2011. május 14., szombat

Szerény szépségek

Az évelőkert ilyentájt a növények lombjának formai változatosságával díszít a leginkább. A nagy, nyárkezdő virágpompa előtt főleg a szerény, félvad évelők vonzzák magukra a tekintetet. Az idei év érdekessége az, hogy a száraz április előbbre hozta egyik-másik virág nyílását, míg másokét az elmúlt hideg napok egy kissé késleltették, így szokatlan párosítások virulnak együtt idén késő tavasszal. 
Kertbe szelídült vadvirág nálunk az erdei szellőrózsa, Rita botanikai blogja is mostanában írt róla.

A búzavirágok idén a szárazság miatt igen hamar kivirultak.
Már elvirágzóban van az árlevelű lángvirág.

A "kinti muskátlinak" becézett gólyaorrok - az idén 92 éves nagymami ajándékai - gyönyörűek, bőségesen elterjedtek tavaly óta.
Gyöngyvirágaink szépsége már fakulóban.

Ha már hagymások, az angol jácintok viszont startra készen:

Ágiék kertjéből származik a tavaly nyáron ültetett medvehagyma. Tavaly hulltot magjaiból 10-15 kis magonc kelt, amelyek remélem megmaradnak és szépen kifejlődnek jövő tavaszig.

Egy kicsit megjártam a tavaly ősszel Kőszegről hazafeké az egyik Zielpunkt boltban vett Narcissus Poeticus csomaggal: az öt  hagymából négy egyszerű, korai tiszta sárga virágú nárcisz kelt, ez az egy szál lett valódi, késői, illatos költőnárcisz.

Már két hete nyílnak a nefelejcseink, ők is maghullató, megbízható kétnyári virágok.

A len idősebb tövei jórészt kifagytak, itt-ott lehet találni egy-két magról kelt vézna szálat.Megpróbálok magot szedni róla, kár lenne, ha kiveszne a kertből.


A búzavirághoz hasonlóan a török pipacsok is előrehozott virágzást tartanak - kontinentális életmód lehet talán?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése