2012. április 27., péntek

Társítás, talaj, örömök

Régen írtam a zöldségesről, pedig sok rövidke kis témám van. Csapjunk a lovak közé!


Retek és rukkola társítás kudarca
Az első dolog, amelyről írni szeretnék, az egy bénázás, hogy az okosok tanulhassanak a szamár kárán. Társításban szoktam nevelni az újhagymát-retket-salátát, most hozzádobtam a rukkolát is, bár ne tettem volna! Tudnom kellett volna, hogy ugyanúgy keresztesvirágú, mint a retek és szomszédként ki nem állhatják egymást. Ráadásul a a talaj sem ízlett nekik, ahová kerültek, a volt tujaültetvény helyére ültettem pár sort, ahol a tuják hátrahagyott pikkelylevelei üzenték nekik, hogy gebedjenek meg! Az üzenet a hagymát és a salit nem hatotta meg különösebben, de a keresztesvirágúak a bolhák segítségével intenzíven gebedni kezdtek, lássátok a képet. 
Még szerencse, hogy mindkettőből ültettem máshova is, így nem kell talán a termésről lemondanom.

Vegyeskultúra


Van gyom is doszt, virulnak a tavaszi évelő gyomok, de beindultak a paréjok is, szóval nincs mese, kapálni kell.  A gyomokhoz hasonlóan intenzíven nőnek mindenhol a komposzttal együtt talajba jutott kaprok és körömvirágok, ettől egészen biokertnek néz ki az a kétszáz négyzetméter. Mindezt megfejeltem jó sok teszkógazdaságos büdöskével, ágyásszegély céljából, miután a kerti füves utakat megfazoníroztam, mint a kozmetikus a bikinivonalat. 

Kelés
Borsó, hagyma, sali, petrezselyem okés, a sárgarépa minősíthetetlen. Tömöríteni kellett volna vetés után a talaját?

Oscar/Carlos szeméyesen
Lollo rosso (? Bordón szokott kelni.)

Növekedés
A lugasszőlők dolgoznak becsülettel. Ültettünk a lugashoz trombitafolyondárt meg hajnalkákat is. Majd meglátjuk, mivé lesznek.


Agyatlan módon márciusban pateroltam át a szamócákat az új ágyásba október helyett, de ez őket egyáltalán nem zavarta, virágoznak, mint a bolondok






Vetés
Március 15-én veteményeztem az alapdolgokat, április második hetében a hidegágyi káposztaféléket, palántának. Ezek kelegetnek. A melegre való tekintettel a kelleténél kicsit korábban elvetettem a babokat, a kukoricát uborkával társítva, meg a ölesbabjaimat állvány mellé. 
 A guggos vajbab meg a fürtös uborka anyóscsókból van, az aranymazsola kukorica meg anyacsókból.
Ez az idei extrémbab-kollekció, a jobb oldali kettő zöld meg piros ölesbab, ezek jelen pillanatban már az anyafölddel takaróznak. A balfeli meg nímet lapos bab, este az ágyba beviszem a német szótárt, hogy futós-e, vagy nyugton marad. 
A cukkinik, sütőtökök is elvetődtek a csini kis kupacaikba meg a komposztot takarni való föld tetejébe, amit az ültetéskor kimaradt kupacokból hordtunk egybe. 

Szüret
Spenót a köbön
Nálatok mi újság így április végén?

10 megjegyzés:

  1. Jaj, bárcsak tudnám, mi újság van a kertemben! Húsvétkor vetettem, azóta meg felé sem jártam. Most megijesztettél azzal, hogy "kapálni kell". Lehet, hogy már fölveri a gaz? Na, majd holnap meglátom!

    VálaszTörlés
  2. Nalunk is nagyon szepen kibujt es fejlodik minden, en mar kapaltam , nem gaz miatt, hanem lazitani a talajt.A retkei megsinylettek a bolhat, de remelem atveszelik.A szamoca nagyon gyengen viragzik a tavaly ilyen korhoz kepest.

    VálaszTörlés
  3. Az én rukoláim is pöttyösek,nagyon szerencsétlenül néznek ki.Van még egy csomag magom,azt elvetem a kert másik végébe.De most utánajárok,hogy űzhetném el a bolháimat...

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nekem a lollo-m nem jött ki, a sárgarépa és a petrezselymem katasztrófa, mert üres az ágyás. Viszont a borsó, a hagymák, a saláta, a spenót mind szépek. :-)

    VálaszTörlés
  5. Hah, nálam egy tömény katasztrófához hasonlítható az állapot a kertben...

    VálaszTörlés
  6. Nálunk csak a borsó és hagyma virul a káposztafélékkel egyetemben. Salátám még nem kelt egy darab sem, de a spenót már megvan. A rukola nálam is így járt, pedig ez még tavaly bújt, az idei vetést nem láttam még. Sajnos a bolhák a rebarbara-magoncokra is rájártak, remélem kiheverik. Babokkal még nem indultam, de már tervezem, csak várom, hogy a dögmeleg elmenjen. Feri szerint már nem lesz idén fagy, úgyhogy készítem már a paprikák, paradicsomok helyét is.

    VálaszTörlés
  7. Szóval a tavaszi rukkolavetés mindenkinél bolhás? A nyári másodvetett sokkal egészségesebb volt.
    Meli, para van a rebarbara miatt.

    VálaszTörlés
  8. Kitettem edződni a külső párkányra és úgy tűnik, kifeküdt.

    VálaszTörlés
  9. Nálam a paradicsomok levele pörkölődött meg, remélem kiheverik, meg azt is hogy csak napszúrásuk van és nem vmi más.

    VálaszTörlés