2010. szeptember 26., vasárnap

Ez a hónap is eltelt,

és nem is tudom, hogy mit írjak, mert egész héten nagymostam, nagyvasaltam, nagytakarítottam, befőztem, a kertbe meg csak szedegetni mentem hátra. Úgyhogy csak „állapotfelmérésről” tudok beszámolni.
Mondjuk arról, hogy a takarmánykukorica is beérett, bár még nem kezdtük el leszedegetni. A két kukoricatáblát járhatatlanul befonta a közé ültetett törökbab meg sütőtök. A babon extratermés várható, de még nem szárad. Amíg nem lesz szárazbab, a kórók ott fognak állni, lehet, kukorica nélkül is. Utána ráérek újra agyalni, mi legyen a kóróval: elégessük a kertben, szárzúzóztassuk-e le, és szántassuk vissza vagy fűtsük fel a kazánban gyújtósként.
A sütőtök gyatra, talán ha négy darab van, három Nagydobosi és egy turbántök. Az olajtök magjából meg patisszon kelt ki. (Valahogy nekem se stimmelt a dolog tavasszal: miért van az olajtök vetőmagjának héja, holott az héjtalan?) De legalább most is van egy kis patisszon.
Potlohó káposztaféléim élnek-virulnak termés nélkül, egyedül a kínai kel az, ami eredménnyel kecsegtet, és nem is rosszal, jövő héten már főzni szeretnék belőle. A paradicsomnak egy csapásra vége lett, ami még volt leszedtem, befőztem. Valamennyi koktélparadicsom lesz még egy darabig, de a rothadás tarol, az esőtől a szemek felrepedtek. Paprika éppen csak megennivaló adag van. Az őszre vetett borsón csak csemegeadag van. Szerintem nem jól választottam fajtát hozzá, majd jövőre! A többi másodvetés takaros, szép nagyok a retkek, tegnap már szedtem spenótot. A jövő héten szeretnék spenótos galuskát főzni valamilyen szaftos husival, mondjuk gombás szelettel.
A gyökérfélék a földben ücsörögnek, és azt hiszem, ott is maradnak egy darabig, mert most megint cappogós sár minden, nincs értelme még felszedni. A másodjára vetett vajbabok második turnusa most kezd teremni, köztük van sárga és zöld hüvelyű egyaránt.
Nagyjából vége azonban a sok cukkininek, patisszonnak, Az uborkán még van egypár darab, amíg lehet, eszegetjük frissen.
A krumplit elkezdtem felszedni a héten. Hát, ha jövőre is ilyen termés ígérkezik, feltalálom és szabadalmaztatom a krumplidetektort. Itt-ott akadt csak egy-egy szem. Felástam az ötven négyzetmétert, és lett egyetlen vödör krumpli. Másnap meg se bírtam emelni a karjaimat. Jövőre máshogy lesz, jobb vetőgumóval és termelési móddal.
A következő hét fő feladata a tél alá vetések palántázása, ápolása lesz. Kapálgatás, gazolás, szétültetés, hagyma-és fokhagyma – duggatás, őszimák-vetés. (Drága sógorom már föl is ásta hozzá a helyet az ő kertjükben, önként, dalolva!). Kerítenem kell valami védőháló-félét télre madarak és erős fagy ellen a vetés takarására.
A másik feladat már a kert előkészítése szántásra. Ehhez az elszáradt növényeket, kidöglött paradicsomokat, letermett babot, gyomszárakat le kell hordanom a terepről, különben feláras lesz a szántás, mert előtte fogassal el kell távolítani a maradványokat. Meg amúgy is ez a rendje a kertészmunkának. Kisebb gazok, kukoricatörzsökök, elvénült cukkinik maradhatnak, azokat viszi a gép.
Harmadjára pedig magokat kell szedni a jövő évi vetéshez. Több növényről már szedtem magnak valót. Paradicsomból kiválogattam a legszebb terméseket magnak, de anyuci megette… Tökfélék, babok – az ő esetükben is gondoskodnom kell a jövő évi vetnivalóról.
És az ez évi tanulságokat levonva már töprengek a jövő évi vetni-, termelnivalókon. Láttam pár érdekes dolgot… de nem lövöm le előre, úgyis minden olvasható lesz a maga idején ugyanitt!

4 megjegyzés:

  1. Jani nálunk nagy irtást rendezett, de észrevettünk a cukkiniken meg a patisszonokon néhány virágot és hüvelykujjnyi bébicukkinit. A virágok kaptak egy kis snidlinges-petrezselymes túrót a belükbe, a terméseket csak félbevágtuk, aztán mind megfürödtek sörtésztában és úsztak egyet az olajban -igen, nekem most jöhet ennyi extra kalória - végül jól belakmároztunk, barna rizzsel meg paradicsomsalátával kiegészítve. A megmaradt zöldfűszeres túrótöltelék meg kapott egy pohár tejfölt és már nem is volt szívfájdalmam a fújfújkerülendő nyerstojásos majonéz miatt.

    VálaszTörlés
  2. Mondogattuk sűrűn a köv. klasszikust: szegények vagyunk, de jól élünk...

    VálaszTörlés
  3. Ötven négyzetméter felásása szép elfoglaltság. Én fel sem bírnék kelni másnap. Szép napsütést a hátralévő tennivalókhoz! Eszter

    VálaszTörlés
  4. Ági, turbántök magot honnan szereztél? Szeretném én is kipróbálni, de Mo-n nem láttam, lehet, szólok húgomnak németben.

    VálaszTörlés