2013. január 31., csütörtök

Maglista 2014


A még mindig rövid téli napok hosszú estéi ideálisak arra, hogy tesómmal megvitassuk a világ dolgain kívül részletekbe menően, hogy a kertjeinket hogyan rendezzük el, mit vessünk el, milyen magokat kell vásárolni. A január 18-i napon, miközben Halászi szép apránként a világtól elzárt településsé vált a havazás miatt, a jó meleg kandalló mellett hosszas, érdemi egyeztetést végeztünk, mint két diplomata, a megbeszélést meglehetős mennyiségű vajkaramellás szaloncukor elfogyasztásával elősegítve. Összeálltak a végső tervek.

Közvetlen előzményként még előszedtük a tavalyról maradt magokat. Mindenekelőtt szörnyülködtem, hogy tavalyról mi minden megmaradt, aztán hosszas listát írtam róla a kis kerti naplómba. Hédi ugyanígy tett. Aztán naplót cseréltünk - mint a kislányok az emlékkönyvüket - és pirossal kiszíneztük, hogy milyen magokra tartunk igényt a másikunk magmaradékából. Bevallom: volt olyan mag, amit szándékosan egymásra passzoltunk: mérgelődjön vele a másik!

Azután jött a webshopozás és tegnap beállított a futárposta egy irgalmatlan nagy ládával, benne majdnem mindennel, ami az új szezonhoz kell. Izgatottan turkáltuk a láda tartalmát, lelkesen osztozkodtunk és végül mindkettőnk magos ládikája megtelt. Nem biomagokat vettünk, hanem inkább strapabíró, bevált fajtákat és néhány különlegességet. Aki a facebookon követ minket, látta,  a tápiószelei génbank mintáin is töprengtünk, de innen csak az öntermékeny fajtákból,vagy azokból mernénk rendelni, amiből a kertünkben csak egyfélére van szükség. Az idei választásban nagy szerepe volt kedves Laci olvasónknak, aki szakirodalmat küldött (Biozöldségek termesztése) és Ibolyának, aki a génbanki mintakérésre felhívta a figyelmünket. Köszönjük!

Ha igazak a találgatások, a jövő nyár igen meleg, száraz lesz. Ezt bizonyára módosítja a helyi éghajlat és a mikroklíma, de szárazságtűrő növényekkel vagy fajtákkal, valamint víztárolási lehetőséggel kell készülni a nyárra. A kiskerthez készítettem egy vetéstervet, de ezt a fent emlegetett munkamegosztás még alakítja. Nézzük meg az együtt vetendő növénycsoportokat rendre!

Répa, hagyma, petrezselyem:
Korai sárgarépa: 1-1 csomag Amszterdami és Napoli F1, de ezek nem nagyon tárolhatók, ezért csak a nyári zöldséglevesek kedvéért vetjük őket
Késői  sárgarépa: 4-5  cs. Danvers, téli tárolásra.
Dughagyma: 2 kg apró vöröshagyma, 1/2 kg lilahagyma, általában a piacon szoktuk beszerezni 
Petrezselyem: 4 cs. Félhosszú  cs. fodros zöldpetrezselyem fűszerkertbe, virágoskertbe
Pasztinák: a génbankos Ásványárói tájfajtára fáj a fogam, a helyi kötődés miatt, ennél a szigetelő távolság is megfelelő, mert kb. 300 m-es körzetben nincs más pasztinák. 

Retek, saláta:
Gertrude Franck keverve javasolja elvetni, mivel a saláta riasztja a földibolhát. Tesómmal sokalltuk az 1:1 keverési arányt, mivel az apró retkeket, amit mi szeretünk, elnyomja a sok salátapalánta. Sorjelzőnek, védőnövénynek 1:5 keverési arányt gondoltunk  a retek javára.
Francia reggeli retek 6 cs. 
Egyéb retekfajták 1-1 csomag, például a Jánosnapi és a Müncheni sör tavalyi maradék, másodvetésre jók, de a földibolha miatt biztosan locsolni kell majd őket. 
Minden kapható salátafajtából 1-2 csomag, főleg ropogós jégsaliból (Great lakes) kell sok, azt esszük a legszívesebben. A postás Lollo rossót hozott, a maradékban pedig volt Augusta nyári saláta.

