A Bükkben

Volt ez a hosszú hétvége, ami jórészt házimunkával, kertezéssel, családozással telt, és ez ebben a sorrendben egyre-egyre jobb, de vasárnaptól keddig volt a legjobb, mert elhúztuk a csíkot a Bükkbe túrázni és felhasználni a rövidesen lejáró üdülési és kajacsekkeket. Mivel tőlünk négy óra oda az út, az első és utolsó napra túl sok mindent nem terveztünk, az estéinket meg kitöltötték a jóféle vörösborok. A középső napra mondjuk terveztünk, aztán véletlenül sem úgy lett. Nem baj.

Tetszett a város, Sopronra emlékeztetett, de itt nincs az ezer multibolt és pláza miatt kihalt belváros. Sötétedés után is tele a főtér randizó, sétálgató, jövő-menő emberekkel.

Egerben - kötelező program - megnéztük a várat, és azt vettem észre magamon, hogy előjött belőlem a gyerek, amikor mindenféle kazamatákban mászkáltunk, lőréseken leselkedtünk és a panoptikumban ilyen arcok vártak:

Az az arckifejezés vajh mire utal? Csikarja a hasikát?

Itt, a várban pihen Gárdonyi az eredetileg öt, most már csak három fenyő alatt.

A második nap hirtelen ötlettől vezérelve spontán félnapos hegymászásba fulladt Bélapátfalván. A kisváros mellett, a hegyoldalban található az épp 777 esztendős ciszterci apátság, csodálatos fekvésben, (most már) csendes helyen, ahol csupán a Mária-forrás csobogása hallatszik. Végtelenül békés és harmonikus pontja a világnak, a tetőszerkezet az ég felé kereszt alakot mutat.

A kétféle színű kőből, sávosan falazott bejárati homlokzat egészen meglepő. A kapun csodálatos kőfaragványok maradtak teljesen épen.


Kőlevelek:
Mintha nem is kőből, hanem tejszínhabból lenne:Rózsaablak:

Előre ugyan nem így terveztük, de az innen induló túraútvonal bejárásával majdnem az egész nap eltelt. Térkép szerint 5 km, 1,5-2,5 óra, nekünk ez kétszer ennyi időbe telt, minden fű-fa-virágnál meg szebb domboldalnál megálltunk. Hihetetlen hely ez. Bélapátfalván majdnem száz éven át működött mészkő- és palabánya meg a ráépülő cementgyár, az ipari termelés csak 2002-ben szűnt meg. Itt lehet olvasni a történetéről és a túraútról. Az az érdekes, hogy védetté nyilvánítás ellen a helyben lakók gazdasági érdekek miatt tavaly tiltakoztak.A bánya és a cementgyár kiszolgálására szánt, jól kiépített, teherautókra méretezett aszfaltút vezet fel a Bél-kő kopár csúcsán lévő bányaudvarig, ezt használhatjuk most tanösvényként. A bánya helyén hatalmas tájseb, a hegyoldalakon pedig szuperritka növények menedékei, melegkori és jégkori fajokéi egyaránt, csak más-más fekvésben. Leírást lehet olvasni ebben a blogban. A nemzeti park a tanösvényt remekül kiépítette, látnivalókban is gazdag, igaz, hogy nem annyira magától értetődően tetszetős és sosem lesz olyan "turistás", mint a Szalajka-völgy. Nehéz kérdés és kemény játszma ez, kinek az érdeke a fontosabb... Én a turizmusnak és a környezetvédelemnek szurkolok.

A szemek legelnivalójából az első falat a táj látványa. Nagyon szerencsés pillanatban indultunk el erre az útra, a bükkös, tölgyes erdők a lehető legszebb őszi színezetben pompázik.

A cserjék világa igen gazdag, főleg melegkedvelő cserjékkel. találkoztunk az aszfaltút mellett. Néhányszor előfordult a sóskaborbolya az út szélén.

Csésze alakú csipkebogyók:

Iszalag pompás levélszínezettel:

Imolák, a tájékoztatón a Sadler-imola és a tarka imola nevét láttuk.

A borzas peremizs már elnyílt, a termések mutatnak napocskát.

A csúcs előtt meredekké vált az út, megszűnt a kiépített aszfaltsáv, északias, hűvösen párás erdőrészen haladtunk át. Kidőlt fatörzsek, gallyhalmok az út mentén, a korhadás különféle fázisaiban, rajtuk gombákkal. Ez olyan "igazi" túraösvény volt.

