Ments meg szerelem, vagy belehalok!

Bizonyára mindenki hallotta valamilyen csatornán keresztül ezt a rúzsos szájú fiatalember által előadott "nyálcsordító" számot, egy-két éve még a csapból is ez folyt.
Azonban ma reggel meg kellett állapítanom újra, hogy az ilyen nyállimonádéknak is van némi valóságtartalma. A megvilágosodás annak okán tört rám, hogy megláttam a nagy fakopáncsot újra a repedt telefonpóznán. Ilyenkor tavasszal a harkályfélék - csajaik becserkészése és a más hímek távoltartása érdekében keresnek egy jól rezonáló fadarabot, és valami égbekiáltó vehemenciával fúrják. Az így keletkező pirregő, jellegzetes hang eltéveszthetetlen: ez van hivatva arra, hogy csalja a csajokat, és hajtsa a pasikat. Csoda, hogy az agyuk meg nem lottyanik a hatalmas erejű fúrástól.
A nagy fakopáncsról Brehm ezt írja:
"Valamennyi fakopáncs közül ez a legismeretesebb. Német nevét „tarka harkály” méltán kapta, mert igazán nagyon tarka-barka. – Feje teteje és hátoldala, a szájzugtól hátrafelé húzódó kantársáv, nyaka oldala a mell felé kiszélesedően – anélkül, hogy a másik oldalbeli sávval egybeolvadna – fekete; szemsávja, pofája egészen a halántékáig, a nyak oldalán a most említett részek mögött egy keresztfolt, valamint egy-egy hosszúkás nagy vállfolt fehér. Ugyancsak fehér a hasi oldala is, de ez rendesen olyan mintha piszkos volna. Széles tarkófoltja, farkaalja és az alsó farkfedők világos vérpirosak. Az elsőrendű evezőkön öt, a másod- és harmadrendűeken 3 keresztfolt van, melyek az összecsukott szárnyon öt keresztsávot alkotnak. A két szélső farktoll hegye felöli fehér felében két fekete keresztsáv, míg a mindkét oldali harmadikon csak egy fekete keresztsáv van.
A nagy fakopáncsnak egész Európa és Szibéria, egész Kamcsatkáig, a Kanári szigetek meg Kis-Ázsia a hazája. A Lappföldön a 70. szélességi fokig terjed el.
A fakopáncs úgy a ligeteket, mint az összefüggő erdőségeket egyaránt szereti. Ősszel, meg télen a kertekbe is ellátogat. Azok közé a harkályok közé tartozik, melyeket a fák kopácsolásával rendszeresen magunkhoz csalogathatunk. Tavasszal persze mindig „beugrik”, mihelyt a dobolásához vagy kopácsolásához hasonló kopogást hall, mert ilyenkor egykettőre felébred benne a féltékenység. De ősszel, meg télen egészen az orra elé száll az őt bolondító embernek s minden ágat végigkutat, hogy ellenfelét vagy vetélytársát felfedezhesse."
És hogy jön ehhez a szerelmi megmentés? Tavalyelőtt pont az előttünk álló telefonpóznát kezdte el fúrni a harkálylegény. Fittyet hányt ez az ijedős erdei madár az alatta robogó autóforgalomra, az iskolából kirohangászó lármás gyerekhadra, hajnalhasadástól sötétedésig csak fúrt. Hamarosan feltűnt a kokurencia: egy másik ifjú fiúharkály. Ettől a pillanattól egymást túlszárnyalva elkezdtek fúrni, végül egyazon telefonpóznát lyukasztottak szitává mindketten, egyik az oszlop egyik felét, másik a másikat. Éjt nappallá téve fúrtak, a jellegzetes pirregő hangok legalább két héten át egyre erősebben hallatszottak, már reggel négykor rákezdték. Ekkor elszakadt a cérna. Néhány környékünkön levő lakó tudakozódni kezdett, kinek van a környéken légpuskája a harkályokat lelövendő, mert a fúrástól mindenki hajnalban felébredt, a pózna meg kezdett szitává válni. A harkályok mellé szegődött azonban a szerencse - harkálycsajok formájában. Egy napon a két versenyt pirregő csodabogár eltűnt, csend lett. Némi kutakodással kiderítettem: nem légpuskázott senki, csak a harkálytojók megjelenése okán a fúrószenvedély fészekrakási szenvedélybe ment át. A szerelem a szó szoros értelmében megmentette őket a belehalástól: attól, hogy oktalanság miatt sörét végezzen velük. Ennek okán mondhatjuk, hogy az ilyen tiniagyöblítő nótákban is van igazság - csak ne vegyük túl komolyan!