Cseresznyéző idő

Bár hozzánk már megérkezett a beígért hidegfront, attól még egész héten pirító nyári meleg volt. Ez az időjárás expressz tempóban érlelte meg a cseresznyét.

Ezen a fán még sosem volt ilyen cseresznyetermésünk. Korábban a gyümölcsökben vagy hemzsegtek a kukacok, vagy pedig a monília okán rohadt le minden. A fa teteje elérhetetlen magasságba nőtt. A leszedetlen, moníliás cseresznyék évekig üres szaloncukorpapír módjára csüngtek a fa minimum hat méter magasra nyúló tetején. Leszedni, lemosózni a teljes fát egyszerűen így képtelenség volt. (Ennyit az alacsonytörzsűnek vásárolt gyümölcsfákról. Az ekként megvett almafánk termése is csak négyméteres létráról szedhető…)

A termés törtrészét tudtuk csak így leszedni mindig, a fán egyedi kukac-és moníliatenyészet fejlődött ki. Eredmény: az eleinte szépnek ígérkező termések még zölden szinte teljes egészében tönkrementek. És ez szinte minden évben így ment. Tavaly ősszel aztán már arról tanakodtunk, hogy az ilyen semmirevaló fát ki kell vágni. A kivágást viszont nem most foganatosítottuk volna. Először megvettük az utódot egy Germersdorfi facsemete formájában, és úgy terveztük, hogy amikor az termőre fordul, az öreg fát kivágjuk, így az gyakorlatilag még három év haladékot kapott. Azonban ember tervez és Isten végez, vagy mintha a nagy fa bizonyítani akart volna, idénre teli lett gyümölccsel. A nagy műgonddal elültetett kicsi fa meg – minden permetezés és pátyolgatás dacára – kiszáradt. A levelei moníliásak lettek, és a csemete nem bírta ki.

Lestük a gyümölcsöket, a legnagyobb részük hibátlanra érett. Csak mostanra, a többednapja tartó nagy meleg és az éjjeli eső után kezdett el romlani a termés egy része, de eddig legalább negyven kiló gyümölcsöt tettünk el cseresznyebefőtt (16 üveg), rétesbe való magozott gyümölcshús (8 üveg), fagyasztott cseresznye, aszalvány (10 kiló, ami 1 kilóvá aszott össze), és 14 üveg cseresznyés-feketeribizlis szörp formájában. A gyümölcsszemek nehezek, fényesek, szaftosak.

Az első három eltevése nem rejt vérmes izgalmakat, receptet számtalan formában rejt a net. Az aszalásról szeretnék még pár szót írni. Igaz, hogy két éve kiposztoltam a témát, és sokan el is olvasták, de szerintem hiányos. Még ki kell egészítenem, hogy olvasóink ne essenek az aszalással kapcsolatban olyan hibákba, mint én.

Például: tavaly nem volt túl jó idő a gyümölcsaszaláshoz: valahogy így, június 20-a körül volt egy olyan nap is, amelyen begyújtottunk, mert 12 fok volt. Persze előtte meg 30 fokos gutaütött, érlelő kánikula. A gyümölcsöt ekkor tettem ki szikkadni, aztán ahogy érkezett a hidegfront, úgy szedtem be. Azonban szerintem már kellőképpen aszott volt, így eltettem egy patentfedeles dunsztosüvegbe. Hamarosan megpenészedett a fele, mert nem volt elég száraz.

A tanulság ez: a gyümölcsöt csakis akkor fogom kitenni a napra aszalódni, ha előtte valamiféle mesterséges vízvesztésnek vetem alá. Erre az aszalógép a legjobb, de megfelel a sütő is. Na jó, azért ha 39 fok van, ki lehet tenni a cseresznyét azonnal száradni, pláne fekete vastepsiben, akkor tuti, hogy hamar elkezd kiszikkadni. A szemeket pedig egészen mazsolaszerű állapotban lehet csak kellően aszottá nyilvánítani a betároláshoz.

