2012. december 31., hétfő

Év végén...


Hát igen, évek óta ilyenkor szoktam előrukkolni kertészeti szentfogadalmaim változatos fajtáival, aminek 70 %-át úgysem tudom megvalósítani az eljövendő évben. Nem is értékelgetek meg fogadkozok, úgysincs értelme. 
Tegnap rájöttem, hogy az idei évről tulajdonképpen egész sokat írtam a kertes naplómba, ötven oldalt! Igaz, abból tíz oldalt legalább mindenféle maglisták meg a kertről felfirkált skiccek teszik ki, és másik tíz oldalon saját illusztrátorom tevékenykedett!


A kerti idill különféle változatait Nyunyi szemléletesen ábrázolta, az ihletet természetesen az udvarunk és kertünk adta. Van kép tyúkról a ganédombon, a fűben rágózó kislányról, a varázstündérekről esős és száraz időben, öntözőkannás fényképező anyukáról, aki a gazban hasal (na, ez nem publikus... :-)   )
Úgy gondolom, januárban majd mazsolázgatok a tavalyi jegyzetekből. Talán tanulságos lesz.
Egyvalamit mindenképpen szeretnék jövőre kipróbálni, nevezetesen a "normál" szamóca magról nevelését. A Ruyanát meg a Rügent gond nélkül felneveltem és kiültettem a kertbe, ezért bízom benne, hogy sikerül más fajtákkal is. Egy tetszetős paraszteper-szemről szedtem magokat, és a talált leírás alapján, de januári vetéssel megpróbálok palántát nevelni. Nincs ugyanis senki ismerősöm, akitől palántát kaphatnék, de ezzel a módszerrel egy év alatt megduplázhatnám az általam annyira kedvelt gyümölcs termőterületét a kertben. Jóravaló szamócanövényt venni meg nagyon drága, és sok helyen csak 100 darabtól árulják. Folytonérőt szeretnék még szerezni valahonnan, de az is majdnem csak katalógusáruházban vagy a sógoroknál, legközelebb Nezsiderben kapható szintén horror áron. Marad a mag, bízom benne, hogy menni fog. Hiszen öreganyáink sem csinálták máshogy.
Egy ötlet került elő a közelmúltban még a kerttel kapcsolatban. Hédi kicsinyelli a kertjét, de nagyon nem tudja növelni már a területét a saját háza táján. Felmerült az, hogy a mi kertünkből csippentene le magának művelésre. Szerintem célszerűbb lenne az általam vetett mennyiségbe belevenni azt, amire neki szüksége van, nem pirinkó parcellákra szétszabdalni a kertet. Együtt (sőt még együttebb) talán könnyebben, tökéletesebben  sikerülne a veteményeket nevelgetni.  Erről még beszélni fogunk, és ez is alakít majd a kert elrendezésén tavasztól. Így jövőre nagyobb változások lesznek ismét kicsi birodalmunkban. Új fák, új növények, új fazon... hű, bele se merek gondolni. 
Fogadkozás helyett így inkább boldog, eredményekben, jó egészségben és szép termésben gazdag új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! 


10 megjegyzés:

  1. jövőre időben szóljál augusztusban, adok sarjakat.
    idén mind elégettem, amikor kiszedtem.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a felajánlást! :-)

    VálaszTörlés
  3. Édestündér:-))
    Megbeszéljük a beosztást. Mi ez a biznisz?

    VálaszTörlés
  4. Te rukkoltál elő vele, nem? :-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon boldog Új évet Nektek!

    VálaszTörlés
  6. Mit menőzöl, falusi kislyány? :-) Kapájjá inkább, mint menőzzé!

    VálaszTörlés
  7. Tudod mit, dobok egy bejegyzést, hogy menőzhessél... :-P

    VálaszTörlés
  8. Csak kipróbáltam. Irigy vagy, vazze?

    VálaszTörlés