2010. június 20., vasárnap

Mire lassan beköszöntene a kerti béke,

...vagyis az az állapot, amikor nagyjából minden kapált, gazmentes és szépen fejlődik, a kertész meg gyönyörködik munkája eredményében, addigra mindig percek alatt tótágasba fordul az egész kert.
Rengeteget dolgoztunk a héten, feszített tempóban. Ha nem is sikerült mindent végigkapálni, azért az ágyások nagy részét kigyomláltuk, két kis parcella kivételével. A kert kétharmadát megkapáltuk, kiültettem vagy ötven palántát. Karót, tápot, vastag mulcsot kaptak a paradicsomok. Kipalántáztam a zöld karfiolt, a brokkolit, a paprikákat, nyári salátákat. Kiástam a gazból a veteményeket, anyuci leszüretelte az első kör borsót, és kikapálta, megfattyazta a kukoricát. És mire befejeztük volna, megdördült az ég és megérkezett a JÉG. A jégszemek mogyorótól a kis tojás méretig terjedtek, és nagyon csúnyán összevertek mindent. A hatás nem katasztrofális, de szegény eddig is sokat szenvedett kerti növényeink most megint szedhetik össze magukat termésérlelés helyett.
A vihar után aggódva mentem a kertbe megnézni a károkat.
A kukorica levelei meghasogatva. A paradicsomok közül azok, amelyek nem kaptak karót, kifeküdve. Bár úgy néztem, nem törtek ki, de meghajoltak. Vicc, hogy azok, amelyek még gazban álltak, mert nem volt időm kigyomlálni őket, gond nélkül megúszták a jégverést, mert a gaz felfogta a jeget.
A paprikapalántákat jól agyonvagdosta az idő, még jó, hogy nem sikerült mindet kiültetnem, szintén időhiány miatt, úgyhogy van pótlás. A gyümölcsfélék tartották magukat. A répa, zeller, pasztinák, petrezselyem lombja kifeküdt, de a tegnap felsütő nap már egyenesbe hozta őket.
A krumpli-és cukkinilevelekre azonban mintha géppuskával lőttek volna. És az hagyján, hogy jégkár, de mindenféle ronda élősködőkkel is teli van a kert. A levéltetűket nem is említem már, de az esős napok alatt a krumplibogarak valami hihetetlenül elszaporodtak. Fess lárva, kakival:
Ugyanez pepitában, bővebb kivitelben, minden igényt kielégítő méretekben:
Ezeket permetezéssel kinyírom, ámen. A fő gondot a mákvirág furkáló kis izék jelentik.
Háromféle is van: egy barna-fehér mintás, van kicsi fekete, és nagy fekete-fehér mintás, poloskaszerű. A könyvekben mákbarkó néven fut valami kiirtandó lény, értelmes képet azonban sehol se láttam. Végül hosszas kutatás után találtam ezt., itt tudtam beazonosítani, mi micsoda.
Valószínű ez a ramaty lesz a mákbarkó, és ezt lehet a legtöbbet látni furkálni közben. A kis feketék ülnek a virágok porzóin, a nagy meg csak kukkol. De ez a szívókás miniszörny kitesz magáért. Bio szerről ellene nem tudok, kiküszöbölésére csak egy mód van: az őszi, áttelelő mák vetése a nálamnál okosabbak szerint. Ez viszont a kertben nem működik az őszi szántás miatt… Talán tesómmal őszig megbeszélhetjük, és a komplett mákágyás hozzá költözik…
A sziromleszedés nem valami tökéletes, mert addigra már sokszor megfúrják ezek a fertelmes narkomán dögök a zöld gubót. De mivelhogy valószínűleg a szirmok színére jönnek, ez is ér valamit.
Azért a sok nyavalygás nem helyénvaló, hiszen eddig már jócskán szedtünk fel kellemesen méretes főzőhagymákat, üde zamatú zöldborsót, roppanós-friss korai céklát, sárgarépát, pasztinákot. Kis zöld paradicsomok is vannak már, és a cukkini is meggyermekesedett. És büszkeségem: két szem okrám, amik dacolnak a semmirevalóságukon gúnyolódókkal és a jégesővel, és növekedésnek indultak. Remélem nem támadja meg őket valami betegség.
Amire igazán rájár a rúd, az az uborka. Az első vetés kirohadt, aztán utánvetettük. A pár nap alatt kikelő kis növényeket aztán meg jól megverte a jég. De élnek! Legfeljebb nem eszünk idén korai uborkát.
A héten eljött a liliomfazonú virágok nyílásának ideje.
Fehér liliom:
Sáslilom:
Pálmalilom (ez még csak bimbós):
Klívia:
És kék kommelina. Van levendula, és a kúszó harangvirág is nyílik. A jövő héten folytatom a palántázást, a gazolást, újra füvet kell nyírni. És a borsószüret is nagyban megy. Remélem, hamarosan tényleg megkezdődik a kerti nyugi, már ránk fér.
Két újabb olvasónkat, Tücsököt és Korcsolán Zsuzsát pedig mindketten szeretettel üdvözöljük ezzel a tarka égi tüneménnyel.

