2011. március 31., csütörtök

Kék és sárga törpék

Kedves olvasóimtól és szerzőtársamtól, Ágitól is elnézést kell kérnem a hosszú hallgatás miatt, de sajnos az új, szigorú főnököm nem engedélyezi, hogy túl sok időt szenteljek a hobbijaimnak.  A tegnapelőtt három hónapos Andrisunk úgy néz ki, az apja élénk, érdeklődő természetét örökölte. és napközben nem nagyon enged lazsálást. Napközben általában  két evés közt 20-20 percben lerendezi az alvásigényét (ennyi idő alatt még három értelmes mondatot is nehéz összehozni, nemhogy képes blogbejegyzést, tehát inkább vasalok), de az éjszakákat szerencsére elég ügyesen átalussza - már amikor.

Nemcsak embertöpörtyűnk van ám, hanem itt a virágtörpék szezonja. A tavasz nálunk is beköszöntött, és hűséges hagymásaim már felékszerezték a kertet. Nem koraiak, de nálunk, az északnyugati szél és a hűvös, árnyékos fekvés miatt semmi sem az.
A tavalyi esős esztendő sok növénynek nem kedvezett, de ezeknek  a jóságos törpéknek egyáltalán nem ártott meg: az eredeti ötös csoportocskák 15-20 fősre duzzadtak. Nagyon sűrűn állnak, behúzódás után átültetésre lesz szükségük. A szaporulatból a kert többi részébe is telepítek.
No és persze az elmaradhatatlan krókuszok, a másik hűséges-szépséges tavaszi törpecsalád. A közelebbi fotón meglepve vettem szemügyre a rojtos bibét.
Kékellenek már az apró csillagvirágok, úgy tűnik, ők is szaporodásnak indultak. 
 Hűségesek maradtak a kerthez a hófények is, szinte világít a fehér csillag a közepükön. Ők kitartók, hosszasan virágzók.
Két nap alatt, mint Pallasz Athéné, teljes pompában ugrott ki a földből a Puskin-virág. Majdnem lemondtam róla, de mégis ragaszkodik hozzám. Idén már harmadik esztendős és lassacskán szaporodásnak indult. 

Hátravan még a kékek közül a gyöngyikék és a nyárijácintok virágzása, de az április-májusi történet. Szelídek után (fél)vadvirág következik: A fű között mint valami kalandor, megjelent az ibolya. 


Kakukktojásnak itt egy rózsaszín, de akár épp kék is lehetne. A Kertész leszek blogban nagy örömmel olvastam a nárciszmentésről, az én kertemben a születésnapi hajtatott jácintok hasonló módon telepedtek meg. Nem baj, ha a következő virágzat már nem olyan felhizlaltan, hatalmasan pompás, és a jácint visszavedlik holmi parasztos "kujcsvirággá".

A nárciszok száma évről évre nő, nincs olyan ősz, hogy kibírnám újabb hagymák vásárlása nélkül. Ez a néhány élénksárga virágú korai fajta,

de már furakodnak az új szerzemények, az áprilisi-májusi virágzású. fehér és illatos Poeticusok, amelyhez gyerekkori temetői nosztalgia fűz: a halászi sírkert hátsó, akkor még üres, vagy csak rég elhagyott  részében a gyep között sok elvadult példány nőtt belőle, ki tudja kinek az emlékét őrizve, azt szedegettük csokorba. Az illatuk még ma is élesen felidéződik a virágok láttán. Ősszel, egy osztrák élelmiszerboltban, az utolsó néhány elszórnivaló euróból vettem őket nagy boldogan, hiszen a környékünkön még a szakboltok sem nagyon tartják ezt a fajtát. Pedig szép és jó.

Virágoznak a legkorábbi botanikai tulipánok is, sárga-fehér tarkán. 

Sárga (fél) vadvirágom pedig a salátaboglárka, ez a szomszéd telekről tévedt át nagy örömömre.
Szóval, hálistennek, ezt a tavaszt is megértük.

9 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lehet most a kerted!

