Eső után, hőségben

Bár tegnapelőtt éjjel még kiadós zivatar volt, az időjósok gyors melegedést ígértek, a hét végére kánikulát. Az előrejelzés beigazolódott, kitört a strandidő  A kertben a fő kérdés ilyenkor: hogyan készítsük fel növényeinket a hirtelen érkező nagy melegre? Még sok a serdületlen palánta, frissen kelt vetemény a kertekben. Ha nem kapnak elég vizet, nem óvjuk őket a kiszáradástól, ha kell, a pörkölő naptól, hiába dolgoztunk, tönkremegy minden.

Általában az a tapasztalatom, hogy a kerti vetemények többsége szinte „lubickol” a napfényben, ha a talaj kellően nyirkos és porhanyós, szépen fejlődnek, kevés az olyan, amely senyved,ég a napon. A „lubickoláshoz” a verőfény az elkövetkezendő napokban meglesz, nekem a másik kettő feltételről (a nedves-omlós talajról) kell gondoskodnom.

Első a víz! A talajban most van nedvesség az esők után, de ilyen melegben ez csak néhány napig lesz elegendő. A növényeket hozzá kell szoktatni, hogy kibírják, meg kell akadályozni a nedvesség elillanását, és pótolni kell a vizet.

Azokból az eljárásokat próbáltam megkeresni, amelyek alkalmasak arra, hogy a növények könnyen átvészeljék a forró napokat, a talajt nem tömik meg, és kevés vizet, nem utolsósorban pedig kevés élőmunkát igényelnek, magyarul olcsók és egyszerűek. Kevés vízzel, egyszerű megoldásokkal, nagy megerőltetés nélkül szeretném biztosítani a kertem vízellátását, mint afféle lusta kertész. Gondolom, ezzel nemcsak én vagyok így, a hétvégi telektulajdonosok, csap nélküli kertekben dolgozók, vízzel spórolni kívánó kertészeknek is hasonlóra törekednek.

Az öntözésre szolgáló felszereléseim igencsak hiányosak, de azért mégiscsak átvészeltük mindig a szárazabb időszakokat.

A teljes apparát áll 1 darab 200 literes pléh hordóból, olyan 160 méter, öt helyen csőtoldózott slagból. Ha nagy melegben beleengedem a vizet, kellemesen hűt helyenként a likain előtörő, pofán spriccelő víz, amely napfényben szép kis szivárványokat alkot. Ezen berendezéseket kiegészíti 3 darab locsolókanna, egynek a csövét megrágta a kutya, egyik pedig lyukas.

Öntözőkanna-rózsa általában nincs, ha esetleg szerencsém van, a háromból egy-egy a homokozóban megtalálható. Ezzel kell gazdálkodnom az 1200 négyzetméteren.

A kertben nálunk nincs csap, a vizet a vezetékes vízhálózatból (konkrétan az udvari csapból) nyerjük, ami elég drága, ezért igencsak spórolok vele. A kertbe majdnem 100 méteres slagon tudom hátravezetni a vizet, ami már elég rozoga. Itt az említett pléh hordót szoktam megtölteni, és abból locsolókannával cipelem a vizet a szomjazó területekre és a palántákhoz. A mai időzített öntözőrendszerek és színes-szagos csodák világában meglehetősen primitív is ez az eljárás. És ha a derekam fáj, vagy egyszerűen nem érek rá (na jó, nevezzük nevén a gyereket: lusta vagyok öntözni), az is rontja a helyzetet. Pedig őszintén: nem tömény utálat sokszor a slagot húzni-vonni, az öntözőkannákat lógó nyelvvel cipelni? Bonyolultabb öntözőberendezés szóba se jöhet, a félcolos csőben a kertnél már csak annyi víznyomás van éppen, hogy a hordóba befolyjon. (A héten nézegettem az Aldiban egy profi csepegtető őntőzőrendszer alkatrészcsomagját, kis híján szívszélhűdést kaptam az árától.)

A komplett öntözőrendszer kialakítása enyhén szólva költséges lenne, ráadásul szerintem ezek nagy része igen vízpazarló. A spriccelő csodaszerkezeteknél a felfröccsenő víz jó része már a levegőben elpárolog, a berendezés nem magukat a növényeket nedvesíti, hanem egy egész területet, beleértve a környező szomszéd nénit, a kiteregetett ruhát, a macskát, a parkoló kocsit és a farakást. A talaj jól megtömődik, a közvetlenül a vezetékből jövő hideg víztől pedig meghűlnek a növények. (Ugye nekünk is hányszor elmondták kiskorunkban: a naptól felhevült testtel ne ugorjunk a hideg Balcsiba, mert az árt?! J) Szivattyú nélkül nem menne, az megint szép összegbe kerül, áram a kertben nincs, ezzel megint ott vagyunk, ahol elkezdtük. Ez a csepegtető öntözéshez is kéne, így az is felejtős. Egyáltalán: víz van, de a gépesítés minden más feltétele hiányzik.

