Gyümölcstermő nyárelő

Enyhült a hőség, tegnapelőtt hajnalban kapásból 21 milliméter eső esett, a levegő megtisztult, felfrissült, fellélegzett növény, ember, állat. A kert állapota azonban nem publikus… a helyzet katasztrófaközeli. Az oka az, hogy egész héten egy büdös kapavágást nem tettem, ehelyett akrobatikus képességeimet fejlesztettem ki. Nekiálltam meggyet szedni, mert a kazánbeltéri melegben a gyümölcsök hihetetlen tempóban nekiálltak érni, és ha nem akartam, hogy az orrom előtt menjen tönkre a termés, bizony fel kellett nyargalnom a fára, a toldható kettőslétrán. Jó sokat leszedtem, közben a bőrömet is lezabálták a szúnyogok, és a potyogó levelektől meg szermettől olyan kosz ázott le rólam utána a zuhanyzáskor, mint a komposzton két hete rohadó kávézacc. A ribizlinek is nekiálltam nagy gyümölcsszüretelő lendületemben, mit sem törődve a szállongó szúnyogfelhővel. Ennek az eredménye egy szép vödör fekete és fehér ribizli és az éjszakai vakarózás lett. 

A gyümölcsöket még csak részben dolgoztuk fel, az összes eredmény mindössze hét üveg cukros meggyhús lett. Lekvárral a pörkölő melegben nem volt kedvem dolgozni, és időm se nagyon. A kimagozott, leszemelt gyümölcsök a fagyasztóban kötöttek ki, amikor majd a következő adag fehér ribizli beérik, akkor fogok ribizli-meggy vegyes dzsemet készíteni. 
A málna is szépen érik, de még nem sokat csipedtem le belőle; édes kis unokaöcsém „Má! Má!” kiáltásokkal buzgón szedi, és tömi abba a fecsegő kis szájába, meg az anyjáéba is. 

Azonban mirelit málnánk lett! Második szomszéd néninek gyönyörű málnása van. Nyunyi nagyon szeret a kedves szomszéd nénivel tereferélni, miközben ő szüreteli a gyümölcsöt. M. néni azonban praktikus érzékkel a fecsegő leánykát befogta segíteni, egy-egy tányér málnáért cserébe. Leányom büszkén mutatta első keresményét – a málnát -, és örömmel rakta el a fagyasztóba kis pohárkákban, azzal a jó érzéssel, hogy saját munkájával hozzájárult a család élelmezéséhez… J

Az első nyári almák is érnek, elég aprók, szerintem savanyúak is, de azért a családtagok eszegetik buzgón. Amelyik ágon nagyobb gyümölcsök gömbölyödtek, ijesztően lelógtak a talaj szintjéig, kis híján letörtek. Valamit sürgősen kezdeni kellett velük. Megtámasztani nem tudtam, mert a támaszték pontosan a kocsibehajtó kellős közepére került volna, csak az ág kötéllel való rögzítése maradt, mint letörésgátló lehetőség. Ki is néztem a fa fősudarát, annak is egy nagy elágazását, ahol meg tudtam volna nagy kan csomóval rögzíteni az ágat. A lelógó ág végét kipárnáztam– nehogy megvágja a kötél-,

rákötöttem az erős nejlonzsinórt, átdobtam a kinézett fősudár-ágvillán, és húztam, húztam a kötelet, mint az a bizonyos szódás igásló, a nyelvem lógott. Szépen emelkedett a gyümölcsökkel terhelt gally, de amikor ki kellett volna kötni, megállt a tudományom. Nem boldogultam a csomóval, mire a második hurkot felraktam volna, a kötél újra meg újra lecsúszott, az ág leszállt. Végül feladtam az ágra való felhurkolást, hirtelen ötletem támadt. Kipárnáztam az ágvillát újra,

a  kötél végét lehúztam, és egy jó nehéz betonblokkot rákötöttem. Ez már kellő súllyal visszahúzta a lelógó ágat, maga a blokk pedig nem foglal el nagy helyet. Két dologban még így is csak reménykedni tudok: 1. hogy a kötél nem vágja meg a kipárnázott ágvillát, 2. hogy a betonblokk elég nehéz, mert ahogy a gyümölcsök hízni fognak, megint elkezd leszállni az ág, és akkor a betontömb szépen fellebeg a levegőbe. Most ugyanis pont annyi a súlya, ami megtartja az ágat. Illetve három dologban reménykedek: hogy Nyunyi nem fog ingert érezni, hogy Tarzant játsszon a nehezéktéglán. Mert amióta kitört a nyári vakáció, mindenre próbálok felkészülni lélekben...

Téli alma is elég sok hintázik a fán. Idén lesz valamennyi egresünk is, pedig a magas törzsű fa kora tavasszal valami iszonyú hosszú, sárgán virágzó vadhajtást hozott fenn a törzs tetején, amit aztán kivágtunk, de ez szemmel láthatólag nem tett jót a fának, azt hittem, kipusztul. Erre elkezdett teremni, úgyhogy újra megtanulhattam: mindig a remény hal meg utoljára.

A nektarinokból a fagy ellenére meglepően sok van, ezt meg kell védenem a hangyáktól, mert azok előbb jelentkeznek mindig az érett gyümölcsökért, mint én, kikezdve a barackokat. Utána meg jönnek a darazsak, és nyekk az egész termésnek. Azt kell megakadályozni, hogy felkapaszkodjanak a fa törzsén. Valami ragadós izét kéne odakenni, hogy összefogja őket, minden ötletet, tippet ez ügyben boldogan elfogadok!

A többi gyümölcs: sárgabarack, körték érése még messze van. A termésük nem a tavalyi dús, de a késői fagyok ellenére is meglehetős. Egy a szerencse: pontosan a virágzáskor nem volt fagy, ami meg később jött, az a kis gyümölcsöknek már nem ártott meg.

Egyetlen veteményes gyümölcsünk, a földicserkó még palántakorú, gyümölcs csak talán augusztusban lesz rajta.
Megint pórul jártam: a nagy málnászó lendületben úgy tűnik, darázsba léphettem: a bokámon irdatlan, vörös folt, nagy, vizenyős daganattal, ronda, égő érzés. Jegelhetem, és felpolcolt lábbal töprenghetek, hogy megint hogy elburjánzott a gaz a kertben. Tényleg: nincs valami tuti tippetek ilyen ronda rovarcsípésre?