Zeller, káposztafélék:
A zeller palántanevelése nemsokára indul. Nagyon ritkán vetve megy a ládába. Vettünk egy Maxim gumós zellert és egy csomag simalevelű metélőzellert. Szárzellermag maradt tavalyról.

Káposztafélék: A hosszú tenyészidejű fajták nagyon későn fordultak termőre, mindenből a rapid verziók jöhetnek számításba.
Karalábé: Szentesi fehér és kékből 2-2 csomag, ezek másodvetésre kiválóak és kibírták a nyári bolhrágást. 
Brokkoli, kelbimbó: rövid tenyészidejű fajtákat akartunk, ehelyett egy 80 napos Bejo hibridet sikerült beszerezni, ami elvileg októberre terem, de nálunk csak decemberre lett fogyasztható, szóval brokkolit még veszünk, a kelbimbó is tavalyi maradék áttelelős, ez is újrázós. Elbaltáztuk, na. 
Vöröskáposzta: maradék
Kelkáposzta: Futár 1 cs. Rövid tenyészidejű, strapabíró. 
Fodros, leveles kel: ebből a robusztus, nagy termetű fajták váltak be nekünk leginkább, jól elviselik a csiga- és rovarrágást, hamar megújulnak, szuper másodvetemények.

Bab, borsó: 
Borsóból kilós borsócsaládot plusz néhány csomag  kifejtőt vettünk. Ez Ági felségterülete, a részletekről majd nyilatkozik kommentben, remélem.
Babból 100 g Sárga hüvelyű kifejtőt és a maradék Paulista zöldbabot fogjuk ültetni. Öntermékeny mivolta miatt játszik még a génbankos Szigetközi cirmos tájfajta, kíváncsi vagyok, azonos-e azzal, amiből Mariska mamám főzte a tejfölös bablevest :-)

Mángold, spenót:
Színes mángoldja maradt Áginak, ezt bedobom B sorosnak az Öngyógyítós vetéstervbe valahová. 
Az új-zélandi spenót már önmagát veti el. A dombágyáson nyomul a Matador spenót.
Találtunk a neten nagyobb kiszerelésű spenótmagot is, amellyel meg lehetne oldani a spenótköztes-vetést.... talán egyszer...

Cékla, tarlórépa:
Céklából maradt hengeres és gömbölyű is, majd nyáron jó szolgálatot tesznek, valamint a Legjobb fantázianevű réparepce/tarlórépával szeretnék egy próbát tenni.

Cukkini, patisszon, tökfélék
A doboz, amit Ági rendelt, magában rejtett egy Óvári fehér patisszoncsomagot, egy Black beauty és egy  csíkos cukkinit, valamint egy Orange sütőtököt. Sárga cukkinire azért még fáj a fogam.


Uborka, kukorica
Mint mindig Mohikán F1, a legstrapabíróbb és az Aranymazsola

Paprika, paradicsom, padlizsán
Paradicsomból a  következő négy fajtára gondoltam: Zömök, Golden Königin, Principe Borghese aszalni való koktélparadicsom és Black Cherry. Tesó, léccilécci, nevelj nekem palántát!!!!
Paprikából az édes Szentesi kosszarvú játszik meg a fekete magyar csili, amit szedett magból visszavetek, mert tavaly nem volt a kertben más paprikám, szóval talán nem fajzik el.
Padlizsánból magyar Lila bikánk lesz :-)) Komolyan, ez a fajta neve XD

Földicseresznye
A család dacosan követeli az újrázást, a magok még beszerzés alatt. 

Fűszernövények: 
Az évelők kicsi kertjemár kialakult, egynyáriból pedig kell fodros petrezselyem, majoranna meg bazsalikom (Fine verde). Utóbbi kettőt cserépbe szánom. Arra gondoltam, veszek egy csomag olcsó fűszerköményt a boltban, azt is elvetem a fűszerágyásban.