12 megjegyzés:

  1. Döbbenetes ez a gyönyörű kis rózsa a
    jégben!
    Igen,ez így van,hogy ilyenkor jót tesz a gaz.
    A sok baj ellenére élveztem a leírásodat,a humorodat.
    Nálunk a szúnyogoktól is meg lehet őrülni.Hihetetlen mennyiségben vannak....:(Ennyivel még a békák sem bírnak el...
    Nekem is van komennilám,de egészen más néven ismerem.
    Biztosan hogy még több dög lesz ennyi eső után sajno.

    VálaszTörlés
  2. Igazán kedves ötlet a név szerinti köszöntés, meglepő volt és nagyon örültem neki!Remélem helyrejöttök kert ügyileg.O)

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom, hogy tönkretette a jég a növényeiteket :( Ijesztő ennyi jég között látni a rózsát... Remélem, lesz még idén normális nyár és rendbe jönnek a virágok és a zöldségek.

    VálaszTörlés
  4. Mindíg szomorú az ilye, Az időjárással szemben az ember tehetetlen.
    A Mák vetésére a lehető legkorábbi időpont a jó. Amint rá lehet menni a talajra. Sokszor januárban egész szép idő van. Érdemes ősszel, szántás után azt a területett, ahova a mákot szánod, Robikapával eldolgozni, így elő van készítve a talaj. Volt olyan év, hogy apósommal sznte csak a talajfelszínre tudtuk sorba kiszórni, és mégis szépen kelt. Azért kell minél korábban vetni, hogy mire barkó rajzik, addigra a virágzás befejeződjön.
    Most én a Bancol nevű III. kategóriás szert javaslom, én is aszt alkalmaztam, ha kelett (krumplibogárra is jó)
    http://foldmuves.hu/chemicals?content=chemicals&restr=abc&p=&c=205&

    Üdv.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a tanácsokat! Képzeljétek, a mákról az összes kúszómászó bogár eltűnt, talán a hűvös-esős idő miatt. Nálunk az a gáz, hogy az őszi szántás után tavasszal újra kell kultivátorozni az egész kertet, mert a tél alatt betonná keményedik minden. Robikapánk meg nincs, minden kézzel megy. Ezért is gondoltam, hogy megkérem tesómat, hogy nála vethessek őszi mákot, az ő kertjét nem járja traktor, sógorom kézzel csinál mindent. Cserébe meg adok neki a mi kertünkben helyet a paradicsomnak, és gondozom is. Biztos meg tudom beszélni vele... :-)

    VálaszTörlés
  6. A szúnyogoktól itt is meg lehet őrülni, mint minden évben. Vizes a táj, alapban sok a szúnyog. Irtogatnak, de sokat nem ér, mert túl a Dunán tóték nem irtanak, és a jó kis északnyugati szél "átdisszidáltatja" hozzánk a szúnyogokat.

    VálaszTörlés
  7. JÉÉ kiscukkini...imádom a cukkinit.. nálunk még virág sincs rajta ... a kis zöld paradicsomjaimról, viszont kezdem feltételezni, hogy valaki odakötözte őket a szárra, mert semmit nem csinálnak már hetek óta...

    VálaszTörlés
  8. Komolyan mondom, már sírni volna kedvem. Pedig minket (még) a jég elkerült, el ne kiabáljam.
    Amióta leköltöztünk, még nem is volt alkalmam megnézni a kertet. Most is szakad az esõ. És
    hideg van, rajtam két pulóver, két zokni. Már tényleg csak abban reménykedem, hogy igaza lesz
    azoknak, akik holnaptól szárazabb, melegebb idõt jósolnak. Ha nem, hát akkor már tényleg sírni
    fogok :(

    VálaszTörlés
  9. Nagyon sajnállak benneteket! Minket szerencsére elkerült a jégszórás, idén nem volt jégeső még egyetlen egszer sem. De lehangoló ez az időjárás.Ennyire pocsék nyár még nem volt. Nálam a gombák szaporodtak el, kb. 2 hetente gombaölőzök, mindennek kunkorodik a levele.Én sosem permeteztem, idén meg csak nyomom a kemikáliát mindenre.Hol ilyen baj van, hol olyan....Lehangoló!!

    VálaszTörlés
  10. sajnos az eső nagyon kedvez ebben az évben a gombáknak - a zöldségeken-gabonákon, és az erdőben is (ez utóbbi sajnos csak a gombászó népeknek jó hír!)

    a jégszórás meg kivédhetetlen - ami megmarad utána az megmarad - ami meg nem azt újra kell palántálni.

    én is izgulok milyen fejlemények voltak a kiskertben - amit tutira elvert a jég - :(

    egy hétköznapi kérdésem volna, mennyire vastag mulcsolást tesztek a paradicsomon esetében?

    VálaszTörlés
  11. Most csináltam pont a héten - jól felkapáltam a paradicsomok alatt - biokertészek, kapjatok a szívetekhez - tettem alá egy kis komplex műtrágyát is, és olyan 5 -7 centi vastagon mulcsot. A mulcsanyag zöldborsóhéj és a sárgarépa letépett, apróra szaggatott zöld lombjából van, ezzel födtem be a talajt.

    VálaszTörlés
  12. Hátborzongató, amit a jég hagyott maga után!

    Gratulálok a kerthez! Rengeteg munka látszik benne.

    Eszter

    VálaszTörlés