November küszöbén…

… az igazi őszben járunk, hullanak a falevelek, a kertben a lágyszárú gazok megfagytak (alig vártam!). Az első derek kicsit felkészületlenül értek minket: a földben még kint van a zeller, a káposztafélék, gyökérzöldség, bár nem látom, hogy megfagytak volna.
A melegkedvelő növények mind meghűltek: az utolsó bogyókáit érlelő koktélparadicsom, a pár apró hüvelyt még növesztő vajbab tönkrement. Ekkor még volt kint fejtenivaló törökbab a kukoricaszárakon; féltünk, hogy amikor a Nap felsüt, moslékká válik, de a vastag babhéj megvédte a nagy, rózsaszín-fehér szemeket.
Nagy újság, hogy sikerült leszedni a kukoricát, illetve a kukorica-bab keverék dzsungelt. A babból valami elképesztó termés lett, egész héten csak azt fejtettünk. Jó hír még, hogy a kukorica kóróján sikerült túladnunk, egy gazda elviszi a bikáinak. Nem kell húzni-vonni a kévéket, szárogatni meg égetni. A túltermelt babot meg anyuci „elbizniszelte” 1 kőművesvödör hüvelykes bab = 1 vödör morzsolt kukorica árban az egyik közelben lakó asszonnyal. Na, ehhez vajon mit szól az Apeh?
Sőt mi több, meg is lesz ganézva a kert, már megvan, honnan vesszük a trágyát. A lenövénytelenített részekre meg már apránkánt hordjuk ki a fahamut.
A kopárodó kertről nem is tudok mást írni, ami érdekes lehet, az a másod-és tél alá vetések jelen állapota. A fő telephely már tesóm kiskertje. A Téli vajfej saláta fejlődése imponáló, eddig csak ajánlani tudom a fajtát mindenkinek, remélem, átteleltetés után is ez lesz a helyzet. Szépek a kipalántázott darabok és a sorban maradtak egyaránt, egy-kettőt már enni is lehet. A másodvetett franciaretek is igen szép, gyorsan fogy, mindennap esszük. Sokkal különb és nagyobb gumói vannak, mint a tavaszinak, a zöldje is makkegészséges.
A másodjára vetett sárgarépa nem érett be. A lollo bionda és zöldborsó nem hozott egy rekordtermést, de csemegézhettünk belőlük, hamar el is fogytak. A júliusban elültetett kínai kel gyengébben termett, mint amire számítottam, de az étrendünkbe kellemes változatosságot hozott, jövőre újra ültetek. Az őszi mák, az adventi kelkáposzta és a leveles kel kicsit satnyácskák. Az elduggatott vörös-és fokhagyma kotlik a földben, csírájuk se látszik, de a mélybe pompon nagyságú gyökereket eresztettek. (Már azt hittem, mindet felhúzkodták a „kőműves fácánnyai”, a Hédiék melletti kiserdőben tobzódó varjúcsapat.)
A jövő héten – pláne hogy az idő is jónak mutatkozik – folytatni kell a kert „lepusztásítását": kiszedni a zellert, paradicsomkarókat, potlohó káposztákat, cukkinimaradványokat és más ramatyokat. Lassan már elkezdjük fölásni a zöldséget, behordani a dézsásokat. S bár még igazán hideg nincs, valamiféle védőháló kell a téli veteményeimnek a sok varjú miatt. Hálót nem kaptam, de ugyanolyan anyagból árumnak még necczsákot, 30 ft-os darabáron. Na, ezeket gondoltam szétvágni, takarószerűen összevarrni, és hasábfával lefogatni a veteményre. Akarok még palántázgatni: a telelő keleket (milyen jól hangzik!) a végleges helyükre, meg a téli salit is jobban szét akarom szedni. A nagyszabású terveknek csak egy akadálya van: az, hogy ötkor már sötétedik. Szóval iparkodni kell, közelítenek a hideg-szeles napok, ki kell használni az időt a kerti munkák nagyjábóli befejezésére!