Október ékszerei

Tesóm már régóta szóban és a neten egyaránt keményen szekíroz, hogy írjak valamit. Való igaz, négy hónap a restanciám. A kertemről nincs ábrázatom írni, mivel rajtam kívül mindenki gondozza, főleg Ági. A növényeim viszont szorgosan teszik a dolgukat, még ebben a szokatlanul hűvös őszben is. Az elmúlt napokban készült egypár fotó emlékbe erről az évről, no ezt megmutatnám Nektek. 

Idén először vetettem borágót, ezt az uborkafűnek is nevezett érdeslevelűt. Tényleg uborkaízű a hajtása, de olyan szőrös, mintha hernyót szopogatnék, tehát az étkezési célú hasznosítás nem jött be. Viszont 80 cm-es termetével és bundás küllemével jól mutatott a kannavirágok előtt. 

Ez utóbbiak számára a nedves, párás nyár nagyon kedvező volt, sövénymagasra nőttek és már júliustól virágoztak. Nevelésük kulcsa, úgy tűnik, nálunk a félárnyék és a pára. Viszonylag védett fekvésben sorakoznak a tövek. Bízom benne, hogy még van néhány hetük pompázni az első komolyabb fagy előtt, ami megbarnítja, leszárítja banánlevélhez hasonlatos leveleiket. 

 

Idén is meghagytam pár széllel érkezett jövevényt. Az erdei nebáncsvirágról azt mondanám,  meghonosodott, mert jól érzi magát nálam. A kavicskupac egy részén nő, igaz nem olyan buján, mint az ártérben. Messziről nézve könnyed,derűs színfoltot ad ez a megbízhatóan önelvető vadnövény.  Még néhány kép róla:

Szintén szélhozta vendég a fekete foltos lapulevelű keserűfű. Még vagy tíz éve, a felső-tiszai vízitúrán tetszett meg a növény, de ott a homokon húsz centis csinos kis virágocska-formán nőtt. Nálunk viszont, a déli fekvésű, ereszcsurgásos volt kavicskupacban majdnem kétméteres szörnyecskévé fejlődött. Aki arra járt nem állta meg megjegyzés nélkül, hogy húzd ki mer gyam. Az. Tudom. Nem húzom. 

A szomszéd dzsumbujtelken még a termés felnyílása előtti fázisban várakoznak a kecskerágók. Idén is foltos betegségben szenvedtek, de nagyon sok a termés mindegyiken.  Papsapka felülnézetből. Ámen.

Kunyerált hajtásból van nékem borsos varjúhájam.Friss duggatású magas parasztmuskátlikkal párosítottam egy mélyebb tálban, ez szolgált nevelőágyásként. Most egyszerre virágzik a rózsaszín és a piros. Szépek együtt.

Jön a rendes virág-szekció. Elsőnek az évelő őszirózsa, ami egy igazi kincs. Tavaly már nyár végén bimbózott, idén becsülettel megvárta az ősz beköszöntét. Nem más ez a virág, hálaima a nyárért - akármilyen is volt.

Őt mézvirágnak becézve láttam a palántásoknál, aztán Ági hozta a saját nevelésű palántát. Egész nyáron csak nyűglődött-nyűglődött az árnyékos ágyásban, de őszre aztán rájött, hogy több sanszot nem kap az élettől. Másutt már júniusban virágzott.

Ez a kefeszerű izéke egy fehér vérvirág, szintén a nyarat búcsúztatva nyílik. A sárga,-fehér lógó dolgai valódi virágok. 

A tátika és a teljes nyári viola nekem nem  más, mint az az egyszerű öröm, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes. Sokat vetettem idén, és ők is az utolsó szálig szeptemberig várták a nyarat, akkor kezdtek virágozni. Igen kedveseim, ennyi volt. :-(

Az idei év egyik legjobb szerzeménye volt az óriásvirágú mocsári hibiszkusz. A mosoni piacon szabadgyökerűként vettem fillérekért, nagy szerencsével frissen felásva, és pont ültetési időben. Aztán kis híján letettem róla, csak a júniusi esőzések keltették életre. Utána már megállíthatatlan volt folyamatosan nyíló felnőttarc méretű vörös virágaival. Ilyen kívülről:

Ilyen pedig belülről:

Szóval az idei őszi virágok nem tesznek mást, csak kapaszkodnak az elszalasztott nyár utáni utolsó esélybe. Ti nem ezt tennétek?