Kerti és természetjáró kalandok

Furmányos tákolmány

6 megjegyzés

A hét első napjaiban a sűrű köd mellett jég „kandírozta” be az egész környéket, fehér burokkal bevonva a pókfonalaktól a kocsiszélvédőkön, kiteregetett ruhán, templomtornyon keresztül a fák ágáig mindent.

Bizony utóbbiról eszembe jutott, hogy az ott keresgélő cinegék sorsa ezzel igencsak mostohára fordult, mert a zúzmara kéregszerűen bevonta a fák ágain levő petecsomókat meg az ott telelő rovarokat, sovány élelemforrásukat. Kell tehát, hogy etessem őket.

Tulajdonképpen már felkészültem erre, jobban, mint tavaly, mert az egyik munkatársamtól vettem élelem gyanánt egy egész zsák – valahol az araki határban csencselt - napraforgót, hogy ne kelljen a vetőmagboltokból kilónként ( és arcátlanul drágán) hordanom a magot. Csak az etetővel volt gond. Jó, hogy megvan a tavalyi kis házikó-etető, de ezt nem találtam elegendőnek. Ezt ugyanis naponta kell töltenem, mert túl kicsi. Sok a madár, reggel mindig rohan az ember, este meg nemegyszer koromsötétben roszog haza, és tavaly is volt, hogy emiatt egy-kétszer elfelejtettem az etetőt utántölteni. Ha a ember már etet, akkor muszáj mindennap kaját kirakni, igaz, tavaly a kimaradáskor a kiakasztott madárkalácsok és búza végett nem maradt csőr éhesen. Így most olyan etetőt akartam, amelybe jókora mennyiségű, több napra elegendő magot beletölthetek. Már tavaly is szerkesztettem egy ilyen utántölthető etetőt, de az PET palackból és rossz műanyag tányérból madzaggal volt összetákolva, és két nap után szétesett. Szerettem volna valami szép, természetes anyagból való házikót, de fa megmunkálására nem mertem vállalkozni. Valami ház körül elfekvő anyag felhasználásával szerettem volna a nagy tervet megvalósítani, olyannal, amelyet nem kell festegetni, hosszasan megmunkálni, hanem azonnal üzembe helyezhető nagy etetőt lehet kialakítani belőle. Nézegettem PVC-csődarabot, műanyag vödröt és hasonló hentergő öblös tárgyakat.. Egy se felelt meg valahogy a gusztusomnak: túl kicsi, gyenge, túl nagy, kezelhetetlenül vastag anyagból levő. Végül megakadt a szemem az udvar egyik sarkában ácsorgó műanyag krizantémcserépen. Ez az a hosszúkás, zöld edény, amelyben a sírokra szokás beültetni novemberben a nyíló, eleven krizantémtöveket, váza alakú, az alja és az oldala lyukas.

Ez kellett nekem! Már tudtam is, hogyan lesz ebből etető. Maga az edény 4 liter űrtartalmú, így jópár kiló magot belezsúfolhatok. A lyukacsos, de erős alsó részen a magokat a madarak könnyűszerrel ki tudják szedni, ide szükséges valami tál vagy lemez, hogy az etető tartalma ne a földre potyogjon. A tetejére egy fedlap lesz még esedékes: a hó, eső ne hulljon be a búza-napraforgó keverékbe. A megfelelő felfüggesztésről is gondoskodni kell. Ilyen mennyiségű műszaki problémával még én is meg tudtam birkózni...

Végül meglett a „remekmű”. Elég ócska tákolmánynak tűnik a sok profi madarászfelszerelés mellett, de azért leírom, hogyan hoztam össze. Hiszen ha belegondolok, ennél olcsóbban és kevesebb munkával nemigen tudtam volna egy aránylag elfogadható külsejű és nagyméretű etetőt összehozni, anélkül, hogy kékre-zöldre vertem volna az ujjaimat a kalapáccsal, vagy tönkretettem volna egy egész sereg jobban is felhasználható faanyagot.

Tehát az etető teste - a sírcserép- megvolt, alulra kellett egy tálka, amely a kiszóródó magokat összefogja. Először az udvaron kerestem valami kimustrált tányért. A szóbajöhető edények közt volt félrehajított macskatányér, festékesvödör teteje, Nyunyi elfeledett homokozólábosai. Egy se volt jó, végül a spejzban kezdtem kutakodni, ahol egy ládában a műanyag ételesdobozok vannak. Én nem tudom hogyan, de nálunk hatalmas seregek vannak tetőtlen dobozokból és doboztalan tetőkből, ezek közt keresgéltem. És itt lapult a megoldás egy legalább tíz éve alátét-tányér nélkül hentergő, összekaristolt tányérfedlap képében. A megfelelő tetőt is megtaláltam, ami egy nagy, négyszögletes dobozát vesztett mélyhűtődobozfedél lett. A felfüggesztésre tökéletesen alkalmasnak találtam a múlt héten felújított ruhaszárító még aránylag hosszú és erős, de kidobásra ítélt köteleit. Megvolt tehát az alapanyag, most már csak azt kellett kigondolnom, hogyan erősítsem egymáshoz a majdani madáretető egyes darabjait. Tanultam a tavalyiból – hogy az ócskán tákolt etető hamar szétesik - , így az összeállításhoz Laci szerszámosszekrényében kezdtem kutakodni. A tömérdek csavar, rozsdás szegek, tiplik, ütvefúró, szerszámkofferek, ragasztók, és barkácshajlamú pasiknak való mittudoménmicsodák világából csavarokat, anyákat és 13-as villáskulcsot böngésztem elő.