A következő is fontos: az aszalt gyümölcs a molyok kedvenc csemegéje. Tavaly az aszalt gyümölcs felét egy patentzáras befőttesüvegbe helyeztem el, gondolva, hogy a patentzár alá semmilyen dög se fog bemászni. Nagyot tévedtem, a minden falusi spejzban előforduló néhány moly összessége – iléri, iléri – még a patentzáron keresztül is beszuszakolta magát az üvegbe, hogy a kedvenc csemegéjéből lakmározzon, aztán belepetézzen. Annyi kukac volt ebben az egy üvegben, amennyit életemben nem láttam még. Arra is gondoltam, hogy eredeti cseresznyekukac került az üvegekbe, de ilyen sok? Meg én szemenként pucoltam át a gyümölcsöket, és azokban alig volt kukac!

Tanulság: az aszalt gyümölcsöt is pont úgy, mint a többi moly-és zsizsikcsemegét, babot, mákot, diót, a mélyhűtőben kell tartani, ha azt akarjuk, hogy hosszan elálljon. A – 18 fok a molyok petézési ambícióit igencsak lecsökkenti.

Ezzel a két dologgal szerettem volna még kiegészíteni az aszalásra vonatkozó irományomat. Bár az éjjeli esők után a cseresznyének már vége lesz (kireped), meggy még van, s remélem, idén még körtét is tudok aszalni.

A magozásból már iszonyúan elegem van, különösen hogy háztartásunk legnagyobb konyhakését sikerrel beleállítottam a bal mutatóujjamba. Azért még a szörpöt megcsináltam. A gyümölcs ötödrésze feketeribizli, ez ad némi pikantériát és még intenzívebb színt.

A gyümölcsöt szétbotmixereltem, aztán kinyertem belőle a levet.

Ehhez egy nagyméretű, patyolat, csak erre használt damasztszalvétát kerítettem, azon át kinyomtam, lecsöpögtettem a levet, egészen addig, amíg úgy nem festett a konyha, mint régen kacsapucolás után. Csak a belek meg a toll hiányoztak. Cukrozás, felfőzés, száraz dunszt…. nem cifrázom. Utána a szűrős rongyot beáztattam szappanos vízbe. A víz kék lett: erről beugrott, hogy a feketeribizli és a cseresznye leve természetes indikátor. Eszembe jutott, hogy ezzel fogom demonstrálni Nyunyinak, mi is az a sav-bázis indikátor . Ez úgy történt meg, hogy beleereszthetett fél liter ecetet az elegánsan kék löttybe, amitől az Barbie-rózsaszínné vált. Nagy sikere volt a meghökkentő színváltozásnak! Azért előadást nem tartottam a molekulákról és a vegyületekről, de nosztalgiával gondoltam kiskorunkra, amikor tesómmal a szomszéd vadcseresznyefájáról áthullott gyümölcsből készítettünk babalábosban boszorkánykotyvalékokat. A kotyvalék fő összetevője volt a homok, kavics, uborka, zöld paradicsom, víz mellett a cseresznyelé. A színét Amo szappandarabokkal és a spejzból csent ecettel állítottuk be, a rózsaszín volt a „nyúlenyv”, a kék a „halenyv”. Este mindig kikaptunk a leszaggatott zöld paradicsomok meg a gyümölcslétől kék-fekete kezeink miatt, de rendületlenül főztünk minden nap az udvar sarkában. Nem is kellett magyarázni később a kémiaórán a természetes indikátorokat, elég volt ezekre az „enyvekre” gondolni.

Elmélkedés közben még gyorsan felmostam és letörölem a kifolyt, padlón ragadó, gázra rásült stb... gyümölcslétócsákat . Jó volt elnézni a teli üvegeket. Kicsit örömködtem, hogy lement a befőzés első szakasza, de ez a nyugalom nem lesz iszonyú hosszú: a meggyek is csábítóan piroslanak. Azt hiszem, jobb lesz, ha el se rakom a befőzőlábasokat, hamarosan megint szükség lesz rájuk!