2012. október 5., péntek

Birsalmás szőlőlekvár Otelló szőlőből

Meglepően finom párosítás, erdeigyümölcsös-szedres ízzel, az illatán pedig érződik a szőlővirág parfümössége. A színe egészen sötét, már majdnem kékes mélylila. Piroska adta az ötletet az egyik hozzászólásával, hála és köszönet érte! Nagyon meggyőző a végeredmény, jó szívvel ajánlom a lekvárkedvelőknek, mivel mindkét gyümölcsnek most van a szezonja.

Hozzávalók:
1 liter Otelló szőlőléhez vagy musthoz
60-70 dkg hámozott, magházától megtisztított, felkockázott birsalmahús (vagy akár több, ha sűrű lekvárt szeretnénk)
20 dkg cukor  (akár el is hagyható, ha jó érettek a gyümölcsök)

Otelló szőlőből készítettem a héten natúr ivólét a Traubis posztban leírt módszerrel, tehát a leszemezett bogyókat felfőzve-szűrve-palackozva. A főzési folyamat végén  most másfél liter jó édes szőlőlét fogtam ki lekvárkészítés céljából (biztos musttal indítva is jó lesz az eredmény.) Beletettem kb. 1 kg, héjától és magházától megtisztított, felkockázott birsalmát és úgy 30 dkg cukrot, de biztos vagyok abban, hogy cukormentes lekvárként is működik a dolog. Amikor a cukor feloldódott és a birsalma is nagyjából megpuhult, átturmixoltam, majd 20 percen át zubogva, nagy lángon főztem. Végül apró üvegekbe mertem és szárazdunsztba helyeztem három napra. 

Ági tesztelte, különleges ízűnek találta, főleg islerhez, Sacher-szerű tortákhoz. Mi palacsintát töltöttünk vele, magában és tejszínhabbal spilázva is tetszett. Amit még biztosan kipróbálok ezzel az ízesítéssel, az a kekszmorzsában hempergetett, kicsit édes túrógombóc, Otellós-birslekváros-tejszínes öntettel.  Meg merem kockáztatni, hogy ez az idei év legjobban sikerült lekvárja! Ha van kedvetek, próbáljátok ki!

14 megjegyzés:

  1. Tegnap én is csináltam egy nagy fazékkal, mivel termett egy vödörnyi jócskán kukacos birs, meg szőlő.Rákényszerültem a lekvár főzésre, mert nálunk most elfagyott ezen kívül minden.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól hangzik és főleg csábító, hogy ezt mondod az év lekvárjának! Birsem talán lesz, de festőlevű szőlőm? Közben azon gondolkodom, de lusta vagyok visszaolvasni, hogy mennyi szőlőből lesz 1 l lé?
    Nálunk most a tepsis szilvalekvár viszi a prímet, de sajnos alig lett a 11 kg szilvából, 8 kg-t felfaltunk:)

    VálaszTörlés
  3. Piroska, szerintem ez nem ínséglekvár, hanem fejedelmi csemege!
    Meli, ahány kiló a szőlő, mire kijön a csutkája-magja-héja, feleannyi vagy 40%-nyi lesz a lé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk most az.Én most tettem belé egy sütőtököt is, hogy több legyen...

      Törlés
  4. Nem vagyok egy nagy lekvárrajongó, de az íze a feketeribizliével meg a szederével vetekszik.
    Egyébként honnan merítetted az ötletet, tesóm? Valahol olvastad, vagy teljesen saját kútfőből dolgoztál?

    VálaszTörlés
  5. Piroskától! Hála és köszönet neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tudtam adni valamit.

      Törlés
    2. Zseniális az ötlet, jövőre én is beszállok, fantasztikus lehet ez a lekvár!!!!

      Törlés
  6. Biztosan finom. Én még nem ettem szőlőlekvárt. Rá kell beszélni a szakácsot. Az idén már nem lesz az biztos.

    VálaszTörlés
  7. Öcsi megtartotta magának az összes birsalmát:( Festőlevű szőlőt viszont kaptunk. De befaltuk.

    VálaszTörlés
  8. Ez tényleg jó ötlet a lehullott birs hasznosítására. Az idén nekem is rengeteg Othellom termett azon az egy nyamvadt tőkén. Őszintén szólva én nemigen tartottam be az arányokat, megtisztítottam a birseket, aztán annyi szőlőt dobtam bele, hogy tele legyen a fazék. Így is nagyon finom lett, igaz, nem tudom, milyennek kellene lennie, mert én is az idén csináltam először, de nem utoljára. Aztán még futotta a termésből birsalmasajtra és csak szőlőlekvárra. Az is nagyon finom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csak úgy érzésre főztem,kóstolgatva. Szerintem lehetetlen elrontani. Nálunk is készül még a héten birsalmasajt, de jó sokat bespájzoltam a garázsba, levesnek, kompótnak.

      Törlés
    2. Én is érzésre szoktam csinálni. Az a jó benne, hogy minden évben más színe van, ez a szőlő mennyiségétől függ.Cukor meg nagyon kevés kell bele.

      Törlés