    VálaszTörlés
  2. Sok hagymásom van. Igazi lusták kertje, három éve rájuk sem néztem, csak néha megkapáltam őket, maguktól is teszik a dolgukat. Különben a tűzifa miatt elég nagy a kupi, meg még az építkezés sincs teljesen kész, kavicskupacok és építőanyag hever szanaszét.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Hédi!
    Ne legyenek illúzióid, egy jó ideig még így lesz -- mármint az utód szabadidő foglalását illetően. :) Ha éjjel nyugodt akkor az már fél siker, nem purcansz ki 1,5 év múlva teljesen.
    Idővel módosul a dolog, és mondjuk egy egyórás munkát az apróság segítségével sikerül mondjuk 2 óra alatt megcsinálni. Persze blog írása egy ideig még necces közösen, de képeket simán válogat egy 2,5 éves tapasztalataim szerint. :) Más kérdés, hogy nem mindenben egyezik a véleményem vele, de egész jó érzékkel dobja ki egy "ez nem tetszik Apa!" felkiálltással a kicsit problémás fotókat.

    Említetted a nárciszainkat: nem baj ám az ha nem lesznek olyan nagyon dúsak jövőre, csak legyenek. :) Mi is elsők között ültettünk nárciszokat, meg ugye a téltemetőt, és a krókuszokat. Nálunk halványlilás és fehér van belőlük, és lassan elvirágzanak. A környéken levő kertekben a sötétlila még csak most kezdi. Tavalyról nekem is van róluk közeli makrófotóm a blogon, ott is látni milyen érdekesek közelről.

    Tegnap este ettük meg az idei első adag salátaboglárka salátát is. :) Szerencsére sok van, és azért enni és élni hagyni elven csak keveset gyűjtünk be belőle, de ez olyan jó kis tavaszi hangulat...

    Amit meg a tüzifáról és az építkezés kapcsán írsz az meg nálunk is ugyanígy van jelenleg... Majd csak megleszünk egyszer. ;-)

    TOvábbi szép tavaszt (állítólag csak ma lesz esős nap, holnapra javul): Nyözö

    VálaszTörlés
  4. szépek, szépek a virágok, de az kis fehér törpe a legelején százszor szebb! irtóra kigömbölyödött:) és nagyon jól áll neki:)

    VálaszTörlés
  5. Nyözö, elsőnek bocs, elfelejtettem belinkelni a posztot, pótolom. A szabadidőhiányról azt gondolom, az én bajom, én akartam gyereket, tudatosan és akarattal :-) Egyszer majd kész lesz a ház, aztán megörökli valaki.

    VálaszTörlés
  6. Csincsilla, ugye, mennyit nőtt? MiniJani.

    VálaszTörlés
  7. Na végre egy kép a babáról! Reménykedtem benne, hogy nem lesz alvóbaba, és legnagyobb örömömre csak 20-20 perceket alszik... Fő a gonoszság! :-) Amúgy tényleg nagyot nőtt, és nagyon boldognak látszik a képen! Tündéri!

    Gyönyörűek a virágaid! Nekem is virágzik a jácint, isteni illata van, a salátaboglárka és a boglárcserje, meg valami pici kék, nem tudom a nevét, nem én ültettem. A Nárcisznak még csak levelei vannak. Minden más gyönyörűen hajt, tegnap kigyomláltam a keretet, ma pedig nem bírok mozogni. De olyan szép lett!

    VálaszTörlés
  8. Andi, már hiányoltunk tesómmal, de jó, hogy jelentkeztél! Ha az ujjaidat még tudnád mozgatni, és egy csöppikét írnál a kiskertedről, nagyon örülnénk neki!

    VálaszTörlés
  9. Drága Andi, már hiányoltunk a tesómmal, sőt már aggódtunk is.
    A 20-20 percekben gondolom, tapasztalt lehetsz:-) Örömünkre nagyon vigyori és bújós kisbaba, szóval könnyű szeretni.

    Jó sokféle virágod van, nagy öröm lehet! Majd képeket kérünk! Izomlázból mielőbbi gyógyulást!

    VálaszTörlés