2012. április 29., vasárnap

Fűszerkertecske

Idén az első dolgaim egyike volt a kis fűszerágyás kialakítása. Az évelő fűszerek szanaszét nőttek a virágágyásokban és az eper között, de az eperágyat tavasszal áttelepítettük, a helyére pedig zöldségeket szántam, így az évelő fűszereknek is költözni kellett. Elvettem a gyepből egy 2 m2-es kis háromszögletű darabot, ágyásszegélynek körbeültettem vérborbolyákkal és a fonalas agavé-szaporulattal.

A hátsó részbe került a tárkony és a lestyán, eléje takaros sorokban az egynyári és évelő fűszernövények. Eddig csak a gyom nőtt benne, ezért neki akartam állni a nagykapával, hogy fellazítsam és újravessem az egészet, de előtte azért letérdeltem és körülnéztem, hogy mi a pálya. Ha nem is rengetegen, de azért mér sorolnak a kis növénykék. 
Fodros petrezselyem: 
Kakukkfű:
Oregánó:
Muskotályzsálya:
A ritkítással nem lesz túl nagy gondom, mivel finoman szólva nem igazán túlzsúfolt az ágyás. Figyelmeztetnem kellett magam,hogy a kertész legfőbb erénye a türelem, a petrezselyem köztudottan vontatott kelő, a kakukkfű-oregánó fényre csírázik, aztán bejátszhat a hőigény is. A borsikafűnek egyelőre semmi nyoma, pedig azt is vetettem.
Az előző nyögős-társítós poszthoz kiegészítésnek fűzöm hozzá, hogy a fűszerágyásba szórtam el egy kevés maradék rukkolamagot. Az ízletes kis salátanövény vetésének nagyobb részét szikleveles korban lerágták a bolhák a salátás ágyban, de itt a fűszerek társaságában kutya baja! Fűszernövényekkel tehát szerencsésen társítható, úgy tapasztalom. 
Zárócuki: a Piroska tulipán (Tulipa greigii 'Red Riding Hood') utolsó pillanata.

2 megjegyzés:

  1. A piroskád gyönyörű, kár hogy nekünk már csak egy féle virul belőle, bár az nagy kedvenc. Nagyon rendesek a fűszermagoncaid, nálam még szabadföldi nem került a helyére, csak edénybe. Fűszerből idén a tárkonyt próbálom beújítani, még sosem sikerült, de a rozmaring is kidöglik minden évben és nem télen:)

    VálaszTörlés
  2. Meli, azt hiszem, kár volt olyan korán vetni, most igazán jó az idő ezeknek a fázós, mediterrán növényeknek.
    Ha egyszer megerősödik a magról nevelt tárkony, akkor kiirthatatlan. A rozmaring majdnem mindenkinél kidöglik minden télen, az enyém is kipusztult.

    VálaszTörlés