Aztán nekikezdtem a „nagy műnek”. Először is alaposan lesúroltam és kiszárítottam az összes alkotóelemeket, a csavarokat meg is zsíroztam. A zöld, aljzatnak szánt lapostányérnak kimértem nagyjából a közepét, rátettem a cserepet, és a cserép lyukain keresztül alkoholos filccel megjelöltem azt a két pontot, ahol össze akartam erősíteni a cserepet a tállal. Aztán megtüzesítettem egy régi kést, és a tányéron megjelölt két pontot a forró késsel kifúrtam (szó se róla, elég randán).

Utána a cserép aljának – és vele egyszerre az aláttéttálcának a frissen fúrt lyukain átdugtam a két jókora csavart, és az anyákat rátéve jól beszorítottam azokat. Na ez sokkal masszívabbnak tűnt a tavalyinál.

Utána a felfüggesztést gondoltam ki. Ehhez a cserép felső szélének két szemközti oldalán szintén forró késsel két-két lyukat fúrtam, és befűztem rajta két jó hosszú ruhaszárítókötél-darabot.

Végül a fedlapot erősítettem fel. Azon négy lyukat fúrtam. A négy nyíláson kihúztam a felfüggesztőzsinegek két-két végét, fent összebogoztam, és ezzel meg is lett az új etető.

Persze rögtön teszteltem is: megtöltöttem magokkal. És ekkor vettem észre, hogy a cserép oldalán levő nyílások túl kicsik, a napraforgó csak akadozva jön ki rajtuk.

Így újra megtüzesítettem a kést, és a lyukakat forró késsel megnagyobbítottam (ekkor már az egész lakás bűzlött az égett műanyagtól). Most már a madarak minden gond nélkül kiszedegethették a magokat.

Másnap „élesben” is bemutatkozhatott az új etető, hamar megtalálták a cinkék. Még a tavaly megszokott helyen – a körtefán – függ, de már kinéztem egy másik ágat neki a szomszéd kerítést határoló akácok közt. A körtefa alatt ugyanis állandóan ott téblábolnak kövérre hízott macskáink, és ha sok madár röpdösött az etető körül, mindig felmásztak a törzsön. (Régen volt egy macskánk, aki rendszeresen beült az etetőbe aludni.) Remélem, azért a kis drágák az akácra nem másznak fel, talán féltik annyira a tappancsaikat a tüskéktől. Amellett meg (a hátsó szándékom mindig megvan) az akácfákat sokkal jobban tudom lesből fényképezni…

Hamarosan kiegészítem az etetőt házi madárkalácsokkal is. A héten pedig tesómmal úgy beszéltük meg, hogy nála is megnézem, milyen gezmecek vannak náluk a sufniban félredobálva, amelyek madáretetőként még új életet kezdhetnek. Hamar eldöntötte: neki is ilyen önetető kell!

6 megjegyzés :

  1. Nagyon jó ötlet! Nekem is elő kellene rukkolnom valamivel. Már egy ideje forog a fejemben, de most megkaptam a végső lökést. Ha holnap sikerül kijutni, neki állok guberálni az udvaron én is.

    VálaszTörlés
  2. De jó nektek, én úgy sajnálom, hogy nem tudom etetni a madarakat! A kertben nem érdemes, mert ilyenkor csak 2-3 hetente megyünk ki, a harmadikra pedig nem jönnek fel a madarak, hiába rakok ki nekik akármit.

    VálaszTörlés
  3. Sajna nekem sincs időm mindennap töltögetni, azért van ez a nagy etető meg a madárkalácsok. Érdekes, nekünk Győrben, a belváros közepében a 9. emeleten is voltak madaraink, galambok meg egy Juli nevű rigónk.

    VálaszTörlés
  4. A fatörzsre lehet kötözni egy halom tüskés ágat körbe derékmagasságban. Így a macsekok nem tudnak arra a fára feljutni. :)

    Juhmeli esetleg ad neked szederágakat erre a célra, ha jól olvastam van neki fölöslegben. :)

    Nemsokára én is elkészítem a magam etetőjét, de az picit más lesz. Szeretnék majd sok fotót készíteni a nálunk előforduló sokféle madárkáról. Olyan 10 féle madarat látni rendszeresen a kertünkben.

    VálaszTörlés
  5. Nálam még mindig csak forognak az ötletek, de még nem volt rá alkalmam megnézni, miből is legyen. Mert ugye más az elmélet és más a gyakorlat.

    Szeder van dögivel, tő is, vessző is, ha nem baj, hogy tüskétlen:)

    Madár felénk is akad jópár, de a fényképezésük nem nekem való feladat. Bámulás közben elfelejtek exponálni. Bár tízből kétszer nem is azt a gombot nyomom le, hanem a kikapcsot. Úgyhogy várom a képeiteket, mert nálam már egy tökhomály "keresdamadaratdeúgysem fogodmegtalálni" kép is csodaszámba megy.:)

    VálaszTörlés
  6. Tavaly két balkáni gerle járt fel hozzánk, de azoknak meg nem örültem, mert a cinkék nem mertek tőlük odajönni, és áskálódtak a pici bukszusaim cserepeiben is.

    VálaszTörlés