Kis barátom

Ma reggel újra jött az etetőre egy rég látott kis vendég. Karácsony előtt, a sűrű havazásban villant meg először a madártejes szotyisdobozban, azóta nem láttam, s már majdnem letettem róla, hogy visszatér.

Igazán elegáns kis jószág, nem viseli a széncinkék köznapi kosztümjét, se a tengelicek hippi-színes szerkóját, vagy a csurik vedlett köntösét: tollacskái olyanok, mint egy szolid, úriemberé a múlt században egy divatos fürdőhelyen: fekete cilinder és hozzá passzoló fekete csokornyakkendő, barnás öltöny, drapp ing. És emellett látok benne valami különös bájt is, azt, ami még például a szerény vörösbegy sajátja: nem bunyózik, tolakszik, verekedik, mint az élelmes városi madarak, kellemesen visszafogott. (Hát nem tiszta bolond vagyok én is, már úgy írok a madarakról, mintha emberek lennének!) Így lett jó barátom a barátcinege, igaz ez a barátság elég egyoldalú…
Mindazonáltal könyvből is megismerhetem ezt a kedves látogatót, Schmidt Egon ezt írja róla Madárlexikonjában:
"Barátcinege (Parus palustris)
A verébnél kisebb madár, hossza 11,5 cm. Hím és tojó hasonló színezetű. Fejtetője a szem vonaláig nyúlóan fényesfekete, ez a szín a tarkóra is áthúzódik. Kis fekete torokfoltja élesen határolt. Pofái és nyaka fehéresek, háta és szárnyai barnák, ilyen színűek a faroktollak is. Alsóteste piszkosfehér. A fiatalok „sapkája” még nem fénylő, tompa fekete színű. A hím éneke ismételt hangokból álló strófa, de akár egy nagyobb területi egységen belül is változó lehet. A kapcsolattartó hang jellemző, de betűkkel nehezen visszaadható „szme-re-re” A barátcinege Európa nagy részén előfordul, a hazai erdőkben is mindenütt találkozhatunk vele.
Előnyben részesíti az öregebb állományokat, költ a tűlevelűekkel elegyes erdőkben, mindenütt megtalálhatjuk a Duna és a Tisza még meglévő ártéri erdeiben, a csonkolt füzesekben, de otthon van a parkokban és arborétumokban is. Állandó madár, de télen kisebb távolságokra elkóborol, gyakran a vegyes cinegecsapatokhoz társul. Rendszeres vendége a téli etetőnek. A párok egész évben összetartanak, ezért ha valahol megpillantunk egy barátcinegét, rövidesen meglátjuk vagy meghalljuk a másikat is. Többnyire bizalmasak, néha egész közelről figyelhetjük meg őket.
A párok évente csak egy alkalommal költenek, de ha a fészekalj elpusztul, pótköltést végeznek. Revírjeikhez ragaszkodnak, és oda, ha életben maradnak, a következő fészkelési szezonban is visszatérnek. Költőhelyül általában korhadó öreg törzseket választanak, az ott talált üreget a tojó, ha ez szükséges, a csőrével kibővíti. A munka során keletkezett forgácsdarabkákat néhány méterrel odébb viszi és vagy leejti a földre, vagy ágakra rakja őket.
Az odú bővítését, alakítását március végén, április elején kezdi, 2-3 nap alatt végez, ezt követőleg a tényleges fészek építése további 3-5 napot vesz igénybe. A hím a közelben tartózkodik, énekel, de nem vesz részt a munkában. A fészek alapja mohából készül, a csészét szőrszálakkal, szükségből növényi pihékkel béleli. A fészekalj 7-11, fehéres alapon barnásvörösen foltozott tojásból áll. Méreteik: 16x12 mm. A tojó egyedül kotlik, párja eteti közben. A fiókák 14-16 nap alatt kelnek ki és 17-20 napig maradnak az odúban. A szülők folyamatosan etetnek, ezt a kirepülés után is folytatják. A már önálló fiatalok szétszélednek, de a környéken maradnak, és a szomszédos családokkal találkozva rövidesen „párba állnak”. A szülők esetleges pusztulása esetén az egyik ilyen pár nyomban birtokba veszi az üressé vált revírt. A többiek az erdő más részén keresnek helyet maguknak.
A fészkelési időszakban a barátcinege szinte kizárólag rovarokkal és pókokkal, mindenekelőtt lepkehernyókkal táplálkozik. A fiókákat is ezekkel táplálják. Táplálékát főleg a lombkoronaszintben, de a bokrok ágain, sőt az avarban is keresi. A nyár második felétől egyre több magot és bogyós termést fogyaszt. A kertekben nevelt napraforgó még tejesmagvú tányérját előbb-utóbb mindig felfedezi egy-egy barátcinege pár és a termést az utolsó szemig elhordják belőle. Az etetőre járó példányok az ott talált napraforgószemeket a közeli bokrok ágain bontják fel, de rendszeresen el is raktározzák őket fakéreg mögé, fali nyílásokba, repedésekbe. Ezeket a rejtekhelyeket később néha meg is találják, máskor széncinegék, csuszkák bukkannak rájuk és fosztják ki raktárukat. Bár ezek a helyek mindig a revírhatárokon belül vannak, a madarak nem védik őket az oda érkező más fajokkal szemben.
A barátcinege hazai állománya állandó, nem veszélyeztetett. Szűk bejárónyílású (28 mm)mesterséges odúban nagyobb parkokban megtelepíthető. Kertekben csak erdőszélek vagy parkok közelében fészkel. Rovarpusztítása jelentős, Korodi-Gál vizsgálatai szerint a 17-20 napos fiókanevelési idő alatt a család 15-20 ezer rovart és pókot fogyaszt el. Hazánkban védett."

Így valószínűleg kismadárkám is a szembeni nagy parkból érkezhetett. Pont erre vágytam, hogy onnan is kapjak látogatókat, és idén már sokszorosan teljesült a kívánságom: csuszkák, őszapó, és most ez a kis barátcinege. Párját még nem hozta, de ezek szerint ez csak idő kérdése.

Ennek a kis etetőnek a fenntartása azért, hogy a tápláláson kívül új fajokat láthassak, messze többet adott nekem annál, amire számítottam. Bár már szóvá tették, hogy sok a fehér pötty a környéken, inkább takarítok, de ettől a látványtól egyszerűen képtelen vagyok elszakadni!