Kerti és természetjáró kalandok

Kenderikék

1 megjegyzés

 Először a munkahelyem kerítésének dróthálóján  tűnt fel pár hete ez a jellegzetes rózsaszín-pirosas tollú apróság, aztán néha láttam itt-ott villanyvezetékeken, és a múlt hétvégén egész seregre valót a Kissomlyón.
Igazából nem is ismertem még ezt a madárkát. Kifigyeltem már korábban a madáretető teljes forgalmát, de vele most találkoztam először szemtől szembe egy vadcseresznyefa ágán a domboldalban, ahogy torokszakadásig fújta csilingelő dalát.
Magamnak is furcsa, hogy mindig lesek, mint egy kandi kamerás, és nem figyeltem fel erre a madárra. Pedig igazán jellegzetes külseje van, legalábbis a hímnek, s ez a jellegzetes színárnyalat nem túl gyakori. Barna kabát, rózsaszín kalap, bíbor ing - igazi világfi: ez a kenderike.
Ez csak a látszat. Valójában hogy él, mit csinál?
Olvassunk utána!
Először is Frieder Sauer Szárazföldi madarak című könyvében:
"A nászruhás hím fejtetője és begye kárminpiros, a tojó barnás, háta fahéjbarna. Kisebb, mint a veréb, teljes hossza 13,5cm. Nyáron párban, télen kisebb-nagyobb csapatokban jár. A repülő madarak állandó, halk >>tk-tk-tk<< hangokkal tartják a kapcsolatot egymással. Éneke hangos, változatos, csicsergő és trillázó részletekkel.
Élőhelye: bokrosokkal, sövényekkel, mezsgyékkel tarkálló kultúrtájak, borókások, gazos tarlók, öreg temetők, erdőszélek, ligetek. A zárt erdőbe és a teljesen fátlan tájakra nem megy.
Szaporodása: a párok márciusban foglalják el a költőhelyeket, és a hím egy ág hegyén ülve énekel. Ilyenkor látszanak igazán jól piros melltollai. Száraz növényi szálakból készített egyszerű fészkét növényi pihékkel puhára béleli. Az alacsony bokorban kotló tojót a hím körülbelül óránként eteti. A fiókákat félérett gyommagvakkal és kevés rovarral közösen táplálják.
A kalitkában tartott hím elveszti piros színét."

Schmidt Egon a Csodálatos madárvilág című könyvében az alábbiakat írja a kenderike téli életéről:
" Idehaza télen csapatokba verődve járják a határt, összetartó tömegük általában 80-100 példányból áll, de esetenként akár ezren is összeverődhetnek. Amikor hó borítja a földeket, az egymás mellett keresgélő madarak szinte gurulni látszanak a fehér felületen. A hóból kiálló gyomok apró magvait csipegetik, néha fel is ugranak, hogy a magasabbra nyúlt szárakat is elérjék. Csapataikhoz más pintyfélék, zöldikék, tengelicek, fenyőpintyek, ezenkívül citromsármányok, sordélyok is csatlakoznak.
A tél második felében a kenderikék gyakran szintén kórusban énekelnek. A szobi révnél, a Duna jobb partján az elmúlt télen is alkalmam volt egy ilyen, legalább száz madarat számláló kenderike csapat koncertjében gyönyörködni. Amikor reggel odaérkeztem, még a rév felé vezető bekötőút közelében, a földeken láttam őket. Ám délutánra úgy tűnik, jóllakhattak, mert az egész csapat egy nyárfa koronájában ült, és valamennyien félhangosan énekeltek. Ősszel és télen a tojók is dalolnak, így aztán az ilyen tél végi koncert még sokkal kifejezőbb. "

Megint azt hittem nagy vaksin, hogy a környezetemben élő madarak nagy részét ismerem, ehhez képest újdonságot láthattam. Természetesen ez is itt volt az orrom előtt, de nem vettem észre. Újra és újra levonhatom a tanulságot: ha érdekességre vágyom, elég, ha nyitott szemmel járok, és már jön is szembe az, amiből, amivel, amiről tanulhatok. Csak fel kell ismernem.

1 megjegyzés :