Szintén a csúcs közelében láttuk ezt a növényt, azt hiszem, hunyor lehet. A Bükkben a pirosló hunyor él. (Áginéni segítségével kitaláltuk, hogy mégsem hunyor, hanem kutyatej, a kommentekben láthatóak a hivatkozások)

Van egy igen meredek rész, a Szász-bérc, ahol a palán és mészkövön kívül vulkáni kőzetek is találhatók, a bazaltdarabok között kész természetes sziklakert alakult ki.

Kis kövirózsák, varjúhájak sokasága, szamócákkal és egy olyan apró sárga virággal, amit orbáncfűfélének néztem, de nem vagyok benne biztos benne.

Tesóm is azt mondta rá, hogy orbáncfű. Aki tud, segítsen! Áginéni itt is segített, napvirág a megfejtés)

Újabb kép:

A csúcsról elénk táruló látványt teljes mértékben uralja a felhagyott bányaudvar. Érdemes volt feljönni, meglátni, kicsit töprengeni rajta. Gondoljunk csak bele, milyen lehetett a csúcs száz évvel ezelőtt, az érintetlen hegytető 880 m feletti magasságával!
Romantikus lelkek itt is megmozgatnak minden követ, hogy hírt adjanak mindenkinek legmélyebb érzéseikről.


A keddi napon kicsit továbbmentünk a 25-ös úton, és tudom, hogy mindenki volt középiskolás korában a Szalajka-völgyben, mert nincs belépő és óccsó, de akkor is tetszett... Különben is, a belépőt már megfizettük előre, adóban, meg tényleg el kell menni pár ilyen helyre és előbb-utóbb rászokunk és elkezdünk érdeklődni és egyre több mozaik épül be okos kis fejünkbe.

A Szalajka-patak a Bükk esővizét, a karsztvizeket vezeti le egy egyenes, hideg, párás völgyben és égerfák kísérik. Égerfákat a Hanságban, a Csíkos-égeresben meg a Rába mentén láttunk, ott megismertük már a mocsárban kúszó légző- és támasztógyökereket, itt is láttunk hasonló képződményt, legalább 4-5 méter hosszan tekeregtek, kígyóztak a gyökerek. Ha a patak sok vizet szállít, bizonyosan kimossa a talajt a gyökerek közül.

A levegő mindig friss, hidegen párás. Tisztaságát ilyen zuzmók jelenléte bizonyítja, a fenyőfák fiatal gallyain is megjelennek a zuzmótelepek.

A patakot részben természetes, részben mesterséges gátak tavacskákká duzzasztják, ezek egy részében elkerítve pisztrángokat nevelnek.


Más részük szabadon látogatható, szerintem kizárólag a látvány kedvéért vannak ezen a világon.


Két nagyobb és sok kis forrás táplálja a patakot, a sziklalépcsőkön zúgókat, vízeséseket alkotva. A legnagyobb a Fátyol-vízesés, mellette acsalapuval. Ez egy kisebbfajta mellékág vízesése,
ez pedig a nagy, a Fátyol-vízesés. Mindenki fotózta, ahogy bírta, én is.

A túraút az istállóskői ősemberbarlangnál ér véget, jó kis csúszós kaptatóval. Felmentünk és kitikkadt Homo sapiens jellegű embereket jártunk, a " jellegű" kitétel azoknak szól, akik a korlátot fel nem érő, tehát kapaszkodni sem tudó totyori másféléveseket felcincálják a sziklarézsűn, a szembejövők meg udvariassági rohamot kapnak alapból, és saját magukat és az utánuk jövőket keverik kis híján bajba az ide-oda ugrálással, gyerekmentéssel.

Kifelé persze, hogy elcsábultunk a halasbódénál pisztrángot enni, ez egy dolog, de az a másik, hogy a helyi termék pisztrángnál ötször jobban fogy a kutyavirslis hotdog.

A bejárattól egy fizetős úton lehet feljutni a Kalapat tető kilátótornyáig, innen nyugatra és északra jó messzire ellátni, szerencsésebb napokon akár a Tátráig is.

Dél felé viszont mindent eltakarnak a Bükk-fennsík 900 m fölötti hegyei. Ezek a lejtők a fennsík északi, bütykös lábai.

Szóval a Bükkben nagyon jó. A három nap nem úgy telt el, hogy mi a csudát csináljunk, hanem ha még egy hétig maradnánk, akkor is azon gondolkoznánk, mit hagyjunk ki. Egyszer még biztos visszatérünk.