2010. április 11., vasárnap

Április második hete van;

az igazi tavasz megérkezett: zöld fű, madárdal, nyíló virágok! A tavaszt az áprilisian bolondos időjárás sem tartja vissza. Pedig a héten kaptunk vizet, hideget – meleget, ebben a szent pillanatban meg jégeső esik, de csak apróra, és mennydörög, közben süt a Nap!
Tevékeny, mozgalmas hét telt el. Jani édesanyjától kaptunk diófacsemetéket, ezt két nap alatt ültettük ki a telekre. Kaptunk fehérribizli - bokrokat is, ezek is megtalálták a helyüket.
Mivel minden masszívan hajt, a gazok is előtörtek. Hajtanak az irtásra kijelölt bokrok. Az udvarban csúf, nagy pemzliket növesztett már a csalán, újra hajt a fertelmes komló, pofátlanul törekednek elő a kiirtandó orgonahajtások. Ezeknek a tizedelésén dolgoztunk jó sokat. (Az irtásról, a módszereiről már most egy külön bejegyzést akartam írni, de nem volt rá időm.).
És a kert! Újabb hatalmas hagymatáblát duggattam el, de még így is rengeteg dughagyma van a két kilóból, amit vettem. Szerintem rossz volt a mérleg a vetőmagboltban, és a javamra többet mért. A megmaradó hagymácskákat ide-oda elduggatom majd védőnövénynek. Elkezdtem a káposztafélék vetéseit is. Ugyanúgy elkészítettem a hagymapépet ezeknek a magoknak Most téli sarjadékhagyma meg nem evett, zöld szárrészeit használtam fel, Isten bizony jobban marta a szememet, mint a sima vöröshagyma, úgy csípett. Talán bejön bolhák ellen, a kibújt retekcsírákon sem látok rágásnyomokat.
A jövő héten a káposztafélék vetése jön, de a krumplit is ültethetjük már. A takarmánykukoricának elő kell készíteni a helyét. Sajnos elég sok megint a tarack, most lehet jól megszabadulni tőlük, mielőtt mindent belepnének.
Nagy hír: újszülött növénykéim vannak a kertben. Itt van mindjárt a Kelvedon csodája borsó:Előbújó dughagyma, tövénél egy szem elpottyantott retekmagból kikelt növényke:
Fokhagymák is vannak: (A tavaly ősszel duggatott fokhagyma az engedetlenül kiszökő és kapargató tyúkok támadása és a kemény tél ellenére már tíz-tizenöt centi magas, ennyi előnyt szerzett a hidegben, ki gondolná?)
Mák: jóféle volt a mag, szép sűrűn kelt. Jövőre már ezt is háziszedett magból ültetem…
Tavaly szinte gyökér nélkül átültetett lestyánkám is így hajt:A palántákról nem tudok semmi izgit mondani, növekednek, és hogy ne búsuljanak, heti egy adag tápoldatot is kapnak. Az eper, a virágpalánták, a zelleres- és az egyik paradicsomosláda már kiszoktatón áll, szemmel láthatólag egyenesíti, erősíti, zöldíti őket a napfény.
Bolondériás tyúkunk az udvari szabadságánál fogva úgy megerősödött, hogy már kezd lebátortalankodni az ablakból a többi tyúk közé, ha csipkedik, visszakapkod nekik. Azt hiszem, ha nem szabadságoltuk volna, már rég nem élne, éhen-szomjan halt volna az ablakban.
Végül egy kép kutyuskáinkról…Megpróbálok minél hamarabb gazdit találni nekik, aztán gondoskodunk róla, hogy ilyen kínos meglepetésekben többé ne részesüljünk! Kínos meglepetés: de a szívemre teszem a kezem, beismerem: ugye, hogy cukorfalatok?

5 megjegyzés:

  1. Igen, nagyon cukik! Ciki cukik! :-)

    A bolondériás tyúkról ne felejts el beszámolni sose! Nagyon kíváncsi vagyok rá! Szeretem a különcöket.

    Tápoldatozni kéne a palántákat? Nekem a bazsalikomjaim egyáltalán nem fejlődnek, pedig kiteszem őket a napra is, ha itthon vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Őszintén, az én januári bazsalikomvetésem kihalt palántadőlésben a fokhagymakezelés ellenére, pótnak vettem a Lidl-ben magkorongot, no az nő. Nincsenek túl sűtűn? Hátha szét kellene ültetni őket?

    VálaszTörlés
  3. Igen, az lehet. Már próbából szétültettem néhányat múlt hétvégén, várom, hogy azok mit csinálnak. Ha jobban fejlődnek, akkor folytatom a szétültetést.

    VálaszTörlés