2010. április 18., vasárnap

Túljutottunk április közepén...

...de az időjárás nem volt kedvező ahhoz, hogy a tervezett munkákat folytassuk. Négy nap masszív eső, ötödnap záporral spékelt napfény. A föld felázott, a heti kerti munka csupán a fűnyírásban és ágyásszegélyi gazkapálgatásban nyilvánult meg. Jó, le még nem maradtunk semmiről.
A növények azonban ekkor sem tétlenkedtek: szinte észrevétlenül kinyíltak a „pirulettek”- ahogy Nyunyi hívja őket – ez egy újabb duma nála, valószínűleg valamelyik ovistársától csipegette fel.

Az alma és a körte még nem nyílt ki, pedig már egy hete majdnem kipukkadnak a bimbók: Viszont a fehér ibolya virágozni kezdett titkon, és a Jézus szíve-virág is kinyújtóztatta erős rózsaszínű füzéreit.A kertben újabb újszülöttek bújtak elő: a Vörös óriás sárgarépa apró zöld kivitelben:A háziszedésű magból nőtt petrezselyem: Erről annyit, hogy komolyan fontolgatom, hogy a petrezselyemiskola felmagzó töveiből magot szedek. Még sose kelt ki ilyen jól, gyorsan és egyenletesen a petrezselyem, mint Magdus néni házi magjából. A bolti mag ehhez a keléshez képest országos nulla.
A retek sziklevelén a hagymaterápia és a sok eső ellenére is látni a bolha rágásnyomait. Mondjuk már ez is előrelépés, mert volt rá eset (2007-ben), hogy ilyenkorra már csak a magoncok szárai álltak ki a földből, mert a szikleveleket a bolhák tövig lerágták. Tehát valamit mindenképpen ér ez a hagymapépes vetés. Ha meg már pár leveles a retek, a bolha nem kap rajta annyira úgysem.
Ezek jégsaláták. Itt a kerttel kapcsolatos egyik gond következménye is látható: az eső után egy nappal a kiszáradó tetejű agyagos föld becserepesedett, és úgy felrepedezett, mint valami vulkáni hasadék. Azoknak a csíráknak, amik ebbe a kürtőbe beékelődtek, esélyük sincs. A föld nem porhanyítható, mert alul még csupa sár. Szegény kicsikéket ki kell szabadítanom.

Nagyon várjuk már mindenből a frisset: az összes hagymaféle egy hónapja elfogyott, a répa-, pasztinák-, céklakészlet az utolját rúgja. Összvissz egy zsák krumpli van. tegnap bontottam meg az utolsó üveg ketchupöt, uborkából van még egy fél üveg, meg egy-két ecetes paprika, némi lekvár.
Most a palántákról pár sort. Az elsőnek vetett paradicsom-, paprika- és zellermagokból hatalmas nagy ló palánták nőttek, kiszoktatón vannak. Ez életüknek egy igen fontos fejezete. Ha a lakásból közvetlenül kiültetném őket a kertbe, a gyors változástól rögtön kimúlnának, de legalábbis visszamaradnának. (Ez volt az oka annak, hogy sokszor a lényegesen nagyobb, melegházból jó drágán vásárolt, haragoszöld, gyakran bimbós paradicsompalánták tisztára elnyomorodtak a kertben: kidöntötte őket a szél, a nap leégette a leveleiket. Nem tudtak alkalmazkodni a kert keményebb földjéhez, a szélhez, az erős fényhez. ) A kerti földet már a ládából ismerik a parik, csak az időjárást kell megszokniuk. Egy kis tápoldatot is kapnak az átszokáshoz, szépen erősödnek, kizöldültek, nem dőlnek, nyurgulnak. Nappal kint tanyáznak, éjjel még visszakerülnek a lakásba. Szegényekhez azonban most nem voltam túl kíméletes, mert tegnap este kint felejtettem őket, és éjjel az udvar mélyebb részei deresek voltak, talajmenti fagy jött... De nem lett bajuk szerencsére.
Egyszálbél érdekesség a fekete paprika. Már a sziklevelei is sötétlilásak, kíváncsi vagyok, milyen lesz a termés. Féltve pátyolgatom ezt a palántát.
Itt pedig a világ szégyene: a tönkrement okra. Túl hideg neki a lakás, pedig még fűtünk. Azt hiszem, majd május közepéig kerítek még egy csomaggal a magból, és egyenesen a kert legmelegebb sarkába ültetem ki, nem adom fel a kísérletet. Amit a lakásban produkál, az csak kínszenvedés. Palántadőlés, felnyurgulás, felragadt maghéj, sárgulás – nem bentre való! Melegházban esetleg jobban nőne a palántája, de így semmiképpen.

A Héditől kapott bazsalikommagkorongjaim így néznek most ki:
Szépek, szebben nőnek, mint a kiszórhatós magból vetettek. (Azol a zöld szálak a véletlen középotyogott metélőhagyma-magokból keltek. ) Erről jut eszembe: bizonyára többen próbáltatok már vetőmagszalagokat. Mi a véleményetek róla? Beválnak, vagy csak pénzkicsalogatás az egész magszalag, mivelhogy háromszor annyiba kerül, mint a hagyományos kézivetős? Még sose próbáltam ki.

Állatkáink megvannak, a kutyácskák egyre jobban hasonlítanak valami lábakkal rendelkező félkilós veknihez, olyan dagik, de még nem nyílt ki a szemük. Ehelyett van hangjuk, és valami félelmetesen bírják gyurmaszoli egymást.

