2011. január 16., vasárnap

Kerti tervek az idei évre






Tavaly ilyenkor mindenféle kertészeti évösszesítőket írogattam 2009-ről, meg ültetési terveket. Valami összegzés-félét nekem is össze kéne akasztanom, de nem visz rá arra a lélek, hogy túl hosszan limonádézzak rajta.
A 2010-es év messze alatta maradt a 2009-esnek, a jégeső, a sok csapadék, a nagyon hűvös nyárutó, a nyirkosság miatt terjengve élősködő kórokozók és kártevők miatt. Ennyi, ámen. Inkább azokat a szempontokat sorolom fel, amiket idén mindenképpen figyelembe akarok venni.
1. Valószínűleg sokkal kevesebb időm lesz kertészkedni. Ez azonban remélhetőleg a blogbejegyzés-mennyiségen nagyon nem fog meglátszani. Viszont sokkal jobban meg kell szerveznem a kerti munkát, hogy ne lepjen be mindent a gaz, és ne váljon kővé a talaj. Így időben kell minden feladatot megkezdenem. A vetéseket ennek megfelelően megpróbálom átütemezni: jóval nagyobb hangsúlyt akarok a másodvetésekre fektetni, akkor kiegyenlítettebb lesz a munka eloszlása az év folyamán. Már elkezdtem megrendelni a vetőmagokat, a jövő hét enyhébb első napjaiban meg akarom tölteni a nevelőládákat földdel, és a hó végén megkezdem a palánták előnevelését, három héttel korábban, mint tavaly.
2.Több energiát kell a talajjavításra fordítanom. A műtrágyát ki szeretném vonni a forgalomból (na jó, azért a tavalyi maradékot nem vágom a kukába…). A fahamu már most is nagyban vándorol a kert földjére, de a kellő mennyiségű komposztot így se fogom tudni előállítani. A mulcsozást azonban sokkal szélesebb körben fogom használni, mint tavaly, sokkal több növényi anyaggal.
3.Szerencsére a tarack mennyisége lényegesen lecsökkent, a tavalyelőtt még nagyobb mértékben használt gyomirtó helyét még tavaly átvette a benzin-és „embermotoros” kasza. Mivel így sokkal kevesebb lett a magszáras gaz, kevesebb lett az elszórt gyommag a földön, jobban elboldogulhatunk az előbújó paréjokkal.
4.Amennyire lehet, el akarom „biósítani” a kertünket, mivel kicsi keresztfiam bébipapijának valókat is itt szeretném előállítani. A fitoftóra-monília-krumplibogár-levétetű kvintett ellen valahogy máshogyan is fel akarok lépni.
A fitoftóra – a paradicsomragya és krumplirohadás kórokozója – állítólag ott tarol igazán, ahol egyszerre van krumpli és paradicsom. Hát persze hogy mindkettő van, és ezzel együtt rohadás is. Idénre végeztem a Desirével és a teszkós bio-nak kikiáltott, csoffadt, becsávázott vetőgumókkal. Egy fitoftórarezisztens krumplifajtát szeretnék ültetni, így kevesebb lesz a fertőzőgóc. Paradicsomból megint lesz vagy tízféle fajta, próbálkozok, melyik bírja majd jobban. Meg korábban, már preventíve is fogok permetezni rézzel, nem várok, míg rohad minden. Persze azért még tesztelem a rézdrótos, meszes stb. módszereket is!
5.Hogy miket és hogyan fogok ültetni? Ami szokásos lesz, az a répafélék, cékla, petrezselyem, pasztinák, aztán a retek, a csemegekukorica, uborka, mák. A paprikán se változtatok sokat, a zelleren se. A hagymafélék is hasonlóan lesznek nevelve, palántáról és dughagymáról, de kiegészítésképpen lesz még sarjhagyma és snidlinget is bőven vetek. Az ezüstfehér hagymából meg egy komplett, nagy parcellát szeretnék nevelni.
Az előítéleteimből is szeretnék levetni. Először is a zöldborsóval kapcsolatban: új fajták mellett visszahoznám a Rajnai törpét mint igen korai és másodvetett terményt. Másodszor meg azt se hiszem, hogy ne tudnék normális káposztaféléket, karalábét meg karfiolt termelni, amikor a szomszéd tud, és tavaly nekem is sikerült. Tehát ez is lesz majd – bár lehet, csak másodvetésként, rövid tenyészidejű fajtákkal.

Szeretnék fehérbabot is vetni, mert a Juliska és a törökbab már unalmas. Amit még ki akarok próbálni: a sárgadinnye jobb nevelése, az okra még egyszer,és a perui földicseresznye. Fajtákat most nem nevezek még meg, majd a vetésről szóló beszámolókban úgyis szerepelni fognak.
6.Végül: még nagyobb teret kívánok adni az áttelelő, igen korai meg őszi szabadföldi terményeknek. Már idáig is igen biztató formában telel a szabad ég alatt több, téli fogyasztásra vagy korai hajtatásra szánt zöldségem. A téli frisszöldség-igényünket így nem a csoffadozó, vízízű importcsodákkal fogjuk megoldani. Hajtatni, fóliázni nincs időm, földterületem, így anélkül próbálok valamennyi nem tárolt zöldet kitermelni majd.
7. Több egynyári virágot szeretnék a kertbe! Legyen búzavirág, lepkevirág, menyecskeszem...
Sok szép terv… Mélyebben most nem megyek bele, mert attól tartok, hogy olyanról okoskodok, amit aztán hírből se tudok kivitelezni. Bőven elég ennyi, majd a következő hónapok blogbejegyzései elárulják, mit tudtam ebből megvalósítani.

7 megjegyzés:

  1. Hát jó sok terved van ahhoz képest, hogy sokkal kevesebb időd lesz kertészkedni! Hajrá Ági, én neked drukkolok! :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Tudod, azért tervezek alaposabban, hogy aztán később kevesebb dolgom legyen, ne kelljen kapkodni. Tegnap például már elkezdtem beládázni a hamarosani palántázáshoz. Tavaly meg csak csacsogtam róla, az enyhébb januári napokon nem csináltam meg, aztán meg rinyáltam, hogy nem megyek semmire, még te intettél joggal, úgy emlékszem, hogy előbb kellett volna gondolkoznom. Tavaly el is késtem a palántázással emiatt, meg is lett az eredménye. Idén szervezettebben akarom csinálni, úgy gondolom,akkor kevesebb hátfelégető kapálással, derékgyilkos öntözőkanna-cipeléssel stb. megúszom.

    VálaszTörlés
  3. Ma vannak az utolsó órák, hogy beládázzak, utána úgyis jön megint a tartós hideg, hó. Húsz növényfajtának kell láda, föld induló körben a palántaneveléshez... ehhez adok majd virágföldet, illetve homokot. Még ma meg kell, hogy legyen.

    VálaszTörlés
  4. Hú, hát ezt már elolvasni is fárasztó volt! Én már tavaly is csodáltalak, hogy mikre vagy képes, de remélem, ezt is véghezviszed! Aztán egyszercsak fölfogadlak kertésznek :))

    VálaszTörlés
  5. Életem első veteményese tavaly, vegyes eredményeket hozott, de mégis sikerélmény volt, mert ÉN csináltam. Sokat tanultam a blogolóktól. Most kezdem megint begyűjteni az ismereteket. Pl. Ez a tervezés, nagyon jól jött, mert már sokat gondolkodtam, hogy mit és hogy kell változtatnom. Próbálok veled és a többi "szakértővel" haladni, remélem sikerrel!!!

    VálaszTörlés