Virág: szedett magok, no meg ami resztli mag megtetszik a teszkóban. Sarkantyúkát mindenképpen vetek, bár nem mindenhol szeret.

Az újdonság a csicseriborsó lesz, ha tényleg bejön a meleg év, akkor jól járunk vele. Barnát és fehéret is szeretnék vetni, ezt külön ágyásban, nem az öngyógyítós részben, hiszen elvileg ellenálló, strapabíró növény.



9 megjegyzés:

  1. Épp elkezdtem én is tervezgetni fejben, mit mikor, aztán rádöbbentem, hogy csináltam egy hatalmas hülyeséget: még ősszel kinfelejtettem egy félreeső ablakpárkányon az egyész vetőmagos koráskámat, tele mindenféle maggal, és kint töltötték az egész telet (a kétleki élet átka...). Mit gondoltsz, kuka az egész, vagy túlélhették a fagyokat? Fogalmam sincs, hogy elfagy-e a vetőmag...
    Köszi a választ előre is!

    VálaszTörlés
  2. Egyik évben nekem is kint maradt a magos dobozom a fészerben, benne a répa, petrezselyem, kukorica, saláta és retekmagok, meg a szedett virágmagok. Semmi bajuk sem lett. A koktélparadicsom, meg a tökfélék is gyakran újravetik magukat. Talán a nagyon melegkedvelőknek megárthat a hideg, de nem tudom. A nedvesség talán veszélyesebb, ha elkezdenek csírázni és megfagynak.

    VálaszTörlés
  3. A babnak sem lett baja megfagyás után, sőt vannak, akik a fagyóban tárolják a vetni (is) való babot, hogy ne zsizsikesedjen meg.

    VálaszTörlés
  4. Köszööm a választ mindkettőtöknek, akkor nem dobom ki:)

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! Tavaly én is vetettem csicseriborsót, felbuzdulva a melegen és a leírásokon. Szépen kikelt, de aztán nem tudtam locsolni 2 naponta, csak kb. hetente egyszer, így aztán kiszáradt az összes, talán 3 db maradt meg a 20 dkg elvetett magból és a kikelt kb. 50 növénykéből, azok is kb. 15 cm-re nőttek és nem hoztak egy szemet se. Egyik barátnőmm nagyanyja hasonlóképpen járt előző évben, tőlünk kb. 150 km-re (Eger mellett), erre mondtam én: ő biztosan nem olvasta el a tudnivalókat, de én kiolvastam a netet. Hát kár volt ennyire nagyképűsködnöm, mert a borsó se olvasta, és így nem tudta, hogyan kellene viselkednie.
    Többet én nem vetek, az biztos, nem éri meg az erőfeszítést, de nektek sok sikert kívánok hozzá!

    VálaszTörlés
  6. Én a lóbabbal jártam hasonlóan, csak ott még a tetvek is árnyalták a képet... Tesóm kertje azonban hűvösebb, árnyékosabb, közel a slag... bizakodjunk! :-)

    VálaszTörlés
  7. A lóbab nálam bejött, de úgy, hogy nagyon korán kell elvetni, gyakorlatilag már a legkorábbi zöldborsóval együtt. Várom a csicseri-borsó eredményeiteket! A bizakodást pedig sose veszítjük el!

    VálaszTörlés
  8. Fú, pedig olyan lelkes vagyok csicseriborsó-ügyben, ételnek elkészítve is nagyon szeretem, de eddig csak az üveges jött szóba. Mindegy, a remény hal meg utoljára.

    VálaszTörlés
  9. Nekünk nagyon ízlett a sárga cukkini, szinte mint egy gyümölcs, viszont nagyon keveset tudtunk szedni róla, de akkor örültünk, mint majom a farkának, gondolom igényesebb fajta. A Black Beauty-n viszont olyan sok volt, hogy nem győztük, ugyanannyi tőről.
    Hajrá csicseri!

    VálaszTörlés