Bolond tyúkunk a héten is külön elbánásban részesült. A pátyolgatásnak köszönhetően megerősödött, kitollasodott. Esténként Nyunyi hajtja vissza az ólba; ez az ő fürdés előtti esti feladata, ha esik, ha fúj. Ő fut a leggyorsabban a söprűnyéllel a tik után, komancs harci kiáltásokat üvöltve. Talán ennek okán is bevadult az őrült szárnyas, és nem megy egyenest az ablakba, hanem még búzázik és verekedik lent egy darabig. Aztán - mintha maga se hinné el, hogy képes rá - fölrepül az ablakba.

A jövő héten a hagyma, borsó további vetése és a krumpliültetés az esedékes. Brokkolimagokat is el kell szórnom, büdöske is kell az ágyásokba. Lehet, hogy egykis csemegekukoricát is megkísérlek vetni: akkor július végéntorkoskodhatunk már.
Végül néhány mókás kép: Nyunyi készítette őket tegnap este 15 másodperces zársebesség mellett a kelő Holdról és a csillagokról:


Csináljunk Rorschach-tesztet: mit gondoltok, mire hasonlítanak? :-)

12 megjegyzés:

  1. Hagyjuk a tesztet, rám nézve már ciki... Vagy rossz, aki rosszra gondol?

    Plágium, plágium a tulipánjaim miatt!!!

    VálaszTörlés
  2. JÓvanna, Nyunyi még zölden megbontotta, felboncolta a tulipánbimbókat nálunk, látni akarta, mi van bennük... Különben is, ezek részben bérneveltek, úgyhogy felrakhatom a képüket a KÖZÖS blogunkba! :-) Jani mikor ír a narancsos szaksüteményről?

    VálaszTörlés
  3. Már folyamatban.

    Nem nagyon keltek ki a salátáim, de a Pennyben most olcsón vannak különleges magok, pl. tölgylevelű sali, angelika, szagosbükköny, úgyhogy bevásároltam. Délután ültetgetek kertiföldbe, edénybe, de nem viszem be az edényeket a lakásba, maradnak egy védett ablakban.

    VálaszTörlés
  4. Tesó, már annyit tanultál az emberi agyról, hogy szerintem kezd begolyózni az agyad tőle. Szállj le a valóságba! Miért kalandoznak el annyira a gondolataid? :-)

    VálaszTörlés
  5. És miket vettél belőlük? Én vettem egy érdekes kaliforniaipaprika-magot a múlt héten a kikeletlent pótlandó, a radiátoron, sugárzó hőn neveltem, ma reggel néztem, most dobálják le a kis növények a maghéjakat. Egy hét alatt kikeltek a melegben, mégis lesz kaliforniai.

    VálaszTörlés
  6. Bocsi, kijön az igazság, ha kéred, én világító sp...rmákat láttam a fotókon.

    Ügyesek a kalik.

    Lehet,hogy futok egy kört és fotózok. Az okrám nekem sem kelt ki, cukkinipalántáim vannak újak, meg nyári violák, meg articsóka. A paprikákok és a kényesebb parik még bent vannak, a többi nekem is szoktatáson napozik az ablakban, de már kívül.

    VálaszTörlés
  7. Akkor mondd meg az uradnak, hogy ne blogot írjon, hanem csináljon mást... Én, ártatlan szende hajadon, csak égi szőnyegporolót, holdfagyit, tigrisfejet láttam ki belőlük. Nézd meg azt, ha kimész, hogy neked is rágják a bolhák a retkeidet? A nárciszaid meg igazán megérdemlik, hogy felkerüljenek ide.

    VálaszTörlés
  8. Tudod mit? Megyek inkább fotózni...

    VálaszTörlés
  9. 1. Karikás ostor munka közben
    2. Cigarettafüst
    3. Villám
    4. Olyan faág, amit dísznek árulnak és vakító hófehér, gondolom lehúzták a "héját"
    4. Medúza

    NA MIRE KÖVETKEZTETTEK?????

    Bolond tyúk egészen biztos, hogy a kislányodtól tanulja a harci szellemet. Nagyon köszönöm neki az oktatást, még mindig a bolondnak drukkolok. Befogadták már?

    VálaszTörlés
  10. Nekem pont ugyanekkorák a bazsalikompalántáim, pedig már 2 hónaposak. Úgy érzem, nem lesz belőlük semmise. :-(

    A koriander jobban néz ki, de szerintem ennyi idősen már nagyobbnak kellene lennie.

    VálaszTörlés
  11. " Ha meg már pár leveles a retek, a bolha nem kap rajta annyira úgysem."
    Azt te csak hiszed:)
    nem árana állandóan nedvesen tartani a földet, körülöte. Csak locsoló rózsájával. Mert ha száraz a föld, igen megszaporodnak.
    A palántáknak pont a meleg nem jó ilyenkor. Sűrűn vannak. Locsolás csak ritkán, az is alulról. Tápozni nem szabad, mert ilyenkor csak árt. Nem szabad nyomni őket, hisz így is nyurgulnak. Amikor kiteszed szoktatni, nehogy a napon legyenek, mert megégeti őket. Eleinte árnyék, félárnyék, és fokozatosan a nap.
    Kukorica már mehet ki.
    Magszalagot sosem próbáltam. Ha sűrűn vetünk is, egy része úgysem kel ki. Amit meg lehet kis korában kiesszük:)(vagy a csigák, tücskök és satöbbik)

    VálaszTörlés