2011. július 29., péntek

Augusztus és szeptember virágai


Jön az augusztus, s ez a hónap virágszegény lenne, ha nem ekkor fordulnának teljes pompába a szinte őszig virító magas évelők. Közülük a királynő szerintem az árnyékliliom. Kékes levelű változatát valamiért a garázdálkodó csigák is megkímélték.

CsakBeának ígértem egy képet a vajszínű ördögszemről, amit a virágágyásba fogadtam, de azóta nagyon megbántam. Agresszív, csúnya szörnyecske lett belőle, már fenem a tövére a nagykapát.



Magról spontán kelő, igénytelen egynyári virágaim sora az amaránttal és a cinkék által ültetett napraforgóval gyarapodott. A borágó is ilyen, de már levirágzott, most épp másodveti magát.












 Az évelők közül ugyanilyen önelvető lustakerti virág még a kokárdavirág. Idén sok tő kelt, de jól besűrűsödtek. Rengeteg  apró, tarka virágfej csalja a rovarokat. 

Tigrisliliomaim legszebb formájukat hozzák.
A szép nyáreleji évelők már szabin vannak, visszavágva pihennek. A kúpvirágok, kasvirágok, cickafarkak és a sásliliomok nyílnak még, a rózsák a második virághullámon esnek lassan túl.
 A sudárzsálya megtalálta végleges helyét a napos ágyásban a többi zsályaféle és a rózsák között.

Bimbósodik a sisakvirág, célozgat az ősz közeledtére.

19 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt olvasni a visszatekintésedet. Jó látni, hogy viszonylag rövid idő alatt ilyen szép virágágyakat, sövényeket lehet felnevelni. Mi még a spájzolós, szaporítós résznél tartunk, és a gyerekek miatt nem úgy haladunk, ahogy szeretnénk, de dokumentálunk, hogy legyen honnan visszanézni. Tervek vannak fejben, rajzban és folyton alakulnak. Azért van, ami megvalósul, és gondolom lesz, ami sose, de legalább álmodozhatunk, agyalhatunk.:)

    VálaszTörlés
  2. Egy-két év, és látszani fog a munkátok eredménye, az biztos. Onnantól meg csak szinten kell tartani az ágyásokat4 :-)

    VálaszTörlés
  3. A szinten tartás úgyis pangani hagyás lesz, mert ha egyszer valaki elkezdi, ezt lehetetlen abbahagyni. Mindig kell valami újdonság.
    Nekem a floxok és a Mária-virág az örökké hiányzó reménytelen szerelmem, s ezeknek most lenne itt az ideje.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a képet az ördögszemről! Tudod, maga kárán tanul a buta, ezért a varfűvel mégiscsak be akarok próbálkozni :) Nagyon szép a kasvirágod, meg minden, a te képeiden még a kokárdavirág is jobban néz ki. Rájöttem, hogy az én képeim hátterét nagy mértékben lerontja a fű helyén lévő kopott izé...

    Sudárzsálya! Hetek óta nyomozok, hogy vajon mi lehet a neve annak a magas sárga virágnak!

    VálaszTörlés
  5. Hoppá, hoppá! Most olvasom, hogy a sudárzsálya az kék, de akkor mi a neve a magas sárgának???

    VálaszTörlés
  6. Melyik a Mária-virág? Floxból el vagyunk látva, nagyon látványos virágok.

    VálaszTörlés
  7. Jól néz ki a kerted! Örülök a lelkesedésednek,és tetszenek a képek is.
    Írtál az újzélandi spenótról.Nekem is van. Kiirthatatlan!A fagyokig szedhető, én többre értékelem, mint a másikat.És csak nő...nő...mikor kikell 3 szálat hagyok meg, de nyár közepére20-nál is több van.Imádni való ennivaló, s néha még a kisebb fagyokat is átvészeli.
    És annak a sárga virágnak mi a neve? :)

    VálaszTörlés
  8. Munkahelyem szomszéd bácsija "csicsókának" hívja, de hogy miért? Mária-virágnak már hallottam a bögrevirágot meg a golgotavirágot is nevezni.

    VálaszTörlés
  9. Csicsókát nem látok a képeken, de a magas sárga boglárkacserjének tűnik.

    VálaszTörlés
  10. A sárga virág egy kúpvirágfajta, régebbe írtam róla egy posztot: http://gizgazok.blogspot.com/2009/07/magas-kupvirag.html

    Amit én Mária-virágnak és rizsvirágnak hallottam nevezni, az ez:http://www.floranostra.hu/?n_faj=177&us=db

    VálaszTörlés
  11. Érdekes, hogy a sárga virág kúpvirág fajta, és is inkább boglárka félének gondoltam volna. A Máris virág miért reménytelen szerelem? Nekem is van, igaz, hogy nem olyan dús, mint kellene, de még nálam is él.

    VálaszTörlés
  12. Aha! A Mária-virágot én füzérajakként ismerem. A kúpvirágot lemeóztam, tényleg hasonlítanak a boglárkacserje virágára, de a levele más.

    VálaszTörlés
  13. mi vettünk egy ántik mákdarálót, én ugyan utálom a mákot, bár anno az alkaloidákat igencsak szerettem, de gyermek anyja nagyon szereti a mákos ételeket. és most hogy írod, hogy szar a darált mák, így már nagyon boldog vagyok, hogy megérte beruházni

    VálaszTörlés
  14. A kézi daráló sokkal jobb, nem töri a mákszemeket, nem préseli ki annyira az olaját. Biztos, hogy jó bolt volt megvenni. Mi is járunk piacozni, én is szeretnék kézi mákdarálót a kávédaráló helyett, amivel most daráljuk a mákot, karácsonykor és húsvétkor én vagyok a kalácsfelelős.

    VálaszTörlés
  15. Hihi, azt tudtátok, hogy régen az öntöttvas mákdaráló volt az asszonyok fő fegyvere a sodrófa mellett az iszákos férj alkoholgondjainak kezelésére? :-)

    VálaszTörlés
  16. Lánybúcsúra két sodrófát is kaptam, mákdarálót egyet sem. A sodrófát még csak kelt kalácsnál kellett eddig bevetnem.

    VálaszTörlés
  17. Nekem ifiasszony koromban az volt az első, hogy dió és mákdarálót vegyek. El sem tudnám képzelni az ünnepeket mákos süti nélkül. Emlékszem, régen az ABC-bejáratánál volt elektromos mákdaráló felállítva, mindenki megdarálhatta magának a vásárolt mákot. Hogy eltűnt az is!

    VálaszTörlés
  18. Néhol, lepukkant egykori ÁFÉSZ-boltokban még látni ottfelejtett kávédarálókat. Kávét készíteni most már nagyon sokféleképp lehet, az otthoni őrlés olyan szuperínyenc, különc privilégium. Mi is az aromazáró zacskós bolti darált kávét vesszük.

    VálaszTörlés
  19. Az utolsó képről jut eszembe, vasárnap, márc. 18-án megnéztük a Google Maps-en a telkünket és azt vettük észre, hogy ráfényképezték a szétrakott faanyagot, holott a lugas már rég készen van. Virtuálisan viszont legalább tíz évig így marad.

    VálaszTörlés