A vízspórolás első foka nálam a szárazságot jobban tűrő vetemények előnyben részesítése a vetésnél. Azért minden növénycsoportnál van egy-két olyan fajta, amely kevesebb nedvességgel is kibírja, mint egyéb fajtatársai. Nézzük ezeket!

A levélzöldségek a nagy meleg hatására hamar tönkremennek, vagy gyorsan magszárba szöknek. Jobban tűri a meleget az Attrakció és a római saláta, a Május királya ilyenkor már hamar virágba borul, a lollo rosso és az endívia ehetetlenül keserű lesz. Igaz, a virágzó saláta sem rossz, csokorban igen jól mutat, és megvan ezzel a jövő évi vetőmag is. 

A spenótnak is leáldozik ilyenkor, helyette a pódiumra léphet cimborája, az új-zélandi spenót, ami jobban értékeli a nagy meleget. Szintén igen jól megélt a tavaly már kipróbált érdekes ízű és szép rózsaszín virágú bazella a forróságban.

A paprikafélék közül a csípős fajták jól elállják a meleget, a csilik és pepperónik jól megvannak, de kápiát és kaliforniai paprikát csak az esőben bízva nevelni nemigen lehet, az a tapasztalatom. A paradicsomoknál az apró termésű koktélparadicsomok bírják jobban a hőséget, a nagy gyümölcsűek víz nélkül nem teremnek megfelelően.

A csemegekukorica, ha beindul a növekedése, igen jól viseli a szárazságot, mélyre menő gyökerei megtalálják odalenn a vizet. Ha azonban semmi nedvességet nem kap, a csövek hiányosak lesznek, hamar vénül.

Krumpliból igen jó tapasztalataim vannak a Sarpo Mirával, ami nagyon jól viseli a meleget, és nem kókadozik a víz után. Tavaly se locsoltuk sose, az égi áldás elég volt neki bőven. 

A perui földicseresznyén szintén meglátszik, hogy olyan vidékről való, ahol nagy a meleg. Tavaly pátyolgatva neveltem, locsolgattam, de teljesen fölösleges volt. Nagy zöld lombjai alatt sűrű az árnyék, nem szárad ki a föld.
A hagyma, ha nem palántázott, növendék korában már nem is igényli a sok vizet, pláne a fokhagyma, mert akkor már rohad. Ha kifekszik a szára, akkor már érőben van, jobb, ha nem is kap vizet.

Száraz melegben azonban a hagymák sokkal csípősebbre érnek. Azonban nincs mese, a póréhagymát locsolni kell!

A gyökérfélék, sárgarépa, petrezselyem kisdedkorukban nem állják a vízhiányt, ha már nagyobbak, jobban elviselik, de ilyenkor igen hálásak a nedvességért.

Ami a száraz forróságtól nagyon szenved, az a tökfélék tábora. Még ha teremnek is, termésük hamar elvénül, megfásodik, bemagosodik. Hasonlóan kínlódnak a retekfélék is, meg a vaj-és zöldbab. A legrosszabban szerintem a káposztafélék viselik a víz hiányát. Biztosan mindannyian láttunk már fás karalábét, szép sárgán nyíló brokkolivirágokat, elfeketedett karfiolt, amint a nagy melegben senyvedezett. Tehát rendszeres öntözési lehetőség nélkül ezeket nem is érdemes nevelni.

Jó és szükséges módszer az is, ha a talajban meglévő nedvességet nem engedjük elillanni. Ennek a nyilvánvaló előnyén kívül - hogy a talajban megmarad a nedvesség - az is a haszna, hogy a talaj (legalábbis nálunk ez a kővé válásra hajlamos agyag) porhanyós marad. Az itt alkalmazandó eljárás pedig a mulcsozás, aminek az előnyeiről már nem akarok további regényeket írni, ezt megtette más helyettem. Most, hogy nem kákicsos már a gyep, erőt vettem magamon, és tartállyal toltam a fűnyírót. Így mulcsanyagom van, bár befedni az egész kert talaját így sem tudom. De legalább a nagy, nyitott palántaágyások kapnak takarást. A krumpli nagy zöld lombjai már záródtak a föld felett, a kukorica is hamarosan megnő akkorára, hogy már nem igényel ilyen pátyolgatást. Egyre azonban felfigyeltem. A fűrészpor és a füves mulcs is meglepően hamar belekorhad a talajba, ezért időről időre pótolni kell, felfrissíteni. Mulcsként még a gyenge kis gazok is megfelelnek, tegnap ezekkel takartam le a babok sorközeit.

