Szamócát – magról?

Kifinomult ízlelőbimbójú szamócarajongók állítják, hogy igazi íze csak az erdei szamócának van.  Benne testesül meg mindaz az illat és zamat, amely a tökéletes eprességet adja. A frigó palántákból nagy gyümölcsöket hozó, a kúszó, csüngő, kivadult „paraszt” szamócák csak halvány árnyképei a vad gyümölcs tökéletességének.

Az erdei szamóca azonban vadon ritkaság. Már az elvárosiasodott, neten lógó falusi is kevés helyen találkozik erdei szamócával, én is csak két területet tudok, ahol terem: Halászi és Dunasziget közt a Gazfű erdőn, illetve a Kissomlyón. Ritka ínyencség az ilyesmi. És mégis előttünk a lehetőség, hogy saját erdeiszamóca-ültetvényünk legyen, egyszerűen.

A nemesített epreknek nagy földparcella kell, sarjakról szaporodnak, egyszer teremnek – a nevelésükhöz a feltételek nincsenek meg sok kertészkedőnél.  Ha nincs föld, sovány a talaj, nem lehet öntözni, sajnos kénytelen az ember a zöldségesre vagy a „szedd magad” gyümölcsre fanyalodni, ha erre a finom gyümölcsre vágyik. Örvendetes azonban, hogy így se kell letenni a saját termésről: a kis helyet igénylő, nem indázó, igen igénytelen, folytonérő, de apró gyümölcsű, és – jó hír! – balkonon is nevelhető erdei szamóca a megoldás az eprészkedni óhajtók számára.

Az erdei szamóca magját „Ruyana”, „Rügen”, és „alpesi szamóca” fantázianeveken már 60 forint / csomag ártól meg lehet venni, kis kutakodás után. (Ez az ár önmagában is komoly kísértő tényező…) A nagy, nemesített szamócafajták (Gorella, Elsanta stb…) magjait még sehol sem láttam, ezeket magról nem, csak sarjakról szokták szaporítani. Csüngő eper magja is kapható időnként.

A nevelése kezdőknek sem okoz bonyodalmat, inkább csak türelem kell hozzá. Először 2008-ban (tehát még a blog születése előtt) neveltem szamócát magról, és egész jól sikerült, a kis növények szépen megerősödtek, és Hédi kertjében elbokrosodva komoly teleppé fejlődtek.

A magokat így január végén vetettem el egy hosszúkás műanyag ládikába, és gondosan lekötöttem fóliával. Földnek közönséges virágföld és folyami homok keverékét használtam, a magokat nem áztattam, kelesztgettem. Nem takartam be földdel az apró piros magokat: valahol azt hallottam, hogy a fényre csíráznak. Világos, de hűvös (olyan 15 fokos) ablakba helyeztem el a ládát. Minden nap spriccelve locsoltam, hetekig nem történt semmi, és már elkönyveltem szokás szerint, hogy ez sem sikerült. Közben lomtalanítottam a szekrényt, és találtam ott egy nagyítót. Poénból elkezdtem nézegetni a palántának vetett magokat, és akkor láttam, hogy csírázik az eper.

Még vagy két hétig lefedve tartottam a dobozt. A pindur magokból miniatűr és igen törékenynek tűnő epertövek lettek, kíváncsian vártam a megerősödésüket. A földet mindig nedvesen tartottam alattuk. Ekkor már májusra járt az idő, apránként kiszoktattam a kis növényeket az udvarra-ládástól. A dobozukban eléldegéltek, virágoztak is, de még nem teremtek. Ősszel tanácskoztunk, hol teleltessük a növényeket, végül odaadtam tesómnak, aki kiültette a kertjébe. Ott a következő évben takaros bokorrá fejlődtek, és teljes gőzzel gyümölcsöt érleltek.

És milyen a termése? Igen zamatos, aprócska, illatos.

 Kettesével-hármasával nő kicsi fürtöcskékben. Az állaga más, mint a nemes szamócának, krémesebb, a magok keményebbek. Betegséget nem láttam rajta, és mivel a gyümölcsök szára aránylag magas, a kis piros bogyók nem fekszenek le a földre, a csiga nem rágja meg, és a por se verődik fel rá. Nem szedtünk soküvegnyi szupertermést, de gyerekes örömmel kutakodtunk a piros kúpocskák után. A szezonja májustól októberig tart, jópárszor csemegéztünk róla. Közben egyetlenegyszer sem locsoltuk, nem is ápoltuk a töveket sehogy, magától kínálták a kis terméseket. Indákat nem nevelt, de a tövek egészen megsűrűsödtek, megvastagodtak.

A telet mindenfajta takarás és pátyolgatás nélkül elviselték. Tavasszal tőosztást hajtottunk végre, ez abból állt, hogy – Hédi, emlékszel?- csákánnyal vágtuk ketté a túlsűrűsödött tövet. A tő egyik darabját többfelé szétszedve átültettem a sziklakertbe. Ott a talaj kevesebb volt, de jó minőségű, és szépen hajtani kezdett, kellemes volt gazolás közben az ízes kis epreket lecsipegetni.

Egy adag ládába került, az ősszel – hogyan, hogyan sem – kint maradt a szabad ég alatt. Azonban a balkonláda pár kilónyi földje is bőven elég volt ahhoz, hogy kiteleljen, a gyökerek nem fagytak át. Nem volt szükség gyengéd ápolásra, tápoldatra, humuszos talajra, a legprimitívebb körülmények közt is megvolt a csekély, de zamatos termés.

Tehát csupán a magvetés során kell szemesen eljárni, a többi szinte magától jön, pofonegyszerű a nevelés. Árnyékban is megtermett.

A Rügen fajta tasakján ez szerepel: „Korai előneveléssel már első évben terem”. Nekem csak a második évtől termett, igaz, nem kényeztettem agyon. Ha jó minőségű talajon nevelődik, több vizet és egyszer-egyszer tápoldatot is kap, valószínűnek tartom, hogy már az első évben szedhetők a kicsi, piros gyümölcsök, akár ládából is. Szerintem az egyik legegyszerűbben nevelhető, ellenálló évelő növény, és még jól is mutat szerény fehér virágaival, harsogó zöld leveleivel, és később ragyogóra pirosodó kis terméseivel. Mindenkinek bátran javasolom az erdei szamóca ültetését, még ha csak egy mélyebb balkonládát tudunk neki biztosítani, akkor is. A nagy szemű, nemesített indázó eprek neveléséhez nagyobb szakértelem kell, de ezt nem lehet elrontani, a siker garantált. Saját eperre vágyó emberek igazi boldogság lesz ez a növény!