. A felhők egyszerre három irányból jöttek, kavarogtak, mindenféle furcsa, sosem látott formákat öltve. Tátott szájjal bámultam addig, amíg el nem kezdtek a nyakamba potyogni a kövér cseppek. Szaladtam előre, de már ekkor örömködtem: megkapják a növények, magok a kezdő vízadagot, megúsztam a locsolást. Így könnyű, hamarosan tudósíthatok az eső utáni kelésről, remélem!





12 megjegyzés :

  1. Én is voltam portyázni, borsó, új répa, új zöldség, kiscukkinik, lestyán a zsákmány. Főztem is egy jó kis ragulevest.

    Gyümölcsfronton is jól állunk. 5 kiló lett a fehér ribizli, hozzátettem egy kiló meggyet színezéknek és két kiló turmixolt, fagyasztott epret ízesítőnek, belekerült még a hat kiló cukor, tele a nagyfazék. Várom, amíg feloldódik és főzöm a lekvárt.

    A meggyet hétfőn le lehet szedni. Idén sok barack és körte is mutatkozik. A diófánkon 8-10 szem kisdiót láttam, pár szem mogyoró is lesz. Alma sajnos egy szem sem.

    VálaszTörlés
  2. A máknak még kell úgy 1-2 hét, az üres helyekre pedig összeszedtem minden másodvetésre alkalmas magot: saláta, cékla, téli retek, csemegekukorica, bab. Az egyik délelőtt megpróbálom elvetni őket.

    VálaszTörlés
  3. Jó, hogy megmutattad a földicserkókat, ha egyedül járok arra kapával a kertben, simán kicsaptam volna, mint valami bogáncsot. Egyedien néznek ki.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a cseresznyék, és jó ötlet a feketeribizlis keveredés!

    VálaszTörlés
  5. Kicsit édes lett ez a feketeribizli-cseresznye duett, pedig kevesebb cukorral csináltam a szokásosnál. Nem baj, majd megiváskor teszünk hozzá egy kis citromlevet.
    Tesóm, ha kivágtad volna a földicserkót, véged lenne! Szegény lóbabjaim is hogy jártak! Rendezkedj a saját birtokodon! :-)

    VálaszTörlés
  6. Én is készítettem ribiszke-meggyszörpöt, méghozzá újrahasznosított másodtermékből. A lepasszírozás és szűrés után visszamaradt magokat és héjakat (1,3 kg volt) átforraltam 1,5 l vízben, majd egy szétvágott régi fehér pólóba tettem és kicsepegtettem egy kiló cukorra. Nem olyan nagy mennyiség a keletkezett folyadék, úgyhogy a hűtőbe teszem, friss fogyasztásra. Ízre olyan, mintha célirányosan szörpnek főztem volna.

    VálaszTörlés
  7. Ilyen "kármentő" italt én is csináltam már, ez nem áll el olyan sokáig, mint a rendes szörp, de nagyon jó. Lényegében a gyümölcshéjak vizes kivonata. Az eljárás végén tényleg csak egy marék héj-mag marad. :-)

    VálaszTörlés
  8. Milyen babok barátkoznak a répakarikákkal? Nagyon guszták!

    VálaszTörlés
  9. Bocs. Úgy látszik megint nem vagyok százas. A kérdés az átalakulásos bejegyzésedhez szól.
    Ide az jött volna, hogy iszonyúan jók a felhős képek!:)

    VálaszTörlés
  10. Ja és lebuktam. Olyan rég olvastam a babos bejegyzést, hogy nem is emlékeztem a kinyírt lóbabok történetére. Így újraolvasva rögtön fel is homályosítottam magam a bab kilétét illetően.

    VálaszTörlés