Árnyékban sem illan el olyan gyorsan a víz. Napszerelmes növényeket nem lehet termelni árnyékban, de például Hédi kertjében tavaly a bab és a karalábé kiválóan kifejlődött komolyabb öntözés nélkül is a körtefa hűvösítő lombjai alatt.

És ha minden kötél szakad: jön az öntözés, öntözőberendezés, szórófej, szivattyú nélkül, az említett primitív és csekély kapacitású eszközökkel: a szivárgó slaggal meg a gyatra öntözőkannával. Egy előnye megvan a hordós locsolásnak: a víz kellemesen meleg, a növények nem fáznak meg a rájuk zúduló hideg víztől. Sajnos a szúnyogokat igencsak szaporítja, bár az újra meg újra kimeregetett vízzel a bébikorú vérszívók is kiöntöződnek. Nagyon spórolósan adagolom a vizet, szigorúan csak a növények töve kap egy-egy nagyobb loccsintást a kannából, de azt minden nap. A második szomszéd néni szerint ez a kiszámíthatóan kevés, de mindennapos kis vízadagot a vetemények sokkal jobban hasznosítják, mint az egész nap bőségesen permetező hideg zuhét. Én hiszek neki. Az öntözés ideje sem mindegy: nem akkor kell, amikor tűz a nap, és az ember nyelve térd alá fityeg a hőségtől, hanem a hűvös hajnali vagy esti órákban. Szomszéd néni a hajnali órát részesíti előnyben, én - utóbbi időben esküdt ellensége a koránkelésnek - a naplemente környékét, bár ilyenkor a legjobban részesülünk a szigetközi élet különlegességéből: a zümmögő szúnyogfelhőkből meg a bagócsokból.
Este vagy hajnalban a párolgás még lassabb, és a víz a tövektől nem illan el olyan hamar. Mondják, hogy a hajnali öntözés után a leveleken maradt vízcseppek mint lencsék, fokuszálják a napfényt, és az alatta levő levelet jól megégetik, de ennek a tudományos cáfolatát  éppúgy el lehet olvasni.
Szóval így porciózom a vizet, mindig csak annyit, ami épp elegendő a megfelelő növekedéshez. Egyre azonban nem tudom a választ. Hamarosan elkezdhetem a másodvetéseket. Vetés előtt a talajt nyilván megfelelően elő kell készíteni, átnedvesíteni ilyen melegben. A vetés és az ágyások takarása után azonban egy nagy nyílt terület marad, amely gyorsan kiszárad, pótolni kell tehát a vizet a csírázáshoz. Ha azonban öntözöm, a talaj hamarosan megrepedezik és kővé válik, megtömődik, amelyből a kis növények képtelenek lesznek kibújni.

 Arra gondoltam, hogy vetés után a szokásosnál vékonyabb mulcsréteget terítek fel, amit óvatosan locsolok. Talán így elboldogulnak a csírák.
Szeretnék egy igen primitív csepegtető öntözőrendszert is, aminek a kialakításáról még fogok írni a későbbiekben.
Egy másik dolog van, amit még szeretnék megtudni. Amikor ilyen forróság van, sok kerti vetemény csak kínlódik, nem megy semmire. Ehhez képest a paréjok, acatok, tarackok mérete egészen lenyűgöző, a vízigényesnek kikiáltott paprikagyamok tarka virágokat hoznak, még vad rezeda is nő a kert szegélyében, a szulákok meg hosszú, kígyózó hajtásokkal lepik be az ágyásokat. Miért van az, hogy ezeket nem pátyolgatja, öntözi, kapálgatja, mulcsozza senki, és mégis egyik-másik a gatyarohasztó hőségben akkorára megnő, hogy szeptemberre már ki se látszok belőle? Ha ezt megtudom, már nem is fog izgatni, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, és zokszó nélkül tűröm, hogy a kutyarágta kannából a lábamra locsogjon az öntözővíz!