2012. május 16., szerda

Öngyógyítósdi 1. Mulcsozás, avagy felületi komposztálás

Az Öngyógyító kiskert miatt még erősen habarodott állapotban vagyok. Tüsténkedésem első tárgya a zöldségeskerti mulcsozás. A világon a legegyszerűbb most megvalósítani, hiszen a komposztunk tetején jó vastag rétegben áll a félig megszáradt fűnyesedék. Bízom benne, hogy megúszhatom a gyomlálást (óh, az a recsegő derok és hexencsusszos nyávogás, amitől megkímélem a családot) és mellesleg spórolhatok az öntözővízzel. Közben pedig támogatom a talajéletet, táplálom a gilisztákat. Tiszta jó!

Lendületből telehordtam először a petrezselyem- és zellersorokat, mint legszomjasabbakat, s aztán meg is öntöztem a mulcsot izibe, merthogy még afféle természetes szűrőként is funkcionál. Előtte azonban jó alaposan kiszedtem az összes évelő gyomot. Volt már ugyanis pár éve egy próbálkozásom, amikor elsumákoltam ezt a lépést, gondolván, hogy a mulcs alatt a sötétben elnyamvadnak a gazok. Hát nem tették! Sikerült kinevelnem a világ legtermetesebb, bár alsó részein kissé elegánsan halványított tarackbúzáit és szulákjait. Ez a tapasztalat akkor pár évre el is tántorított a mulcsozástól, kétségtelen előnyei ellenére.  A kellően száraz alapanyagom egyelőre elfogyott, amint lesz még fűnyírás, lesz mulcsozás is a salátánál, sárgarépánál is. 

Az okoskönyvek szerint a mulcsozás hatásá tovább lehet spilázni gyógynövényekkel, úgymint bodzát keverni közé vakondriasztónak, csalánt turbótápnak, illatos fűszernövényeket rothadásgátlónak, a hagymák nyesedékét meg gombariasztónak. Ez azért tetszik, mert most már szedjük a szép fejlett főzőhagymákat, s így a leeső zöld, hosszúra nyúlt szárrészeket még ott a kertben rá lehet szórni a gombára kényesebb növények, például az érőfélben lévő szamóca ágyásaira. (Közben a jancsibogarak rémülten terelgetik kisóvodás fiaikat a föld alá.)


4 megjegyzés:

  1. Én is egész télen ezt olvasgattam, e szerint tervezgettem a kertet. A mulcs tényleg nagyon jó dolog, tavaly és idén, sőt télire is próbáltam befedni a talajt ezzel-azzal. Most mindenhonnan leszedtem, mert lótetűék garázdálkodnak a kertben, így könnyebben vadásznak rá a macskák is meg én is. Ahol volt borítás ott nagyon finom morzsás a talaj, nagyon szeretek benne dolgozni. Remélem nálad is beválik, bár néha elrettentő, mert amíg nem nőnek fölé a növények, addig baromi rendezetlen, olyan, mintha egy szemétdomb lenne a kert. Engem mondjuk nem zavar.

    VálaszTörlés
  2. Jobb a szemétdomb, mint a gaztenger!

    VálaszTörlés
  3. Vettem mustárt is, azt is kipróbálom, ha marad kihasználatlan rész. Meli, neked is tetszik a könyv? De jó! Mit gondolsz róla?

    VálaszTörlés
  4. Igen, nagyon tetszett. Bár voltak részek, amiket többször el kellett olvasnom, még ki is jegyzeteltem. A vegyeskultúrát nem pont úgy csináltam, ahogy ők írták, és irtó soknak találtam a fél méteres sorközöket is, de sok tanácsot és ötletet a magamévá tettem. A zöldtrágyanövényekre már tavaly óta fáj a fogam, talán ősszel sikerül végre bevetni őket.

    VálaszTörlés